Nyikorgó kosárral ölében

Ma, mondhatni, nem sok minden történt. Voltam postán, voltam Tüzép telepen, majd itthon nekiálltam felhordani a könyveket az emeletre. Kosárral. Mentem a padlásra. Serényen.
Így telt a nap este tízig. Aztán nagyjából ennyi.
Kérem, kapcsolja ki.

Nagyítás

De ha mégsem, akkor elmagyarázom, miért kampányolok annyira az e-book mellett. A fenti kép a térelválasztó polcot ábrázolja, közvetlenül, miután felhordtam az utolsó könyvet is.

Nagyítás

Így néz ki a könyvesszekrény részleg.

Nagyítás Nagyítás

És ezek, amelyek még hátravannak. Nincs még készen a számítógépes könyvszekrény, illetve Nej könyvesszekrénnyel kombinált tálalója – ide fognak még menni ezek a cuccok.

Nagyítás Nagyítás

Ja, és akkor még nem beszéltünk ezekről a papíralapú anyagokról. A dobozokban ritkán használt könyvek, füzetek, dossziék vannak, a térelválasztó másik oldalán pedig Nej projektmanagement könyvei, illetve a nyelvi cuccok meg az én rajzolós anyagaim vannak.

Ehhez add még hozzá a korábbi könyvespolcot… vedd számításba azt is, hogy mindkét gyereknek önálló – 80 centis – könyvesszekrénye van… és el tudod képzelni, mi pénzbe kerül nekünk a könyvek tárolása – és mennyire kezelhető ez az egész, mennyire gyorsan található meg egy-egy könyv.
Mindehhez még csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ez már egy szűkített anyag, a könyvtárunk 40%-át korábban elhordtam antikváriumba.

E-book. Amikor csak lehet.

6 Comments

  1. Hát igen… mióta feltalálták a wifit és a wc-n is lehet notebookról olvasni, mondhatnánk akár azt is, már lehet minden e-book…
    De ettől függetlenül, amíg 10 oldal felett csak papírról értem meg a szöveget, képernyőről fáraszt, addig kell a hagyományos könyv vagy újság…

  2. Nyilván nem mindegy, mit nevezel e-booknak. Word doksi desktop pécén nem igazán olvasható könyvként.

  3. Ami azt illeti, én utálok képernyőről olvasni. Igaz, mióta mindenhol TFT monitorom van, javult a helyzet.. de mégis, jobban szeretnék valami efféle eszközt: http://www.polymervision.com/ProductsApplications/Readius/Index.html
    mobil célra, vagy: http://www.eink.com/ olvasni.
    Szomorú, hogy ezek nincsenek ott minden boltban, valami normális áron :-/

  4. Képernyőről én is utálok olvasni. De a PDÁ-ra már teljesen rászoktam, olyannyira, hogy nem csak buszon, villamoson, metrón olvasom, hanem néha már otthon is. (Amikor kórházban feküdtem, ez lendített át a nehéz napokon: rátöltöttem egy csomó könyvet, zenét, aztán olvasgattam reggeltől estig.)
    Emellett kezdek megbarátkozni a tabletpc-vel is: ha kifordítom a képernyőt, gyk. azt kapom, mintha egy nagy PDA lenne a kezemben. Igaz, kicsit nehezebb, mint egy átlagos könyv – de a komplett könyvtár tárolása + zenehallgatási lehetőség bőven kárpótol érte.

  5. “A szegényeknek nagy tévéjük van, a gazdagoknak nagy könyvtáruk.” :-)

    Képernyőn olvasáshoz a háttérszínt szürkére szoktam állítani, így kíméletesebb.
    Tud valaki más hasznos beállítást, betűtípust, vagy olvasószoftvert?

  6. Olvasószoftvernek nem rossz az MS Reader vagy amit én használok, a Haali Reader. De nézz körbe a neten, van elég sok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑