Day: January 10, 2008

Már nem szeretni valakit

Nagyon kellemetlen dolog lehet. Ott van valaki, akivel valamikor szerettétek egymást. Valamikor nagyon sokat jelentett neked. Aztán vagy történt valami, vagy ráébredtél, hogy elmúltak az érzelmek, vagy jött egy jobb, vagy egyszerűen csak megismertétek egymást és kiderült, hogy elfogadhatatlanul mások vagytok, mint amilyennek eredetileg képzeltétek magatokat. És most ott van az a jól ismert arc és ő még nem érti, hogy a te fejedben már megtörtént a változás, te már nem akarsz vele többet ebben az életben találkozni…
És csak nézed a fátyolos szemét, látod az átalakulást, ahogy kezdi érezni, hogy mindörökké vége. Borzalmas érzés lehet. Hálát adok a sorsnak, hogy csak egyszer kellett nekem kapcsolatot bontanom, és szerencsére maga a viszony sem volt túl mély.

The MAD’s maddest cartoonist

Azaz a MAD magazin legőrültebb karikatúristája. Ez volt Don Martin beceneve. Anno itt készítettem egy megemlékező oldalt a munkásságáról.
Nemrég viszont – Gary Larsonhoz hasonlóan – neki is megjelent az életművét bemutató gyűjtemény. Ez lett volna a karácsonyi ajándékom – de csak ma ért ide.

Itt van az asztalon két darab, egyenként tízkilós, vastag, nagyalakú kötet, több ezer Don Martin karikatúrával. És április 1-ig meghalni sem lesz időm.

Nincs igazság.

G-pont és sör

Ma este megint színházban voltunk. A darab címe: A sör. Pontosabban: A S.Ö.R.
Tulajdonképpen jó volt. Akadt néhány fergeteges jelenet és volt néhány nagyon gyenge. Összességében az egyetemi kortesműsorok ‘szénné ökörködjük magunkat a színpadon’ stílusát hozták a fiúk, akiknek bejönnek az ilyen interaktív(!) őrületek, biztosan élvezni fogják.

Fiam első kérdése, amikor sodródtunk kifelé a tömeggel az ajtón, ez volt:
– Apa, mi az a g-pont?
– Hát, izé – fogtam halkra a szavamat – mindjárt elmondom, csak érjünk ki az utcára.
Végülis elmondtam, bár nem kicsit volt zavaró, hogy hiába léptünk meg a tömegtől, a lámpáknál mindig utolértek. Aztán egy idő után már nem foglalkoztam vele.
De igazából nem is ez volt a nehéz feladat, hanem elmagyarázni, hogyan is került bele ez az egész a darabba. Ugyanis a végső közös jelenetnél – közös, mert nemcsak a színészek, hanem az összes néző is részt vett benne – az egyik nézőnek egy másik néző g-pontját kellett eljátszania. Végül egész élethűre sikerült a produkció, csak éppen a fiatalabb nézők nem tudták, min röhögnek annyira a felnőttek.

Ha kifúrja az oldalad a kíváncsiság, de csak ezért nem akarod megnézni a darabot, akkor elmondom. A végén felhívtak egy csajszit, hogy játssza el Oféliát. A közönséget meg megkérték, hogy segítsen neki – játsszák el Ofélia pszichéjét. Csakhogy a rendező koncepciója szerint a szuperegó mélyén egy g-pont rejtőzött (egy zöldpulcsis srác kapta a szerepet), mely elhanyagoltsága révén alapvetően meghatározta Ofélia lelkivilágát.

Nna, ezt kellett elmagyaráznom a tömegben a srácnak – persze úgy, hogy ne okozzak neki gyerekkori traumát.