Hulla*hulla

A négynapos ünnep elérte célját. A Munka Ünnepét harsány munkával ünnepeltük. Pihenés…? Majd holnap a munkahelyen. Ha engedik.
Viszont az is tény, hogy nagyot haladtunk előre. Habár egy elég hülye ágyunk van, de azért már mégsem a föld… és már állnak a szekrények, csak éppen egy selejtes fiók miatt pont az enyém nincs befejezve.
Kicsit csalódtam azért az IKEÁ-ban. Éppen a lányomnak magyaráztam, hogy mennyivel egyszerűbb IKEA bútort szerelni, mint KIKÁ-t, és ezt egy fiók összerakásán keresztül akartam illusztrálni – richtig ez az egy darab volt selejtes a hihetetlen sok elem közül, melyeket az utóbbi egy hónapban összeraktam. Rosszul volt kimarva a fiók aljának a vájata, emiatt nem lehetett tökéletesen összefogatni a széleit, emiatt meg eltört egy kör alakú rögzítőanya. Végül valahogy csak összeraktam (a ráspoly csodákra képes), viszont ilyen anyát fogalmam sincs, honnan szerzek.
De a legdurvább csalódást ezek az egy méter széles PAX gardróbok okozták. Elméletileg simán be kell férnie négy fióknak/kosárnak még a középső zsanér alá. A tervezőprogram simán engedi így megtervezni. Fényképen látni is ilyen bútort. A gyakorlatban viszont ez így nem működik. Már tegnap is eszméletlen sokat szerelgettük ki-be a fiókokat, mire kijött valami elfogadható megoldás… de ma, ma sokkal nagyobbat szívtam. Itt egy kicsit más volt a fiók/kosár arány, és egész egyszerűen nem fértek be sehogy. Semmiféle trükközéssel. Ekkortájt a gondolataimban felváltva keveredtek a tervező kedves édesanyjának, egy talicska aprómajomnak és egy ravatalnak az ideái. Végül úgy oldottam meg, hogy az egyik szekrényben dekorszikével, tűreszelővel műtöttem le egy milimétert a kosár mindkét műanyag tartósínéről, így be tudtam rakni egy lyukkal lejjebb a következő fiókot. Igaz, a zsanér továbbra is hozzáér a felső fiókhoz, ki is mart egy vájatot a fiók oldalában… de majd összekopik.
A legutolsó szekrénynél jöttem rá a végső megoldásra: nem kell foglalkozni a gyári furatokkal. Vízmértékkel, colostokkal meghatároztam az új furatokat – és sikerült egy centivel a zsanérok alatt befejeznem a legfelső fiókot. Miközben az egészben az a legbosszantóbb, hogy semmi probléma sem lenne, ha a vas tartósín két miliméterrel keskenyebb lenne: harminc miliméterből simán tudtak volna engedni kettőt.
Szóval, kedveseim, ezt kurvára félreterveztétek.
De azért csak megcsináltam: két darab egy méteres szekrényt vágtam készre ma, pluszban felcuccoltunk lentről két szekrényt is az emeletre, ugyanazzal a lendülettel szinteztem és rögzítettem is őket a falhoz, majd elrendeztük lent is az étkezőt. Fél tízkor végeztem.
Haladunk, haladgatunk… de nagyon messze még a vége. Habár azért egyre közelebb van a minimális komfort elérése – az a pont, ahonnan már lassíthatunk, mert már nem lesz annyira sürgős, mint most.