Egy félresiklott projekt – az Exchange organizáció átállítása

A valósággal való minden hasonlóság pusztán a véletlen – és a figyelmetlenségem – műve. Habár az írásnak van valós alapja, de nem az a szándékom ezzel a történettel, hogy bárkit is lejárassak – ezért időnként szándékosan ködösítek egy kicsit. Nem anyázni akarok, hanem naplószerűen leírni, hogyan tud félremenni egy projekt, ha az ember nem tartja vasmarokkal. Vagy legalábbis nem szabályosan akarja fogni.

Nekiállhattunk becsempészni az első Exchange2007 szervert.
A szakirodalom ajánlása szerint – ha azt akarjuk, hogy az OWA proxyzások jól működjenek – a CAS szerepkört érdemes külön gépre tenni, tehát mi is két szervert terveztünk. Szintén ajánlás, hogy először a CAS szervert állítsuk üzembe, de mivel mi egyelőre egyik 2007-es szervert sem terveztük élesben használni – tényleg csak becsempészni szándékoztuk – ezért nekünk jó a régi OWA is.

Mielőtt bármibe is belekezdtünk volna, lefuttattam a telepítő cédéről az MBSA-t. Volt is nagy csodálkozás. Egy csomó piros jelecske mutatta, hogy ez a telepítés bizony nagyon hamar lyukra futott volna. Ilyenek voltak benne pl, hogy az egyik Exchange2000 szerverre még kell az SP3. Kérdőn néztem a helyi rendszergazdára. Oké, oké, mindjárt fent lesz – szaladt el. Valamelyik szerverre már le volt töltve, gyorsan felszórta. Abban a pillanatban megfeküdt az éles szerver, nem indult el az Information Store. Hurrá. Bogarászás, kurkászás, majd kiderült, hogy az Exchange 2000 SP3 szerver verziószáma nem egyezik a hivatalos verziószámmal. Rákeresve a neten az is kiderült, hogy a korábban általuk letöltött cucc egy béta SP3 volt, melyről rémtörténetek keringtek a neten. Szerencsére le lehetett vakarni, letöltöttük a jó szervízcsomagot, felraktuk, minden rendbe jött.

Telepítés elindult, bekattogtattam, hogy akkor egy Mailbox és Hub Transport szerver rendel. Csíkhúzás, hibaüzenet. Az elsőnek telepíteni szándékozott HTR szerepkör nem megy fel, az üzenet szerint hiányzik egy /64 könyvtár a telepítő cédé egyik bugyrából. Mivan? Megnéztem, tényleg nem volt ott. Milyen telepítőmédiát adtál már megint? – néztem kérdőn a helyi rendszergazdára. Szegény, nem győzött szabadkozni, hogy ez aztán tényleg az és tényleg originál. Irány az MSDN, az a biztos, amit saját egérrel kattogtatok össze. 5,5 GB. Amíg vánszorgott lefelé, nekiálltam kószálni a neten. Mint kiderült, a hiba ismert. A Microsoft szerint rossz a telepítő média. Ja, persze. Szerencsére máshol is megtaláltam a hibát és itt már többen is jelezték, hogy ádehogy, ez egy bug. Újra neki kell szaladni a telepítésnek, akkor már átdöccen ezen az akadályon.
Hát, jó. Megpróbáltuk, bevette. Most a Mailbox szerver komponensnél szállt el. Azt mondta, hogy “The Exchange server address list service failed to respond”. Jó, irány újra a net. Meg is van hozzá az írás, KB935636. Hamar kiderült, hogy az első két eset irreveláns volt, maradt a harmadik. Ezt elég nehezen értettem meg, elsőre csak annyi jött le, hogy illegális karakterek vannak a recipient policy beállításokban. Megnéztem, tényleg. Ugyanis Exchange2000-ben ha automatikus emailcímgenerálást választottunk, akkor az ‘ö’ helyett ‘oe’-t, az ‘ü’ helyett ‘ue’-t generált a szoftver. Ennek kivédésére a rendszergazda lecserélte a karaktereket, még mielőtt a generálás megtörtént volna. (%röo %rüu %rÖO %rÜU.) Tuti ez a baj. Kitöröltük az összes cserét. A telepítés ugyanúgy zátonyra futott. Elolvastam figyelmesebben a KB cikket. Aztán elkezdtem hisztérikusan kacagni. Azt mondja, az a problémája, hogy az ldap filterben ‘(‘ és ‘&’ karakterek vannak. Persze, hogy vannak! Ezek kábé annyira lényegi részei egy ldap filternek, mint szélsőjobbos nénike sétafelszerelésének a tojás és a kereplő. Enélkül nem az, aki.

Dehát… más megoldás nem volt. Kiszórtuk mind a 8 recipient policy-t. Innentől az organizáció nem fogadott levelet sehonnan. Szerencsére hülye címeket sem osztogatott, mert leállítottuk a RUS-t.

És igen, most már lefutott a telepítő. Gyorsan lecsekkoltuk az accepted domain értékeket, hogy legalább leveleket kapjunk. Utána megnéztük, mit tudnánk kezdeni az email address policy beállításokkal. A helyi rendszergazda majdnem elsírta magát, amikor meglátta mennyi lehetőséget nyújt a varázsló. Nagyon ragaszkodott szegény az adatbázisonkénti külön emalcím megadásához. Szerencsére beugrott, hogy olvastam én valahol az OPATH filterekről. Ezek fogják leváltani az ldap filtereket. És tényleg. Megtaláltuk az írást, megtaláltuk, melyik cmdlet melyik paraméterével lehet beemelni a filtert – aztán gyorsan félreraktuk a problémát. Van sürgősebb. A RUS áll, policy nincs – reméljük, ebben az átmeneti időszakban címváltozás sem lesz.

Nézzük a routingot. Katasztrófa. Az új Routing Group létrejött ugyan, de konnektor nincs. Az ExchangeLegacyInterop csoport is üres. Bakkerbakkerbakker… haza akarok menni. Gyümölcsfát akarok ültetni. Bármit, csak ezt nem. Szerencsére a korábbi fórumos linken Nick megírta a frankót: egyenként le kell szedni a szerepköröket, amíg el nem tűnik a szerver. Aztán újrakezdeni a telepítést, de immár parancssorból – és egyenként felrakva a szerepköröket.
Egész konkrétan:

  • Hub Transport szerver telepítése:
    setup.com /mode:install /roles:hubtransport /targetdir:d:/exchsrvr /domaincontroller:dc2003sp1gc.cegnev.hu /legacyroutingserver: exchange2000.cegnev.hu
    Értelemszerűen az utolsó paraméterként azt az Exchange szervert kell megadni, amelyikhez szeretnénk kötni az Exchange2007 routing groupot.
  • Mailbox szerver telepítése:
    setup.com /mode:install /roles:mailbox /targetdir:d:/exchsrvr /domaincontroller:dc2003sp1gc.cegnev.hu /enablelegacyoutlook
    Nem győzöm az utolsó paraméter fontosságát hangsúlyozni. Részletesebben lásd itt.

Mondjuk a Mailbox szerepkör megint lehalt: már van fent adatbázis. Nem sokáig. Gyors ellenőrzés: minden oké. Végre. Igaz a policy nem működik, a címlisták nem működnek, a jogosultsági rendszerre visszamásztak a deny-k… de már nagyjából Exchange formája van.
Jöhetett külön vasra a CAS telepítés, most már dafke parancssorból. Menetközben kékhalál. Fel sem vettük, újraindítottuk a masinát, a telepítés simán továbbment.

Mára vége. Már megint holnap lett.

A diszpécser a taxiközpontban hangról beazonosított. Éjfél után úgy látszik nincs nagy mozgás errefelé.

  1. Bevezetés
  2. Tartományi konszolidáció
  3. Bénázás a parancssorban
This entry was posted in IT.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *