Author: JoeP

A szószátyárságra csak egy mentség létezik: a jó stílus.

Sörológia

Azért csak nem hagyott nyugodni ez a sör téma. Ugyanis a nagy italkeresésben beugrott, hogy megvan a megoldás: izotóniás italt kell vinni. Olyan sportitalt. (Pontosabban port, mert ahhoz csak víz kell.) Remek.
Aztán a nagy keresgélésben szembejött velem egy írás. Erre szokták azt mondani, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mit is ír?

Mivel a sörök többsége izotóniás (ozmózisnyomásuk megegyezik a szervezet folyadékainak ozmózisnyomásával), a sörfogyasztás alig hat a szervezet vízháztartására.

Minimum gyanús. De az írás mindenképpen elindított ezen a vonalon.

Például nézzünk már utána, mit is takar pontosan az, hogy izotóniás? (Oké, tudom, azonos tónusú, azaz sűrűségű folyadékokat.) De biztos ki van ez fejtve valahol részletesebben is.
Pontosan. Például itt.
A lényeg:
– Hipotóniás ital
– Izotóniás ital
– Hipertóniás ital
Nagyjából arról van szó, hogy a fogyasztott ital sűrűsége hogyan viszonyul a vér sűrűségéhez. Az első esetben a folyadék hígabb, az utolsó esetben sűrűbb.
A valóságban nem a sűrűséget szoktuk nézni, hanem a szénhidrát-tartalmat. Izotóniás esetben ez 4-8% között van, ez alatt hipotóniás, felette hipertóniás. Az, hogy melyik mire jó, hogyan működik, mikor melyiket kell fogyasztani, a fenti cikk nagyon jól leírja.

Nyomoztam tovább. Itt van két újabb link:
A sör valóban annyira egészséges, ahogy mondják?
Az alkoholmentes sör

Igen. Bekövetkezett az, amitől tartottunk. Megjelent az alkoholmentes sör. A sima sörben lévő alkohol ugyanis gyakorlatilag agyonvágja a sör izotóniás hatását (a szénsav csak gyengíti), arról nem is beszélve, hogy valamiért Magyarországon a sörökön nem kell feltüntetni a táplálkozási információkat, így nem tudjuk, mennyi szénhidrát van benne.

Nézzünk egy kicsit körbe a sörök világában. Van a normál sör. Ha ezt felesben felborítjuk valami üdítővel, akkor kapjuk meg a Radlert.

Emlékszem, 1987-ben mennyire megbotránkoztunk, amikor Weimarban a kísérőnk, Stephan maracuja aromájú üdítőt borított abbba a jó sörbe. Barbár.

Aztán van az alkoholmentes sör. Ez kétféleképpen keletkezhet: vagy mostoha körülmények között erjesztenek és idő előtt befejezik, vagy utólag szedik ki a vízbűl a zokszigént a sörből az alkoholt. Az utóbbi finomabb, de drágább. A normál Radler logikusan 2% közeli alkoholtartalmú, de ha alkoholmentes sört borítunk össze üdítőitallal, akkor kapjuk a 0%-os gyümölcsös söröket. (Vannak ezenkívül a normál gyümölcsös sörök. Ezeknél a sörbe gyümölcsaromát, vagy jó esetben gyümölcssűrítményt adnak, de az alkoholtartalmuk továbbra is 4% körül mozog. Azaz a sörökkel egyformán kezelendők.)

Oké. Melyik mire jó? Mármint sport szempontból, persze.
– A normál sör sajnos semmire. Hipertóniás, dehidratál. (Mindemellett azért tele van egészséges cuccokkal is, szóval ne dobjuk ki. De ne is tekintsünk rá úgy, mintha sportital lenne.)
– Radler. Egy kicsivel jobb, de a 2% alkohol még mindig bezavar.
– Alkoholmentes sör. Hipotóniás. Azaz hidratál, mint az állat. Szénhidrát nincs túl sok benne, ha a glikogén raktárat akarjuk tölteni, be kell tolni mellé egy cerbona szeletet. De ha csak folyadékra van szükségünk, akkor pont elég.
– Gyümölcsös alkoholmentes sör. Tökéletesen izotóniás. Hidratál is, szénhidrát is van benne. Ennél csak arra kell vigyázni, hogy sportolás közben _ne együnk mellé_ más szénhidrátot, mert akkor hipertóniás lesz, azaz ugyanolyan, mint a normál sör.

Az utolsó két esetben azt azért ne felejtsük el, hogy ezek a sörök szigorúan véve nem sportitalok, hiszen a szénsav rontja az összképet.

Megjegyzem, az előre megkevert sportitaloknál meg a határértékek túlzottan megengedők, azaz simán lehet, hogy az izotóniás italnak eladott ital már valójában hipertóniás.

Még egy megjegyzés: vegyük észre, a sima víz és a zabszelet együtt fogyasztva nagyjából ugyanazt hozza, mint a lista utolsó tagja. Azaz jó. (Ásványi anyagban nem néztem össze, leginkább azért, mert a sörökről nem lehet tudni semmit. A zabpehelyben viszont a rost lassítja a cukor felszívódását, azaz jobban kíméli az inzulinrendszert.)

Akkor már csak a stratégiát kell összerakni.
– Igyunk normál sört, amikor megkívánjuk. Bringázás közben óvatosabban, de ha a 25 kilométeres pihenő pont egy kocsma mellé esik, akkor ne vacakoljunk guminővel alkoholmentes sörökkel.
– Az enyhe alkoholtartalmú radlereket nyugodtan felejtsük el.
– Csúcs csoki helyett teljesen rendben van egy gyümölcsös alkoholmentes sör. Minden benne van, ami kell.
– Ha pedig egyszerűen csak megszomjaztunk útközben, akkor alkoholmentes sört vegyünk elő a táskából.

Ez persze előrevetíti, hogy a napi táv megtervezésekor az aznapra betárazandó sörkészletet is meg kell tervezni. Ez van. Az élet nem egyszerű.

Még valami. Az előző írásban finnyáskodtam, hogy a radlerekben (ott összevontam a 2%-os és a 0%-os söröket), illetve a tiszta üdítőkben mennyire brutális cukor van, és nekem, mint cukorügyben érintett embernek tilos az ilyesmi.
Tipikus. Amikor az ember anélkül nyilatkoztat ki, hogy mélyebben beleásott volna, esetleg megnézte volna a számokat. Az üdítők oké, azok hipertóniások, kerülendők. A 2%-os radler szintén gáz. De a 0%-os radler már rendben van. Ugyanis 4-8% cukortartalma van, ami pont elég, hogy visszatöltse az időközben kiürült glikogénraktárat. Pontosan annyi cukor van benne, mintha betoltam volna egy zabpehely-szeletet, melyet úgy egyébként szoktam. A 0%-os radler gyakorlatilag vízzel felére hígított üdítő, mely így pont izotóniás lett. Jöhet.

Mi van még? Ja, az alkoholmentes sör. Az bizony szar.
Legalábbis ezek voltak az emlékeim. Nem is tudom, húsz, vagy harminc éve ittam utoljára ilyesmit.
Mit csinál ilyenkor egy önfeláldozó bringás? Elmegy az Auchanba, vesz mindegyik alkoholmentes sörből egyet-kettőt és egy nap végigkóstolja az egészet. Jelentem, a hidratációm tökéletesen helyreállt, gyakorlatilag beköltöztem a klotyira.
A választékból pedig két sör nyert: a Heineken, illetve a félbarna Kozel.
A ‘nyert’ sajnos nem azt jelenti, hogy hínnye, de finom volt, hanem azt, hogy ezek voltak még leginkább ihatóak. A technológia miatt az a kellemetlen, kukoricaszerű keserűség mindegyikben benne van, hiszen a komló nem erjedt meg teljesen.
Két trükk van:
– Hideg legyen. Ekkor ugye nem annyira intenzívek az ízek.
– Soha ne igyuk pohárból. Az ugyanis teljesen kibontja az ízeket/szagokat és ez nem tesz jót az alkoholmentes sörnek. Igyuk csak úgy, dobozból.

Akkor már csak egy dolog maradt hátra: a legközelebbi bringatúrán kipróbálom, mennyire tarthatók ezek a variálások.
Vagy hagyom a francba.

Kloáka

Most mondja valaki, hogy ezek az édibédi tündibündi madarak nem seggarcok.

Kattints rá a képre és nézd meg alaposan. Valószínűleg egy strucc telepedett le az autónk fölé és kiszarta az összes belső szervét a kocsi motorháztetejére, szélvédőjére és oldalsó ablakára.

– Oké – bólintottam – Szép mutatvány volt. Lemérjük. De több ilyet nem kérek.

Felnéztem az akácfára. Fészek sehol. A biztonság kedvéért hátrébb tolattam fél métert.

A következő napon jött a második csomag. Ugyanoda. Pedig közben arrébb álltam.

– A kurvaanyád – honoráltam a produkciót – Most írtalak fel Gizi macska halállistájára.

Ez aznap volt, amikor indultunk Szarvasra a kajakos évadnyitóra. Úgy voltam vele, hogy azért csak nem kellene egy guánóbányával megérkeznünk. Kora reggel elszaladtam egy önki autómosóba, lepucoltam a kocsit. Hazajöttem. Leparkoltam.
A lakásban összepakoltunk. Raknánk fel a kajakot. Erre megint ott volt azon a keskeny motorháztetőn az újabb zöldessárga habos lepény.

Az. Seggarcok.

Már megint Kőrösök

Ez a hülye van Dógom még mindig itt lakik nálunk, emiatt most csak így, szerkesztetlenül borítok ide mindent. Bocsi, ennyire van időm.

Meglepő módon időben indultunk. Kevésbé meglepő módon ezt úgy értük el, hogy egész nap kapkodtunk, ráadásul a végén jól fel is húztam magamat (úgyis megírom), de tulajdonképpen mindegy is. Csütörtök délután hatkor lent voltunk a szarvasi kempingben. A faasztalra már ki voltak készítve a pálinkáspoharak.

Előtte beléptünk a békésszentandrási sörfőzdébe, mert egyrészt útba esik, másrészt meg nem vagyunk hülyék. Hétvégén a kétliteres sörök silókként álltak vigyázzban a hűtőnkben.

Éjfélkor ment el az utolsó pár ember aludni. Marhára ráértünk.

A következő nap első feladata az volt, hogy átevezünk 7 kilométert Békésszentandrásra (igen), kikötünk a sörfőzde mellett, majd délig sörözgetünk, amikor is megérkezik a menetrend szerinti ebéd. Utána sörözgetünk tovább, majd vissza a kempingbe. Délután pedig felevezünk a városba, sörözünk, utána pedig hazaevezünk.

Nálam persze megint keresztbeakadt egy szálka. Amíg Békésszentandráson a beszállással szuttyogtunk, gondoltam, drónozok egy kicsit. Meg is csináltam, de borzalmasan rosszak lettek a felvételek. Egyszerűen nem értettem. Indulás előtt egy nappal direkt kimentem a szántóföldre gyakorolni, minden rendben volt. Most meg megégett minden felvétel, ráadásul valami ferde csíkozás miatt nem is láttam semmit a képernyőn.
Emiatt végül kihagytam a délutáni programot. Bevonultam a faházba, ahol megidéztem a Google erejét és végül meg is találtam, mi volt a hiba.
Én.
Még a szántóföldön át akartam billenteni a drónt 2K-ba, csakhogy a napsütésben nem találtam el elsőre az ikont. Mit ád az ég, a véletlenül megnyomott ikon az automata/manual kapcsoló volt. Az meg, hogy mi volt beállítva manuál módban… hát, hagyjuk. A ferde csíkozás viszont helyi specialitás volt, a helyszínen valami zavarta a vételt, nem is kicsit.
Eddig jó. Viszont mire idáig eljutottam, a többiek elindultak Szarvasra. Még utánuk küldtem a drónt, de szerencsére nem tudták leverni.

Nej keményen elhatározta, hogy megtanul stégről ki-beszállni, de nem ám akárhogy, nem csak úgy kigurul, ahogyan én szoktam, hanem elegánsan feláll és kilép. Nem ez az első alkalom, hogy nekifut a kihívásnak, de most sikerült először stabilan végigvinnie a mozdulatot. Innentől mindenhol így szállt ki és rettentően boldog volt.

Este újabb ereszdelahajamat. Már akinek. Én a vacsora után ledőltem egy kicsit emészteni, aztán reggel keltem fel. Ami annyiból nem volt baj, hogy a vízreszállás igencsak messze volt, legkésőbb nyolckor el kellett indulnunk. Illetve, hát, amikor ránéztem Justin übermásnapos fejére, annyira nem is sajnáltam, hogy kimaradt az este.

Korán érkeztünk a helyszínre, bőven volt időnk lepakolni, elrendezkedni. Már a reggeli sörünkön is túl voltunk, mire az első versenyzők elkezdtek szállingózni. Pontos indulásról szó sem volt, de így sem volt rossz.
A napi program nem volt túlzottan kiegyensúlyozva, de így adta ki a földrajzi helyzet. 7,5 kilométer Békéscsabáig (közte egy átemelés), ott ebéd, szutykolódás, köldöknézés. Majd miután sikerül meggyőzni harmincegynéhány kajakómás versenyzőt, hogy tovább kellene indulni, tovább, és nem vissza, akkor még jön húsz kilométer evezés és három átemelés.
Nem könnyű feladat, de egy évvel ezelőtt már megcsináltuk. Sokkkal vacakabb időben.

Elindultunk.

Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy a horgászok miért öltöznek terepszínű ruhákba? Mert a vadászokat értem. De a horgász ki elől akar elbújni? A kajakosok elől mindenesetre sikerül nekik.

Békéscsabáig gyönyörű a terep, megkockáztatom, egész nap ez a legszebb rész. Utána kikötés, a Csabagyöngye megszállása. Ebéd után kifeküdtem a fűbe és alukáltam egy félórát. Az élet szép.
Majd elindultunk.
Nem jutottunk túl messzire. Közvetlenül a kikötött nagy hajó mögötti hídat felújítják, emiatt elég masszívan bezsaluzták. A víz fölött volt kábé 70 centi magas tér. Ennyiből jó volt a lengyel túra a Bliznán, pontosan tudtam, hogy ezen én nem megyek át. Amennyire tudtam, átnéztem a túloldalra, a beszállás is igen meredek volt. Oké. Innentől menjen erre a harapós ló, nekem ennyi volt a mai túra.
Nej némi hezitátálás után csatlakozott.
Visszaeveztünk azon a bizonyos legszebb részen. Immár kettesben. Csendben. Olyan tempóban, ahogy éppen kedvünk volt. Az egész hétvége legjobb része volt. Pedig most küzdenünk kellett a sodrással, de ott, a helyszínen fel sem tűnt.
A beszállóhelyen kiszálltunk – Nej elegánsan kilépve, én a mocsárban henteregve – és piszkosul ráértünk. A többiek még a hátralévő táv egyharmadán sem voltak. Bontottunk egy-egy sört, volt pad, volt nap, volt árnyék, üldögéltünk és élveztük a helyet.
Aztán kényelmesen elpakoltunk és visszamentünk a kempingbe.
Ahol a lazulós brigád dőzsölt. Néhányan ugyanis úgy döntöttek, hogy komplett kihagyják a mai napot és a kempingben nézegetik a köldöküket.

Beültünk közéjük. Utána zuhanyzás, vacsora. Legalábbis nálam, mert én már eleve pesszimista voltam. Úgy kalkuláltam, hogy a mai evezés után a bográcsvacsora nem lesz meg 21.00 előtt, akkor meg én már régen nem ehetek. (Bőven így is lett, a vacsora végül 23.15-re lett készen.) Utána pedig tulajdonképpen másoltam az előző estét. Bedőltem az ágyamba, bóbiskoltam, majd eszembe jutott, hogy végül is nem aludni jöttem ide, kisétáltam, de mindenki még pakolászott, a következő kisétáláskor meg atomizálódott a társaság, végül a harmadik kisétálásnál találtam közösségi életet, de ekkor meg már nem tudtam belekapcsolódni.
Azaz megint korai alvás.

Reggeli, pakolás. A többiek még eveztek egyet, de mi vasárnap már általában jövünk haza. Az a hülye van Dógom.

Persze még volt egy feladat. Békésszentandrás. Egyrészt megnézni, mi van éppen csapon a sörkertben, és ha van valami izgató, akkor rá kell borulni. Jogos lehet a felháborodás, miszerint én vezetek. Tény. De nem egyből. Ugyanis most, hogy jól működik a drón, vissza akartunk sétálni a holtág partjára és megismételni az elcseszett felvételeket. Ki is caplattunk. Utána meg én vissza, mert a mobilt a kocsiban felejtettem. De minden szívásnak vége van egyszer, sikerült a felvétel. Utána még élveztük egy kicsit a gyönyörű természetet, majd vissza a sörfőzdébe. Ugyanis hozni akartunk haza is sört. Sokat meditáltam, hogy mit vegyek és mennyit. Nekem való sörök közül egyedül a fekete sör volt csapon, oké, ez az egyik kedvencem. Kétliteres pillepalackba csapolnak. Elég lesz egy? Ez azért elég gyorsan romlik, meglehetősen kockázatos lenne kettőt venni. De végül bevállaltam.
Az első palack az ebédfőzés során fogyott el. A második meg a videók összerakásánál, átnézésénél, illetve a blog megírásánál.

Hát… ja.

A sör olyan, mint az elektron

A legutóbbi túráról szóló írásokat visszaolvasva jutott eszembe, hogy esetleg lesznek olyanok, akik húzzák a szájukat, amikor itt-ott megemlítem, hogy túra közben sört szoktam inni.
Valahol igazuk van, mert tilos.
Viszont ez nagyon más, mint autóvezetés közben.

Kerékpártúrán az a tempó, hogy 25 kilométer után jár egy sör. Ez olyan másfél óra. Normál körülmények között a máj két óra alatt bont le egy sörnyi alkoholt, folyamatos, olykor intenzív mozgás mellett simán megoldja másfél óra alatt is. Azaz a sör maximum a megivása után negyedóráig üt, enyhén, utána semmi. Addig meg általában elüldögélek a pihenőhelyen.
Ilyenkor nem alkohol.

Nyilván buliban, haverokkal kocsmázás közben nem tartható a másfél-két óra két sör között, ez általában meg is látszódik, de hát erről is szól a történet.
Ilyenkor alkohol.

Még valami. Belegondoltál már, hogy mit is lehetne inni bringatúrán 25 kilométerenként? Néha szoktam Radlert, de ezekben brutális mennyiségű cukor van. Az üdítőkben szintén. Gyors kalóriaforrásnak jó, de nekem, mint egykori cukorbetegnek és folyamatosan veszélyeztettnek ez szóba sem jöhet. A tejet nem szeretem. Marad a víz, csak hát abban meg energia nincs.
Na, ezért jó a lassan adagolt sör.

Tour dö Dunántúl #08/07 (videó)

Miközben az országban gurult a Tour de Hongrie, ezzel párhuzamosan megrendezésre került a Tour dö Dunántúl nevű túra is. Mivel ezen csak én indultam egyedül, el is hoztam az összes trikót. De már gyógyulok.
Budapest, Mohács, Kaposvár, Balatonakarattya, Budapest. 600 kilométer. Vagy esett, vagy fújt, vagy mindkettő. Volt Eurovelo 6 keresgélése, sárdagonya, kutyatámadás, drónnal felvett pálinkázás és persze rengeteg eső.
A videó nem rövid – hiszen hat nap történését dolgozza fel – de jól sikerült, büszke vagyok rá.
Megjegyzés: habár a vágás során egy fél éjszakát eltököltem azzal, hogy a beszéd érthető legyen, az erős szél miatt ez nem mindig sikerült. Szerencsére az időnként előforduló érthetetlen szövegekben lényegi információ nem hangzott el, nyugodtan hagyjátok ezeket figyelmen kívül.