“Istenem, add, hogy az elkövetkezendő két évben se nekem, se a rokonságomnak, se a barátaimnak ne kelljen a magyar egészségügyre bíznia magát. Ámen.”
Nagyjából ez az egyik korszellemhez igazodó kérésem. Azért két év, mert kábé ennyire saccolom, mire a mostani katyvaszból normálisan működő egészségügy lesz. Talán. (Csak a félreértések elkerülése végett, pontosan tudom, hogy ezt a mostani rendszert gyökeresen át kell alakítani, és nem is ellenzem. Csak nem szeretném, ha bárkim is az átalakítás nagy vesztesei közé tartozna.)

Mindenesetre Barnának érdekes kalandja volt ma. Jó múltkorában rosszul emelte meg a hűtőszekrényt és megfájdult a dereka. A gyerekkórházban kivizsgálták, a derékfájásra csak legyintetttek, viszont találtak valami fejlődési rendellenességet a gerince körül. Azt mondták, egyeztessünk időt, gyógytornára. Nej egyeztetett. Mára. Bementek, várakoztak… majd kijött egy ápolónő, hogy az anyuka hazamehet, a gyerek meg befekszik egy hétre. Nyilván kitört a parasztlázadás, hogy ilyesmiről eddig szó sem volt, meg egyáltalán. Nyilván nekik állt feljebb. Végül abban maradtak, hogy – tudatában annak, hogy ez ilyen befekvéses móka – majd újabb időpontot egyeztetnek. Igazolás? Várjon egy kicsit a kedves anyuka. Vártak. Egy óra múlva kijött az asszisztens, hogy ja, ma nem is lesz a doktor úr, így igazolás sincs. Jöjjenek be holnap délelőtt. Nej még beszólt valami olyasmit, hogy menjenek a francba, maguktól eltérően másoknak dolgozni is kell – de ez semmit sem változtatott a helyzeten: se gyógytorna, se igazolás, csak egy elcseszett délelőtt.
Ezek után ezt írtam a gyerek ellenőrzőjébe:

Tisztelt Osztályfőnök Úr!
Igazolom, hogy fiam ma Ortopédia Szakrendelésen vett részt. Egy olyan rendelésen, ahol hosszas várakozás után derült csak ki, hogy aznap nem lesz orvos – és emiatt igazolás sem.
Tisztelettel,
XY

Kiváncsi vagyok, miket gondolhat ilyenkor a tanerő.

2 Comments

  1. Én idén többet voltam orvosnál, mint — kis túlzással — az elmúlt 5 évben összesen, viszont összességében nincsenek rossz tapasztalataim.

    Jó, az előfordul, hogy a recepció kiadja neked a 8.12-es időpontot, közben meg az orvos 8.35-re ér be. Meg az is előfprdul, hogy a háziorvos PC-jén kijelölgetett laborbeutaló rubrikáit az SZTK laborjábak kézzel redigitalizálják, de ha egy kis szerencséd van, a kijelölt időpontban (+- 1/2 h) ellátnak, nem kell fél napokat szopnod a váróban.

    Ja, és mintha a vizitdíj miatt kevesebben is lennének…

  2. Jo neked, Varanusz… Sajnos nekunk is eleg negativ tapasztalataink vannak – zarojelentes nem keszul el, mert doki siet eskuvore s nem hajlando beirni a jelszavat, helyette “Rossz a gep” felkialtassal elrohan, 1 het mulva menjunk vissza – kozben semmit nem lehet intezni, stb…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading