Mai haszon

Csak elmentünk szétnézni ebbe a borboltba. Bőven megérte, egyrészt jól elbeszélgettünk a tulajjal (velem egykorú, bormániákus fazonnak tűnt), másfelől hoztam egy jó adag kimért Takler vöröset és Somlói Juhfarkot (Tornai).
Aztán itthon akadtam meg egy kicsit. A kannákból ezeket nyilván szét kell borítgatni, de darabban sem hagyhatom, mert akkor oxidálódik. Mivel csupa másfél literes ásványvizes palackom van, így gyakorlatilag mindegyik borból maradt ki fél-fél liter. Egyszer fél liternél nem lenne probléma, de itt többről volt szó. Nekiálltam feltúrni a lakást, hogy van-e valahol félliteres palackunk. És aki keres, talál: a kamra eldugott sarkában akadt bele a kezem valami ásványvíz féleségbe. Biztos valamelyik túrázásból maradt – gondoltam, majd gyorsan kiborítottam. Az egyik maradék már helyére került. Folytattam a keresést és találtam egy ugyanilyen üveggel a konyhaszekrényben is, ráadásul ez már bontott volt. Remek. Éppen borítottam volna ki ezt is, amikor Nej belépett a konyhába és artikulálatlan hangon felsikított.
– Izé… – néztem rá.
– Ki ne borítsd, te szerencsétlen!
– Miért? Sima ásványvíz.
– NEM! Ez egy jódkoncentrátum, sokezer forintért vettem.
– Ezt? – néztem rá – Nem mondod komolyan.
– DE!
– Hát, márpedig az előbb borítottam ki ebből egy üveggel.
Újabb halálos sikoly.
– Most csak hülyéskedsz, ugye? – nyögte ki a sikítás után.
– Egyáltalán nem. Volt egy üveggel a spájzban is, ugye?
– A kurvaélet – szakadt össze, mert rájött, hogy nem viccelek – direkt eldugtam, hogy ne találd meg.
– Hülyeség volt. Mindig mindent megtalálok.
– Dehát erről beszéltem neked. Mondtam, hogy vettem.
– Életemben nem hallottam még róla. Vagy csak nem jegyeztem meg – fűztem hozzá engedékenyen.
– Most akkor mit csináljak? – nézett maga elé deprimáltan.
Arra gondoltam, hogy felajánlom, kiborítom a szifonból, ami esetleg ottragadt – de aztán nem szóltam semmit. Még azt hinné, szivatni akarom.