Month: January 2008

Tegnap késő este átjött a fiam, azzal az átlátszó kérdéssel, hogy ha meg akarna rajzolni ezt meg azt, akkor hogyan is kellene. Vettem a lapot, elmagyaráztam neki a különböző technikákat, egyet-kettőt illusztráltam is egy firkálópapíron.
– Mikorra kell megcsinálnod? – kérdeztem meg végül.
– Holnap reggelre.
– Bakker, miért nem ezzel kezdted! – csaptam a homlokomra – Húzd ide a széket, aztán csináljuk.

Végülis elkészültünk. Nem volt egyszerű, volt olyan rajz, ahol egyszerre kellett dinamikát is ábrázolni meg elakadást is. De hát a srácnak, ahhoz, hogy ifivezetőként ott maradhasson a gyerekvasútnál, sok próbát kell teljesítenie – ebből egyik az az előadás, melyet ma fog tartani kint a vasútnál.
Éppen az egyik skicc fölött tanakodtunk, amikor bejött Nej a szobába… és harsányan nekiállt vigyorogni.
– Önálló munkavégzés, mi?
– Nézd, én se szóltam, amikor komplett olvasónaplót írtál a lánynak – morogtam.
Aztán elkészültünk, én elvonultam Don Martint nézegetni. Nagyon késő este mentem fel a szobámba. Nej a gyerek számítógépénél ült, éppen a beszkennelt rajzokat szerkesztették bele egy word doksiba.
Egyszerre nevettük el magunkat.

Mint a tigrisjelmeznél.

Nagyon kellemetlen dolog lehet. Ott van valaki, akivel valamikor szerettétek egymást. Valamikor nagyon sokat jelentett neked. Aztán vagy történt valami, vagy ráébredtél, hogy elmúltak az érzelmek, vagy jött egy jobb, vagy egyszerűen csak megismertétek egymást és kiderült, hogy elfogadhatatlanul mások vagytok, mint amilyennek eredetileg képzeltétek magatokat. És most ott van az a jól ismert arc és ő még nem érti, hogy a te fejedben már megtörtént a változás, te már nem akarsz vele többet ebben az életben találkozni…
És csak nézed a fátyolos szemét, látod az átalakulást, ahogy kezdi érezni, hogy mindörökké vége. Borzalmas érzés lehet. Hálát adok a sorsnak, hogy csak egyszer kellett nekem kapcsolatot bontanom, és szerencsére maga a viszony sem volt túl mély.