Month: August 2026

A Nagy Szlovák bringatúra 00 – Beharangozó

A Nagy Szlovák Túra (08.16-22)
7 nap, 757 km távolság, 7640 m szint.

#Eger #Aggtelek #Pelsőc #Rozsnyó # Súľová_hágó #Gömöri_hegység #Igló #Podlesok #Kopanec_hágó #Geravy #Garamfő #Garam_forrás #Chmarošský_viadukt #Heľpa #Priehyba_hágó #Alacsony_Tátra #Fekete_Vág #Liptói_medence #Liptószentmiklós #Liptómária_víztározó #Kócs-hegység #Huty_szerpentin #Holica_hágó #Diel #Skorusina #Árva #Árva_vára #Alsókubin #Alacsony_Fátra #Terhely #Varin #Vág #Sztrecsnó_vára #Ruttka #Turóci_medence #Magas_Fátra #Zsar-hegy #Turócfürdő #Turóc_folyó #Körmöcbánya #Körmöci_hegység #Garam #Selmeci_hegység #Selmecbánya #Krupinska_fennsík #Dudince #Ipolyság #Szob #Vác #Duna_Csárda_Göd #Budapest

Fényképek
https://mega.nz/folder/62R1zQoD#Hjth9_KdJ41H3xC9F0Ehzg

Az útvonal

Óriástábla

Ezt írta Szaniszló Sándor, a 18. kerület polgármestere a BP18 Facebook oldalára.

“A Tisza-kormány határozott fellépést ígért a magyarországi utcákat elborító, a városképet romboló és gyűlöletkeltő „plakáterdők” felszámolására.
Önkormányzatunk messzemenőkig támogatja ezt a kezdeményezést, hiszen a 18. kerület és egész Budapest látképe is jelentősen megszépülne, ha kevesebb hirdetés tarkítaná a közterületeket.”
link

Ez pedig szintén Szaniszló Sándor, csak éppen akcióban.

Legújabban pedig már lebetonozott tájékoztató táblákkal igyekszik kommunikációs csapást mérni az önkormányzat. A helyiektől kapott információk szerint a Városgazda XVIII. kerület Zrt. munkatársai 29 óriásplakát méretű tábla felállítását kezdték meg a hétvégén. Az 1,3 kilométer hosszú út mentén egymást érik a négy méter széles és két méter magas táblák úgy, hogy telepítésükhöz több fát is meg kellett csonkítani. Néhol az erdőt kitakaró, hosszú falat állítottak össze a hirdetőtáblákból.
– 29 óriásplakát lebetonozásával büntet a XVIII. kerületi önkormányzat –

Érthető, nem? Az óriásplakát fúj, rossz, környezetszennyező, de amikor ők akarnak befenyíteni egy civil ellenállást, akkor belefér 29 óriástáblával keválasztani az erdőt az érintett kertvárosról.

2026 Mátra bringatúrák

A 2026-os szezon megint konkrét bemelegítő túrákkal indult. Most a májusi toszkán túrára hangoltunk rá. Két kört mentünk a Mátrában. Az elsőben Recskről indultunk és a kék MTB úton verekedtük fel magunkat Mátraházáig. Itt a gyalázatos terepet, a hol köves, hol munkagépek által felgyűrt földutakat gyakoroltuk. Egy héttel később Gyöngyösről indultunk és Pásztón, Galyatetőn keresztül érkeztünk fel Mátraházára, majd ekkor már feltekertünk a Kékestetőre is. Ekkor a vacakul aszfaltozott utakon a szinteket tapostuk magunk alá.
Hasznos volt, mindkét élmény segített odakint.

Megvágta, meglőtte 09: Még mindig a mobil

Ott járunk, hogy végre kihúztam a mobiltelefonos videók méregfogát.

Tényleg?

Hát, nem.

A következő filmsorozat előtt kiválogattam a hozzátartozó mobilos videókat, ráküldtem a Shutter Encoder-t és… nem lettek jók a felvételek. Összevissza rángatott mindegyik. De miért?

IS.
Azaz Image Stabilization. Magyarul képstabilizálás.
Egyszerűen nem volt bekapcsolva.
Hogyan fordulhatott elő ilyen baki?

Majd azt is elmondom, de egyelőre nézzük meg közelebbről, hogyan is működik ez az IS, milyen fajtái vannak és melyik mikor használható.

A funkció gondolom mindenki számára ismerős. Az ember keze remeg, esetleg sétál és emiatt rázkódik a kamera, bringázunk és mindenünk rázkódik, de úgy vagyunk összerakva, hogy az izmaink és legfőképpen az agyunk képes ezeket a rázkódásokat elsimítani. Mi pedig természetesen ugyanezt az elsimítást várjuk el a kamerától.
Hát, ja.

Alapvetően kétféle technika létezik: optikai és elektronikus. (Ahány kamera, annyi elnevezés, de a lényeg ugyanaz.)

1. Optikai képstabilizálás (OIS – Optical Image Stabilization)
Ez a hardveres megoldás. A mobiltelefon lencséje mögött apró mágnesek és rugók vannak, melyek fizikailag mozgatják a lencsét (vagy a szenzort), hogy kioltsák a kéz apró remegéseit.
– Előnye: mivel nincs szoftveres trükközés, nincs képvágás (crop), és a képminőség sem romlik. Kevés fénynél ez a legjobb, mert nem okoz “szellemképes” elmosódást.
– Hátránya: csak a mikrorezgéseket tudja kezelni. Sétánál, bringázásnál a nagy zökkenőket már nem tudja fizikailag követni a lencse, mert „elfogy” a helye a mozgáshoz.

2. Elektronikus (standard) stabilizálás (EIS – Electronic Image Stabilization)
Ez a szoftveres megoldás. A kamera app ilyenkor a telefon processzorát használja a kép “kivasalásához”. A szoftver egy picit „bezoomol” a képbe (kb. 5-10%-ot levág a szélekből). Ezt a levágott területet használja „biztonsági zónának”: ha megbillen a telefon, a szoftver eltolja a belső keretet az ellenkező irányba, hogy a téma középen maradjon.
– Előnye: sokkal hatékonyabb a nagyobb mozgásoknál, olyan hatást kelt, mintha egy láthatatlan gimbalon lenne a telefon.
– Hátránya: kisebb lesz a látószög a vágás miatt, és nagyon gyenge fénynél a szoftver néha furcsa, természetellenes rángásokat vagy elmosódást produkálhat.

Melyiket mikor érdemes használni?
– Mivel az optikai stabilizálás elég vérszegény, ezt akkor érdemes, ha álló helyzetből veszek fel filmet. Olyan körbeforgós, beledumálós snitteknél.
– Ha mozog a kamera – séta, bringázás – akkor viszont az elektronikus stabilizálás a nyerő. (Persze ki az, aki bringázás közben mobiltelefonnal kameráz?)

Az elektronikus stabilizáláson belül lehet játszani azzal, hogy a képből mekkora darabokat vágunk ki. Ha például a fentebb említett 5-10% helyett 20-25%-ot vágunk ki, akkor nagyon gyors mozgást is képesek leszünk stabilizálni, persze a kép mérete kisebb lesz. (Ezt nevezik Active stabilizálásnak.)

És akkor most nézzük, mit is böktem el. Pixel 9a telcsi, beépített gyári kameraszoftver. A képstabilizálás ki/bekapcsolása, nos, az el van ásva egy mély menű aljára.

Nálam itt valamiért, valamikor ki lett kapcsolva. Persze ezt még észre lehetett volna venni, feltéve, hogy az állapot ki van vezetve a képernyőre. De a gyári kameránál nincs.

Mutatom, hogyan néz ki a Blackmagic default állapota. A bal alsó sarokban látható a stabilizátor ikon, piros karikában.

Ha rákattintok, akkor feljön az állapot: standard, optical, off.

Egyszerű, mint a faék, de működik.

A Pixel gyári alkalmazásánál be kell menni egy eldugott menübe. Itt már nem lehet ki/bekapcsolni,csak állapotot állítani: locked, vagy standard.

Ha pedig ez nem elég, akkor egy további almenübe lépve lehet beállítani pl. Active módot. (Pontosabban, a beállított fps értéktől függ, hogy milyen IS módok állnak a rendelkezésemre.)

Gondoljuk át mindezt UX szempontból. Történik valami, én pedig gyorsan szeretném eldönteni, hogy szeretnék-e képstabilizálást és ha igen, akkor milyet? A gyári appnál elveszek a menüben, mert közben az akcióra figyelek, ráadásul ha már elindult a felvétel, akkor semmilyen menúbe sem tudok belépni. A vége az lesz, hogy habár a kamera mindent tud, de nem tudom beállítani, a felvétel pocsék lesz.
Mi van a Blackmagic szoftvernél? Észreveszem az akciót. Elindítom a felvételt. Aztán ha úgy érzem, hogy kell a stabilizátor, két pöttyintés a képernyőn – felvétel közben – és már a megfelelő stabilizáló algoritmus fut a felvétel alatt. (Hozzáteszem, nagyon szemléletes, hogy amikor átváltok a standard stabilizálásra, egyből érezhetően kisebb lesz a kép.)

Nos, ez lett a végső oka, hogy a gyári kameraszoftver helyett a Blackmagic-et használom. Az, hogy ez tudja a 25 fps-t, a gyári meg nem, az lehetett volna jó pont is, de mivel mindkettő VFR módban vesz, gyakorlatilag mindegy. (Emiatt nem is használom a 25-öst, a 60 fps azért csak több kép, csak simább mozgás.)
Viszont az IS kezelhetősége döntőnek bizonyult.
(Apró megjegyzés: a Blackmagic a Standard mód kiválasztásakor automatikusan bekapcsolja az Optical módot is.)

  • [Update]
    Pár hónappal később. Befutottak az első nagy túrák felvételei, el is kezdtem a vágást. És azt a meglepő felfedezést tettem, hogy ha a mobiltelefonon a Blackmagic szoftvert használtam, akkor a vágószoftverben a felvételre nem tudok szöveget rárakni. Nem, nincs értelmes magyarázat, ez valami 5D háttéreffektus, valami éjfélkor kecskeáldozós mágia, valami felfoghatatlan összeférhetetlenség, a lényeg, hogy a Blackmagic program a jelenlegi környezetemben mégsem használható. Kuka. Marad a gyári kameraszoftver.
  • A végére még egy magyarázkodás. Miért erőltetem én ennyire ezt a mobiltelefont? A sisakon ott van a Gopro, a kézi felvételekhez meg van nálam egy camcorder, akkor mi szükség van a mobiltelcsire?
    – Egyrészt a mobiltelefon mindig nálam van. Mindig. Megállok egy pihenőre, beülök egy presszóba, elsétálok megnézni egy táblát… a mobiltelefon mindig ott van a zsebemben. Ehhez képest a camcorder egy bumszli. Arról nem is beszélve, hogy nincs annyi kezem, hogy azt is cipeljem. Márpedig ha például sörözés közben kedvem támad valami felvételt készíteni, akkor a mobiltelcsi lesz kéznél.
    – Biztosan van valami pszichológiai oka, de az emberek teljesen máshogy viselkednek egy mobiltelefonnal szemben, mint egy dedikált camcorderrel. A kamerától sikítófrászt kapnak és a személyiségi jogaikkal próbálnak lebunkózni. A mobiltelefonnak meg örülnek és szélesen belemosolyognak. Pedig nyilván látják, hogy éppen videót rögzítek vele. A magam részéről meghagyom a kérdést a mélylélektan művelőinek, ha nem akarok balhézni, akkor a mobiltelcsivel kamerázok. A camcorder meg marad a zoom felvételekhez.

    2026.06 Érchegység-kör 01

    Ez is egy rendesen elkefélt túra volt, 2023-ban egyszer már nekifutottunk, akkor különböző okok miatt Drezdában feladtuk és onnan csillagtúrázgattunk. Persze megfogadtuk, hogy egyszer meg fogjuk csinálni. Aztán 2024-ben megint nekifutottunk, de a Borisz nevű mediterrán ciklon lebeszélt minket a túráról.
    Így jutottunk el 2026-ban oda, hogy most már tényleg.
    És tényleg megcsináltuk.

    Ja, a túra alcíme: Sör és Wurst.

    Még valami. A régi túra egyik hibája volt, hogy túl nagy napi távokat és szinteket terveztem bele. Egyszerűen így adta ki. Most sem igazán tudtam jól áttervezni, így amellett döntöttünk, hogy az elektromos rásegítésű bringákkal megyünk, azok bírják ezt a tempót.

    Litoměřice – Freital (Drezda)
    2026.06.14; vasárnap

    Nem indult túl jól. A túraterveket már télen össze szoktam rakni, de a kempingekkel csak egy héttel az indulás előtt veszem fel a kapcsolatot. Most is így történt. Erre Litoměřicében közölték, hogy fullon vannak, még két négyzetmétert sem tudnak adni. Booking. És igen, szerencsénk volt, kifogtunk egy panziót, ahol a földszinten volt egy hatalmas, hangulatos étterem és… bent az étteremben főzték réz köcsögökben a sört. Éppen termelés is volt, a három szaki jókedvűen tekergette a tekerentyűket, de csak az egyik kezükkel, mert a másikban a söröskorsót egyensúlyozták. Vacsoráztunk, nyilván ittunk 1-3 sört, én közben a recepción lebeszéltem, hogy itthagyhatjuk a parkolóban egy hétre az autót, egyszerűen minden, de minden szépen alakult.

    Vasárnap reggel időben elstartoltunk. Az úticél Drezda volt, de ezt később módosítottuk. A drezdai (pillnitzi) Camping Wostra nagy kedvencünk, de a reggeli kellemes idő hamar cudarrá vált. Én ilyet még nem láttam. Mint kamaszkoromban az UFO C64 játékban, folyamatosan jöttek és húztak el felettünk nagy víztartalmú felhők és hol nyakunkba szakadt egy zuhé, hol ezerrel sütött a nap. Erre mondtam, hogy az ördög itt már nem is a feleségét, hanem a káanyját veri. Napközben feltámadt a szél, 60 km/h szélvihart kaptunk Bad Schandauig oldalról, utána telibe szemből. A hideg eső és az erős szél meg is tette a magáét, télikabátban vacogtunk. Ekkor mondtuk azt, hogy ilyen időben sátorozzon az, akinek két anyja van. foglaltunk szállást Freitalban. Egyrészt jó árban volt, másrészt útba is esett, méghozzá Drezda után, ami azért is volt remek, mert így le tudtuk rövidíteni a következő nap 148 kilométeres távját 117-re.

    Az utat már ismertük, nagy meglepetést nem okozott, tetszett, mint a múltkor is. Ahogy az Elba lustán folyik a homokkő sziklák között, a partján meglapulnak az épületek… szép volt. (Kivéve Děčín.) Most Ústí nad Labemben nem hagytuk ki a sörözőt, Drezda előtt is beültünk egybe, elkezdtük kibontani a sör/wurst témát. Aztán a városból semmit nem láttunk, ott nem egyszerű eső kapott el minket, hanem egy nagyobb vihar, nyakunkat behúzva osontunk át Drezdán, csontig beázva. Három évvel ezelőtt nem tudtunk bemenni a Zwingerbe, mert felújították, most szívesen megnéztem volna, milyen lett, de esélyt sem kaptunk.

    A szállás vidám volt, kivülről egy lepukkant, 3 emeletes épület, rozoga, nem zárható ajtóval, a lépcsőház, mint egy gyárban, feketére festett szurkos beton, de a lakás már szépen rendbe lett téve. A bringákat odalent hagytuk. Nem voltam nyugodt, de reggel a helyükön találtuk mindkettőt.

    Freital – Glauchau (Chemnitz)
    2026.06.15; hétfő

    Az előbb már céloztam rá, hogy értek meglepetések, amikor indulás előtt felvettem a kapcsolatot a kempingekkel. Volt, ahol csak 17:00-ig volt recepció. Volt, ahol 18:00-ig, itt extra bónusz volt, hogy ha nem érünk oda időben, akkor törlik a foglalást. Mondanom sem kell, részünkről ez szóba sem jöhetett, hiszen a bringákat tölteni kell, ahhoz pedig dedikált, kiszignált töltőfej kell, melyet csak a recepción tudnak bekapcsolni. Persze, szóba jöhetett volna a mosdóban valami kósza szabad konnektor, de ilyesmi nem mindig van, az éjszakai töltés elmaradása viszont végzetes lett volna a túrára. Aztán volt olyan kemping, ahol a szabályzatban konkrétan megtiltották a kerékpárok töltését. Én meg csak néztem, mint Rozi a moziban. Aztán mindenhol foglaltam szállást a Bookingon. Jellemzően 50-60€ között volt egy éjszaka kettőnkre (Genius 3) és ezek legtöbbször családi házak voltak valami kis településen a nagyvárosok mellett. A lényeg, hogy nem volt probléma sem a bringa, sem a töltése. Végül a hét éjszakából hat foglalt szállás lett, egyedül az aš-i kempinget hagytuk meg, aztán egy nappal előtte inkább ott is foglaltunk az időjárás miatt. Gyakorlatilag körbesétáltattuk a sátorozó felszerelést.

    Tulajdonképpen ma indult az Érchegység körünk, hiszen eddig az Elba mentén a Cseh-középhegységen vágtunk keresztül. Az Érchegység érceinek intenzív bányászása nagyjából a XV.-XVII. században zajlott, a harmincéves háború végére a hegy kimerült, de addig elképesztő gazdagságot biztosított a környező városoknak. Mára a hegynek már csak idegenforgalmi jelentősége van. A környező – egykor kivétel nélküli – bányászvárosok különböző túlélési stratégiákat választottak, néhányból iparváros lett (Chemnitz), néhányból a tudomány és a művészetek városa (Weimar) és lettek hibridek is (Jéna). A hegységtől délre… az a szudétavidék és a mai napig meglátszik rajta a XX. század történelme.

    Mára két nagyobb várost céloztunk be. Freiberg, az Ezüstváros, valamikor az ezüsttermeléséről volt híres, Chemnitz pedig, függetlenül attól, hogy miről volt valaha híres, mára a Nischelről az.

    Időben indultunk. Nagyon sokáig lakott területen haladtunk, gyakorlatilag egymásba épültek a települések. Aztán a track gondolt egy merészet és egy emberes, hosszú mászással felvitt egy fennsíkra. Itt talált meg minket a tegnapi haverunk, a 60 km/h-s szembeszél és ha már megtalált, egész napra belénk is kapaszkodott. A tegnapi naphoz képest annyi változás történt, hogy kevesebb volt az eső, viszont egyáltalán nem láttuk a napot. Megint nagyon cudar időt fogtunk ki, pedig az előrejelzés szerint a tegnapi vacak nap után el kellett volna állnia az esőnek és beindult volna egy felmelegedés. Nos, az utóbbi nem jött el.
    Pedig nem lett volna csúnya a táj. Többször meglepve észleltük, hogy toszkán érzésünk van. Az Érchegység ugyanis asszimetrikus hegy: a déli oldalon meredeken szakad le, északon viszont enyhe, lankás dombvidéken. Mi pedig ezt a dombvidéket szeltük ketté, a heggyel párhuzamosan. Értelemszerűen volt bőven fel/le terep, viszont így, ebből az irányból nyíltak előttünk újabb és újabb dombok.

    A túra során – az időjárástól eltekintve – két területen voltak extra küzdelmeink.
    – A hosszú és erősen esős időszak után a földutak ignorálása.
    Amikor terveztem, sokkal megengedőbb voltam. Ha a Komoot ránézésre szép és izgalmas úton szeretett volna vinni, bevállaltam. Aztán amikor odaértünk, kiderült, hogy a saras, szétázott földutakon a nehéz kerékpárokkal csak nagy küzdések árán tudnánk elmenni, már ha egyáltalán. Így alakult ki minden napra az esti program, átnézni méterről méterre a következő napot és fejben áttervezni aszfaltos utakra. (A gravel terepet nem bántottuk.)
    – A tömérdek útlezárás.
    Ez egy furcsa dolog, ugyanis nem a lezárásokkal van az alapvető baj. Az utakat karban kell tartani és a németek csinálják is. (A csehek, na meg a magyarok nem igazán, ez meg is látszik.) De a németek részéről akkora beleszarási faktort tapasztaltunk, hogy többször ordítva káromkodtam. Kiírják, hogy a következő útszakaszon valahol lezárás lesz, azaz zsákutca. Hogy hol? Néha kiírták, de inkább nem. Elterelési útvonal? Semmi, oldd meg magad. Úgy, hogy nem tudod, hol van a lezárás. A kerülőutak valahol 5-30 km között voltak. Aztán milyen is a lezárás? Gyalog, tolva a kerékpárt vajon át lehet menni? Semmi infó. Többször jelölt kerékpárút is vezetett a lezáráson keresztül, nem jelöltek ki kerülő kerékpárutat. Blindre be kellett menni, aztán vagy át lehetett tolni a bringát a lezáráson, vagy nem. Előfordult, hogy valami szadista barom annyira szanaszét lakatolta egy hídon a vaskerítést, hogy esélyünk sem volt, kábé 6 kilométert kerültünk, teljesen lehetetlen utakon. Aztán volt olyan nap, hogy a legvégén, 5 kilométerrel a vége előtt kaptunk lezárást, egy hegységben, ahol kábé 40 kilométert kellett volna kerülnünk, ezt is lezárták, még a gyalogosok elől is, na ott annyira bedühödtem, hogy egy kollégával együtt szétrúgtuk, szétvertük a torlaszt. És ilyen lezárásból volt napi átlagban 4-5.

    Falkenauban problémába ütköztünk. A kerékpárút egy dombon vezetett volna át Flöhába, meredek, saras földúton. Megnéztük, nem vállaltuk be. Csakhogy a kerülőút hosszú volt, nagyforgalmú úton. Jobb híján elindultunk, de a település szélén észrevettem egy járdaszerű utat, pont a jó irányba ment. Szerencsére éppen akkor lovagolt arra egy tizenéves kiscsaj és beszélt annyira angolul, hogy meg tudtuk tárgyalni az utat. Egy ideig aszfalt, utána egy kilométer saras gravel, majd kezdődik Flöha. Domb nincs, megkerüljük. Pont így is történt. Innen is köszi kislány.

    Még valami az általánosságokról. Nem tudom, kinek tűnt fel, kinek nem, de ez egy retró túra. Az én időmben a hegy északi oldala NDK volt, a déli meg Csehszlovákia. És nem lehetne letagadni az ismerős életérzést, ahogy Bereményi is írta: “de az orosz keze nyoma ott van”. A németeknél ez leginkább a beleszarásban jelentkezett, az értelmetlen szabályok önjelölt házmesterként történő betartatásában. Nej érzett egy adag depressziót, lehangoltságot is, különösen Türingiában, de én is megkönnyebbültem, amikor átléptünk Csehországba. Az utolsó két nap határozottan jobban esett.

    Szóval retró. Nem is kell meglepődni, hogy Chemnitz eredeti, legalábbis az én időmbeli neve Karl-Marx-Stadt volt. És azon sem kell meglepődni, hogy Chemnitz legismertebb nevezetessége a Nischel, azaz magyarul a Kobak. Ez Karl Marx fejportréja, hát olyan huszonötszörös életnagyságban (7 méter 10 centi magas.) Ez a világon a második legnagyobb fejszobor. A városnak több beceneve is van, az egyik az, hogy ‘A Város A Fejjel’, a másik az, hogy “Szász Manchester”, utalva az erősen iparosodott jellegre. A vicces, hogy Manchester ténylegesen is Chemnitz testvérvárosa.
    A szobor után még áttekertünk a belvároson, én sokkal rosszabbra számítottam, gyakorlatilag megegyezett a drezdai Prága utcával.

    A város után kemény döntést hoztunk. Az eredeti utat átnézve nagyon hosszú erdei földutas szakaszok jöttek, vizes terepen. (Folyók, duzzasztások.) Ez semmi jót nem jelentett és ha csak egy helyen is elakadunk, mehetünk vissza az elejére. Így inkább biztonsági játékot választottunk és a hátralévő 45 kilométert aszfalton tettük meg, jelentősen más úton. Track nélkül, ami azt jelentette, hogy folyamatosan a térképet kellett bújnom, sok-sok megállással. Voltak fejvakarások, morgások, időnként elharapott káromkodások is, de végül megérkeztünk. Külön öröm volt, hogy csak a végén vettem észre, hogy a szállásadó hölgy teljesen más címet adott meg, mint ahol az eredeti apartman volt, ugyanis amikor megtudta, hogy bringával érkezünk, akkor egy olyan szállásra váltott, amely kerékpárkompatibilis. Külön köszönet érte, de jobban esett volna, ha figyelmeztet is rá.

    © 2026 MiVanVelem

    Theme by Anders NorénUp ↑