A természet forog

Ahhoz képest, hogy milyen rövid kis történetről van szó, kifejezetten hosszú lesz a bevezetés.

Sorházlakásban lakunk, a földszinten a konyha, étkező és nappali van, a padlástéri emeleten a hálószobák. Az én dolgozósarkam a nappaliban van lent, Nej dolgozószobája pedig a hálószobánkból lett leválasztva. Az emeleten van teljes fürdőszoba, a földszinten vécé.

Az egészben a lényeg, hogy a lenti vécét kizárólag én használom.

Körülbelül egy hónapja ismerkedtem meg Gézával. Lent, a vécében. Géza egy jókora, kábé öt centi nagy testű pók, olyan tarantulásan szőrös fajta.

  • Kitérő. Én nem csak elviselem, hanem kifejezetten kedvelem is a pókokat. Egy évig voltam katona Szekszárdon, aki adott már külső őrséget nem messze a Gemenci-erdőtől, az tudja, miről beszélek. Harapni lehetett a levegőben a szúnyogokat és csak a pókok segítettek valamennyit. A legjobban annak örültem volna, ha olyan horrormozisan vastagon beszőtték volna hálókkal az őrtornyokat.
    Azt is tudni kell, hogy azok közé tartozok, akiket imádnak a szúnyogok. Általában én vagyok a nyári kertipartik sztárja, mert ha megjelenek, onnantól az összes szúnyog csak velem foglalkozik.
  • Szóval üldögéltem, aztán egyszer csak előmászott Géza. Köszöntem neki, ettől megilletődött és behúzódott egy sarokba. Aztán így elvoltunk. Géza leginkább csak üldögélni szokott, néha körbeszaladgált a fal mentén, gondolom, sportolt. Mivel Nej egyáltalán nem használja a lenti vécét, így a barátságos viszonyunkat Gézával senki nem zavarta.
    Ma reggel gondolkodtam el, hogy nincs ez így jól. Ez itt egy nagytestű pók, valamit csak ennie kell. Nálunk viszont a legtöbb ablak szúnyoghálós, ha neadjisten be is téved valami rovar, kétméterenként van légyölő, illetve darázsölő spray, nincs sok esélyük. A vécében konkrétan semmilyen rovar sincs, mely érdekelhetné a haveromat.
    Szabadítsuk ki Gézát.
    Fogtam egy csavaroskupakos befőttesüveget, lecsavartam a tetejét, ügyesen ráborítottam az üveget Gézára, majd visszacsavartam a tetejét. Kivittem az udvarra.
    Csak hát… ahogy kiléptem a teraszra, rögtön meg is jelent az éhenkórász Peti cica. Mert elsőre mindig azt feltételezi, hogy kaját akarok neki adni. Most ugyan nem állt szándékomban, lábbal arrébb taszítottam és elvittem hátra Gézát, ahol szabadon engedtem.

    És csak utólag, immár a lakásban jutott eszembe, hogy simán lehet, hogy Géza csak pár másodpercnyi szabad életet kapott. Az a hülye macska simán hihette, hogy neki vittem kaját, márpedig ha Géza még éppen csak próbálta felmérni az új környezetet, akkor esélye sem lehetett egy olyan csúcsragadozó ellen, mint egy macska. Lehet, hogy meg kellett volna várnom, míg a macska elunja és elmegy, akkor talán lett volna Gézának is esélye elrejtőzni… csak hát aki türelem terén le akar győzi egy macskát, annak nem is korán kell kelnie, hanem lefeküdnie sem szabad.

    1 Comment

    1. A híres Gemenci-erdő… Volt ott régen valami kisvasút, és anyámnak egyszer az a kreatív ötlete támadt, hogy körbeviszi rajta az üzleti partnereit. Élvezték nagyon, mikor elnyelte őket egy szúnyogfelhő.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *

    © 2026 MiVanVelem

    Theme by Anders NorénUp ↑