Category: Hétköznapok

A Facebook megszelidítése

Nem kifejezetten kedvelem a Facebook-ot. Pontosítok: kifejezetten nem kedvelem a Facebook-ot. Elismerem, vannak pozitív oldalai, de a kellemetlen, megbízhatóan romboló oldalai sokkal erősebbek.
– Frászt kapok a rám öntött szeméttől. Oké, értem, hogy a FB célfüggvénye az, hogy minél több időt töltsek el belépve, érdektelen, szutyok tartalmak közt turkálva. De az külön vérlázító, hogy ezt úgy éri el, hogy folyamatosan reklámokkal bombáz, idióta barom ajánlásokat tol a képembe, meg mindenféle cicás animgifes oldalakat, melyeket egy “ismerősöm” ismerőse lájkolt.
– Amit viszont határozottan mentálisan mérgezőnek tartok, azok a kommentmezők. Az ország összes csőcseléke, összes sértődőbajnoka, vérengző mimózája itt tombolja ki magát, az összes semmi percember úgy érzi, hogy itt tudja igazán megmutatni magát, aztán meg is mutatja, de inkább ne tette volna. Nyilván már jó ideje, ha megtehetem, nem olvasok kommenteket, de az is bőven elég a mérgezéshez, amennyi “kedvcsinálónak” megjelenik a posztok alatt a hírfolyamban.

A probléma viszont az, hogy vannak dolgok, melyekért érdemes benézni. Itt van a kajakos társaságunk programegyeztetője, itt követem a dartsvilágot, bringatúrák, bringaszerelések, a helyi közélet dolgai, meteorológia, meg persze az a 10-15 ismerősöm, akiket ténylegesen is olvasok. Ezekért nézek be. Aztán mit kapok? Az a hülye algoritmus azt gondolta, hogy itt van egy mindjárt 60 éves pacák, biztosan nagy Pokemon rajongó lehet. És nekiállt napi 8-10 Pokemon poszttal bombázni. Nyilván mindegyiket egyből tiltottam, de aztán jöttek a mangák, azokat is tiltottam, persze a hentaik már nem jöttek. De kampányszerűen kaptam már amerikai benszülötttekkel foglalkozó posztokat, Céronaldó rajongói oldalakat (hogy ezekből mennyi van), rengeteg zenei oldalt, pedig én a zenéket hallgatni szeretem, nem olvasni (“writing about music is like dancing about architecture”)… és még sorolhatnám. Meg reklámok, meg politikai propaganda… tényleg szeméthegy az egész, amelyben orrbefogva kell turkálni a hasznos tartalmakért.

Nos, ennek vége. A sokadik Pikachu annyira felb@szta az agyamat, hogy nekiálltam nyomozni. Nem is kellett sokáig mennem, viszonylag hamar rátaláltam: Fluff Buster Purity. Ez egy böngésző add-on. Letöltöttem. Felraktam a Facebook böngészőmbe. (Igen, külön böngészőt tartok fent, csak és kizárólag a Facebooknak. Nekem ne kalandozzon a dolgaim között.) A legközelebbi belépésnél a jobb felső sarokban megjelent egy gomb. Rákattintva lehet konfigurálni.
Minden további magyarázat helyett berakok egy ábrát.

Nos, azóta sokkal tisztább, higiénikusabb az érzés. Tényleg annyit látok csak, amennyit szeretnék. Belépek, átfutom az átfutnivalókat és 5-10 perc után már ki is léptem. Így már belefér a napi egy vizit is. Azaz arra használom a Facebookot, amire való. Lehetne.

Olvasgatok

Ez tényleg jó könyv.
2011-ben íródott, az orosz “demokrácia” autokráciává (kívülről irányított/sodródó demokráciából belülről irányított demokráciává) alakulását elemzi. A legfájóbb, hogy minden, amit az akkori orosz viszonyokról leírt, kisértetiesen hasonlít arra, ami ma Magyarországon van.

A jelző nélküli demokrácia olyan politikai irányítási-igazgatási rendszert feltételez, amelyet nem irányít semmiféle – a rendszerhez képest – külső vagy a rendszeren kívülre helyezkedő, a rendszertől függetlenedett politikai erő, máskülönben a „demokrácia” elnevezés értelmét veszti, vagy − ami ugyanaz − a nem-demokratikus (esetleg kifejezetten diktatórikus) rendszer legitimációs márkanevévé, csomagolópapírrá válik, melybe aztán bármely eladásra szánt politikai áru gond nélkül becsomagolható. A demokrácia politikai közössége nem kiskorúakból álló gyerekcsapat, amely szülői gyámolításra, atyai irányításra, felügyeletre, gondnokságra szorul, ha pedig mégis az lenne, ha az ajándékként megkapott (nem kivívott!) szabadság mesebeli körülményei között sem lett volna ideje és módja felszabadulni, felnőni a saját sorsát önállóan formáló szabad ember, a közösség minden ügyéért személyes felelősséget érző és vállaló állampolgár szintjére, akkor olyan demokráciát kap, amilyet megérdemel: kiskorúaknak, alattvalóknak való demokráciát, szabad emberhez nem méltó illiberális(17) demokráciát, paternalista demokráciát, amelyben a tényleges vagy csak színre vitt gondoskodásért cserébe az „atya” mindent megtehet gyermekeivel, a gyermekeknek viszont csak az engedelmeskedés, a rajongás és csodálat vagy a duzzogás és zúgolódás jogát hagyják meg, annyira − amennyire.

(17) Az „illiberális” jelző a latinban, ahonnan a mai angolba átkerült, nem politikai jelző: nem „antiliberálist” jelent, hanem „szűköset”, „szabadságában korlátozottat”. Az illiberális demokrácia nem diktatúra, hanem a szabadságnélküliség demokráciája, amelyre a rendteremtő etatizmus korporatív, erősen ideokratikus és természetesen autoriter rendje épül. Más összefüggésben − Tocqueville szemléletes és fogalmilag is pontos szóalkotását követve − a „többség zsarnokságának”, „demokratikus zsarnokságnak” is neveztem. Van azonban az „illiberális” szónak még egy jelentése a latinban: illiberális ezek szerint annyi, mint szabad emberhez nem méltó. Az illiberális demokrácia tehát korlátozottan liberális demokrácia, államtól kapott, állam által adagolt és igencsak szűkösen adagolt szabadsággal, amely éppen ezzel érdemli ki azt, hogy a szabad emberhez nem méltó demokráciaként jellemezzük.

Szilágyi Ákos: Túlirányított Demokrácia

A könyvben hátborzongató gondolatmenetek, egyfajta extrapolások, mondhatni jövendelések vannak.

Mivel a belülről irányított demokráciának végső soron csak személyi kritériumai vannak, a zsarnoki uralommá, egyfajta rendőrállammá fejlődésnek egyetlen komoly akadálya lehet csupán, és ez magának a Belülről Irányítónak a személye – személyes kvalitásai, jelleme, bölcsessége, pragmatizmusa, ilyen-olyan skrupulusai, becsületessége, személyes értékrendje, hajlamai, teherbíró képessége stb., stb. –, hiszen a ténylegesen − formálisan vagy informálisan − minden hatalmi ágat, a tömegmédiumokat, a választásokat is maga alá rendelő végrehajtó hatalom szükségképpen intézményes ellenőrzés, demokratikus visszacsatolás nélkül marad. S még ha – amennyire ez eddigi teljesítménye alapján megítélhető – jelenleg ez a személy, jelesül Vlagyimir Putyin kiállta is az irányított demokrácia e legnagyobb próbáját, még ha nem is lett úrrá rajta a nevezetes hübrisz, s nem vált sem diktátorrá, sem zsarnokká, semmiféle biztosíték nincs arra, hogy a következő periódusban sem válik azzá, vagy – és főképpen – hogy nem válik azzá az, aki egy nap a helyére lép, illetve, hogy a rendszer – akut válság esetén vagy valamilyen rendkívüli helyzetben – nem termeli-e ki szükségszerűen a zsarnokságot, mint politikai üzemeltetésének − bizonyos hagyományok talaján és bizonyos helyzetekben szinte egyetlen lehetséges − üzemmódját.

Mondom, 2011. Persze az idő nem állt meg akkor, a szerző folyamatosan írt. A mostani helyzetet a Finish Russia tanulmányban elemzi. Akit érdekel, Szilágyi Ákos összes írása letölthető a weboldaláról, a Túlirányított Demokrácia innen, a Finish Russia innen.

Fiók aljáról #03

~oOo~
2022 év eleje
~oOo~

Most, hogy betegen darvadozok itthon, eszembe jutott, hogy olvasnom kellene. Természetesen semmi újat, semmi megterhelőt. Még csak az kéne, hogy gondolkozzak.
Hirtelen mozdulattal levettem a Pratchett polcról a Reaper Man-t.
Ez különösen kultikus könyv számomra. A sztorit megírtam már korábban, nem ismétlem meg. Most viszont kíváncsi voltam, hogy 17 évvel később, masszívabb angoltudással milyen élmény lesz. Hiszen most egyből érteni fogom. Észreveszem azokat az apró finomságokat is, melyeken anno fogalmatlanul siklottam át.
Olvastam. Haladtam az oldalakkal. És döbbenten néztem magam elé. Anno képes voltam ezt, konkrétan nulla angoltudással, nulla Pratchett ismeretettel, szótár nélkül visszafejteni?
Az első oldalon rögtön egy értekezés a Morris táncról. Utána ugrunk és a második oldalon megjelennek a világegyetem auditorai az ő speciális kommunikációs stílusukkal. A harmadik oldalon föléjük lebeg a világegyetem legfelső lényét megtestesítő Azrael. Innen ugrunk át a Halál birodalmába, ahol a Halál észreveszi, hogy neki is lett homokórája. Majd hosszas beszélgetés az auditorokkal, akik az ő nyakatekert módjukon Azraelre hivatkoznak. Innen egy hirtelen ugrással tiszavirágok közé kerülünk, akik az idő múlásáról filozofálnak. Majd egy újabb ugrással a matuzsálemi korú számolófenyők közé, akik szintén az elmúlt időn keseregnek.
A tizenharmadik oldalig kellett várnom, míg végre megjelent valaki, aki nem absztrakt. Egy ember. Akiből majd a könyv egyik hőse lesz.
És ezen én átrágtam magam, méghozzá az első húsz oldalon első nekifutásra, az iskola lépcsőjén.
Nem rossz, nem rossz.

Jó reggelt

Nekem legalábbis jó volt. UP a szerdai hírlevelébe vágott bele egy nagyon régi esztrádműsort, az 1977-es szilveszteri zenei blokkot. Habár ő alapvetően kigúnyolta és mi tagadás, mai szemmel voltak is benne nagyon gázos részek, de 1977-ben ez szvsz teljesen elfogadható szint volt.
Mindegy, nem erről akarok írni, hanem egy kicsit magáról a korszakról. Nekem ez volt az utolsóelőtti naív gyermekévem, az egy évvel későbbi szilveszteren már csak rendszeresen hazalátogató vendégként voltam otthon. A zenék pedig… hát, abban az időben ezek voltak a zenék. Ha nem volt valaki idősebb mentorod, aki mutatott volna mást, ha nem hallgattad a luxemburgot, akkor maradt a magyar rádió a tánczenei koktéllal. Az biztos, hogy más nem lévén ezek a zenék nagyon beleégtek a hétköznapokba. Ilyen szemmel/füllel már teljesen máshogy néz ki ez a műsor, durván erős nosztalgiafaktora van. (Szörényi Leventétől eltekintve még mindenki nádszálkarcsú – hja, az ismert alma/fehérbor diéta.:)
Ha jól emlékszem, ez már az éjfél utáni blokkban volt. A szobánkban hasaltunk a kinyitott ágyon, fél méterről bámulva a pici orosz tévé képernyőjét. A nagy színes (szintén orosz) tévén a szülők a mulatós blokkot nézték, az nekünk már fájt. Éjfélig persze együtt néztük a műsort, a két fotelt befordítottuk a virágállvány mellé, a szülők a kanapén ültek, a dohányzóasztal tele volt pakolva süteménnyel, az étkezőasztalon karácsonyfa, konzum (bevonat nélküli fondan) szaloncukrokkal és persze málnaszörp. Akkoriban még meghallgattuk éjfélkor az újévi köszöntőt, ma már egy ilyen köszöntőtől instant elhánynám magam, kész szerencse, hogy kábé tíz éve nem nézek tévét, négy éve előfizetésünk sincs. Hát igen, ez a fejlődés.

Na de sok a duma, szóljon végre a zene, tátogjanak a művészek.

Így múlnak az ünnepek

1. fázis: Megérkezik az ünnepi hangulat (12.24).

A fenyőfa kint pihen az udvaron. Reggeli után szétpakolom a kerékpárokat és nagyon alaposan kitakarítom a nappalit. Utána kimegyek a teraszra és befaragom a fát a tartójába. Bevonszolom a nappaliba, beforgatom a helyére. Két ablakkilincshez is kikötözöm, vizet öntök a tartójába. Újabb takarítás. Előbányászom az égőkészleteket, kibogozom, cserélem a kiégett izzókat. Megy fel mindegyik a fára. Huh. Ez kész. Közben a lányok a bányában konyhában dolgoznak.
Rövid pihenő után kitakarítom az étkezőt, elrendezem az étkezőasztalt.
Gyors, könnyű ebéd, hogy a vacsoráig ne haljunk éhen. Utána jön a díszítés. Ekkor már együtt van a család, hárman körbeülik a dohányzóasztalt és kötözgetik az ehető mindenfélét, illetve bogozzák az összegubancolódott díszeket. A háttérben szól a karácsonyi zene, bontunk bort és közben persze megy a férfias szivatás duma. Én ingajáratban közlekedek, pakolom a fára a már elkészült anyagot.
Amikor befejeztük, megterítjük az étkezőasztalt, átöltözünk és vacsora. Némi pihengetés után mindenki visszahúzódik a szobájába és a megbeszélt sorrend alapján külön-külön kipakoljuk az ajándékokat a fa alá. Örömködés, meghökkenés. Mikor mi. Utána borozgatás, kötetlen duma.

2. fázis: Ünnepi hangulat (két nap).

Tök jó, amikor reggel/délelőtt kibóklászunk a szobáinkból és megpillantjuk a nappaliban a feldíszített karácsonyfát. A macskák egyelőre csak messziről kerülgetik. A délutáni sötétben a karácsonyfa fényei sejtelmesen pislákolnak.

3. fázis: A megszokás (szilveszterig).

A fa még tetszik, de egyre inkább megszokottá válik. És bár mindenki esküszik rá, hogy nem eszik csokoládét (istenbizony), sorra tünedeznek a fáról az ehető díszek. A macskák már lekapkodják az alsó gömbdíszeket és befocizzák a szekrények alá.

4. fázis: A kényelmetlenség (január 5-ig).

A fa már annyira nem szép és zabálni sincs róla mit. Ellenben a bringák kerülgetése egyre kellemetlenebbé válik. Már várjuk a vízkeresztet. A karácsonyfát még lehetne őrizgetni hetekig, de már nincs értelme. Hétköznapok jönnek, dolgozunk.
Elmúltak az ünnepek.