Month: May 2007

Ma megint kocsival mentem. Percre pontosan ugyanakkor indultam, mint a múltkor – de már tanultam az esetből, így nem mentem be a belvárosba, hanem a kertek alatt céloztam meg a munkahelyemet. Pestlőrinc, Rákoskeresztúr, Cinkota, Rákosszentmihály, Rákospalota, Újpest.
Nos, ez sem jött be. Három nagy sorompó van útközben, mindegyiket kifogtam, ráadásul az egyiket duplán. Aztán ott volt a tömérdek főút, melyek az agglomerációt kötik össze a fővárossal: amikor ezeket metszettem, mindig hatalmas dugókba keveredtem. Az M3-as után pedig masszívan beállt a forgalom, Újpesten tök ismeretlen utcákba keveregtem be, mert a főutak járhatatlanokká váltak.
1 óra 45 perc. A múltkori bejutás másfél óra volt. Hangsúlyozom, reggel fél hetes induláskor.
Tényleg nem tudom, hogyan lehet ezt mindennap végigjátszani.
A közeljövőben még egyszer kell majd autóval mennem – most már más lehetőség nincs, el kell indulnom fél hatkor. Hátha ez még működik.

Teraszablakból kihajolva, védett helyről szemlélni a vihart, az erdő fáinak vad táncát, a szél újabb meg újabb tereprendező rohamait, a villámok aranyszínű ostorát, nagyokat beleszagolni a földszaggal kevert esőszagba, meghitten társalogni lányommal, miközben a háttérben Mick Jagger siránkozik, hogy “elkóborolt macska vagyok, fogadj be” (csakazértse)… megfizethetetlen.

Annyira elkapott a melankolikus hangulat, hogy később, amikor visszatértem szekrényt szerelni, minden egyes szöggel külön-külön elbeszélgettem. Nem is maradt közülük szomorú, csak egy: az is azért, mert elgörbült egy kicsit.

Két deci vörös bor… sok vagy kevés? Ugye, attól függ. Lassan elkortyolgatni – nem sok. Na de rossz helyen…!

Tegnap késő este éppen megérdemelt pohár vörösborom mellett a fényképeket rendezgettem a gépen, amikor az előttem lévő ablakon betámadt valami gusztustalan nagy rovar, egyenesen az arcomnak tartva. Reflexből felé lendítettem a kezemet, meglökve ezzel az ablakot – mely pont annyit mozdult el befelé, hogy kiborította a boromat. Rá a tabletpécére, rá a nemrég összerakott íróasztalra, rá a nemrég festett barackmagszínű falra, rá a padlószőnyegre, bele a radiátor lemezei közé. Totális csapás volt, félóráig csak takarítottam – de a korrigáló festést nem úszom meg.
És Nej takarítógép-vásárlás projektje is magasabb prioritást kapott.

Ma, mondhatni, nem sok minden történt. Voltam postán, voltam Tüzép telepen, majd itthon nekiálltam felhordani a könyveket az emeletre. Kosárral. Mentem a padlásra. Serényen.
Így telt a nap este tízig. Aztán nagyjából ennyi.
Kérem, kapcsolja ki.

De ha mégsem, akkor elmagyarázom, miért kampányolok annyira az e-book mellett. A fenti kép a térelválasztó polcot ábrázolja, közvetlenül, miután felhordtam az utolsó könyvet is.

Így néz ki a könyvesszekrény részleg.

És ezek, amelyek még hátravannak. Nincs még készen a számítógépes könyvszekrény, illetve Nej könyvesszekrénnyel kombinált tálalója – ide fognak még menni ezek a cuccok.

Ja, és akkor még nem beszéltünk ezekről a papíralapú anyagokról. A dobozokban ritkán használt könyvek, füzetek, dossziék vannak, a térelválasztó másik oldalán pedig Nej projektmanagement könyvei, illetve a nyelvi cuccok meg az én rajzolós anyagaim vannak.

Ehhez add még hozzá a korábbi könyvespolcot… vedd számításba azt is, hogy mindkét gyereknek önálló – 80 centis – könyvesszekrénye van… és el tudod képzelni, mi pénzbe kerül nekünk a könyvek tárolása – és mennyire kezelhető ez az egész, mennyire gyorsan található meg egy-egy könyv.
Mindehhez még csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ez már egy szűkített anyag, a könyvtárunk 40%-át korábban elhordtam antikváriumba.

E-book. Amikor csak lehet.

Ma kattintgattam párat. Ebből kifolyólag az album is bővült (6-7. oldal), de úgy is írkálnom kell a mai napról, miért ne szőném a fonalat a képek köré?

Hihetetlen pillanatnak lehetünk tanúi. Barna gyomlál. Valószínűleg életében először. De jól csinálta, nem a virágot húzta ki.

Beleharaptunk a könyves kupacba. Nem is kicsit. Tessék megnézni, estére már csak ennyi maradt.

Mondjuk nem kicsit főhet a fejem, hogy hová kerülhetnek. A fenti két képen láthatók a tárolóhelyek, ezek közül az egyik fullon van, a másik pedig 60%-on. És még a könyvek 40%-a lent van.

Igaz, befejeztem a térelválasztót is – de ennek csak a fele lesz könyvespolc. E-book, csak azt tudom mondani.

Néhány kép a kertből. Nem kicsit van egyébként lelkiismeretfurdalásom, annyi meló van a lakásban, hogy hihetetlen – az udvar meg közben magára hagyva burjánzik. Csak remélni tudom, hogy nem éri semmi kár ebben az időszakban a kulturáltabb növényeket. Mint például a fenti szömörcét, mely végül tényleg leveleket is hajtott.

Na, emberek, erre mit léptek? Ezt a kertben fényképeztem – és a családom szerint ez bizony füge. Én egyelőre nem bírom elhinni.

És ha már úgy kérdezősködök, itt van még egy bizonytalan pont. Van egy tujasor, ahol a fák töve így néz ki. Más vonalon, hallottam már olyanról, hogy tujafaszú (igen, én is a hangzása miatt jegyeztem meg a nevét) – szóval, lehet, hogy ez szú? Vagy valamilyen fertőzés?

Ez pedig a mai kedvencem. Remekül sikerült elkapnom falevélen keresztül a lemenő napot, miközben a kép középpontjában egy fehér virágos bokor illegeti magát. Háttérképgyanús.

Végül még egy kis dicsizés. Ezt a képet látom magam előtt, amikor a billentyűket püfölöm, ugyanis az íróasztalom pont ennél az ablaknál van. Marha kellemes érzés, elhiheted. Mindig is az volt az álláspontom, hogy az a hangulatos lakhely, ahol a fák magasabbak, mint maga a ház – itt ez nagyjából igaz is: az emeleti ablakból fák lombkoronájában gyönyörködhetek.
És a békák egyfolytában szerenádoznak.

Na, és amiről nincs fénykép… az például a szag, amely ma betöltötte a lakást. Engem nem zavart, nosztalgiáztam egy kicsit rajta. Persze vigyázni kell azokkal a szagokkal, amelyekkel egy kiugrott vegyész nosztalgiázik. Nej úgy döntött, hogy végképp dűlőre viszi a vizesblokkok problémáját… ebből kifolyólag ipari mennyiségű sósavval támadt rá a tisztálkodási helyiségekre. Melyek persze nem hagyták magukat. A rendszerben lévő beszáradt szar lazán kihabzott, és az egyéb szennyezőanyagok is bedobtak apait-anyait, mielőtt elhaláloztak volna. Tiszta szerves labor-érzés kerített hatalmába egész nap.
Viszont estére gyönyörűen tiszta fürdőszoba és klotyi fogadott. Innentől már legalább mi telítjük a rendszert.

Már késő este került sor rájuk, ezért nincs fénykép se róluk, de végre-valahára van éjjeliszekrényünk. Tudom, nem egy nagy durranás, 11 KHUF körül volt darabja… de mind egyéni, mind közös családi életünkben ez az első éjjeliszekrény. A Bakonyban nem volt, ott olyan csórók voltunk, hogy örültünk, hogy egyáltalán ágyunk akadt. Kispesten mindenkinek emeletes ágya volt, ott egy kicsit nehéz volt értelmezni az éjjeliszekrény fogalmát.
De itt már van. És végre megoldható, hogy ha elalvás előtt el akarok olvasni egy-két Weöres verset, akkor hangulatos körülmények között tehetem meg.

Történnek a dolgok, pihenni sincs idő, nemhogy gondolkodni – de néha látszik, hogy itt nem csak egyszerű költözés történt, hanem hihetetlen életmódváltozás is lesz… persze, csak ha berendezkedtünk.

Szobainas. Igen, mától ilyenünk is van. Ha hiszed, ha nem, ezt a lábakon álló fogast is lapraszerelve árulják a bútorboltok. De muszáj volt: eddig mindig Nej székén tároltam a következő napi ruhát, de most ő akarja magát tárolni azon a széken.