Minden meg van bocsájtva

Gizi megfogta a sztahanovista vakondot.

Igaz, most vérben úszik a terasz – ugye először nekem ajánlotta fel, de én inkább a fényképezőgépért mentem vissza a lakásba, ezt Gizi úgy értelmezte, hogy akkor övé a vakond és neki is állt elfogyasztani, jó kövér vakond volt, olyan vérbő fajta – de le van ejtve. Végre nem azzal szembesülök, hogy naponta nőnek új kupacok a földből, a legkellemetlenebb helyeken. Mert ez a szerencsétlen állat simán átfúrta a gyom elleni mélységi védelmet is.

Sárban, szarban

Tulajdonképpen tavaszi nap van.

Először bringázni akartam, mert tegnap sajnálatosan eltévedtem a terep feltérképezése során és ma meg akartam végre találni az észak-nyugati átjárót. Már be is öltöztem, amikor ránéztem a radarképre és lekornyadtam. Durva eső közeledett, pont arra a terepre, ahová menni szándékoztam. Ebből súlyzózás lesz.
Kiugráltam magam, majd beálltam a teraszajtóba és vártam a szakadó esőt. Mely nem szakadt. De még csak nem is csepergett. A radarkép szerint már itt van felettünk az özönvíz. Kár, hogy a természetnek elfelejtettek szólni.
Jó. Van más dolgom is odakint. Égőt kell cserélnem az autóban. El kell takarítanom az avart mindenhonnan, amerre járunk, mert ugye az a büdös macska teleszarja.

Ne tudd meg, ez mennyire az elveim ellen van. A fa ugyanis úgy működik, hogy tél előtt leküldi a klorofilt a gyökerekbe. Ekkor lesznek szép színesek a levelek, és habár nekünk ez szép, de valójában ez a levelek kivégzése. Csak hát a fának takarékoskodnia kell, a levelek lehullanak. Aztán a tél során az avar gyakorlatilag mulcsol, azaz véd a hidegtől, tavasszal pedig megakadályozza a gyomosodást. Idővel pedig az avar beledolgozódik a talajba, visszatáplálja a fát.
Ezt vágjuk agyon, amikor akár esztétikai, akár macskaszarossági szempontból elvisszük az avart a fa alól máshová. Nem örülök neki.

Mit tippelsz, mikor kezdett el esni az eső? Igen, akkor, amikor darabokra volt szedve az autó lámpája és már nem volt lehetőségem visszafordulni.
Szerencsére az Izlandon már tesztelt munkavédelmi kabát volt rajtam, megvontam a vállamat és tettem a dolgomat. Mintha nem szakadt volna az eső.

Na most, van valami, ami vacakabb annál, mint híg macskaszaros avart kézzel talicskába hajigálni és elszállítani. Amikor ugyanezt egy masszív esőben csinálod. Be is mentem, ittam egy whiskyt. Fél órával később még egyet. De szépen megcsináltam mindent, még a vízóraakna fedelét is megpucoltam és a helyére tettem. Holnap jönnek vízórát cserélni, ne szóljanak már meg.

Aztán jött a gondolat. Tulajdonképpen nincs is rossz idő. Oké, esik az eső, de vizesebb már nem lehetek, a kabát meg véd. Hideg nincs. Miért ne tudnék kiülni a lugasba szivarozni?
Bontottam egy üveg vörösbort és kicuccoltam. Picúr macska annyira megdöbbent, hogy az ölembe bújt, hagyta magát simogatni, sőt még dorombolt is. Legalább öt éve nem volt ilyesmire példa.
– Most bezzeg hízelegsz, mi, te szaros! – kedveskedtem neki.
Visszadorombolt.

Szóval ez van. Tulajdonképpen tényleg tavaszi az idő.

A macska szarik az egészre

Pontosítok, bár aki rendszeres olvasó, az már tudja: ilyenkor a ‘macska’ mindig Picúrt jelenti. A többi macska ugyanis normális lény, úgy viselkedik, ahogy elvárható tőlük, tudják, mit kaphatnak tőlünk, tudják, miket nem szabad csinálniuk, deal.

Na, Picúr nem.

Eleinte – éveken keresztül – élveztük. Hogy más. Hogy egyéniség. Hogy szórakoztat.
Csak hát… van, amikor az egyéniség túltolása egyfajta hübrisszé alakul át, és ilyenkor – macskaviszonylatban – a sors (értsd, én) mindent elkövet, hogy alaposan seggberúgja a macskát.

Az udvaron belül van egy apró kocsibeálló. Tényleg apró, éppenhogy befér az autó. Na, Picúr valamiért rágerjedt mindarra, ami itt található.

Az első, rendkívül bosszantó húzása az, hogy ha úgy parkolok be, hogy az első – kormányzott – kerék nem tökéletesen párhuzamosan áll, azaz akár csak egy picit is kifordul, akkor ezeken élesíti a karmait. Az udvar tele van fával. Tele van fából készült oszlopokkal, karókkal. Nem érdeklik. Csak az autógumi.
Magunk között szólva, nehéz nem arra gondolni, hogy ez a macska pontosan érti a helyzetet és tudatosan akar mindkettőnket meggyilkolni.

A második, kevésbé veszélyes, de annál bosszantóbb húzása az, hogy… finomkodhatnék, de az nem én lennék… szóval masszívan körbefossa az autót. De úgy, hogy egybefüggő fostenger veszi körbe a placcot, rafináltan beleolvadva az avarba. Egyszerűen képtelenség úgy be- illetve kiszállni, hogy ne lépjél bele.
Tudod, hogy érkezek haza? Naggggyon óvatosan kiszállok az autóból, bezárom, behúzom a garázsajtót (már ha a vakondtúrások engedik, mert ez a rohadék sztahanovista vakond nem bír nyugodni), aztán óvatosan, folyamatosan a lábam elé nézve belépkedek a bejárati ajtóig, felkapcsolom a világítást, megnézem a cipőim talpát, és igen, hiába óvatoskodtam, ott figyel az a barna szmörtyi a bakancsom rovátkái között, káromkodok, még odakint leveszem a bakancsokat, úgy, ahogy vagyok, kabátostól felmegyek az emeleti fürdőszobába, a bakancsokat bedobom a kádba, nekivetkőzök, zuhannyal, körömkefével, késsel megpucolom a bakancs talpát, majd Domesztosszal megpucolom a kést, meg a körömkefét, utána kimosom a kádat, majd összeszedem a szanaszét dobált ruhákat a lakásban..
És csak ekkor érzem úgy, hogy hazaérkeztem.

Nem mondom azt, hogy lenne szívem agyonütni. De ha egyszer nem jönne haza, már nem ejtenék könnyeket érte.

De ez a dög annyira óvatos, hogy minket is túl fog élni.

Maffia

A macskák napok óta élő szigetelésként tapadnak a teraszajtó alatti résekre és közben keservesen nyávognak: – Hát nem látod, milyen vacak idő van, a jó ég áldjon meg, csináljál már valamit!

Én meg csak nézek rájuk szomorúan: – Kis hülyék, hiszen én is fázom.

Viszont tegnap szintet léptek. Valami ismeretlen állat fejét helyezték el az autó ajtaja mellé.

PA260401

Most akkor kezdhetek félni?