A vég: filózás szerelés közben

Rájöttem, mi a baj. Megint – mit megint, folyamatosan – működik az optimumra törekvő szándék, itt bennem. Nem tudok nyugodni, míg valami optimális elrendezkedés nem alakul ki az új lakásban. Az erős feszültség pedig pont abból adódik, hogy nagyon messze vagyunk még ettől az állapottól… nagy a gradiens -> nagy a feszültség is.
Pedig nem állunk már annyira rosszul. Elméletileg átválthatnék ráérős üzemmódra is. Hiszen a nagy dolgok rendben vannak, a tömérdek kicsi meg majd elfogy egyszer. Ezt a tempót, amit egy hónapja nyomok, úgysem lehet már sokáig tartani.
És kapom is a jelzéseket. Ma estére pl. a klotyiajtókat szándékoztam rendberakni. (Amikor estét írok, azt úgy is gondolom. Konrétan este kilenckor jutottam idáig.) Az alaphelyzet az, hogy remek kis rézkilincsek, jól működő zárak vannak minden ajtón – csak éppen sehol nincs kulcs. És azért a vécéken, fürdőszobákon csak kellene. Mese nincs, új zárbetéteket vettem. Vittem is mintát.
Aztán itthon derült ki, hogy habár a betét mérete ugyanaz, de máshol dugja ki a nyelvét, a mocsok.
Sóhaj… véső, köszörült csavarhúzó.
Aztán amikor befúrtam az új lyukat, megcsúszott a kezem és két miliméterrel arrébment a furat. Amilyen puha ez a fa, reménytelen a korrigálás – ergo az ajtó most kicsit nehezebben záródik. Amikor az ember elfordítja a kulcsot, ugyanabban a pillanatban egy kicsit maga felé kell rántania.
Így születnek a családi hagyományok. Most jó 10-15 évig ez a vécéajtó így fog záródni. A gyerekek ezt fogják megszokni. Ez a mozdulat fog beléjük rögződni, amikor vécéajtót zárnak.
És mindezt azért, mert a kezem megcsúszott két milimétert.
Ismét hagytam valamit rájuk.
Aztán jött volna a következő ajtó… és már a csapot sem tudtam kiszedni, amely a kilincseket fogja – pedig harcoltam vele vagy húsz percet.
Nos, ezekre gondoltam, mint jelzésekre. Olyan apróság, hogy hiányzó kulcs, elvezetett odáig, hogy zárcsere. A zárcsere elvezetett odáig, hogy ajtófélfák szétvésése, és egyáltalán régi zárak kiszedésének problematikája. Mi ez, ha nem finom célzás arra, hogy lassíts haver, babrálj egy kicsit finomabb munkákkal is, ne csak hajts, mint a hülye?

Mai haszon

Folytatva a tegnapi sorozatot…

Rossz hír: Dekopírfűrésszel belevágtam az eddig naptól-széltől védett, még az alátét alá is alátétet kívánó vastag tölgyfa étkezőasztalba.
Jó hír: Egész erős dekopírfűrészem van.

Egyébként meg délelőtt tízre ígérte magát a Gázművek hivatalos embere. Meg lehet saccolni, hány gázszerelő tartózkodik jelenleg a lakásban. Naná, hogy nem tudok elmenni műfáért.

Hírek tegnapról

Jó hír: Sikerült rendberaknunk az antennakábeleket.
Rossz hír: Miután szétberheltük az egészet, felvittük a kábelmodemet a padlásra, lehúztunk egy UTP kábelt a földszintre – utána derült ki, hogy nem is a kábelekkel volt a baj, a padlástéri aktív erősítő 12V-os adaptere krepált be.
Jó hír: Volt valahol egy régi, nem használt 12 V-os adapterem, ezt át tudták berhelni a fiúk úgy, hogy működjön.
Rossz hír: Így derült ki, hogy az erősítő egy eléggé lepukkadt darab.
Jó hír: Az erősítő piszkálása közben találta meg a szerelő azt a döglött galambot, amelytől három hete bűzlik a padlás.

Rossz hír: Pont ez alatt az idő alatt ment el az az időablak, amikorra engedélyt kaptam egy ügyfélnél felrakni egy szerver patch-et.
Jó hír: Megpróbáltam kicsit később telepíteni, de kiírta, hogy erre a gépre fel sem megy, mert a már felrakott SP tartalmazza.
Rossz hír: Ettől még a probléma nem oldódott meg, lehet újra nyomozni.

Jó hír: Újabb hétvége, lehet nagy lendülettel nekiugrani a lakás lakhatóvá tételének.
Rossz hír: Tegnap este kaptam egy hívást, hogy egyik ügyfelünk vasárnap délelőtt (Anyák Napja) clustert akar telepíttetni. (Anyád napja?) Mivel a három MS expert közül kettő szüleihez utazik családi ünnepségre, a harmadik meg csak a lakását igyekszik rendbetenni, így én nyertem a feladatot.
Jó hír: Késő este kaptam az üzenetet, hogy meggondolták magukat.

És minden jó, ha a vége jó.