Fiam matematikavizsgára készül. (Ez egy ilyen iskola.)
Nyilván a gyerek csak úgy magától, 14,5 évesen nem fog megtanulni vizsgázni, nekiálltunk gyakorolni. Előszedtük a 3 év matekkönyveit, tételeket dolgoztunk ki – és példákat oldottunk meg, mivel ez inkább ZH lesz, mint vizsga.

Nagyítás

Ez itt egy feladat. Kiadtam a srácnak, én meg mentem a dolgomra. Negyedóra múlva adott füstjeleket: nem megy. Nem hát, mert gyökér vagy – gondoltam – ellazsáltad a felkészülést. (Persze nem annyira gyökér, inkább csak magához képest. Gyökérke.) Elvettem a könyvet, meg a Barna által megszerkesztett síkidomot, vetettem néhány mágikus pillantást a feladatra – a geometriával ugyanis úgy kell elbánni, hogy az ember egy kicsit kancsalítva néz rá a feladatra, éles szemmel kimetszi azt az alakzatot, mely a megoldást hordozza, majd felépíti a logikai láncot, miből mit lehet kiszámolni – szóval, rábandzsalítottam a feladatra… és nem láttam semmit. Izé – mondtam – egy kicsit gondolkodnom kell. Berajzoltam mindenféle segédvonalakat, de nem adta magát a megoldás. Bármilyen úton haladtam ugyanis a megoldás felé, mindig beleütköztem abba, hogy hiányzik egy adat: a magasság. Aztán fogtam és szerkesztettem magamnak egy másik trapézt, direkt kisebb magassággal, mint amit Barna vett fel. És… egy teljesen másik síkidom jött ki, mint ami Barnának – pedig minden feltétel teljesült. Nem kicsit néztem hülyén az előző teleszámolt papírlapra. Ekkor jegyezte meg a gyerek, hogy ez hetedik általános iskolai anyag, ekkor még nemhogy szögfüggvényeket, de Pitagorasz-tételt sem tanultak.
Jó, mi. Ha valaki szeret ilyesmivel foglalkozni, játszadozzon el vele. Valahogy nyugodtabb lennék, ha az derülne ki, én vagyok a hülye, nem pedig a tankönyv.

Ezt pedig csak úgy, desszertként.

Nagyítás

Az előző példa a 8-os feladat volt, ez meg az 5-ös. Nyilván ezt is feladtam a srácnak. Aztán jött is pár perc múlva, hogy ‘Apa, gyere’. Mentem. ‘Szerintem az a. feladatnál hogy is vannak azok a számok az átlón?’. Néztem, néztem… aztán megvontam a vállam. Nem lehet minden tökéletes – morogtam – foglalkozz inkább a b. feladattal.

De most komolyan. Ezt a könyvet megírták néhányan. Ketten lektorálták. Erre itt egymás mellett két ekkorra marhaság. Hogyan bízzon így a gyerek a többi feladatban? Tuti, hogy ha legközelebb megakad egyben, nem az lesz az első, hogy ‘hoppá, elböktem valamit’ – hanem az, hogy biztosan megint szar volt a feladat.
(Mondjuk… életre nevelésnek nem rossz. Ha megakadsz, nem te vagy a hibás, hanem a specifikáció. Önbizalomhegyek fognak születni.)

[Update]

Mea culpa itt.