Month: May 2007

Lassan azért berendezkedünk. Ez meglátszik azon is, hogy új automatizmusok alakulnak ki.

• Zöld hűtőmágnes a mosogatógépen
  Megelőzendő azt, hogy a mosatlanok a pulton meg a mosogatóban gyűljenek. Most aki kiszedi a tiszta cuccot a gépből, kiteszi rá a zöld hűtőmágnest. Ebből mindenki tudja, hogy bele lehet pakolni az aktuális mosatlant.

  

• Közös zoknipározás
  Őrült nagy zoknikavalkádban élünk. Az hagyján, hogy mindig elveszik a kedvenc zoknink párja, de egyébként is, teljesen váratlan helyen bukkanunk zoknitelepekre. Most arra álltunk át, hogy Nej, amikor kiszedi a műanyag kosárba a fehérneműt a mosógépből, elkiáltja magát, hogy “Zokni!!”. Ekkor mindenki körbeüli a nagy asztalt, kiválogatjuk, majd magunk mellé tesszük a saját dolgainkat – és addig nem állunk fel, amíg van középen facér zokni/gatya.

  

• Transport Agent
  Nem árulok el nagy titkot, dolgaink 60-70%-a még nem találta meg a végső helyét. Viszont állandóan pakolásszuk őket. Nagyon nagy segítség ebben a padlás, ahová mindig félre tudjuk rakni az éppen semleges dolgokat. Csakhogy ez munka, méghozzá erőforrásigényes. Barna, aki folyamatosan küzd családon belül a kettes pozícióért, itt meg is kapta. Jelenleg úgy néz ki a felállás, hogy amiket szeretnénk a padlásra juttatni, azokat az emeleti közlekedőben pakoljuk le, egy megadott helyre. A Transport Agent, azaz Barna, rendszeresen megvizsgálja ezt a közlekedőt, és viszi föl, amiket itt talál. Igaz, a rendszer még nem teljesen automatikus, a System Attendant felől még ki kell adni a “Padlásra, hallod?” parancsot… de azért az elv működik.

  

Reggel kisétáltam az udvarra, szétnéztem a fűben, de nem találtam sehol semmilyen felhőfoszlányt – pedig éjszakára nagy felhőszakadás volt beígérve. Ezt is elspórolták.

Nézelődtem kifelé a buszablakon, miközben a megállóban álldogáltunk. Éppen akkor jött a szembejárat, az is beparkolt a megállójába. Nem örültem neki, mert a túlsó megállóban várakozott egy tavasziasan lengén öltözött, igen dekoratív leányzó – jól esett volna még pihentetni rajta a szemem.
De a busz beállt és valamilyen furcsa véletlen folytán az összes ablak melletti ülésen öregasszonyok ültek – ki sovány, ki kövér, ki jólöltözött, ki szakadt, mindennel elégedetlen… voltak rendesen. Aztán, immár az üvegen keresztül, elkaptam a felszálló csajszi arcát – aki pont vágott egy grimaszt… de olyat, hogy teljesen ugyanolyan lett tőle az arca, mint a kirakatban az egyik öregasszonyé. Megdörzsöltem a szemem, aztán a varázslat hamar el is múlt… de egy pillanatra látszódott, hogy a két nő – valahol mélyen – ugyanabból az anyagból van gyúrva.
Mint amikor gitárt hangolsz: a két húrnak más a vastagsága, más a hangok karakterisztikája is… de amikor pengeted egymás mellett, akkor lesz egy pillanat, amikor azt mondod a két hangra, hogy igen, ezek most ugyanazok a hangok.

Bármilyen hihetetlen, de reggel itt volt a gázos. A biztonság kedvéért előtte becsuktam a kamra ablakát – ne mondhassa, hogy nincs semmi szag.
– Huh, tényleg van egy kis szag – reagálta le, amikor bement. Majd bátran felkapcsolta a villanyt. Nyeltem egyet – én nem mertem volna.
Aztán elkezdett habot fújkálni mindenhová. Tíz perc után kijött.
– Nos, úgy néz ki, minden rendben. Sehol sincs szivárgás – közölte.
– Hogyhogy? – szaladt fel a szemöldököm – hiszen elég markáns a szag!
– Láttam már ilyet – nyugtatgatott – sehol semmi szivárgás, mégis érezni a szagot.
– Dehát annak a merkaptánnak ki kell valahol jönnie! Létezik, hogy az óra rossz?
– Nem, olyan nem létezik.
– Tehát azt állítja, hogy szivárgás nincs, csak szag van?
– Igen.
Úristen. Ez csak úgy lehet, ha titkos etil-merkaptán üzem van a pincénkben. Te jó ég… hiszen még pincénk sincs! Mi lehet még ebben a házban?

Mekkora élmény már! Nagy lányomnál kötelező olvasmány lett a könyvből.
Most képzeld el a szituációt: dekopírfűrésszel szabom a polcokat, kidugott nyelvvel, mert koncentrálok – közben arról vitatkozunk a csajszival, hogy az a két szerencsétlen olvasta-e a dán király eredeti levelét vagy sem?
Ne mondja senki, hogy az öregedésnek nincsenek örömei.