A kemény dudus

A cím eléggé áthallásos ugyan, de ez nem egy választási poszt.

Erről van szó.

DSC_4855

Korábban írtam már, mekkora szívás volt holmi szedett-vedett dudusokkal leütni a fémtüskéket. Na most 8, azaz nyolc darab, 90*90*750-es tüskét kellett letolnom, úgy, hogy _nem volt_ hibázási lehetőség, mindegyiknek oda kellett lemennie, ahová a mérés kijelölte.
Paráztam tőle rendesen.

Samu fejszém a múltkori kaland óta volt, irtotta is rendesen az erdőből összeszedett fa dudusokat. Ugyan voltak maradék torzó oszlopaim, de túl sok reményem azokban sem volt.
Két napot szántam rá, hogy valahogy beleverjem mindet a földbe. Az előzmények fényében, mondhatni optimistán.

Elmentem a boltba a tüskékért és oszlopokért.

Na, ez egy külön történet, de inkább nem mondom el. Maradjunk annyiban, hogy kora tavasszal, szakadó esőben, szombaton ne menjél el vásárolni az OBI-ba, mert fél Pest ott lesz. Az OBI pedig úgy retek, ahogy van. Elképesztően trehány, szervezetlen banda. Jól fel is húztam magam rajtuk.

Viszont… viszont találtam egy úgynevezett tüskebeverő segédeszközt. Nem hülyéskedek, ez volt a neve. Hivatalosan így nevezik a dudust. Ez konkrétan kemény műanyagból volt, méretre pedig pont illeszkedett a tüske felső részébe. Meg is nézheted, a fényképen balra az a sötétzöld izé, na az. Vacak 3000 forintért adták, de minden pénzt megér.

Meg is kutyáztattak érte. Nem volt rajta vonalkód.
– Nem tudom lehúzni – mondta a pénztáros – Itthagyja?
– Inkább lőjenek főbe! – hördültem fel.
A nyolc oszlop, tüskéstől 50e forint volt. De enélkül a vacak nélkül nem jók semmire.
– Akkor telefonálok – közölte szenvtelenül a pénztáros.
Mögöttem kábé negyven méter hosszú sor. Nem túlzok.
Telefonált. Vártunk. Megjelent egy ifjú hölgy.
– Miről van szó?
– Erről – mutattam.
– Jé, ilyet még sosem láttam! Mi ez?
Ő volt a területért felelős eladó.
– Hosszú. Tudja, hol vannak?
– Nem.
– Akkor magával megyek.
Elmentünk. Megmutattam.
– Érdekes. Tényleg nem láttam még ilyet – nézegette a leány.
– Rögtön gondoltam. Ugyanis egyiken sincs vonalkód.
Lehúzta a géppel a tálcán lévő kódot, én pedig sprinteltem egyet az udvar végéből a pénztárig. (Szószerint.) Nem akartam, hogy meglincseljenek.

Tudni kell, hogy szombatra más munkát terveztem, de a közel egész napos eső áthúzta a számításaimat. Így, miután kipihentem a vásárlás megpróbáltatásait és elállt az eső, gondoltam, legalább kimérem a tüskék helyét és leszurkálok néhányat. Hogy ennyivel is előrébb legyek.
Kimentem, méricskéltem, leszúrtam az első négyet. Néztem, nézegettem. Mi lenne, ha kipróbálnám az új dudust? Kíváncsiságból felvettem a pulzusmérő övet. Azért ez sport lesz, a javából.
Nos, az első tüskére rásomtam vagy tizet a samuval és már bent is volt. Tövig. Nem volt egy perc. A nyolc tüskét körülbelül nyolc perc alatt ütöttem le. (86 kalória, ha valakit érdekel.)
Döbbenten néztem és nagyon sokára tudtam csak felfogni. A két napra tervezett, izzadós, szenvedős munka megvolt nyolc perc alatt. Könnyedén. Fogalmam sincs, hogy volt-e valami ellenállás, gyökér, kő, keményebb talaj. Az új dudus bírta az ütéseket én pedig jócskán megkínálgattam a samuval. És a tüske átment mindenen.

Ezelőtt összesen nyolc, ezeknél kisebb tüskéket ütöttem le. Vérrel, verítékkel, pokolian megszenvedve. Ahogy a belinkelt írásban is kifejtettem, napi egy tüske volt a tempó, de ez is kiszedett belőlem mindent. Mert nem volt meg hozzá a céleszköz. Miért nem volt? Ahogy a szakterületért felelős eladó lány is mondta, jé ilyet még nem látott. Azaz az OBI ezt már elfelejtette megrendelni. Remek.

Mindegy, egy pánikolós meló kipipálva.

Ja, hogy mi lesz belőle?

DSC_4854

Valami ilyesmi.

A csodálatos trükköm, amit a nők képtelenek utánam csinálni

Az előzményeket nem sorolom, hosszú történet, a lényeg, hogy jelenleg átszervezem a ruhatáramat. Az ötéves nadrágjaim szakadásig koptak, a pulcsijaim kinyúltak, az ingjeim is kidörzsölődtek, szóval nagygenerál. Meg egyébként is, öt éve nem voltam ruhaboltban, csak Decathlonban és habár nagyon szeretem a túranadrágokat meg a túrabakancsot, de mára beletörődtem, hogy ezek tényleg nem jók minden alkalomra.

Többek között vettem új cipőt, új papucsot.
Kihúztam a saját fiókomat a cipős szekrényből. Tele volt. Kivettem a régi mamuszomat meg a legrégebbi cipőmet és hogy legyen helyem, kidobtam mindkettőt a kukába.

Tessék csajok, lehet utánam csinálni.

Ez vajon mi?

Habár ránézésre egy izlandi megszilárdult lávamezőnek néz ki, de azért a sok fa a háttérben árulkodó.

2018-03-01 10.16.55

Ez az FKF törmeléktelepe, közvetlenül a Halomi erdő mellett. Ritka látvány, mert egészen magasra kell mászni egy meredek domboldalon, hogy beláthassunk.

2018-03-01 10.17.00

A második képen már látszik a felügyelő bódé és a tárolón belüli földút.

2018-03-01 10.23.48

Aztán persze van itt élet, bőven.

Törmelék

  • Nem lehetne valahogy megújuló energiaként hasznosítani a csecsemőordítást? A repülőgépek még plusz áramot is termelnének.

  • Kettlebell edzés után ne menj el dartsozni. Felesleges.

  • Széttártam az ingemet: Ide lőjetek! Azt mondták, drága a lőszer.

Agaranka

Van Paral-nak egy elég vacakul megírt nagyon jó könyve, a ‘Kísértések A-től Cettig‘ című. Nem akarom végigmondani, műfajilag scifi, valójában akár jelen időben is játszódhatna, arról van benne szó, hogy egy idegen civilizáció titkos kísérletbe von be néhány földlakót, a kisérlet pedig az, hogy ellátják őket minden jóval, cserébe meg kell tenniük mindenféle apróságot. Legalábbis eleinte. Aztán egyre jobban behúzza őket az örvény.

Az egyik ‘feladat’ az, hogy kapnak egy szakajtó pénzt és egy görög nyaralást, ha hajlandóak az idegenek bolygójára utaló Ag- szócskát a nevük elé tenni. Ezt a módosabb tesztalanyok már nem hajlandók bevállalni… de aztán a soros összejövetelükön a diáklány így mutatkozik be:
– Agaranka vagyok.
Ez persze beindítja a folyamatot, mert ha már egy bevállalta, a többi sem akar lemaradni.

Nos, ez jutott eszembe, amikor megjött a gázszámla és a Főgáz neve helyett már az virított a számlán, hogy Nemzeti Közművek zRT.

NY

Van egy alvó BT-m. Nem kér enni, hadd legyen. Bevétele, költsége, alkalmazottja nincs, megszüntetni meg egy csomó pénz lenne.
Ilyenkor év elején be szoktam adni az adóhivatalhoz egy nullás, azaz NY nevű nyomtatványt, kiváltva ezzel azt az egyébként havonta beadandó nyomtatványt, melyekben az alkalmazottak járulékait részletezném.
Ha lennének.

Szokásos módon a gugliból kerestem meg a NAV oldalán (mert az oldaluk gyakorlatilag használhatatlan), leszedtem, telepítettem, ANYK, kitöltöttem. Finoman szólva sem pilótavizsgás: a cég adatait magától tölti ki a szoftver, én csak a kiváltandó nyomtatvány számát (1818) írom be, meg a kezdő és a végső dátumot (2018.01.01-2018.12.31). Azért ráküldtem egy ellenőrzést. Minden oké. Felküldtem az Ügyfélkapun keresztül. Ez megint leellenőrizte. Szépen megtörtént, a NAV visszaigazolta, hogy megkapta. Már csak azt a visszajelzést kellett megvárnom, hogy feldolgozták.

Hibajelzés jött.

m004 Hibás az érték a mezoben (nem egyezik a megadott értéklistával)

Hogy melyik mezőben, azt nem írták meg. Hogy a nyomtatvány korábban már átment két ellenőrzésükön is, az smafu.

Rutinos nyomtatványkitöltő vagyok, átnéztem alaposan a nyomtatványt. Volt már, hogy azért kaptam mindig hibaüzenetet, mert az ‘utca’ helyett az volt, hogy ‘út’. De csak annyit találtam, hogy a telefonszámom 06-tal kezdődött, a tavalyi nyomtatványban viszont +36-tal. Javítottam. Beküldtem. Ellenőrzések megint oké. Félóra múlva jött ugyanaz a hibaüzenet.

Hmm. Jó. Csináljuk azt, hogy sehová sem írok be semmit, mindenhol csak a legördülő menüből választok értéket. Ekkor egyszerűen nem fordulhat elő az, hogy a beírt érték nem egyezik az értéklistával. Beküldtem. Egy óra múlva ugyanaz a hibaüzenet.
Kapjátok be. Feladtam. Akkor majd beadom havonta az üres 1818-as nyomtatványt. Nincs nekem időm erre a baromságra.

Ment az élet. Aztán pénteken – jó egy héttel később – kaptam két visszaigazolást. Az egyikben elfogadták az NY-es nyomtatványomat. A másikban meg méltatlankodtak, hogy miafaszér küldtem be annyi példányban.

Ezek még elnézést is csak úgy tudnak kérni, hogy kinyílik a bicska a zsebben.

Vegyünk jegyet

Lányomnak konkrét időpontban meg kell jelennie Jacksonwille-ben. Viszonylag későn állt össze a kép, ilyenkor már nem nagyon lehet válogatni: vagy sok átszállás, hosszú utazással, vagy cefet drága lesz a jegy. Átnéztük a lehetőségeket és az első verzió mellett döntöttünk. Tap Liszabonba, ott egy nap várakozás, Tap Bostonba, ott fél nap várakozás, majd valami helyi cég (a Tap megbízásából) Jacksonwille-be. Így sem volt olcsó.

Leültünk a gép mellé. Vegyem meg én a jegyet, mert nekem van dombornyomott kártyám, majd kifizeti. Bepötyögtük az adatokat, oké, fizetünk. Hogyan? Legyen Paypal. A Flytap weboldala átirányított, beléptem, taktikusan átállítottam, hogy a bankom konvertáljon, ne a Paypal a brutális szorzójával, mehet… hibaüzenet. Nincs elég pénz.
Hoppá. Ekkor már leesett, az összeg 13e forinttal túllépte a limitet. Beléptem a netbankba, átböktem a limitet, vártam 5 percet, hogy érvényre jusson, gyerünk vissza a Paypal tabjára. Retry gomb. Erre közölte, hogy ezt a kártyát blokkolta, kössem össze az account-omat egy másik kártyával.
Hogy erre mit mondtam, azt nem írom le. Hülyeseggfejidióták. És ez már az erősen cenzúrázott változat.
Látszott, hogy ebből már nem lesz énekes halott. Cancel.
Legfeljebb fizetek közvetlenül a kártyával.

Nem volt legfeljebb. A Flytap elegánsan továbblépett, mintha sikerült volna fizetnem. Ott volt a booking, névreszólóan. Csak éppen hiányzott róla néhány dolog. (Foglalási kód, járatszám, meg ilyenek.)

Elég hülyén néztünk egymásra. Dóra azt mondta, ne foglalkozzunk vele, vegyünk egy másik jegyet. Csakhogy egy ilyen komplikált utazásnál tutira nagy kavarás lesz belőle, ha lesz egy félig létező és egy teljesen létező foglalása. Ha léteznek rugalmatlan cégek, akkor a repülőtársaságok ezerszer azok, simán lehet, hogy ottragad valahol egy csomó értetlen egybites hivatalnokkal körülvéve.
Ezt először törölni kell.
Nyilván mi nem tudtuk. Oké, ügyfélszolgálat. Direkt chat nem volt, csak Facebook, illetve Skype. Az FB, na az minden volt, csak nem megfelelő platform, a Skype meg valamiért nem ment a gépemről. Semmi gond, van telefonszám. Lányom beszél angolul, spanyolul, meg fogja értetni magát.
– Hívhatom a mobilomról? Nem lesz drága?
– Nyár óta roaming van. Hívjad csak.

Nem írom le az egészet. Mint egy Kafka novella. Ötször hívta őket, mindannyiszor el kellett mondania az egész sztorit (hol angolul, hol spanyolul), aztán továbbkapcsolták valahová, ott megint el kellett mondania, majd továbbkapcsolták valahová, ahol nem vették fel. Persze a kapcsolat élt, a hívóidegesítő zene folyamatosan szólt.
1 óra 7 perc. Ennyi telt el, mire az az ember, akinek jogosultsága volt megnyomni a delete gombot, felemelte a hájas seggét és a telefonkagylót, majd sikerült vele töröltetnünk a foglalást. Utána közölte, hogy várjunk egy napot, mielőtt új jegyet vennénk, nehogy merge legyen.

Másnap már simán megvettük a jegyet direktben. Pár nappal később már működött a Paypal is a régi kártyámmal.

Hogy honnan tudom, hogy 1 óra 7 perc volt a hívás? A telefonszámláról. 15e forint volt, csak ez a tétel.
Á, nem voltam ideges.
Nej nevén fut a flotta, ő ment be ügyintézni. Elsőre valami oltári nagy marhasággal hajtották el. (Nincs a szerződésben roaming Portugáliával.) Mondtam neki, hogy ezt nem fogadom el. Erre meg ő lett zabos, utál postást játszani. Másodszorra azzal jött visza, hogy a portugál vezetékes szám az 3. díjzóna, azért nem volt roaming. Erre kis híján elsírtam magam. Nem hiszem el, hogy ennyi inkompetens ügyfélszolgálatos dolgozik a Telenornál. (A 3. díjzóna az nagyjából Afrika.) De Nej azt állította, hogy ezt a weboldalon mutogatták neki. Oké, gondoltam megnézem. Ha a mondott ökörséget nem is találtam meg, mást viszont igen.

Mi nem számít roamingnak? Ha Magyarországról telefonálsz külföldre, az EU-ba, vagy más országba, akkor az nemzetközi hívásnak minősül, más díjak, feltételek vonatkoznak rá.
https://www.telenor.hu/roaming/roaming-hasznalata

Na, ezt is megtanultuk. Megvolt a tanulópénz.

Az azért vicces, hogy ha ebéd után kocsiba vágjuk magunkat és átautózunk Párkányba, visszük a laptopot, majd onnan hívjuk mobilról Portugáliát, akkor még az útiköltséggel és mobilnetezéssel együtt is sokkal olcsóbban megússzuk az egészet.

Most mondja valaki, hogy nem érdekes világban élünk.

PS
És akkor jött ez.

Szilveszter és újév

Mondhatni hagyományosan nem kedvelem ezt az ünnepet. Már fiatal koromban is állandóan morogtam a haveroknak, hogy hé, emberek, hát ennyire kiszámíthatóak vagytok? Valaki azt mondja, hogy ezen az estén be kell rúgni és ti mind be is rúgtok? Aki egyéniség, az berúg 31-en reggel, meg elsején délután, de szilveszter éjfélkor dafke nem.
Aztán persze a vége az lett, hogy berúgtam 31-én reggel is, meg este is, na meg elsején is.
Azok a bohó fiatal évek.

25 évvel később már nagy-nagy lenyugvás van. Amíg a gyerekek kicsik voltak, addig ökörködtünk, táncoltunk együtt, de már évek óta külön buliznak, mi pedig Nejjel nagyon szolídak vagyunk.
Na jó, annyira nem.

Idén jól elment a nap 31-én, eleve sétáltunk egy nagyot, utána Nej beragadt a konyhába. délután ötkor meg már nem kezdtünk bele egy egész napos társasjátékba. Inkább filmeket néztünk.

Ehhez tudni kell, hogy ez az a műfaj, melyet teljes mértékben töröltem az életemből. Egyfelől nagyon sok időt emészt fel, másfelől egyfajta előre megrágott tartalmat ad: nem hagyja, hogy a saját fantáziádat használd, helyette rád erőlteti a rendező fantáziáját. Arról meg végképp nem is beszélve, hogy manapság a bevételi kényszer mennyire eltorzítja még az egyébként fantáziadús rendezők filmjeit is. Szóval nem.

De szilveszterkor miért ne? Különösen, ha van a háttértárolón néhány – mindezek ellenére is érdekesnek tűnő – megnézendő film?

Imhol a menü.

A végzet pengetője.
– Te, ez nagyon beteg – jegyezte meg a film közben Nej.
– Persze. Azért nézzük – horkantam fel.

Megjegyzés: a filmhez animátorként John Kricfalusy-t kérték fel, aki egyik személyes kedvencem. Anno a Világökörségen külön oldalt szenteltem a karikatúráinak, de aki ismeri a Ren and Stimpy sorozatot, az tudja, miről beszélek.

József, a mocsári szörny. Ezt kénytelen voltam megmutatni Nejnek, hogy értse, miért röhögtünk akkorát Barnával az egyik erdei túránkon. Ugyanis – mint kiderült – mindketten ismertük a fenti művet, de nem csak úgy átabotában, hanem mindketten vettük a fáradságot és megkerestük a cseh szöveget majd betoltuk a gugli fordítóba.
– Nem is tudom. Szerintem ez betegebb, mint az előző – morfondírozott Nej.
– Köszönöm a bókot – nyugtáztam – Igyekszem tartani a színvonalat.
Aztán megnéztük még egyszer.

A következő elem egy rákészülős videó volt. Valahol ez is beteg, de már művészi szinten. Balkán. Ha szándékodban áll sírva röhögni, akkor keresd ezt a régiót.

Ki énekel ott? Ez egy szerb film. A sírva röhögős fajtából; habár sokkal több a sírás, mint a röhögés. Viszont rengeteg olyan kép, beállítás van benne, melyek kőbe vésett írásjelekként égnek bele az agyadba. Balkán. Az egyszerre gyűlölt és egyszerre élettel teli félsziget, a régió, ahol az emberek maszkmentes emberként élnek, élvezik és megszenvedik az életüket.

Utána el kellett döntenünk, hogy folytatjuk-e a keserédes sort. Krétakör, Fekete Ország, vagy a Hazám-hazám, az utóbbi külön érdekessége lett volna a várható vége után felhangzó Áder beszéd, de végül úgy döntöttünk, hogy nem gyötörjük magunkat a valósággal.

Belenéztünk Cobranco jelenleg is futó opuszába. Nyáron nagyjából azon a területen bringázott Albániában, amerre mi is mászkáltunk szeptemberben. Jó volt újra átélni az élményt, még akkor is, ha most nyilván nem néztük végig a közel 5 órányi videót. (Viszont akit érdekel, itt van az egyelőre három rész: _1_, _2_, _3_ Tényleg érdemes, nem szabad elriadni a relatíve hosszú videóktól: Cobranco ismeri a trükköt, hogyan lehet fenntartani a figyelmet mozifilm méretű videókban is. Anno kipróbáltam a módszerét és nekem nem ment. Félelmetes a hapsi.)

Aztán az este vége felé jöhetett Liza, a rókatündér.

Mellékesen jegyzem meg, hogy a rendező testvére a bohó években jó haver volt. Már csak a csajsziból kiindulva sem lehet ez vacak film.

– Igen – csaptam levegőbe a film közepén – Ha filmet rendeznék, pont ilyen filmet szeretnék csinálni!
– Ne hülyéskedj – értetlenkedett Nej – Ez éppencsakhogy beteg cucc.
– Nem csak attól jó egy film, ha beteg. Ennek például elképesztő hangulata van. Ez az egyetlen terület, ahol egy film labdába rúghat nálam. Figyelsz: nem a sztori, hanem a hangulat. Ez pedig hozza, de még mennyire!

Aztán, folytatva a beteg filmek életérzést, megnéztük az Áder beszédet, utána pedig már csak – szintén meglehetősen beteg – videóklippeket nézegettünk, végül fél háromkor bedőltünk az ágyba.

PS.
Ez volt az első szilveszter, amikor már működött a kalóriaszámláló excel táblám. Elsején vittem fel az adatokat (addig csak noteszba irkáltam), így a sokk is elsején ütött ki. Volt ugye reggeli és ebéd, vacsora ugyan nem, de a klasszikus tésztába csavart virsli ott figyelt az asztalon, a tíz órányi intervallum alatt elfogyott négy üveg bor, két üveg pezsgő és vagy hét virsli. Nem tartom extrém fogyasztásnak, soha nem is tartottam annak, de az excel bevitte a gyomrost. Az a nyomorult 7 darab virsli kábé egy kiló volt és 3300 kalória. 3300! Persze az alkoholok is játszottak, a végösszeg pedig 6750 kalória lett. Fel tudod fogni? Hiába éreztem a vesztem és barangoltunk két órát Nejjel (668 kalória), ez csak 10 százalék.
Nem is bírtam lekezelni normálisan a szituációt, reggelire már fröccsöt ittam, utána pedig felvonultam a padlásra szivarozni és bort inni. Ha már lúd, akkor legyen kövér.

Ezmegaz

A karácsony mindig kitermel média jellegű anyagokat. Ez persze magánügy. De vannak köztük olyanok, melyeket érdemes feljegyezni ebbe a publikus naplóba is.

Az Y generáció karácsonyozik.

DSC_4593

Az ünnepi asztal pedig készülődik.

DSC_4597

Érdemes megfigyelni, hogyan szivárog be a technika az ez ellen erősen védett konyhába: a páraelszívó szélén lévő fűszerek közt diszkréten megbúvik a bluetooth erősítő a mobilhoz és ugyanezen mobiltelefonon, TVGO-n keresztül megy a darts VB, koncentrált főzés közben.

IMG_20171222_135045

És egy timelapse videó arról, hogyan díszült a fa; a családfő csak beszél és beszél, időnként bort kortyol, Nej pedig Siva istennőként tolja a díszeket.

Karácsonyi timelaps from Jozsef Petrenyi on Vimeo.

Ez meg már a mai nap. December 27. klasszikusan a nagy dunai kajakos lecsorgás napja. Mi nem mentünk, legalábbis nem kajakkal. De mára mondták jó ideig az utolsó tavaszi napot, otthon sem akartunk maradni, szóval sétáltunk egy kört a Duna mellett.

IMG_20171227_142704

Kifejezetten érdekesek voltak a fényviszonyok. Hol teli, izgalmas fények…

DSC00737

…hol Sin City jellegű, ólmos-szürke volt a táj.

DSC00741

Na és persze itt vannak a kajakos lányok/fiúk is.

DSC00746

Ádvent van

Még ha valaki nem is hisz, de az advent, azaz az eljövetel nem csak vallásos értelmű lehet: hiszen várhatjuk az év végét, a megpihenést, az ünnepi hangulatot, a bejglit.

Ma mászkálós napom volt. Részben megszokott helyszinekkel (pl. könyvelő), részben tűzoltásból. (Nej desktop gépében vacakolni kezdett a diszk, a border router meg úgy döntött, hogy szolidarít vele.)
Háát… őrület, ami a városban van.

Külváros, forgalmas kereszteződés. Váratlanul – azaz nem kiszámíthatóan – beragadtam. (Egy csuklós busz volt túl agresszív, aztán ő még ki tudott menekülni, én már nem.) Szerencsére nem jött mögöttem senki, gyorsan visszatolattam. Nem teljesen sikerült, mert időközben mögém érkezett egy autó és úgy döntött, hogy nem teljesen enged vissza, hiába nem volt mögötte senki. Nagyjából a lökhárítóm lógott be a kereszteződésbe. Ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni a helyzetből. Aztán váltott a lámpa, elindult a forgalom és a balról érkező sofőr – dacára, hogy látta, mi történt, látta, hogy a busz fogott meg, dacára, hogy kábé húsz centi belógást kellett végül csak kikerülnie, szóval mindennek dacára ordítva mutatta be a középső ujját.
Túljutottam a kereszteződésen és magamban füstölögtem, hogy milyen seggfejeket hord hátán a Föld. Aztán abbahagytam, mert annyi volt belőlük, hogy fejben még le sem kezeltem az előzőt, de már jött a következő. Agresszív, nyomulós barmok, autót, életet kockáztatva azért, hogy két autóval előrébb kerüljenek a sorban, felpumpált egóval nyomuló vérengző mimózák, akik egyből nyomták a dudát, gyakorlatilag mindenkire, aki nem azt csinálta, amit ők képzeltek el. Sorolhatnám a konkrétumokat, de nincs értelme.

Ember. A karácsony tudomásom szerint még mindig a szeretet ünnepe, nem a háborúé. Azért legyilkolni mindenki mást, hogy jól sikerüljön a te karácsonyod, az az ünnep teljes és tragikus félreértése. Az ádvent pedig pont arról szól, hogy van négy heted arra , hogy lezárj mindent, lelassítsál, időben előkészíts mindent és ráhangolódj az ünnepre. Ha mindezt az utolsó pillanatra hagyod, akkor stresszeled magad, stresszelsz másokat és a karácsony csak egy nyűg lesz, nem ünnep.
Ja és még seggfej is leszel.

Hétköznapi darts

– Most látom, hogy új a tábla és újak a nyilak – vigyorgott Nej a lépcső mellől.
– A nyilak nem. Csak a szárak és a tollak.
– És tudsz már olyan jó stílusban dobni, mint a Koutu-ban az alkeszek?
– Igyekszem.

Dobás. 18. Hmm.

– Ez jó? – érdeklődött gyanúsan szendén Nej.
– Attól függ.
– Mitől?
– Hát például lehetett volna egyes is.

Üjabb dobás. Tripla húsz. Hoppá. Vérszem. Újabb tripla húsz.

– Láttad? Láttad?! – ujjongtam.
– Mit kellett volna látnom?
– Nem látod?
– Fel kellene mennem a szemüvegemért.
– Ne csináld. Ez már válóok.
– Na jó, mit kell látnom? – jött közelebb.
– Itt. Ez a legértékesebb mező. Tripla húsz. És két nyíl is benne van. Csak úgy. Még nem volt tíz dobás ebben a táblában.
– Értem. És most mit fogsz csinálni? Lefényképezed?
– Minek? Nem, egyszerűen itt hagyom pár napig. Hogy akármikor elmegyek mellette, megsimogassa a lelkemet az a tény, hogy minden rákészülés nélkül egy ilyen dobás csúszott ki a kezemből.
– Ez normális?
– Persze. Vedd úgy, hogy emlékművet állítottam a dobásomnak. Minden hobbidartsos ezt csinálná ilyen helyzetben.
– Aha. Akkor mégis inkább felmennék.
– Menjél. Én még nézegetem egy kicsit a táblát.