Minden meg van bocsájtva

Gizi megfogta a sztahanovista vakondot.

Igaz, most vérben úszik a terasz – ugye először nekem ajánlotta fel, de én inkább a fényképezőgépért mentem vissza a lakásba, ezt Gizi úgy értelmezte, hogy akkor övé a vakond és neki is állt elfogyasztani, jó kövér vakond volt, olyan vérbő fajta – de le van ejtve. Végre nem azzal szembesülök, hogy naponta nőnek új kupacok a földből, a legkellemetlenebb helyeken. Mert ez a szerencsétlen állat simán átfúrta a gyom elleni mélységi védelmet is.

Sárban, szarban

Tulajdonképpen tavaszi nap van.

Először bringázni akartam, mert tegnap sajnálatosan eltévedtem a terep feltérképezése során és ma meg akartam végre találni az észak-nyugati átjárót. Már be is öltöztem, amikor ránéztem a radarképre és lekornyadtam. Durva eső közeledett, pont arra a terepre, ahová menni szándékoztam. Ebből súlyzózás lesz.
Kiugráltam magam, majd beálltam a teraszajtóba és vártam a szakadó esőt. Mely nem szakadt. De még csak nem is csepergett. A radarkép szerint már itt van felettünk az özönvíz. Kár, hogy a természetnek elfelejtettek szólni.
Jó. Van más dolgom is odakint. Égőt kell cserélnem az autóban. El kell takarítanom az avart mindenhonnan, amerre járunk, mert ugye az a büdös macska teleszarja.

Ne tudd meg, ez mennyire az elveim ellen van. A fa ugyanis úgy működik, hogy tél előtt leküldi a klorofilt a gyökerekbe. Ekkor lesznek szép színesek a levelek, és habár nekünk ez szép, de valójában ez a levelek kivégzése. Csak hát a fának takarékoskodnia kell, a levelek lehullanak. Aztán a tél során az avar gyakorlatilag mulcsol, azaz véd a hidegtől, tavasszal pedig megakadályozza a gyomosodást. Idővel pedig az avar beledolgozódik a talajba, visszatáplálja a fát.
Ezt vágjuk agyon, amikor akár esztétikai, akár macskaszarossági szempontból elvisszük az avart a fa alól máshová. Nem örülök neki.

Mit tippelsz, mikor kezdett el esni az eső? Igen, akkor, amikor darabokra volt szedve az autó lámpája és már nem volt lehetőségem visszafordulni.
Szerencsére az Izlandon már tesztelt munkavédelmi kabát volt rajtam, megvontam a vállamat és tettem a dolgomat. Mintha nem szakadt volna az eső.

Na most, van valami, ami vacakabb annál, mint híg macskaszaros avart kézzel talicskába hajigálni és elszállítani. Amikor ugyanezt egy masszív esőben csinálod. Be is mentem, ittam egy whiskyt. Fél órával később még egyet. De szépen megcsináltam mindent, még a vízóraakna fedelét is megpucoltam és a helyére tettem. Holnap jönnek vízórát cserélni, ne szóljanak már meg.

Aztán jött a gondolat. Tulajdonképpen nincs is rossz idő. Oké, esik az eső, de vizesebb már nem lehetek, a kabát meg véd. Hideg nincs. Miért ne tudnék kiülni a lugasba szivarozni?
Bontottam egy üveg vörösbort és kicuccoltam. Picúr macska annyira megdöbbent, hogy az ölembe bújt, hagyta magát simogatni, sőt még dorombolt is. Legalább öt éve nem volt ilyesmire példa.
– Most bezzeg hízelegsz, mi, te szaros! – kedveskedtem neki.
Visszadorombolt.

Szóval ez van. Tulajdonképpen tényleg tavaszi az idő.

A macska szarik az egészre

Pontosítok, bár aki rendszeres olvasó, az már tudja: ilyenkor a ‘macska’ mindig Picúrt jelenti. A többi macska ugyanis normális lény, úgy viselkedik, ahogy elvárható tőlük, tudják, mit kaphatnak tőlünk, tudják, miket nem szabad csinálniuk, deal.

Na, Picúr nem.

Eleinte – éveken keresztül – élveztük. Hogy más. Hogy egyéniség. Hogy szórakoztat.
Csak hát… van, amikor az egyéniség túltolása egyfajta hübrisszé alakul át, és ilyenkor – macskaviszonylatban – a sors (értsd, én) mindent elkövet, hogy alaposan seggberúgja a macskát.

Az udvaron belül van egy apró kocsibeálló. Tényleg apró, éppenhogy befér az autó. Na, Picúr valamiért rágerjedt mindarra, ami itt található.

Az első, rendkívül bosszantó húzása az, hogy ha úgy parkolok be, hogy az első – kormányzott – kerék nem tökéletesen párhuzamosan áll, azaz akár csak egy picit is kifordul, akkor ezeken élesíti a karmait. Az udvar tele van fával. Tele van fából készült oszlopokkal, karókkal. Nem érdeklik. Csak az autógumi.
Magunk között szólva, nehéz nem arra gondolni, hogy ez a macska pontosan érti a helyzetet és tudatosan akar mindkettőnket meggyilkolni.

A második, kevésbé veszélyes, de annál bosszantóbb húzása az, hogy… finomkodhatnék, de az nem én lennék… szóval masszívan körbefossa az autót. De úgy, hogy egybefüggő fostenger veszi körbe a placcot, rafináltan beleolvadva az avarba. Egyszerűen képtelenség úgy be- illetve kiszállni, hogy ne lépjél bele.
Tudod, hogy érkezek haza? Naggggyon óvatosan kiszállok az autóból, bezárom, behúzom a garázsajtót (már ha a vakondtúrások engedik, mert ez a rohadék sztahanovista vakond nem bír nyugodni), aztán óvatosan, folyamatosan a lábam elé nézve belépkedek a bejárati ajtóig, felkapcsolom a világítást, megnézem a cipőim talpát, és igen, hiába óvatoskodtam, ott figyel az a barna szmörtyi a bakancsom rovátkái között, káromkodok, még odakint leveszem a bakancsokat, úgy, ahogy vagyok, kabátostól felmegyek az emeleti fürdőszobába, a bakancsokat bedobom a kádba, nekivetkőzök, zuhannyal, körömkefével, késsel megpucolom a bakancs talpát, majd Domesztosszal megpucolom a kést, meg a körömkefét, utána kimosom a kádat, majd összeszedem a szanaszét dobált ruhákat a lakásban..
És csak ekkor érzem úgy, hogy hazaérkeztem.

Nem mondom azt, hogy lenne szívem agyonütni. De ha egyszer nem jönne haza, már nem ejtenék könnyeket érte.

De ez a dög annyira óvatos, hogy minket is túl fog élni.

Maffia

A macskák napok óta élő szigetelésként tapadnak a teraszajtó alatti résekre és közben keservesen nyávognak: – Hát nem látod, milyen vacak idő van, a jó ég áldjon meg, csináljál már valamit!

Én meg csak nézek rájuk szomorúan: – Kis hülyék, hiszen én is fázom.

Viszont tegnap szintet léptek. Valami ismeretlen állat fejét helyezték el az autó ajtaja mellé.

PA260401

Most akkor kezdhetek félni?

Fotósuli

Most, hogy Nej megkapta a Sony RX100-as kamerát, úgy döntött, itt az ideje megtanulnia fényképezni.

Megadtuk a módját.

Bágyadt őszi vasárnap délután. Beizzítottuk a sparheltet, Nej kikeverte a kenyérlángoshoz a tésztát és mellé a trutyikat, felbontottuk az osztrák ‘kocsisbort’, majd kiültünk a lugasba az összes kamerával.
Magyaráztam, gyakoroltunk.

PA140002

Próbafelvételek:

DSC01170

DSC_5853

Az oktatás során felhasznált linkek:

PS1.
Annyira tiszták sem voltak a sportcipőim soha, mint ezután a kerti sütögetés után. Ugyanis mindegyikkel beleléptem az avar alá elrejtett macskaszar csomagokba, így kénytelen voltam hétfő reggel az összeset alaposan megpucolni. A kis rohadékok. És már megint enni akarnak.

PS2.
Tényleg kezdek félni magamtól. Délután beszélgettünk arról is, hogy – főleg a gyerekekre gondolva – bele kellene vágni a fundamentázásba. Mit is írtam itt? Hogy figyeld, miket tervezek és pánikszerűen menekülj belőle, mert valami tragikus dolog fog történni a befektetési formával. Erre mi történt? Vasárnap beszélgettünk a lakástakarékról, hétfőn rögtön bejelentették, hogy kedden meg fogják szüntetni. Félelmetes.

Munkakörnyezet

Az egyik macska odahányt a teraszra.
A másik mellérakott egy döglött kisegeret.
Arra az esetre, ha esetleg én is szeretném elhányni magamat.

Én viszont ehelyett csak nézegetem, mind a hányást, mind a legyektől nyüzsgő, véres tetemet… és az életről, meg az elmúlásáról elmélkedek.

Macskafa

Közeledik az ősz, megint beérett a macskafa termése. Megint besodort a szél egy kismacskát az udvarunkba.

IMG_20180820_082629

IMG_20180820_082844

IMG_20180820_082911

Nem tudom, lézetik-e a macskáknak valami tolvajnyelve, amellyel megjelölik a kerítésen, hogy egy adott ház mennyire macskabarát. Jó lenne megismerni, mert akkor átírnám a miénket arra, hogy “ez a ház valamikor macskabarát volt, de most már némileg elegünk van belőlük, szóval köszönjük szépen, de nem kérünk több macskát, még akkor sem, ha ilyen édibédi kiscica formájában érkeznek”.

Az öreglányt meg közben elültettük a rododendron mellé. Onnan nézi lesújtóan, mit iparkodik ez az új jövevény.

DSC_5808

Addig jár a korsó

Egész héten keresztül egy feketerigó pofátlanul itt ugrált az udvaron. Csipegetett valamit a gyepen. Szemmel láthatóan nem foglalkozott azzal, hogy két macska is figyeli a teraszról.
– Ehhez mit szóltok? – kérdeztem a fekete bundás csajoktól.
Csak vonogatták a vállukat.

Aztán amikor szombat hajnalban kiléptem a kellemesen hűvös teraszra, madártollakat láttam a lábtörlőn. Feketéket. Azaz a macskák nem csak elkapták a rigót, de felhurcolták a teraszra, elfogyasztoták, és a tollait otthagyták az ajtóban.

Válaszoltak.

A Macska

  • A Macska (Picúr) úgy döntött, hogy áthelyezi a vécéjét a sörpad mögé. Ahol nem látszik, mi van az avarban, de ha valaki le akar ülni, akkor tutira belelép.
  • A Macska (Picúr) úgy döntött, hogy nem valamelyik kaparófát használja a körmei élesítésére, hanem az autógumit.
  • A Macska (Picúr) ma mászott ki a következő kertészkedésre félrerakott és megbontott virágföldes zsákból. Mert úgy döntött, hogy ez a puha fekete föld még jobb vécé.
  • A Macska (Picúr) szerda este, amikor a sorházak lakói kihúzzák a kukáikat, megnézi, melyik van annyira tele, hogy nem lehet lezárni, belemászik és mindent, amit kajának vél, behurcol a teraszunkra.
  • A Macska (Picúr) lehet, hogy nem lesz hosszú életű.

Túltoljuk

A padláson irkáltam, szivar és bor mellett.
Nej hazaért az esti konditermi ugrálásából.

– Hahó, Gabi! – kiabáltam le.
– Igen?
– Adtál a macskáknak enni?
– Nem.
– Helyes. Mert én már adtam.
– Gondoltam.
– Ja. Csak azért kérdeztem, nehogy kétszer kapjanak. Még elhíznak.
– Ne rakjunk ki a teraszra nekik is egy konyhamérleget?
– Remek ötlet. De ne csak a kaját mérjük, hanem a macskákat is!
– Helyes. Legyenek ezek a dögök is igazi fitnesz macskák.

Mr. Gray

De régóta tartozom ezzel a fényképpel, ugye, Meow?

Nos, azóta elég sok idő telt el. Az egykori aranyos kandúr kölyökcica akkora lett, hogy simán ketté tudná harapni a két feketét.

Emiatt változtattuk meg a nevét is. Amíg olyan picike volt, addig viccesen hangzott a Rambó név. De egy ekkora macskánál már majdhogynem sértés. Így lett Szürke uraság, avagy Mr. Gray.

És akkor az igért fénykép.

DSC_4860

Básztet

Kemény idő van. Különösen a macskákra. Állandóan esik a hó, fúj a szél, hideg van. Ha öntök ki vizet, 20 perc múlva már megfagy. Amelyik éppen nincs ott, az lemarad. Ha akkor öntök, amikor kaját is kapnak, akkor amelyik iszik, annak a tálkájára rárabolnak a kosztosok.

Nehezen is bírják. Az íróasztalom a teraszajtó mellett van, nem tudom nem észrevenni, ahogy méltatlankodnak. Az egyik – Picúr, a szobamacska – szinte folyamatosan két lábon áll és kaparja az üveget. Gizi pedig rátapad az ajtóra és néz. Szemrehányóan.
– Nem veszed észre, hogy hideg van? – áll a tekintetében.
Picúr kapar.
– Tudod, fázunk.
Kaparás.
– Igazán csinálhatnál valamit ezzel a sok hideg izével.

Nagyon hasonlít ez az egész valamire. Igen, az egyszerű ember vallásosságára.
– Istenem, vedd le rólam ezt a terhet!
– Isten, ki vagy a mennyekben, szabadíts meg ettől a rossztól!
Az Isten meg – már ha létezik egyáltalán – csak vonogatja a vállát.
– Mit csináljak? – gondolja – A teher engem is nyom. A rossz engem is bánt. És igen, én is fázok. Majd elmúlik.

Az ember meg csak kapar.

Eszik a nyáj

A macskák nagyon tudnak biztatni.
Reggel, amikor lebotorkálok a nappaliba, már mind a három fel van tapadva a teraszajtóra.
Aztán kisétálok a kajás dobozzal.
Az egyik kicsit távolabb jár körbe-körbe, némi kételkedéssel az arcán.
A másik a lábamhoz dörgölőzik, a kezemhez símul: – Bízunk benned! Meg tudod csinálni!
A harmadik meg egyszerűen csak odacövekel az etetőtál mellé.

Halálra simogatni

Picúr macska híres arról, hogy nem hagyja magát simogatni. Na jó, néha. A lányomnak. De másnak már évek óta nem.

A teraszon van egy kedvenc székem, rendszeresen abba szoktam kiülni a laptoppal. Sajnálatosan Picúrnak is ugyanez a kedvenc széke. Nyilván elzavarhatnám, de nem akarom bántani. Azt találtam ki, hogy megsimogatom. Azt utálja.

Nos, ki találja ki, mi lett a vége?

A macska a pihepuha, jó helyen lévő szék megtartásáért hajlandó elviselni a simogatást is. Csikorgó fogakkal.
Igaz, utána órákig tisztálkodik.