Magyar Posta, így szeretlek

Rendeltem egy Izét. Jó nagy darab, másfél köbméter és 100+ kiló. Az eladónál csak egyfajta házhozszállítás van: Magyar Posta.
Nem örültem neki.
Na mindegy, kifizettem, visszaigazolták, oké. Hamarosan a cég értesített, hogy a csomagot átadták a Postának, várhatóan 1-2 napon belül meg fog érkezni.
Másnap, azaz csütörtök reggel, kávé közben a levelek, napi sajtó átnézése, majd 7.45-kor elmentem futni. 8.30-ra értem haza. Már várt egy email, miszerint ma fog érkezni a csomag. Remek. Átszerveztem a hetemet, azaz minden mászkálós programot áttettem péntekre. És vártam. Semmi. 17.30-kor lett gyanús, hogy ebből már nem lesz csomag.
Megnéztem a nyomkövető oldalon. Azt írták, hogy sikertelen kézbesítés.
Naná, hogy kinyílt a bicska a zsebemben. Merthogy itt egyáltalán nem volt senki.
Majd megnéztem jobban. A sikertelen kézbesítés 8.23-kor történt.

Nem véletlenül írtam percre pontos időpontokat. Vedd észre, hogy esélyem sem volt itthon lenni. A futáshoz nem viszek mobilt – nem is tudnám hová tenni – márpedig a Posta 7.51-kor értesített, hogy aznap, 8.00-17.00 között jön a csomag. Azaz azt, hogy _ma_ jön, csak 9 perccel a kezdő időpont előtt mondták meg, majd 23 perc múlva itt is volt az autó.
És ez szerintük teljesen rendben van.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 7.50 körül kerestek telefonon is. Csak hát nem volt nálam. Feltételeztem, hogy a futár időpontot szeretett volna egyeztetni, ezért 8.30-kor rögtön visszahívtam. Központi szám jelentkezett be, a szokásos idióta telefonos menüvel. Azaz a kapcsolat egyoldalú. A futár tud téged keresni, te őt már nem. Legyél otthon, vedd föl elsőre a telefont, mert korrigálási lehetőséged nincs.

Az eredeti levél szerint elméletileg pénteken megint megpróbálják kézbesíteni, értesítés eddig, azaz csütörtök estig nem történt. Nyilván majd megint 9 perccel a kezdő időpont előtt szólnak. Én meg szervezhetek át mindent hétfőre. Mert mi van, ha holnap meg később hozzák? Elméletileg 17.00-ig bármi lehet.

Lassan elég

Amikor két hete úgy élsz, hogy esténként 15-20 percen keresztül tervezed meg, tervezed újra a következő napokat és hullára dolgozod magad minden nap, akkor elképesztő megkönnyebbülést okoz az, hogy napokon keresztül be sem kapcsolod a laptopot, vagy ha bekapcsolod, akkor maximum az időjárásjelentést nézed meg, illetve a fényképeket, videókat ellenőrzöd le. Semmi Wunderlist, semmi Google Calendar, semmi Google Notes. Megnyithatnád persze bármelyiket, finomra csiszolhatnád az elkövetkező hetek programját… de pont azért mentél el a világ végére, hogy megszabadulj a hétköznapjaid feszített tempójától.
Ez még csak az első nap és a hétköznapok erősen kérik a maguk részét. De remélhetőleg el tudom kussoltatni mindet.

Eszméletlen meló volt

Hiába, nincs is jobb motiváció, mint a szoros határidő. A pergola összerakására két napot kalkuláltam. Csakhogy hétfő délelőtt az autót kell szervízbe vinnem, délután meg már jön az eső.
Nem volt mese, bele kellett férnem egy napba.
Belefértem.
A stressz diagrammot nem vágom be, durva lett. Olyan tempóban melóztam, hogy elment volna egész napos kajakozásnak is. Ebben nem csak az az ólmos fáradtság kellemetlen, melyet most érzek, hanem az is, hogy ezt a fajta melót én általában élvezem. Nekem ez a legó. Pontosabban élvezem, ha kényelmesen, megfontolva tudom csinálni. De így, rohanva, pihenés nélkül, meg-megállás nélkül, a részeredményekben való gyönyörködés nélkül, oda az élvezet. Csak a stressz marad.

Mindegy, készen van. Most hullafáradt vagyok, de holnap-holnapután ki fogom magam gyönyörködni benne. (Nem mintha teljesen készen lenne. Még két-három hét. Jó esetben.)

És akkor a képek.

DSC_5011

Indulunk.

DSC_4999

A macska is.

DSC_5004

DSC_5008

Az anyagok kipakolása.

DSC_5012

Szerszám, az van.

DSC_5013

Az első fecskék. Az oszlopok állnak. (A hetedikkel majdnem félórát szoptunk. Nagyon makacs dög volt.)
És fent van az első keresztdeszka is.

DSC_5023

DSC_5024

Ez pedig a vége. Fent van az összes keresztdeszka, be van nutolva az összes kereszt-keresztdeszka.
A fényképezőgéppel erősen varázsolni kellett, mert már rendesen sötétedett.
De kész lett. A két napi adag.
Meg én is.

A vakond új nadrágja

Miért új nadrág?

Nos, az a fura helyzet állt elő, hogy felborult az evolúció menetrendje. Egy átlagos melegítő az életciklusának vége felé, miután már kinyúlt, kirojtosodott, itt-ott ki is szakadt, átváltozik melós nadrággá. Ez így van rendjén. És ha jó volt a minősége, akkor akár tízenhuszon évig is kitart. (Kertészkedésre még mindig az EPT-s melegítőmet használtam, márpedig onnan 2002-ben jöttem el.)
Nos, most az összes kiöregedő, hosszú kertészkedős karrierben reménykedő melegítőm pofára esett. Mentek dobozba, utána meg a padlásra. A fél ruhásszekrényemmel együtt.
Dolgok változnak.
Én pedig vehettem vacsiúj melósruhát. Nem kicsi volt a nosztalgiafaktor. Középsuli óta nem éreztem a vadonatúj munkásruha szagát. (Akkoriban hetente kétszer vegyi gyárban töltöttük a napot.) Később pedig mindig volt valami. A legtöbbször az, hogy nem engedhettem meg magamnak a dedikált, új melósruhát, így vagy kinyúlt melegítőkben, vagy apámtól kapott overallokban húztam az igát.
Ez viszont… ez viszont dögös ruci. Lehet, hogy szervertelepítéshez is ezt veszem fel.

DSC_4902

Miért vakond?

Egy hete már a földet túrom, zömében négykézláb. A két kézi ásóból el is hagytam egyet, szóval maximum ásás terén kihívásokkal küzdő vakond lehetnék. Ha behunyom a szememet, fűgyökerekből álló mátrixot látok magam előtt.

Erről van szó. Ne vezessen félre, hogy a gyom ugyan jelentős a képeken, de még kezelhetőnek tűnik. Nem az. A fű még nem indult be. Egy hónap múlva már 50-60 centis fű lepné el az ágyást, nem hogy a levendulák nem látszanának ki alóla, de még a kisebb rózsák sem.

DSC_4858

DSC_4859

Itt pedig, a bekezdés után, már az ágyást látjuk, Herkules első hőstette után. Öt centi mélyen forgattam fel a földet és téptem ki a fűgyökér-hálózatot. Ehhez képest egy autó teljes vezetékezésének kikapása vasárnapi lazítás. Ásó? Na az nem volt. A képeken pont nem látszik, de az egyik oldalon meglehetősen sok rózsa van, a másikon pedig ilyen bújkálós szeder, japánbirs és egy szépen megnőtt torzsás ecetfa. (Könnyítésként a kiviket kihajítottam, a tíz tő levendulát pedig újraültettem.) A lényeg, hogy tele volt a föld kímélendő gyökerekkel. A fűnek a kötélszerű, olykor egy méter hosszú gyökérrendszere pedig ezek köré tekeredett, bekúszott az ágyásszegély kövei közé, a kerítés alapja alá, és úgy általában elkövetett mindent, hogy kiirthatatlanná váljon. Ennek a bonyolult hálózatnak csak kicsi kéziásóval lehetett nekiesni.
Két napnyi szopás meló volt. Két teljes rohadék nap. Négykézláb, hasoncsúszva, tüskés rózsaágak közé. Biztosan van ennél ocsmányabb meló is, de nem sok.

DSC_4866

DSC_4887

A konszolidáció első jele. Zöld műanyag ágyásszegély, a kő ágyásszegély kipucolva, dekorkerítés bepasszintva. Ez sem volt fáklyásmenet, dolgozott itt is a kéziásó.

DSC_4878

DSC_4888

Egy újabb cucli. A nájlon. Ez akkor hatékony módszer, ha még nincs növény és teljesen le lehet zárni a talajt. Na, ez itt nem állt fent. Az összes nyomorult növény tövét körbe kellett nejlonozni. A pici levendulák bebújós ruhát kaptak, a vastag bokor rózsák, szedrek méretre szabottat. Meg egy csomó anyázást. Nem kicsit bonyolította a helyzetet, hogy ez a nylon valami elképesztő vékony anyag, melyet már vágni sem lehetett rendesen (hosszasan éleztem egy ollót, mire viszonylag akadálytalanul tudta vágni), de a mértéktelen rosszindulat odakint tört ki belőle. Amikor a rózsabokrok alá bekúszva, a nejlont a fogaim között bevíve végre rápasszintottam a kerítés lábazatára, meg a növények győkerére, majd hátranyúltam a murvával megtöltött kőműveskanálért, hogy lesúlyozzam, de ekkor belibbent egy apró szellő, a nejlon pedig huss, arrébbrepült egy-két métert. Én pedig az izzadt arcomat belenyomtam a puha, jószagú földbe és elmorzsoltam néhány keresetlen szót.

DSC_4881

DSC_4889

Ehhez képest a murvaréteg lerakása már egyszerű volt. Majdnem azt írtam, hogy könnyed, de azért a 40 kilós zsákkal be-bekúszni a bokrok közé, felért egy kettlebell edzéssel. Ekkorra a térdem már jobban el volt kopva, mint egy kamionparkolós ribancé.

DSC_4882

DSC_4890

Ta-damm! A vége. Amiért annyit küzdöttem. A murvára még ráment négy centi fenyőkéreg.
Innen gyere ki, fű! (Ki fog. Olyan.)

DSC_4883

DSC_4891

Csak még azt nem tudom, mit fogok mondani, amikor pár nap múlva a vakond – mármint az igazi – áttúrja az egészet.

DSC_4912 Stitch

A kemény dudus

A cím eléggé áthallásos ugyan, de ez nem egy választási poszt.

Erről van szó.

DSC_4855

Korábban írtam már, mekkora szívás volt holmi szedett-vedett dudusokkal leütni a fémtüskéket. Na most 8, azaz nyolc darab, 90*90*750-es tüskét kellett letolnom, úgy, hogy _nem volt_ hibázási lehetőség, mindegyiknek oda kellett lemennie, ahová a mérés kijelölte.
Paráztam tőle rendesen.

Samu fejszém a múltkori kaland óta volt, irtotta is rendesen az erdőből összeszedett fa dudusokat. Ugyan voltak maradék torzó oszlopaim, de túl sok reményem azokban sem volt.
Két napot szántam rá, hogy valahogy beleverjem mindet a földbe. Az előzmények fényében, mondhatni optimistán.

Elmentem a boltba a tüskékért és oszlopokért.

Na, ez egy külön történet, de inkább nem mondom el. Maradjunk annyiban, hogy kora tavasszal, szakadó esőben, szombaton ne menjél el vásárolni az OBI-ba, mert fél Pest ott lesz. Az OBI pedig úgy retek, ahogy van. Elképesztően trehány, szervezetlen banda. Jól fel is húztam magam rajtuk.

Viszont… viszont találtam egy úgynevezett tüskebeverő segédeszközt. Nem hülyéskedek, ez volt a neve. Hivatalosan így nevezik a dudust. Ez konkrétan kemény műanyagból volt, méretre pedig pont illeszkedett a tüske felső részébe. Meg is nézheted, a fényképen balra az a sötétzöld izé, na az. Vacak 3000 forintért adták, de minden pénzt megér.

Meg is kutyáztattak érte. Nem volt rajta vonalkód.
– Nem tudom lehúzni – mondta a pénztáros – Itthagyja?
– Inkább lőjenek főbe! – hördültem fel.
A nyolc oszlop, tüskéstől 50e forint volt. De enélkül a vacak nélkül nem jók semmire.
– Akkor telefonálok – közölte szenvtelenül a pénztáros.
Mögöttem kábé negyven méter hosszú sor. Nem túlzok.
Telefonált. Vártunk. Megjelent egy ifjú hölgy.
– Miről van szó?
– Erről – mutattam.
– Jé, ilyet még sosem láttam! Mi ez?
Ő volt a területért felelős eladó.
– Hosszú. Tudja, hol vannak?
– Nem.
– Akkor magával megyek.
Elmentünk. Megmutattam.
– Érdekes. Tényleg nem láttam még ilyet – nézegette a leány.
– Rögtön gondoltam. Ugyanis egyiken sincs vonalkód.
Lehúzta a géppel a tálcán lévő kódot, én pedig sprinteltem egyet az udvar végéből a pénztárig. (Szószerint.) Nem akartam, hogy meglincseljenek.

Tudni kell, hogy szombatra más munkát terveztem, de a közel egész napos eső áthúzta a számításaimat. Így, miután kipihentem a vásárlás megpróbáltatásait és elállt az eső, gondoltam, legalább kimérem a tüskék helyét és leszurkálok néhányat. Hogy ennyivel is előrébb legyek.
Kimentem, méricskéltem, leszúrtam az első négyet. Néztem, nézegettem. Mi lenne, ha kipróbálnám az új dudust? Kíváncsiságból felvettem a pulzusmérő övet. Azért ez sport lesz, a javából.
Nos, az első tüskére rásomtam vagy tizet a samuval és már bent is volt. Tövig. Nem volt egy perc. A nyolc tüskét körülbelül nyolc perc alatt ütöttem le. (86 kalória, ha valakit érdekel.)
Döbbenten néztem és nagyon sokára tudtam csak felfogni. A két napra tervezett, izzadós, szenvedős munka megvolt nyolc perc alatt. Könnyedén. Fogalmam sincs, hogy volt-e valami ellenállás, gyökér, kő, keményebb talaj. Az új dudus bírta az ütéseket én pedig jócskán megkínálgattam a samuval. És a tüske átment mindenen.

Ezelőtt összesen nyolc, ezeknél kisebb tüskéket ütöttem le. Vérrel, verítékkel, pokolian megszenvedve. Ahogy a belinkelt írásban is kifejtettem, napi egy tüske volt a tempó, de ez is kiszedett belőlem mindent. Mert nem volt meg hozzá a céleszköz. Miért nem volt? Ahogy a szakterületért felelős eladó lány is mondta, jé ilyet még nem látott. Azaz az OBI ezt már elfelejtette megrendelni. Remek.

Mindegy, egy pánikolós meló kipipálva.

Ja, hogy mi lesz belőle?

DSC_4854

Valami ilyesmi.

A csodálatos trükköm, amit a nők képtelenek utánam csinálni

Az előzményeket nem sorolom, hosszú történet, a lényeg, hogy jelenleg átszervezem a ruhatáramat. Az ötéves nadrágjaim szakadásig koptak, a pulcsijaim kinyúltak, az ingjeim is kidörzsölődtek, szóval nagygenerál. Meg egyébként is, öt éve nem voltam ruhaboltban, csak Decathlonban és habár nagyon szeretem a túranadrágokat meg a túrabakancsot, de mára beletörődtem, hogy ezek tényleg nem jók minden alkalomra.

Többek között vettem új cipőt, új papucsot.
Kihúztam a saját fiókomat a cipős szekrényből. Tele volt. Kivettem a régi mamuszomat meg a legrégebbi cipőmet és hogy legyen helyem, kidobtam mindkettőt a kukába.

Tessék csajok, lehet utánam csinálni.

Ez vajon mi?

Habár ránézésre egy izlandi megszilárdult lávamezőnek néz ki, de azért a sok fa a háttérben árulkodó.

2018-03-01 10.16.55

Ez az FKF törmeléktelepe, közvetlenül a Halomi erdő mellett. Ritka látvány, mert egészen magasra kell mászni egy meredek domboldalon, hogy beláthassunk.

2018-03-01 10.17.00

A második képen már látszik a felügyelő bódé és a tárolón belüli földút.

2018-03-01 10.23.48

Aztán persze van itt élet, bőven.

Törmelék

  • Nem lehetne valahogy megújuló energiaként hasznosítani a csecsemőordítást? A repülőgépek még plusz áramot is termelnének.

  • Kettlebell edzés után ne menj el dartsozni. Felesleges.

  • Széttártam az ingemet: Ide lőjetek! Azt mondták, drága a lőszer.

Agaranka

Van Paral-nak egy elég vacakul megírt nagyon jó könyve, a ‘Kísértések A-től Cettig‘ című. Nem akarom végigmondani, műfajilag scifi, valójában akár jelen időben is játszódhatna, arról van benne szó, hogy egy idegen civilizáció titkos kísérletbe von be néhány földlakót, a kisérlet pedig az, hogy ellátják őket minden jóval, cserébe meg kell tenniük mindenféle apróságot. Legalábbis eleinte. Aztán egyre jobban behúzza őket az örvény.

Az egyik ‘feladat’ az, hogy kapnak egy szakajtó pénzt és egy görög nyaralást, ha hajlandóak az idegenek bolygójára utaló Ag- szócskát a nevük elé tenni. Ezt a módosabb tesztalanyok már nem hajlandók bevállalni… de aztán a soros összejövetelükön a diáklány így mutatkozik be:
– Agaranka vagyok.
Ez persze beindítja a folyamatot, mert ha már egy bevállalta, a többi sem akar lemaradni.

Nos, ez jutott eszembe, amikor megjött a gázszámla és a Főgáz neve helyett már az virított a számlán, hogy Nemzeti Közművek zRT.