Születésnapomra

Harminckét éves lettem én
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Erre a versre ébredtem a délutáni szunyókálásomból. 32 éves… mit is csináltam én éppen akkor? – futott át az agyamon. Elsőre nem ugrott be. Ki kellett számolnom az évszámot.

Hát, igen. 1996. Nem akármilyen év volt.

Szilveszter éjszaka: eldöntöttük Nejjel, hogy felrúgunk mindent, amit addig elértünk. Eladjuk mindenünket és Pestre költözünk. Egy 5 és egy 3 éves gyerekkel.

Január: HVG, Express és Népszabadság olvasgatás, álláshirdetésekre válaszolgatás.

Február: Beindultak az interjúk. A cég heti postajáratával jártam fel Pestre, ehhez persze úgy kellett szerveznem, hogy aznap legyen az összes interjú. De még így is becsúszott egy-egy utazás vonattal is. Menetközben Relaxa német.

Március: Felvettek a Quelle-hez számlázási rendszergazdának. Az egyik feltétel a saját autó volt. Kénytelen voltam pénzt összekaparni egy öreg Trabantra. (Anyósék segítségével.)

Április: Felmondtam a munkahelyemen. Összepakoltam egy kis bőröndnyi cuccot, bedobtam a Trabiba. Érzékeny búcsú a családtól. Nem kívánom senkinek, hogyan éreztem magam, miközben csorogtam Budapest felé.
Egy havernál szálltam meg két hétig.
Közben becsúszott egy évfolyamtalálkozó Veszprémben. Mindenki sorolta a videókamera előtt, mit ért el, hol lakik, hol dolgozik. Én csak vonogattam a vállam: nem tudom, hol lakok, nem tudom, hol dolgozom, a családom… remélem megvannak valahol.
A munkábaállás előtti napon, este, telefonáltak az Első Pesti Telefontársaságtól, hogy oda is felvettek. Mivel ez több nagyságrenddel jobb állásajánlat volt, ment másnap a telefon a Quelle-nek, hogy bocs fiúk.

Május: Kiköltöztem Nej keresztanyjának üresen álló házába, Fótra. Munkábaállás az EPT-ben. Kiderült, hogy ugyanarra a pozícióra felvettek mást is. Habár nyugtatgattak, hogy ez nem jelent semmit, a családegyesítést elhalasztottuk a próbaidő lejártáig.

Június: Születésnap egyedül Fóton. Ritka vacak volt.

Július: Tanulás. Az új helyen sok ismeretlen dolog volt, meg úgy általában eggyel nagyobb pályán kellett játszanom, mint Veszprémben.

Augusztus: Elkezdtem albérletet keresni. Végül a XVIII. ker Lakatos lakótelepen vettem ki nagyon olcsón egy 43 m2-es, meglehetősen lepusztult lakást. A hónap végén összepakoltunk Úrkúton, felköltöztünk.

Szeptember: A gyerekek már új óvodában kezdtek. Nej egy szerencsés találkozás után talált magának munkahelyet. (Előtte vidéken egy év alatt nem sikerült.)
Az élet kezdett elviselhető lenni: reggelente elmolyoltam a picikkel, elsétáltunk az oviba, utána 3 megálló villamossal a munkahelyre.
Elkezdtük meghírdetni az úrkúti családi házat.

Október, november: semmi különös. Leutaztam Ráckevére egy ingatlanközvetítőhöz, a fűthetetlen Trabival. Irgalmatlanul sok mínusz volt, hazafelé hó is.
Nagyon csúnyán megbetegedtem.
Munkahelyen belevágtunk abba, amire tkp. felvettek: Novell3.12 -> Windows NT4.0 átállás.

December: Beidéztek a rendőrségre, ugyanis a ráckevei nő csaló volt.

Karácsony: kis család, együtt egy kis lakásban. De már túlvoltunk a nehezén.

H@x0r

Holnap Ma lesz az utolsó nap a Netacademia Ethical Hacking tanfolyamán. Mivel ez már csak olyan fél nap lesz, nagy változások nem várhatóak – így megírhatom már most is a véleményemet.

Kezdjük azzal, hogy ennek a tanfolyamnak nagyjából annyi köze van a hackeléshez, mint a Bükkben vezetett busztúrának a hátizsákos gyalogtúrához. Ha most azt hiszed, jól megkritizáltam az egészet, akkor tévedsz: ez egy pontos, alaposan megcsiszolt hasonlat volt. Ha ugyanis körbevisznek a buszban, akkor futólag látod a Bükk részeit. És ha tetszik, akkor egy-két hét után már jöhetsz is vissza a zsákoddal – és lassan, de alaposan járhatod be a terepet.
Viszont hacker ettől a tanfolyamtól nem leszel. De még csak a vizsgától sem. Azt nem adják ilyen könnyen.
Akkor mit ad a tanfolyam? Némi szemléletet, rövid áttekintéseket – és hatalmas adag tananyagot. Lássuk a szikár számokat: a csomagban hat könyv van: 2500 oldalnyi tankönyv, 500 oldalnyi laborgyakorlat. A mellékelt cédéken olyan 3 GB hacker/cracker segédprogram, egy vizsgasegédlet, két cédényi videó és egy cédéről boot-oló linux masina található. Hatalmas anyag, az oktató meg sem próbálta teljes mennyiségben leadni. Mentünk, ahogy tudtunk, belekaptunk ebbe is, abba is. Megjegyzem, inkább network alapokról volt szó, mint konkrét hekkelésekről, dehát ugye arra épül minden. Viszont láttunk azért olyat is, a laborgyakorlatokon pl. egymás gépeit borogattuk meg.
Ami engem nagyon zavart, az a naftalinszag volt. Olyanokat hekkeltünk, hogy IIS5, IE6, SQL2000, a vizsgakérdések között is volt olyan, amelyik 2002-es(!) Windows patch-re vonatkozott. Értem én, hogy ismerkedésre jó ez is, de szívesen láttam volna, hogy mi a helyzet a mai rendszerekkel.

Mondjuk, valamennyit azért láttam.
Például Zsíros Petya előadása ütött rendesen. Nulláról indulva írt PHP-ben egy BOF exploitot, részletesen elmagyarázva, mit miért csinál. Én ugyanis eddig azt hittem, hogy a buffer overflow töréseket zöld marslakók írják – az emberek ugyanis tuti képtelenek ekkora precizitással átsurranni egy-egy kapun. Most már tudom, hogy ember is képes erre, ha van elég agya.
De megemlíthetném Agot is, aki wifi törésekről tartott egy igen érdekesnek tűnő előadást. (Azért fogalmaztam ilyen óvatosan, mert én valahol a WEP hiányosságainak boncolásakor leestem a szekérről – és az még igencsak az eleje volt. Innentől gerillamódszerekkel értettem meg részleteket az előadásból – pont annyit, hogy adott esetben a google segítségével azért boldoguljak.)

És ha már az oktatóknál járunk, ejtsünk szót a fő oktatóról is: Jan szemmel láthatóan értett az anyaghoz, jól is adott elő – de szerény véleményem szerint engedhette volna lejjebb is azt az ekevasat a mélyszántás előtt. Ahogy elnéztem, nem volt olyan inhomogén a társaság, mint általában egy tanfolyamon szokott – senki sem bánta volna, ha jobban belemegyünk néhol az anyagba. Így viszont ez az egész inkább csak vizsgára felkészítésnek tűnt.

Apropó, vizsga. Habár a tananyag rettenetesen nagy, de a vizsga ránézésre nem tűnt vészesnek. 150 kérdés, 4 óra, azt hiszem, 120 jó válasz kell. Átfutottam a próbaverziót, nagyon sok kérdés kilogikázható, ráadásul jól be is határolható, mely anyagokra kell rágyúrni a könyvből.

De szándékosan nem akarok vizsgázni belőle.
A vizsga ugyanis veszélyes – különösen, ha sikerül. Onnantól kezdve az emberen számonkérik a tudást. A vizsga speciel nem csak arra jó, hogy kompetenciát mutassunk egy-egy pályázaton. A vizsga szakértőt csinál belőlünk – olyan szakértőt, akinek kutyakötelessége naprakész tudással rendelkezni az adott területen, mert bármikor igényt tarthatnak rá. Emiatt van az, hogy én már évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy csak abból vizsgázok, amivel hosszútávon is foglalkozni akarok. Márpedig a hekkelés nem az. Jó képben lenni, jó ismerni a technikákat – de nem jó szakértőnek lenni belőle.

Drámai erő

Bármennyire is furcsa, a drámai megjelenítés fontos része a karikatúrának. Furcsa, mert az ember alapvetően röhögni akar. Pedig a műfajban ennél jóval több van.
A törökök nagymesterek ebben. Rengetegen nyomulnak – és meggyőződésem, hogy külön iskolájuk is van, mert annyira hasonlóan, annyira egyformán ütősen bánnak a drámai hatással.

Én – szerzőként – a magam kis világában ritkán találkozom ezzel a kihívással. De a napokban mégis belefutottam.

A következőt szerettem volna megrajzolni: Don Quijote ül a szélmalom előtt, éppen nemrég jött le a lapátkerékről. Vele szemben a lova röhög. A lovag reménykedve néz szolgájára, hátha éppen most nincs kedve jegyzetelni – de az persze kinyújtott nyelvvel, bőszen felír mindent.
A rajz el is készült, pontosan olyan lett, amilyennek elképzeltem. Már postáztam is volna, amikor meghallottam azt a belső hangot, mely egyfolytában azt hajtogatta: valami nem jó.
A ló ugyanis nagyon kilógott a képből. A kép bája – és egyben drámai ereje is – az lett volna, ha mindenki részt vesz a játékban. Ha a ló partner az őrületben, együtt érez lovasával és mindketten félve/reménykedve nézik közvetlenül az eset után az írnokot. Ehhez képest a röhögő ló durván idegen volt. Én nem veletek vagyok, én nem vagyok olyan hülye, mint ti – üzente. És ezzel egyrészt magára hívta a figyelmet, másrészt megtörte a varázst.

Nagy sóhaj, majd újrarajzoltam a lovat. Szerintem jobb lett.
(Nej szerint meg tiszta Picúr.)

Nagyítás Nagyítás

Éjszakai repülés

Did you hear about the midnight rambler biker
Everybody got to go

Azt hiszem, ebből rossz szokás lesz. Nagyon megtetszett.
Borzasztóan zavar a mozgás hiánya. Ugye elkezdtem futni, tragikus következményekkel. Az uszodához nincs időm, a szobakerékpár meg… valahogy nem jön be.
Bezzeg az igazi… És mikor máskor, mint éjjel? Baromira jó. A forgalom gyakorlatilag nulla, bármelyik úton mehetek, még az Üllői is üres. Oké, kicsit melegebben kell öltözni, de ennyi belefér.

És ami a legjobb, holt időbe lehet bepasszintani. Olyan 10-11 között szokott lenni egy hullámvölgyem, olyankor csak kinlódok. Éjfélre, ha ki tudok mászni belőle. Na, ennek vége. Tíz óra körül irány a fészer, 30-40 perc tekerés, utána egy zuhany – és üdén, frissen mehet tovább az éjszakai műszak.

A rossz karikaturista

Bad, bad boy.

Egy magát meg nem nevezni kívánó közéleti rajzolónak tele lett a hócipője. (Nem csodálom, én is hasonlóan érzek. Nemrég lelkendeztem, milyen jó, hogy RSS-ben is el lehet végre érni a közéleti rajzokat. Aztán miután megismerkedtem a választékkal, undorodva dobáltam ki egy híján az összeset. Ann Telnaes – már csak a stílusa miatt is – megmaradt.)

Ismeretlen karikaturistánk továbbment. Elindított egy blogot, azzal a feltett szándékkal, hogy szénné cikizzen minden olyan rajzot, mely kiverte nála a biztosítékot.
Lesz munkája.

Idézet:

Today is your lucky day. I am going to teach you the secrets that have kept political cartoonists in their high and loft positions for decades while you, with infinitely more wisdom and political insight, are doomed to life your life without the prestige, wealth and hot trophy wives that we cartoonists have.

Lesson one: The scrambled egg.

Not a creative person? Can’t think up any new ideas? Don’t worry that never held Jeff Koterba back! Here’s how you too can make a cartoon out of nothing.

Step one: Go to Cnn.com and see what the biggest story of the day is- but it can’t have anything to do with politics.

Take that story and mix it up, don’t hold back now. You can add a politician or even a country.

A The Daily Cartoonist készített vele egy email interjút. Ebben is vannak érdekes dolgok:

Yes. You might have heard of me. I have won national awards. But that doesn’t mean much anymore. Journalism is in such a sorry state we’re giving ourselves awards every chance we get. Cindy Procious won a few for being married to Clay Bennett. I hear if you go to dinner with Steve Sack then you are automatically made a finalist for the Pulitzer. Matt Davies won a Pulitzer because the judges thought that he invented scribbling. Last years winners had praise heaped upon them because they used something called the internets.

Why don’t we draw cartoons that make people feel good or are uplifting and kind? Because nobody would care. We laugh at cartoons when they have a fierce way of saying sometihng — whether or not we agree with it.

Egy félresiklott projekt – konnektória

Ez az írás már hetek óta itt aszalódik a piszkozatok között, de valahogy úgy éreztem, hogy ábra nélkül nem igazán lenne élvezhető. (Nem mintha azzal valami nagy mámor lenne.)
Mostanra készült el.

Nagyítás

Értő szemű olvasók gondolom kapásból kiszúrják a hibát: igen, egy budapesti Exchange2000 szerver és egy vidéki Exchange 2000 szerver ugyanabban a routing groupban van, dacára annak, hogy egy igen vékonyka WAN vonal feszül a két telephely között.
Hát, igen. Exchange 2000 alatt még lehetett ilyesmit csinálni. Az Exchange 2007 alatt már nem annyira, az ugyanis routing group-ok helyett az AD telephelyeket használja.
Ezzel el is érkeztünk a rajzon található kaotikus állapothoz.

Igen, kénytelen voltam extra konnektorokat beledöfni az organizációba – ha el akartam kerülni azt, hogy vidék a vidékkel Budapesten keresztül levelezzen. A postafiók migrációról már nem is beszélve.

Össze is raktam. Át is migráltam 3 szerencsétlent a BP2-XCH2000 szerverről a BP2-XCH2007 szerverre. Meg is halt a levelezésük, legalábbis bizonyos irányokba.

Mi történhetett?
A Winroute látott valami konnektorszerűséget, méghozzá működőnek látta. Csak éppen unknown objektumként. De azért arra küldte a leveleket – csakhogy azok nem jutottak el odáig. (Megragadom az alkalmat, hogy itt is rúgjak egyet a Message Tracking Centerbe. Sokkal rosszabb lett, mint az Exchange 2003-ban volt.)
A levelek ott álltak a queue-ban. Dühömben levertem minden extra konnektort – a levelezés hamarosan be is indult, igaz bejárta a fél világot a levél, mire kitalált.
Menetközben jött az újabb sokk: a tesztuserek emailcíme evolválódott. kovacs.bela@leany.hu -> bela@leany.hu

Slatty. Ez az a hang volt, amikor a fejemre csaptam. Hát, persze. Email address policy – mint korábban is írtam, adatbázis szintre. Csakhogy a userek átkerültek másik szerverre, másik adatbázisba, mely még nem szerepelt a házirendben. A default policy meg – most nem részletezendő okból – ilyen idétlenke.
Kivettem, hogy ne essen a userekre a policy, emailcím visszaír, eredmény vár.
Semmi.
Szokásos körök: RUS (bár itt már nem kellene), OAB generálás, OAB lekérés gyakorisága 1 perc, SCP? Mindegyik CAS-ra leellenőriztem. Jöhetett a szokásos keresztúton kecskeáldozás, közben állandóan nyomkodva az outlookban a download OAB gombot. Semmi.
Adsiedit, összes DC-ről megnézve a proxyaddress tulajdonságot. mindenhol jó. Ldp-vel belekukkoltam a GC adatbázisába, jó.
Hol a francba ragadt be az a hülye emailcím?
Aztán egyszer csak eltűnt a 3 tesztuser a GAL-ból. Újabb rángatózások, majd leesett, hogy most ért körbe a lebontott konnektor hatása. (Ekkor indult be a levelezés is.)
Új konnektorokat álmodtam magamnak. (Más színes tintákkal szokott.)
Semmi javulás.
Küldtem néhány tesztlevelet. Megkapta. A benne lévő cím jó. Reply. Elment. Majd visszajött, hogy nincs olyan címzett, hogy bela@. Miért??
Aztán valahonnan beugrott, hogy minden felhasználónak, még a postafiókkal nem rendelkezőknek is van olyan tulajdonságuk, hogy ‘mail’. Eddig úgy tudtam, hogy csak megjelenítésre szolgál. Azért ránéztem. Bakker, ott volt. Létezik ugyanis egy automatizmus, mely amikor policy változtatja meg a default emailcímet, akkor átírja ezt a tulajdonságot is. Ha én, manuálisan változtatom meg, akkor nem. És úgy látszik, mégis van szerepe.
Átírtam, megrángattam a szálakat, hamarosan meg is jelentek a jó címek a GAL-ban. Méghogy öreg kutya nem tanul új trükköket….
De az OAB letöltés továbbra sem ment. Google. Néhány óra szenvedés. Aztán összedobtam egy új profilt (az egyik tesztalanynak) a gépemen. Működött. Tehát az outlook profilban romlott el valami. Remek. Új profil, kismillió új beállítások, új ost. Mondjuk, ki nem szarja le. Működik.

Csak a nyolc terminálablak bezárása eltartott egy negyedóráig.
Hajnali fél kettő. Mehettem haza.

Mondjuk nem aludtam jól. Valami zavart. De még reggel is. Éreztem, hogy nem kerek a történet.

Másnap reggel folytattam a levélküldési teszteket. Volna. De nem működött sem a Free/Busy, sem az OAB elérésem. (Ja, nem mondtam: az egyik teszt postafiók az én tesztfelhasználóm volt.) Agyalások, gyötrések. Valamiért nem fordul a dög a CAS-hoz – legalábbis nem jön fel a selfsigned certre figyelmeztető ablak. Próbaprofil másik – tegnap szintén elkutyult – felhasználóval. Működik. Azaz az én mapi profilomba ragadt be valami szemét. Csináltam magamnak egy újabbat. Aztán a sokadik OAB letöltési kisérletnél egyszer csak megjelent a CERT ablak. Onnantól már a régi profilomból is ment. Idióta.

Most már tényleg levelezési tesztek. Gáz: nem tudtam vidékre levelet küldeni. Visszafelé ment. Nyomozás. Winroute: A konnektor megint ledőlt. Letöröltem a francba. Nem változott semmi. Ilyen nincs. Most már csak az IP site link ívelt át a telephelyre, a címtár replikáció működött, de az Exchange routolás nem. Set-adsitelink, költségek különválasztása, akkor sem.

Ekkor tettem meg azt, amit jóval korábban kellett volna: oda-vissza telnet 25. Lefelé nem ment, lent viszont egyik szerverről a másikra igen. Tűzfal!! – ordítottam fel. Jött is egy tűzfalas ember. Elkezdtem demonstrálni neki:
– Látod, nem megy a 25 port. De ha teszem azt, a 135-öst adom meg, akkor sem… – mondtam, miközben pörgött a kezem… és a 135-ös port átment.
– Igen? – nézett rám kérdőn az ember.
– Any/any van? – hebegtem.
– Persze – bólintott.
– Bocs.

Mi a retek lehet? Transport szolgáltatások futnak. – Receive connector! – csaptam a fejemre. Autentikációk rendben. Network… és akkorát csaptam a fejemre, hogy lefordultam a székről. Egy, azaz egy szám el volt írva a három IP range közül az egyikben a Default smtp receive konnektornál. Így onnan nem fogadott el kapcsolatot. Ez a range pont az egyik pesti LAN volt, két Exchange szerverrel. Ráadásul következetes voltam: a tervben – a jól kidolgozott tervben! – gépeltem el a számot, és utána már mindkét helyen ész nélkül írtam be a rossz értékeket az implementáció során.

Innentől már csak a törmelékeltakarítás volt hátra. Mindent visszaállítani az eredeti elképzelés szerintire. Az összes CAS disztributálja az OAB-ot. Ekkor viszont nem megy az, hogy cegnev user belép a leánynál és letölti az OAB-ot. Szomorú lettem. Végül az lett, hogy anonymous autentikáció az autodiscovery, ews (availability) és oab website-okon. Igen, hőbörgött… de legalább működött.

Persze az OWA továbbra sem ment a vidéki telephelyen – de minden más, mint a svájci óra.

  1. Bevezetés
  2. Tartományi konszolidáció
  3. Bénázás a parancssorban
  4. Az Exchange organizáció átállítása
  5. Faragások
  6. További faragások
  7. A betervezett döbbenet

Nem normális nap

Valamivel hat után értem haza. Gyors vacsora, majd utána a szokásos program: együttanulás a lányommal. Mivel holnap dolgozat, így fél tíz körülre végeztünk… egy tantárggyal. Utána előcibáltam a bringát, a régi lámpák tönkrementek rajta, az újak meg nyilván nem mentek fel a helyükre. Valamivel tíz után végeztem a szereléssel, ekkor mentem el tekerni néhány kört. Valamikor mozogni is kell. Kicsit karcos volt a levegő, de legalább jólesett utána a háromcentes. Tizenegy után dobtam le magam a főnöki székbe. Habár mára is tömérdek dolog volt felírva a naptáramba, de elegánsan túltettem magam rajtuk. Azóta a második zacskó mogyorónál és a második sörömnél járok. A kedvem kielégítő.

Morfondír

Ugye volt nemrég ez a hír, hogy a BKV bekeményít. Úgy elgondolkodtam, mi is lehet az akció mögött?

  • Egyszerűen csak be akarnak ijeszteni. Mondanak egy vadat, az emberek felháborodnak, erre azt mondják majd, hogy nem is akarunk ekkorát tarolni – és az emberek megnyugodva bólintanak rá a kisebb rombolásra.
  • Mivel már érzi a mostani városvezetés, hogy végük, ekkora minuszból nem lehet feljönni, a továbbiakban nem foglalkoznak a népszerűségük ápolásával – megpróbálnak ott rabolni, ahol tudnak.
  • Valójában úgy gondolják, hogy ez a megszorítás lesz Budapestnek a legjobb.

Megmondom őszintén, én az utóbbitól félek a legjobban.

[Update]
Aztán azóta megjelent egy hír. Mivel lefújták az egészet, így már soha sem tudjuk meg, mi zajlott a színfalak mögött. De tippelgetni még lehet.

Vegyük észre a finomságokat.
Nem ám azt mondták, hogy emberek, elfogyott a fű, elszállt a mámor, rájöttünk, mekkora baromságokat hordtunk össze. Nem. Azt mondták, hogy úgy látszik, a közönség még nem érett meg erre a változtatásra.
És meg fogjuk nyúvasztani azt, aki kiszivárogtatta az elképzeléseinket.

Nem vagyok nyugodt.

[Update2]
Most látom, hogy a délutáni olvasás után tovább finomították a cikket. A végén az lesz, hogy egymás hátát veregetve jót nevetünk az egészen.

Az interneten minden fent van

Van nekem egy modellem: Mátyás. De leginkább csak Matyi. Ha valami olyan mozdulatot akarok megrajzolni, melyet már nem tudok elképzelni, akkor előveszem, behajlítgatom kezét-lábát és már mehet is a skicc.

De ma este Matyi is csak tehetetlenül vonta meg a vállát. Ugyanis egy szemtelenül röhögő lóra lett volna szükségem.

Dehát… az internet korában az ilyesmi nem lehet akadály: beírtam az images.google.com-ba, hogy horse laugh… és már dőltek is a röhögő lovas képek.

Az interneten tényleg minden fent van.

Amikor az ideális sem ideális

A kerékpározás rendesen felfrissített. Utána zuhanyoztam egyet, főztem egy teát és felsétáltam a rajzasztalhoz.
Kiraktam a papírlapokat. Tökéletes csend volt, mindkét gyerek elment valahová, Nej jó messze, a konyhában szorgoskodott.
Beraktam a hifi-be három Bach cédét.

Aztán azóta bámulom az ablakon keresztül, hogyan tépázza a szél a fákat.