Ez lehetne a mai nap mottója, ha éppen mottózhatnékom lenne.
Délelőtt áttúrtam a kincstárat: csavarból találtam ugyan 12 majdnem megfelelőt – de a ‘majdnem’ jelen esetben kizáró tényező volt. Derékszögű vasból már csak nyolc volt, betonfúrófejből meg a legkisebb is hatos volt – azaz hosszas kinlódással sem tudtam volna csak nyolc ponton rögzíteni a faház alját, a tizenkettő helyett – és még ezzel sem lettem volna kisegítve, mert ha, teszem azt, ma estig össze is rakom, lekezelni már csak 1 hónap múlva tudnám. Addig meg szarrá ázik.
Így véres fejjel visszavonulót fújtam: nájlonnal jól betekertem a kupacokat, és a faház összerakását júliusra halasztottam. Nem nagy örömmel. Sőt, mondhatni egész nap gyilkos hangulatban voltam. Olyan kevés kellett volna… egy vasárnap reggel nyitva tartó barkácsbolt, ahol meg tudtam volna venni a párszáz forintnyi cuccot.
Így viszont megpróbáltam lakhatóvá tenni a lakást. Sikerült rendet vágni a dolgozószobánkban, melyet már teljesen elöntöttek a kezelhetetlen bizbaszok. Biztos ismeritek, minden lakásban van ilyen: egy csomó olyan vacak, melyeket se kidobni, se elrakni nem lehet: fogsorokról készített gipszminták, féltucatnyi mobiltöltő, régi fotónegatívok… meg ilyesmi. Három ládát töltöttek meg, meg vagy hat reklámszatyrot. Szétvágtam közöttük.
A másik sikerélmény a nappali elektronizálása volt. Einstandoltam a nagylánytól a dvd lejátszót, feltúrtam a vezetékesdobozomat – és összekötözgettem mindent, amit a nappaliban találtam. Végül teszt – és ez volt a nap legnagyobb élménye. Belöktem a ‘Rocky Horror Picture Show’-t (nagyon-nagy kedvenc) és a hifi erősítőjén keresztül, a nagy tévén… fantasztikus élmény volt.