Vagy-e jó?

Közben, már így, elalvás előtt, bevillant: lehet úgy gondolod, azért rugózok annyit ezen az ügyön, mert jól esik felemlegetnem, mennyire feldícsért egy nagy nevű cég.
Pedig pont ellenkezőleg. Azért foglalkozom ennyit a témával, mert információkkal felturbózott korunkban pont ez az egyik legnagyobb csapda.
Ha valaki szid téged, akkor az egy korrekt dolog. Tudod, mely oldalakon álltok, tudod, mire számíthatsz – tudod kezelni a szituációt. De mi van, ha valaki dícsér?
Oké, nem zárható ki, hogy tényleg azért dícsér, mert komolyan gondolja, hogy te egy félisten vagy. De őszintén, mutattál te valaha magadból annyit, hogy az illető elájuljon a nagyságodtól? Amennyiben erre a kérdésre nem határozott és dörgő IGEN a válasz, akkor szólaljon csak bátran meg benned a vészriadó kürtje: itt valaki a hiúságodat kihasználva próbál magának valami sunyi kis bizniszt összehozni.
Ugye képes vagy felülemelkedni és objektíven, külső szempontból, megítélni, hogy vagy-e annyira jó, mint amennyire egy ismeretlen fickó feldícsér? Ha egy picit is kételkedsz benne, akkor hajtsd el az illetőt bátran a halál faszára.

Hogy vigyük a lakberendezős rovatot is

Jelentem, ledőlt egy újabb bástya az elfoglalandó várban.
Hazarohantam, útközben vettem egy mákos rétest a KöKin, az erdőben sétálva bedobtam, majd otthon egyből kocsiba vágtuk magunkat és mentünk a Királyhoz. A matracabbik fajtából. Secperc alatt elszórtunk egy csomó pénzt (Hupp, egyik matrac. Puha. Hupp, másik matrac. Puha. Uram, nézzen ránk: erre a méretre keresünk matracot. Tessék, ezt 130 kilóig ajánljuk. Fejenként. Na végre. Csomagolja be.)
Felszórtuk a 180*200-as matracot a kocsi tetejére, lekötöztük, majd hazacsorogtunk. Amíg ketten leszedtük, majd megpróbáltuk becibálni a jó harminc méterre parkoló kocsiból… ha a saját szomszédom lettem volna, nem igazán bírtam volna megállni, hogy ki ne kurjantsak egy bátorító mondatot a cipekedőknek, mondjuk valami olyasmit, hogy “aztán jó nagy hancúrozás lesz rajta, ugye, szomszéd?”. De nekünk fegyelmezettebb szomszédaink vannak.
Egy gyors Tecso bevásárlás (ott ugyanis egy árnyalattal jobbak a borok, mint a madaras mutációban), majd a mai nagyvad: az emeleti közlekedőben lévő PAX ajtajának felműtése. A különleges kihívás a műtétben az volt, hogy a szekrény közvetlenül a szint peremén van, korlát persze nincs. Ráadásul el is böktük, az ajtó és a szekrény mérete elég lazán korrelált, így le kellett szednünk és újraraknunk. De sikerült.
Utána még felszenvedtük a matracot. Hihetetlen, mennyire nem szereti egy húsz centi vastag nagy matrac, ha mindenféle perverz pózokba tekergetik, hogy bevegye a lépcsőfordulókat. De mi voltunk az erősebbek. És nem mellesleg egy újabb sikeres erőpróbával növeltük a családi összetartást.
Végül levezetésként felkilincseztem az emeleti gardróbszekrényeket – így holnaptól a női szakasz végre gátlástalanul szortírozhatja az eddig zsákban tárolt ruhákat. Mi pedig, Nejjel, végre normális ágyban alszunk. Remélhetőleg. (Nem, nem a kötelező szkeptikusság beszél belőlem. Akármennyire tudományos alapon is választasz matracot, a döntő élmény az első éjszaka lesz: ilyenkor derül ki konkrétan, hogy az adott matrac mennyire lesz a barátod.)

Az ész megáll és kukorékol

Korábban már írtam egy debil ajánlatról. Kifejtettem azt is, hogy mennyire megalázó úgy kapni egy sablonlevet, hogy tudom, a feladója arra számít, egyből a bugyimba nyúlok majd olvasásakor. Én a magam részéről ezzel lezártnak is tekintettem a dolgot.
Nem úgy a cég. Tudom, nem illik… de ezt most kénytelen vagyok szószerint:

Dear Jozsef,

I’m writing to follow up on a message that I sent you a month ago. Since we haven’t heard from you, I wanted to drop you a note to reiterate our interest. In light of your IT skills and experience, we would welcome the chance to consider you for a position at our firm.

Érted, ugye? A fényesség, mely belőlem – különösen az IT tudásomból – árad, annyira elvakítja őket, hogy a világ legjobb állásait tolják alám, csak mondjam már ki azt a szót, hogy “igen!”.

A végén mégis csak benyúlok.