Ötkor rátelefonáltam a Tüzépre.
– Uram, Önök azt mondták szerdán, hogy legkésőbb péntek délutánig kihozzák a sódert. Mennyit kell még várnom, hogy Őn szerint olyan igazi péntek délután legyen?
– Azonnal visszük a zsákokat.
– Köszönöm.
Aztán kiültem az ablak mellé, olvasgattam a netet és vártam a teherautót. Ott lett gyanús, hogy egy icipici kisteherautó már sokadszor megy el a ház előtt is, meg mögött is. Kisétáltam.
– Hahó! Nem sóder?
– De, de. Önnek lesz?
– Igen. Ide rakják le.
– Hogy az istenbe lehet itt lakni? Alig találtuk meg a házat! – dörrent rám a fazon.
Csak néztem rá hülyén. Ez a sütőtök lebaszott, hogyan merek itt lakni.
– Csak rakják le – fogtam vissza végül magam.
Day: May 18, 2007
Mai haszon
Csak elmentünk szétnézni ebbe a borboltba. Bőven megérte, egyrészt jól elbeszélgettünk a tulajjal (velem egykorú, bormániákus fazonnak tűnt), másfelől hoztam egy jó adag kimért Takler vöröset és Somlói Juhfarkot (Tornai).
Aztán itthon akadtam meg egy kicsit. A kannákból ezeket nyilván szét kell borítgatni, de darabban sem hagyhatom, mert akkor oxidálódik. Mivel csupa másfél literes ásványvizes palackom van, így gyakorlatilag mindegyik borból maradt ki fél-fél liter. Egyszer fél liternél nem lenne probléma, de itt többről volt szó. Nekiálltam feltúrni a lakást, hogy van-e valahol félliteres palackunk. És aki keres, talál: a kamra eldugott sarkában akadt bele a kezem valami ásványvíz féleségbe. Biztos valamelyik túrázásból maradt – gondoltam, majd gyorsan kiborítottam. Az egyik maradék már helyére került. Folytattam a keresést és találtam egy ugyanilyen üveggel a konyhaszekrényben is, ráadásul ez már bontott volt. Remek. Éppen borítottam volna ki ezt is, amikor Nej belépett a konyhába és artikulálatlan hangon felsikított.
– Izé… – néztem rá.
– Ki ne borítsd, te szerencsétlen!
– Miért? Sima ásványvíz.
– NEM! Ez egy jódkoncentrátum, sokezer forintért vettem.
– Ezt? – néztem rá – Nem mondod komolyan.
– DE!
– Hát, márpedig az előbb borítottam ki ebből egy üveggel.
Újabb halálos sikoly.
– Most csak hülyéskedsz, ugye? – nyögte ki a sikítás után.
– Egyáltalán nem. Volt egy üveggel a spájzban is, ugye?
– A kurvaélet – szakadt össze, mert rájött, hogy nem viccelek – direkt eldugtam, hogy ne találd meg.
– Hülyeség volt. Mindig mindent megtalálok.
– Dehát erről beszéltem neked. Mondtam, hogy vettem.
– Életemben nem hallottam még róla. Vagy csak nem jegyeztem meg – fűztem hozzá engedékenyen.
– Most akkor mit csináljak? – nézett maga elé deprimáltan.
Arra gondoltam, hogy felajánlom, kiborítom a szifonból, ami esetleg ottragadt – de aztán nem szóltam semmit. Még azt hinné, szivatni akarom.
Selfmade
Beszéltem pár napja egy favágóval, hogy lenne itt egy kis munka. Azt mondta, valamelyik délután kijön a héten. A hétnek vége, a favágót nem láttam.
Szintén pár napja rendeltem fél köbméter sódert, azzal a megjegyzéssel, hogy szombat reggel indul a munka, addigra feltétlenül legyen itt. Péntek délután van, nemhogy a fuvar nem jött meg, de még az időegyeztető telefon sem. A pénz persze ki lett fizetve.
Három hete rendeltem egy faházat. Akkor azt mondták az üzletben (Bricostore), hogy legkésőbb 3 hét múlva szállítják. Még csak fel sem hívtak, a határidő holnap jár le. Nyilván az is ki lett fizetve.
És akkor arról nem is beszéltem, hogy a gázszerelő – akinek jönnie kellett volna szombaton mérni, a héten pedig nyomáspróbázni, aztán plombát rárakatni – no, szóval ez a hapi sem volt képes idedugni a képét. Nyilván már ez is ki volt fizetve.
Istenbizony, egyre komolyabban érzem, hogy csak az készül el, ami csak rajtad áll. Bárki mást belevonsz a munkádba, akkor annak a munkának vége: az illető pofátlanul beleszarik az egészbe, nem érdekli, hogy neked mennyi kényelmetlenséget okoz. Szóval állhatok neki kézifűrésszel fát vágni, fejszével, csákánnyal gyökeret aprítani, mégiscsak nekem kell hazahoznom a sódert személyautóval, deszkát gyalulni, faházat összerakni sem lehet olyan ördöngősség és a gázszerelés is megtanulható szakma.
A világ meg kapja be.
Köki
Nagyon sokáig csak leszegett fejjel rongyoltam át rajta, a lehető legrövidebb időt töltve az épületben. Mostanra már kezdem felfedezni. Megtaláltam például a rétesárust – igaz, elég középszerűek a produktumai. Viszont az egyik fornettisnél rábukkantam egy eldugott baklava pultra. És itt található a világegyetem legmeghittebb kocsmája: ez áll egy kocsmárosból, egy picike pultból és egy, azaz 1 embernyi helyből a pulttal szemben. A betérő vendég egyből a kocsmáros intim szféráján belülre kerül – itt nem lehet nem bizalmasan beszélgetni.
Viszont az egész épületre vonatkozik: ha látszik rajtad, hogy utas vagy, akkor nem célszerű hosszabb ideig álldogálnod. Akár bérletért álltam sorba, akár a cukrászdába léptem be, egyből rámtapadt egy rusnya öregasszony vagy valami hasonlóan aggresszív koldus. Értelemszerűen a pénztárca elővételet is kerülni kell, mert az meg olyan, mint vérszag a cápa számára.
Kábel
Ipari mennyiségű hosszabbítót vásároltam – és bekábeleztem végre tisztességesen minden sarkot, ahová fogyasztókat terveztünk. Rendeződött a tévéasztal mögötti rész, rendeződött a számítógépes sarok és rendben van végre az emeleti dolgozószoba is.
Csak azt nem értem, miért nem találták még fel a wifi-t a 220 voltos vezetékre is?
Recent Comments