Day: May 16, 2007

Újra fotelben ülve

Mivel a mára tervezett sódercipekedés elmaradt, neki tudtam ugrani a lenti szintnek. Szekrények vándoroltak keresztül a lakáson majd csavarozódtak fel falakhoz… tölgyfa kanapé és fotelek dobták magukat hanyatt, hogy posztó kerüljön a lábukra… majd legvégül egy újabb íróasztal szerelődött össze.
Mindamellett, hogy megint hullafáradtra melóztam magam, kezdem formára nyalni az alsó szintet. Egyre több bútor foglalja el – legalábbis nagyjából – azt a helyet, ahová véglegesre terveztük. És ez jó dolog, most már sokkal inkább rendetlen lakásra hasonlítunk, mint rendben tartott bútorraktárra.

Rekordkisérlet elmarad

Mára meredek dolgot terveztem: haza akartam hozni egy tonna sódert. Igen, a Forddal. Találtam egy közeli Tüzépet, ahol bezsákolják az anyagot, három fordulóval kényelmesen hazaértem volna.
Be is papíroztam/nejlonoztam alaposan a sárkányt és elmentem a telepre. Aztán eszembejutott, hogy teszek egy próbát, megkérdezem, mennyiért fuvaroznak. Sok értelmét nem láttam, hiszen ma már azért ötezret kér a fuvaros, ha beszáll a teherautóba – és újabb ötezret azért, hogy kiszálljon.
A tüzépes faszi először felhúzta az orrát, amikor nekiszegeztem a kérdést (na, helyben vagyunk – gondoltam), aztán kibökte, hogy ezerkétszáz.
Nem volt nehéz döntés. A rekordkísérlet elmaradt.

A kihagyott lehetőségek

Mint egy hatalmas múzeumban. Tele van termekkel és fogalmunk sincs, melyekbe menjünk be. Ha nem megyek be ebbe, akkor több időm lesz a következőkre. Viszont lehet, hogy a kihagyott terem lett volna számomra a legértékesebb.
Nagyjából így vagyunk az élettel is. Tudjuk, hogy nincs időnk mindent átélni, megtapasztalni. Az erőforrások végesek, a feladat végtelen. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ez a hozzáállás tudatos legyen. Ha dühöngsz, hogy ez is elment melletted, azt is kihagytad – akkor az életedet packáztad el, hiszen az élet az, amire emlékszünk belőle.

Annak kell örülni, ami megvolt.
Vagy aki.

Önelemez

Úgy ennék valamit, valami finomat. Aztán sorbaveszem, mi is esne most jól a kedvenceim közül – és egyenként elképzelve a falatokat, kiderül, hogy igazából egyikhez sincs kedvem. Akkor talán innék valamit – jut eszembe. Felidézem kedvenc italaim képét… és tulajdonképpen egyikre sem vágyok olyan nagyon.
Na, ez a biztos jele annak, hogy álmos vagyok és fáradt. Mint egy nyűgös kisgyerek.