Egy félresiklott projekt – mennyi? harminc!

Közben persze neki kellett ugrani a PKI rendszer feltámasztásának is. (Mely ugye rögtön az elején sikeresen összedőlt.) Tiszta lappal kezdtünk, méghozzá ‘ha már csináljuk, legyen jó’ felkiáltással: azaz legyen egy offline root CA meg egy online subordinate issuing CA.

A történetet majd megírom egyszer, nem volt kispálya.

Most csak egy apró frusztráció.

Elkészült, átadtam. Egy hét múlva jött az üzenet, hogy nem megy a CA szolgáltatás. Ránéztem, tényleg.
Eventlog megnéz, azt mondja a CA szolgáltatás nem tudja leellenőrizni, hogy nem vonták-e vissza véletlenül a tanúsítványát, ezért nem indul el. Azannya. Azaz nem tudja elérni az offline CA-t… mivel az offline. Gugli, turkálás. Azt írták, hogy állítsuk be a registryben a CRLFLAGS értékét 2-re. Beállítottam, service vidáman elindult. Én is, boldogan, haza.
Pár napra rá megbeszélés az IT vezetőnél, teszteljük le élesben a CA szervert. Teszteljük. Megigényelték a tanúsítványt, szépen végigmentünk a varázslóval, aztán a végén kövér error. Ajjaj.

Habár vannak események a naplóban, de az eventid.net nem tud mondani semmit. A konzolból azt látom, hogy egy ideig ment a tanúsítványkiadás, aztán egy időtől meg már nem. Miaf?
Bősz guglizás. Végül találok egy parancsot:
certutil –setreg ca\CRLFlags +CRLF_REVCHECK_IGNORE_OFFLINE.
Ez ugye ugyanazt a registry értéket piszkálja, melyet korábban manuálisan állítottam be, csak éppen nem számot ír be, hanem egy ködös változót. Próbáljuk ki, milyen számot fog használni?
Nos, egész pontosan azt mondta:

New Value:
 CRLFlags REG_DWORD = a (10)
  CRLF_DELETE_EXPIRED_CRLS — 2
  CRLF_REVCHECK_IGNORE_OFFLINE — 8
CertUtil: -setreg command completed successfully.
The CertSvc service may need to be restarted for changes to take effect.

Érted, ugye? Tehát a flag-be be kell rakni egy kettest – ezt tettem én is meg korábban – azért, hogy a szolgáltatás offline root CA esetén elinduljon és egy nyolcast, hogy rendesen is működjön. A végeredmény tehát 10, azaz a beírandó érték 0a. Be is írta, működik.
Én pedig vegetative néztem az asztalt, azon meditálva, mennyire jó nekem, hogy ilyesmikkel foglalkozom.

De most komolyan:
Ez a nyomorult PKI egyébként sem egyszerű dolog, se a megértése, se az implementálása nem könnyű – és akkor telerakjuk ilyen csapdákkal. Feltúrni az internetet egy rohadt registry heckért, aztán kiderül, hogy több is van belőle… ahelyett, hogy lenne egy szájbanyomott checkbox valahol a subordinate CA tulajdonságlapján, hogy a root CA az offline.
De biztos én vagyok a hülye.

  1. Bevezetés
  2. Tartományi konszolidáció
  3. Bénázás a parancssorban
  4. Az Exchange organizáció átállítása
  5. Faragások
  6. További faragások
  7. A betervezett döbbenet
  8. Konnektória
  9. Tüskék a köröm alá
  10. Tíz körömmel kapaszkodva

Turista vagyok, nem fényképész

Ez egy nagyon régi vita. Melyik a jobb: az élményt egyben begyűjteni, elraktározni az elménkben – vagy bőszen fényképezni, elmúlasztva a pillanat varázsát?
Nekem ez állandó feszengést okozott. Én ugyanis az utóbbinak vagyok a híve, miközben folyamatosan azt tapasztalom, hogy a nagy többség az első hozzáállást favorizálja – és lenézi azt, aki inkább fényképez. Hiába magyarázkodtam, hogy nézd, én úgy is át tudom élni az élményt, hogy közben azon jár az eszem, hová kellene helyezkednem, hogy a fényviszonyok a legjobbak legyenek.
De ez csak védekezés. Soha nem volt olyan érvem, ami alátámasztotta volna a fényképezés elsőbbségét. Hiába mondtam, hogy az emlékezet halványul, a fénykép megmarad. (És ez baromira így van. Nekem piszok jó memóriám van, de már én is alig emlékszem arra, mekkora élmény volt 1987-ben egy kis utcából kiérve megpillantani Erfurt főterét. Bezzeg ha lett volna nálam fényképezőgép.)

De ma rájöttem, mi az igazi érv. Miért éri meg fényképezni.
A fényképnek ugyanis van két roppant fontos tulajdonsága:

  • Az örökkévalóságba emelhet egy pillanatot.
  • Szebb, mint a valóság.

Nézd meg például a ma publikált képeket a halastóról. Ott van az öreg horgász, aki kiül, lógatja a madzagot a vízbe – és azt érzi, hogy beh jó itt. De azt nem, milyen szép is ez. Ahhoz kell egy őrült, aki bekúszik az aranyesőbokor alá, mert onnan a legjobbak a színek. Aki leereszkedik a vízpartig egy olyan meredek kaptatón, hogy fogalma sincs, hogyan fog visszamászni – de csak onnan lehet úgy lefényképezni a tavat, hogy a nap hátulról süssön, a felhők pedig tükröződjenek a vízben.

Szóval megvan a támasz, amelyre az önbizalmam épülni fog. Most már nyugodtan kinevethetsz, amiért fényképezek, amikor te bámulsz. Nem fog zavarni. Tudom, amit tudok.

Ami biztosan nem marad ilyen

Bár nem ezért mentem, de fényképezgettem KKK szempontból is. Ez az a rész ugyanis, ahol már eldőltek a dolgok. Anélkül, hogy túl sokat lacafacáztak volna a lakosság megkérdezésével, a Cséry-telepig megtervezték a körút első szakaszát, belerakták a szennyvíztisztító projektbe és meg is pályázták rá az EU támogatást. Az alábbi fényképeken látható, hol fog menni a közeljövőben a KKK.

Nagyítás Nagyítás

Ez a Kettős Kőrös út – Tangazdasághoz Vezető út sarok, ahol a Burma vasút az út mellé ér. Itt fog feljönni Csepel felől a KKK.

Nagyítás Nagyítás

Baloldalt a Hunyadi utca látszik. Itt, az út mellett fogják elvezetni a körutat. Jobboldalt pedig ismét a Kettős Kőrös utat láthatjuk (segít a Burma vasút), a kép bal oldalán a dombok mögött rejtőzik a Cséry-telep.

Vasárnapi csavargás

Huh, de kellett már egy ilyen nap. Délelőtt bringáztam egy nagyot, délután csillárokat aggattam a lakásban, késő délután pedig kellemesen elfáradva vakarom a… szóval vakarom. Ránéztem a feed olvasómra és undorral jelöltem olvasottá az összes politikai cikket. Tudom, hogy a vesztünkbe rohanunk, de akkor sem hagyom ezt a napot elrontani.

Azt mondták, hogy ma egy órával kevesebbet alszunk. Én kibabráltam az idővel, korán feküdtem le és csak azért is aludtam tíz órát, úgy, hogy kora reggel már el is húztam a bringával. Nemrég nézegettem a térképet és fedeztem fel, hogy van még ismeretlen terep a környéken: Pestimre – Soroksár között például még sohasem csavarogtam, pedig akad ott is látnivaló: halastó, Corvinus tangazdaság… meg Soroksár.

Jöjjenek a képek.

Nagyítás Nagyítás

Onnan lehetett tudni, hogy közeledünk a halastóhoz, hogy megszaporodtak a csatornák.

Nagyítás Nagyítás

Ekkora horgászt fogtam. Igaz, csak sövény mögé bújva tudtam elkapni. Jobboldalt pedig horgásztanya, aranyesőbokorból fotózva.

Nagyítás Nagyítás

Imhol egy újabb csatorna. És a tó is megmutatta legszebb arcát.

Nagyítás

Ez a kedvenc képem, ezt megmutatom nagyban is.
Kifejezetten utálok horgászni, de elnézve ezeket a tóparti házikókat, kedvem lenne itt tölteni néhány éjszakát, tűz mellett üldögélve. Egy üveg borral.

Nagyítás Nagyítás

Tudom, tudom, sokan vannak, akiknek ez teljesen normális. Én akkor is nagyot vigyorogtam a Zöldségtermesztési Tanszék kifejezésen. Jobboldalt pedig Soroksár központja látható, ahol nagy közönség gyűlt össze. Vajon miért?

Nagyítás Nagyítás

Hát kérem, ez egy olasz hegyivadász katonazenekar. Mint írtam, nekem ők azok, akiket a következő háborúban keresnem kell; ők az én kijelölt ellenségeim. Jól meg is néztem őket. Trombitálni, azt tudnak. Aztán jött a konferanszié hölgy és közölte, hogy sajnos kevés itt a hely, a zenekar nem tudja bemutatni igazi tudását; azt, hogy őket arra képezték ki, hogy _futva_ is ugyanolyan jól zenéljenek.
Most már tudom, miért veszítettük el a fegyverkezési versenyt.