Flickr, b+

Kellemes, meglepően meleg őszi idő. Négynapos ünnep, amikor nem utaztunk sehova. Igaz, mindketten dolgoztunk közben, mert torlódás van, de azért hagytunk időt pihenésre is.

Ekkor jött az alábbi komment.

Idézem:

“Tegnap jelentette be a Flickr, hogy az ingyenes limit 1000 kép lesz 2019-től. Az előfizetés egy évre 50 dollár, ami havi szinten nem igazán sok – de a régi képeket törölni fogják februártól.”

Gyors ellenőrzés a Flickr oldalán illetve máshol is… és tényleg. Odanyomták az ember fejéhez a pisztolyt: fizetsz, vagy kinyírunk.

Nesze neked, pihengetős őszi napok.

Vedd észre, hogy a történet nem az 50 dollárról szól. Éves szinten nem tétel. Sokkal inkább arról, hogy bezsarolták a felhasználókat. Nekem konkrétan 17515 képem van fent, ebből kábé 16000 be is van linkelve a blogra.

Hja, 14 év nagy idő, átlagban még mindig 1 post/nap felett vagyok.

Ezt átvinni máshová, 16000 képet újralinkelni, egyszerűen képtelenség. Pont ezért tartom kifejezetten kegyetlennek, ahogy a Flickr/SmugMug hozzááll a változáshoz: szóban mindenféle mézesmázos dumák, a valóságban viszont a limit feletti képek törlése egész konkrétan felér egy revolveres zsarolással. Csinálhatták volna úgy is, mint a Vimeo: korlátozzák a feltölthető tartalmat, és ha a korlátozás időpillanatában már túllépted, akkor a régi anyagot nem bántják, de újat már nem tölthetsz fel. Vagy eljárhattak volna úgy, mint a Google Photos, hogy a thumbnail képeket megtartják, csak a mögöttük lévő nagy képeket törlik. Bármelyik esetben mondhatnám azt, hogy jó, elfogadom, hogy mostantól fizetnem kell érte, ahogy mondhatnám azt is, hogy bocs, eddig jó volt, de most átmegyek máshova. Akárhogy is, a tömérdek beleölt munkát nem érintené a változás.

Nos, nem. A Flickr kifejezetten durván azt mondta, hogy fizetsz, vagy kinyírjuk a blogodat.
És ez már nem üzlet, hanem gengszterekhez méltó zsarolás.

Nekem egyik fontos elvem, hogy zsarolásnak nem engedek. Mert egyébként sosem lesz vége. Ha ilyen szituációba keveredek, hagyom, hagy boruljon a bili, annak minden következményével együtt. Azaz jelen esetben szó sem lehet arról, hogy fizetek. Ha a Flickr felhasználói közössége lenyeli a békát, akkor jövőre a cég tovább tekerheti a prést. Aminek nagyon tudnék örülni, az az lenne, ha annyian lépnének ki, hogy a cégnek fájjon. A fórumokon tombolás helyett ez már egy markáns válasz lenne arra, hogy van, ami sok.

Még egyszer. Nem az 50 dollár a sok. Hanem az, hogy kinyírják a régi tartalmakat. Amelyeket akkor tettél fel, amikor még – az akkor érvényes szabályok szerint – feltehetted.

Jó. Nem engedünk. De akkor mik lehetnek a következmények?

Konkrétan megfordult a fejemben, hogy bezárom a blogot. 14 év rengeteg idő, fárasztó is néha, nekem pedig elegem lett abból, hogy időnként jön valaki, fenekestől felforgatja a rendszert, én pedig dolgozhatok hetekig, hogy megmentsem a blogot. Ötször kellett eddig komplett átköltöztetnem a teljes mindenséget máshová. Képszolgáltató volt először a Flickr, aztán a Picasa, majd megint a Flickr, rohadt sok album átköltöztetésével. A videók is szépen vándoroltak a Youtube – Vimeo – Dailymotion háromszögben, több kört is megtéve.
Mind-mind azért, mert valami köcsög menedzser egyik reggel úgy ébredt fel, hogy több pénzre van szüksége, emiatt felrúgja a meglévő egyezséget.

Aztán aludtam rá párat és felvettem a kesztyűt. Ez se lesz ingyen, borzasztó sok munkát kell beletennem, nem is lesz olyan profi a megoldás, de jelentősen függetlenebbé válok mások kiszámíthatatlan döntéseitől. Mindenképpen ez lesz a hosszú távú megoldás.

Hogy érthetőbb legyek, elmagyarázom, hogyan működik egy átlagos blog. Tudom, az olvasók jelentős része informatikus, nekik ebben semmi újdonság nincs, de feltételezem, lesznek, akiknek igen.

Nos, ez a játszótér.

Egy pillanatra tekintsünk el attól a zöld téglalaptól.
Ekkor úgy néz ki, hogy van egy szerver, mely az internetről elérhető. Ezen fut egy webszerver alkalmazás és egy adatbázismotor. Természetesen van benne diszk is.
A webszerver alá feltelepítünk egy blogmotort, az ábrán ez a WordPress. Ez fogja a külvilág felé szolgáltatni a blogot, melynek tartalmát az adatbázisban tárolja. A blogger egy admin felületen gépeli be, rakja össze a tartalmat. A WordPress-t lehet fényezni, azaz rá lehet húzni mindenféle bőröket, melyektől dögös, vagy éppen béna lesz. Ízlés kérdése. Emellett a WordPress plugin-okkal bővíthető, melyek között akad egy csomó hasznos kiegészítő és persze egy csomó béna is.
A szövegeket fel lehet dobni mindenféle médiatartalmakkal, be lehet ágyazni fényképet, videót, zenét és minden mást is, pl. túraútvonalat. Ezeket lehet tárolni a szerveren és lehet tárolni valahol máshol is.
Nagyjából ennyi.

Nézzük meg, mi a helyzet a valóságban.

  1. Saját szervert nagyon kevesen üzemeltetnek. Nyilván ez a legtutibb, ekkor szól bele a legkevesebb ember a blog működésébe, de ez a legmacerásabb is. Sok a munka vele.
  2. Az egyik legelterjedtebb modell az, hogy egy tárhelyszolgáltatótól bérelünk tárhelyet és szolgáltatásokat. Ekkor a szerver üzemeltetése az ő dolga, a szerver elérhetőségének, naprakészségének biztosítása szintén, a biztonsági intézkedések, a mentések elvégzése szintúgy. Szolgáltatásként kapunk hozzáférést egy webszerverhez, hozzáférést egy adatbázishoz és persze külső elérhetőséget. A WordPress-t magunknak telepítjük, magunk hozzuk létre a blogot, kapcsoljuk össze az adatbázissal. A skin-ek, plugin-ok telepítése is a mi feladatunk. Mint ahogy a tartalom létrehozása is. A szolgáltatók általában biztosítanak egy hozzáférést, tipikusan blog.tarhely.hu, vagy tarhely.hu/blog formátumban. Amennyiben ez nem tetszik, akkor vagy megrendeljük tőle, vagy mástól azt, hogy a blog mondjuk az azenblogom.hu néven jelenjen meg a neten.
  3. A leginkább elterjedt megoldás az – és most jön be a képbe a zöld téglalap – hogy ezt az egészet egy tartalomszolgáltató (pl. blog.hu, blogspot.com) előre legyártja és a blogger már csak egy admin felületet kap. Ahol beállíthat ezt, meg azt – de nem túl sokat -, az előre konfigurált 4-5 skin közül választhat egyet… és ennyi. Na meg persze tolhatja a kontentet. A képeit, videóit és egyéb anyagait tárolhatja más, erre szakosodott szolgáltatónál, azaz csak minimálisan kell foglalkoznia a technikai részletekkel, maximálisan koncentrálhat a tartalom előállítására.

Ugye milyen szép az élet? Rögtön három, gyökeresen eltérő koncepció. Szabadon választhatsz, hogy szaktudásodtól, érdeklődésedtől függően melyik modell jön be neked.

Hát, nem.

Én például zöldfülűként a harmadik modellt választottam. Nem értettem a technikai részletekhez, nem is akartam, megkerestem az akkori legnagyobb blogszolgáltatót, regisztráltam magamat és hajrá.
Amikor az ember ezt a lehetőséget választja, gyakorlatilag beletörődik, hogy csak a telepített skineket használhatja és nem rakhat fel plugineket. Ezt még el is lehet fogadni. De aztán jönnek a változások. A szolgáltató egy idő után nem szolgáltat rendesen. Időnként nem érhető el a blog. Aztán a szolgáltató közli, hogy az egyik írásod alkalmas arra, hogy megzavarja mások nyugalmát, ezért eltávolították. Vagy éppen közlik, hogy megszűnik az ingyenes szolgáltatás, mostantől ennyi meg annyi. Vagy még prózaiabban, megszűnik a cég, csá. Ezek mindegyike előfordult már vagy velem, vagy valamelyik ismerősömmel.
Ilyenkor jön a költözés, ami – a költözést segítő pluginek telepítési tilalma miatt – egy kifejezetten véres dráma.
Háromszor volt részem benne. Elegem lett. Modellt váltottam. Jöjjön a kettes.

Az első szolgáltató végtelenül rendes volt. Ismerte – és szerette is – a blogot, előre berendezett mindent, gyakorlatilag levezényelte a költözést, az ár végtelenül baráti volt, szóval mennyország. Pár évig. Aztán jött az email, hogy eladta a céget másnak, majd jött az újabb levél, hogy az új tulajdonos felemelte a díjat a négyszeresére, még ekkor is maradtam, de a következő email már az volt, hogy az új tulajdonos bezárta a boltot.

Azóta vándorlok szolgáltatótól szolgáltatóhoz. Jó ez nekem? Nos, nem rossz. Vedd észre, hogy a modellváltás egyben fel is szabadított. Nagyrészt a magam ura vagyok. Ha valahol nem tetszik, a teljes blogot, tokkal-vonóval fél nap alatt át tudom költöztetni egy másik szolgáltatóhoz. Mint ahogy ezt kétszer már meg is tettem. Egyedül az internetes névfeloldás gáz, annak rendezéséhez általában két hét kell.

Nos, úgy néz ki, megint koncepciót kell váltanom. Nem, nem alapkoncepciót, tehát maradok a kettes modellnél, de a részletekben is el kell kezdenem törekedni az önellátásra.

Vedd észre, hogy a fenti ábrán milyen sok az ‘F’ betű.

A kis körökben az ‘F’ jelenti a Free, a ‘P’ a Pay szavakat. Azaz az F ingyenes, a P a fizetős.

Közismert, hogy nincs ingyenebéd. Ez valahol igaz is, meg nem is. Nagyon sokan csinálnak dolgokat pusztán hobbiból, gyakorlásból, lelkesedésből, pusztán a kihívás miatt, pusztán dicséretért. Jól érzik magukat közben és ez a fizetség. Nézd meg, igazából én sem tudom, mi a francért irkálok ennyi mindent össze immár 14 éve. Nem pénzért, az biztos. Aztán vannak, akik brand-et építenek. Sorra gyártják a skin-eket, megmutatandó, milyen tehetséges dizájnerek. Nyilván vannak, akik pénzt akarnak keresni vele. Csinálnak egy lebutított ingyenes verziót, meg egy full extrás fizetőset. Vannak, akiknél teljesen más a modell: az eszközt ingyen adják, de a használatából fakadó publicitás, reklám jórészt az övék. Vannak, akiknek egyszerűen csak egy nagy tömegbázis kell. Szóval tényleg rengeteg stratégia állhat az ingyenesség mögött.

A közös mindegyikben az, hogy mivel senki nem vállalt semmit, a szolgáltató bármikor kényére-kedvére megváltoztathatja a szabályokat. Mondhatnád, hogy ez ritka. Erre azt mondom, hogy ádehogy. A világban egyre inkább tendencia, hogy a cégek – leginkább az ostoba tömegek megvezetésében bízva – folyamatosan hoznak olyan döntéseket, melyek ugyan többletbevétellel járnak, de durván csökkentik/csökkentenék a reputációjukat is, viszont ha erre ráépítenek egy kommunikációs hadjáratot, a tömeg egy idő után elfogadja a helyzetet, reputációvesztés nélkül. Hogy ne menjek messzire, nézd meg, hogyan viselkednek az ultra fapados repülőtársaságok, vagy éppen a magyar kormány.

Térjünk vissza a blogoláshoz. Hol tarthatsz médiatartalmat? Videókat a Youtube-on. Jó? Nagyjából. Eltekintve attól, hogy az adott zene jogtulajdonosa akár naponta változtathatja, milyen jogokat tart érvényesnek. (Emiatt immár harmadszor lett lenémítva az egyik nagy kedvenc videóm az izlandi utunkról, hiába vágtam újra.) Vimeo? Rámentek a pénzre, az ingyenes gyk használhatatlan, a fizetős meg egy hobbi szinten mozgó magánszemélynek drága. DailyMotion? Jó volt, tönkretették.
Láthattad, pár hónapja ágyazok be track-eket a túráimról Nagyon jó. A Gpsies oldalát használom hozzá. Tudod, mi ez? Egy pacák hobbiprojektje. Addig fogja csinálni, amíg van kedve hozzá. Utána bukok.
Fényképek. Egy időben volt a Flickr, de lekorlátozták az albumok számát. Jött helyette a Picasa, mely egészen használható volt. Aztán áldozatul esett a Google egyik szociálisháló-építési kisérletének, utóda, a Google Photos használhatatlan. Közben a Flickr-en rendeződött a helyzet. Visszaköltöztem.
És most ez.
Persze, költözhetnék tovább. Van még egy csomó másik ingyenes, vagy részben ingyenes (freemium) oldal, lásd itt, meg itt. Csakhogy minden egyes költözés egyre véresebb volt. Ez a mostani, a legutolsó pedig kész horror. 16500 képet fognak törölni. A blog régebbi írásai úgy fognak kinézni, mint egy külvárosi, bontott házas telek, melyet kezd elönteni a szemét.
Még ha meg is csinálnám rendesen, több hónapnyi munkával ezt a költözést, szerinted bevállalnám-e, hogy egy újabb hirtelen döntés miatt újra meg kelljen csinálnom?

Nyilván nem. A megoldás leolvasható a fenti ábráról. Ha ki akarod húzni a nyakadat a hurokból, akkor a saját lábadra kell állnod. Megnöveltem a szolgáltatómnál a tárterület mértékét, majd elkezdtem feltölteni ide, a blogot futtató szerverre a képeket. Ahhoz, hogy album legyen belőlük, illetve a belinkelt képek nagyíthatók legyenek, felraktam egy plugint. Igaz, az ingyenes verziója korlátos, a fizetős meg cefet drága ($99, vicces), de kipróbáltam és nekem bőven elég az ingyenes verzió is.

Igen, érzem én is, hogy ez sem teljesen oké. Ha a plugin gyártója azt mondja, hogy befejezte, vagy azt mondja, hogy megszűnik az ingyenes verzió, megint bukok. A képeim ugyan megmaradnak, nem törlődnek, de újra be kell linkelnem azokat, máshogyan, másik plugin-nel. Az igazi megoldás a direkt link lenne, csak hát az ronda, meg lassú és nagyon melós, azaz a gyakorlatban vállalhatatlan. (Gondolj bele, egy 10 képet tartalmazó írás mérete 15-20 MB lenne. Az átlagos főoldal meg 100-200.) A használható megjelenítéshez sajnos mindig kell valami – ha nem is sok, de egy picike – gépi intelligencia. Azaz minimum egy plugin. A WordPressnek ugyan van beépített szolgáltatása, az lenne a tökéletes megoldás, de vacak. Használhatatlan.

Marad az, hogy bízok. Például ebben.

NextGEN Gallery has been the industry’s standard WordPress gallery plugin since 2007 and continues to receive over 1.5 million new downloads per year.

Csak nem nyírják ki. Csak nem adják el. Csak nem cseszik szét.

Na, mindegy, első körben a nápolyi kirándulás oldalait alakítottam át, meg az előző őszi képeset, illetve a csőben lévőeket. (Érdemes rákattintani a képekre, szerintem letisztultabb lett a teljes képes megjelenítés. Mint ahogy az is szuper, hogy rákattintás után _az aktuális írásban_ lévő képeket körbe lehet nézni.)
Ezzel párhuzamosan megjelent a jobb oldali menüoszlopban egy ‘Új fotóalbum‘ link, melyen már az újonnan felkerült képek láthatóak. Bénácska, foghíjas, de még csak most kezdtem el.

És innentől már csak pár hónap szorgalmas, mondhatni hangyaszorgalmas meló. A határidő február 9, akkor lesz a törlés.

Nem vagyok boldog.

PS1.

Azért említsük meg, mit veszítek. Például a szociális vonulatot. Van olyan Youtube videóm, melyet felraktam, úgy számítottam, hogy megnézik vagy százan, ehhez képest már 10e fölött jár a nézettsége. A fene tudja, honnan jött az a sok ember és miért nézte meg.
A fényképeknél, ha más nagyságrendben is, de hasonló a helyzet. A Flickr-en lett vagy 15 követőm, akik – ha ritkán is – de lájkolnak, kommentelnek.
Ha az ember egy nagy blogszolgáltatóhoz megy, ahol időnként belekerülnek az írásai a blogketrecbe, azaz felhívják rájuk a figyelmet, akkor hirtelen akár napi 10e fölé is mehet a látogatottság. Ha ebből megmarad pár ezer rendszeres látogató, már az is nagy szó.
Nos, ha a blogger a saját kezébe veszi a blogját, a média tárolását, prezentációját, akkor ezek a lehetőségek megszűnnek.

PS2.

Ha már leszóltam ezeket a különböző motivációkból ingyenes, kiszámíthatatlan szolgáltatókat, illik megemlékezni azokról is, akik már kinőttek ebből a körből. Vagy mert jó modellt választottak, vagy mert nagyon sikeresek lettek. És nem, ezek soha nem fogják bezárni a kaput (vagy legalábbis ritkán, lsd MSN), soha nem fogják fizetőssé alakítani a szolgáltatásaikat (vagy legalábbis nem valószínű), hiszen jól megvannak így is. Tudod, melyekről beszélek: Facebook, Instagram, Twitter, Pinterest és társaik. A Facebook például a fenti ábra összes komponensét magába integrálta. Egy önálló világ. Ráadásul ráérzett a kor szellemére: az számít, ami van, a kutyát nem érdekli, mi volt egy évvel korábban.

Nem úgy, mint egy blog, mely igyekszik időtálló tartalmakat – is – közzétenni.
Lehetőleg képpel. Mert az illusztráció része a mondanivalónak.

Minden kommentár nélkül

humans-of-world-powerful-portrait-photography-17__880

Na jó, egy kicsi azért van. Szóval miután egy hosszú (4 nap előkészítés, 24 óra munka) és komplikált műtét 99.99%-ánál már látszott, hogy minden ellene szóló esély ellenére a páciens megmenekül, magához fog térni és a sebész szusszant volna egyet, jött egy földrengés és összedőlt a kórház.
Aztán amíg azon gondolkodtam, hogyan magyarázom meg az ügyfélnek, hogy mi tényleg elképesztően jó munkát végeztünk és visszahoztuk az életbe a beteget, de nem tehetünk arról, hogy a felélesztés előtti pillanatban rászakadt a plafon, szóval ekkor a helyi különítményünk varázsolt egyet és minden megjavult.
A páciens köszöni szépen, jól van.

Breaking news

Az Exchange blogon, hosszú évek óta először on-premise témájú írás jelent meg. (Szabadkoztak is miatta. Na, mindegy.)
Arról van szó, hogy kijött és le is tölthető az Exchange 2019 Preview verzió.

A legfontosabb újdonságok:

  • Az Exchange 2019 már fut Windows Server Core operációs rendszeren is. Azaz ebből a verzióból lehet összerakni a legbiztonságosabb Exchange konfigurációt.
  • Haladva a korral, ez a verzió már képes 48 processzort és 256 GB RAM-ot kezelni.
  • Az adatbázisokhoz tartozó search index immár benne van az adatbázisokban. Azaz replikáció során megy maga az index is, nem kell a passzív node-on újra indexelni.
  • Tiered storage támogatása. Az Exchange lemezműveletei továbbra is SATA2 diszkekre lettek optimalizálva, de lehetőség van SSD-vel támogatott diszkrendszerek használatára. Ekkor a különlegesen erőforrásigényes műveletekhez a gyors diszket használja.
  • Megjelent a “do not forward” opció. Régebben ehhez AD RMS kellett, most valószínűleg már nem. (Mondjuk, kíváncsi vagyok, anélkül hogyan oldották meg.)
  • Kidobták az évek óta csak fityegő Unified Messaging szerepkört. Az azért véleményes, hogyan kezelték azokat, akik mégis használták: ha upgradelni akartok, térjetek át a Cloud Voicemail szolgáltatásra.

A teljes írás, benne a letöltési linkkel, itt olvasható.

Mi is volt ez?

A hétvégén volt némi kavarás a blogon. Mivel a történet leginkább több írás komment rovatában pörgött, meg egyébként is tanulságos, gondoltam összefoglalom. Legyen nyoma.

Először jelzés érkezett, hogy néhány embernek nagyon felpörög a számítógépe, amikor az oldalt böngészi. Viccesen megkérdezték, hogy nem álltam-e rá valamelyik kriptovaluta bányászására? Viccesen válaszoltam, hogy ugyan már, nem.

Pedig de.

Az első nyom Pulykakakas kollégától jött: egy lista, hogy miket blokkolt a reklámblokkolója. Volt néhány *wp.com oldal, ezek ártatlanok, de volt kettő nagyon gyanús is: stati.bid: web.stati.bid. Ezeket a víruskeresőm kapásból blokkolta, és a scamadvisor is rendesen hümmögött, miszerint friss oldal, de gyanús, felettébb gyanús.

Az is volt.

Rákerestem, először a blog forráskódjában, majd letöltöttem az összes php fájlomat és lokálisban is rákerestem a nevekre. Semmi találat. Még tettem néhány kötelező kört, gyanúba jött egy csomó, ekkoriban élesedett fake trackback/pingback roham, rendesen kipucoltam a blogot, rá is fért, de innentől mást nem tudtam csinálni.

Meister kollégának több fantáziája volt.

A kulcsszó az, hogy obfuscation, magyarul ködösítés.
Elmagyarázom.
Ez egy olyan technika, mellyel valamilyen szöveget betitkosítasz valami nem túl bonyolult, de azért nem túl kézenfekvő módon visszafejthető formában. A lényeg, hogy a böngésző, amelyik megjeleníti a html fájlodat, elboldoguljon vele. Tényleg ez a lényeg. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor még nem tarolt a Facebook és létezett olyan, hogy magánélet védelme, akkor én például ilyen módon írtam ki az általam gyártott weblapokra az emailcímemet. Hogy a humánok el tudják olvasni, de a forráskódot turkáló spamrobotok ne.

Nos, ez már régen volt, ki is ment a fejemből. Meister viszont nekiállt kiködösíteni (deobfuszkálni, ha már mindenáron káromkodni akarok) a Mivanvelem nyitólapját… és meg is találta az obfuszkált javaszkriptet.

Magyarul – azoknak, akik közben leestek a szekérről – a rosszfiúk beletettek a blog oldalába egy javascript kódot, mely letöltött és elkezdett futtatni a látogató gépén egy kriptopénzt bányászó kódot. (Bekapcsolt ADblocker vagy normális malware védelem esetén nem tudta letölteni.) A kódot pedig annyira összezavart formában tették be, hogy az ember ne találja meg, ellenben a böngésző igen.
Szerencsére Meister megtalálta.

A kód ismeretében már viszonylag gyorssá vált a nyomozás. A blog letöltött példányában rákerestem a kód egy részletére, a Toothpaste WordPress blogtéma footer.php fájljában meg is találtam. Szemmel láthatólag utólag lett beleinjektálva, hiszen még a modult leíró kommentrovat elé került. (Ahová nem illik semmit sem írni.)
Törlés után a jelenség megszűnt.

Jogos lehet a kérdés, hogyan került ez bele? Nincs jó hírem. A WordPress motort azonnal frissíteni szoktam, ahogy kijön egy új. Azt a 4 plugint, melyeket használok, szintén. (A szolgáltató egyből értesít, ahogy újabb verzió jelenik meg.) Magát a témát nagyon régóta nem frissítették. Az ftp log üres, a http log meg nem mondott semmit. Hülye fejjel nem néztem meg javítás előtt a footer.php fájl dátumát sem, így nem tudom pontosan, mikor történt a kompromittálás. Nem mintha számítana valamit.
Szóval a helyzet az, hogy a legfrissebb WordPress motornak tutira van valami olyan sebezhetősége, melyet a fiúk ott Kaliforniában ki tudnak használni. És bárkinek a blogjába bele tudják fűzni ezt a kódot.

Nyilván megfordult a fejemben, hogy esetleg a szolgáltató kapott be valamit, vagy ők próbálnak kriptopénzt bányászni. De ennek ellentmond, hogy a másik blogom is ugyanitt van és ott sértetlen a footer.php fájl.

Szóval, mást nem nagyon tudtam csinálni, mint egyrészt figyelmeztetni a szolgáltatót, másfelől megírni ezt az írást. Tanulságként. Illetve visszautalni arra az írásra, ahol a beszélgetős részben már megjelent, hogy annyira elkurvult a világ, miszerint már nem elég óvatosnak lenni, muszáj használni valami jó malware védelmet is.

Modera

Egy korábbi írás komment rovatában érdekes beszélgetés alakult ki. Habár úgy néz ki, a blog – mind szkriptek, mind php szinten – ártatlan, de valami köze mégiscsak lehet az anomáliákhoz.
Nos, egy lehetőséget találtam: az utóbbi pár napban megjelentek szemmel láthatóan szkriptek által generált trackback/pingback bejegyzések a kommentek között. És mivel a legutolsó kommentek kint vannak a nyitólapon is, így elképzelhető, hogy behúznak valami szkriptet.
Nos, kábé 5-6 éve, amióta a blog saját telepítésű WordPress alá költözött, tiltva van minden trackback/pingback. De a korábbi bejegyzéseknél (volt ám rengeteg költözés) bejegyzés szinten engedélyezve maradtak, mely beállítás felülírja a globálisat. Ezeken a régi bejegyzéseken keresztül jelentek meg a gyanús visszapingelések is.
Az nyilván nem működik, hogy nekiállok és az első 7-8 év összes bejegyzésében kézzel letiltom a visszajelzéseket. Enélkül viszont csak az marad, hogy moderálok. Első körben még nem mindent, egyelőre csak a “[…]” karaktersorozatra szűrök. Szóval légy olyan jó és ne használj ilyet.

PS.
Szomorú, de a tesztek azt mutatták, hogy a […] karaktersorozatot a WordPress _nem_ tekinti szónak, így nem lehet rá szűrni. Más szűrési alap viszont nincs. Marad az, hogy az _összes_ komment moderálásra kerül. Szar ügy. Tizenharmadik évébe fordult a blog, eddig kibírtam moderálás nélkül… és most sem trollok meg idióták miatt kell, hanem gazemberek miatt.
Megjegyzem, elég gusztustalan lény az ember. Van ugye ez az információterjesztés, melynek internet a neve, kitalálnak valamilyen automata mechanizmust, mely segítségével az azonos tartalmak között kapcsolat épülhet – erre jönnek a hiénák, rábuknak és megpróbálnak pofátlan módon pénzt csinálni belőle, melynek az lesz a vége, hogy mindenki melózhat azzal, hogy az alapvetően jó mechanizmust hogyan korlátozza, végső esetben hogyan tiltsa le. Most például az lett a vége, hogy nektek kellemetlenség, nekem meg egy csomó pluszmunka.

Na, mindegy, azért szétnézek még, van-e valami jobb megoldás.

[UPDATE]

Modera kikapcsolva. Félelmetes, mire képes a WP bulk editálási opciója. Félóra alatt végigmentem mind az 5000 bejegyzésen, letiltottam a track/pingback-et, kitöröltem a gyanús kommenteket. Mellesleg rátettem a blogra két exploit checker plug-int, nem találtak lényeges hibát. (Csak megjegyzem, amíg csináltam, jött is megint négy.)

Egy egér miatt a laptop elveszett

Ahogy az a bizonyos mondóka is mondja a patkószeggel.

Úgy kezdődött, hogy le kellett cserélnem a laptopomat. Semmi különös, kicsomagoltam, beleszagoltam a dobozba, hogy érezzem az új-laptop-szagot, aztán telepítő pendrive és hadd szóljon. Majd az operációs rendszer feltelepülése után mehettek fel a gyári driverek.
Itt került először homokszem a fogaskerekek közé. Nem volt gyári tapipad driver. Az MS beépített driverével meg az égegyadta világon semmit sem lehet konfigurálni. Ami baj, mert gépelés közben rendszeresen hozzá szoktam érni, ilyenkor pedig nem csak a kurzor megy arrébb, hanem össze-vissza elindulnak programok, vagy aktivizálódnak menük.
Nem először futok bele ilyesmibe, nem szoktam fékezni, felteszek egy Synaptics vagy Elan drivert, aztán valamelyik csak elviszi a tapipadot.
Általában.
Most az történt, hogy az Elan driver nem működött (leszedtem), a Synaptics pedig elgáncsolta a laptopot. Úgy beépült, hogy nem lehetett leszedni – és ha rákattintottam a Control Panelen belül a Mouse ikonra, akkor dobott egy rücskös hibát. Viszont utána már feljött a panel. Megvontam a vállam. Elég kínkeserves volt a telepítés, úgy voltam vele, hogy viszonylag ritkán konfigurálom az egeret, elleszek vele így is.
Ahogy Móricka elképzeli.
Sokáig nem történt semmi. Aztán két hét után meghülyült az egér, de csak Chrome alatt. Bármit csináltam, nem gyógyult meg, végül újra kellett indítanom a gépet. És ezt csinálta folyamatosan: két hetente meghülyülés, restart.
Azt mondod, ezzel még együtt lehet élni? Próbáltam. Négy hónapig bírtam. Rohadt idegesítő, amikor fut egy csomó alkalmazás, egyszerűen nem lehet restartolni, viszont meghalt a böngészés.

Hétvégén újratelepítettem a laptopot. Egy rossz, cserébe leszedhetetlen tapipad driver miatt. Pedig ekkorra már minden tökéletesre lett csiszolva rajta, mely minden egyáltalán nem volt kevés. Dehát egy informatikus, amikor a saját gépét telepíti, akkor nem csak egy gépet rak össze, hanem egyben a saját életét is. Nem szabad csodálkozni, ha ilyenkor egy lelkes jómunkásember egyszerűen nem is alszik. (Majd hajnal háromkor kimegy sétálni az erdőbe, mert annyira szépen, vastagon esik a vattaszerű hó.)

Rakkolás. Húzni az evezőket, felnézés nélkül. Csak a Remote Desktop Connection Manager-ben van vagy 100 kapcsolatom, melyeknél újra meg kellett adnom a jelszavakat. Meg ilyenek.

De egyszer csak vége lett. Finomhangolás. Vegyük fel meghajtóknak a NAS-okat. A Qnap sikerült. D-link DNS323. Hibaüzenet. Mi a fene van itt? Biztosan elgépeltem a jelszót. Újabb kísérlet. Megint hiba. Most már el is olvastam az üzenetet. Azt mondta, hogy ebben a Windows verzióban már nincs benne az SMB1, bocs. Én meg csak néztem. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha felteszed az alap Windows10-et, amelyikben még benne van az SMB1, majd utána jönnek a Feature Pack-ek, akkor lesz SMB1. De hogyha egyből a Fall Creators Update-et teszed fel, akkor már nem. Tökmindegy, hogy védett hálózaton vagy, ismered a kockázatot és nem zavar, nem választhatod. A D-link 2013 óta nem adott ki új firmware-t, azaz marad az SMB1.

Nem részletezem, mennyit kapartam a falat. 1,5 TB tükrözve, gyakorlatilag az összes médiafájl, fényképek, zenék, könyvek, szakmai anyagok. Oké, hogy öreg cucc, de működött.
Varia.
Végül az jött ki a leghatékonyabb megoldásnak, ha vettem két 4 TB-s diszket, kibeleztem a Qnap-ot is, így a kettő helyett csak egy NAS maradt, valamivel nagyobb kapacitással, mint a kettőé volt együtt. És maradt 7 TB diszkem, melyekkel még nem tudom, mit kezdek. Lehet, hogy kitámasztom velük a billegő asztal lábait.

Ja, hogy hogyan alszom? Köszönöm, remekül. Mármint abban a pár órában, ami ilyesmire marad. Mert ez ugye egy jó képességű NAS konszolidáció, rengeteg adat mozgatásával, a jogosultsági rendszerről nem is beszélve.
Szerencsére ráérek. Ja, nem.

Hogy merészelitek?

Nagyon bepipultam.

Tudni kell, hogy elég régóta az Evernote alkalmazásba jegyzetelek. Minden platformon van hozzá kliens, mindenhonnan elérhető. Kényelmes, kézreesik. Furcsa módon a webes felületük a legbénább, legalábbis a bejelentkezés. Hiába jegyeztetem meg a jelszót, a login gombot úgy elrejtik, hogy kettőt-hármat kell kattintanom, mire beléphetek. Nem egy nagy dolog, de mindig kellemetlen érzést okoz, amikor használni akarom.
De most nagyon elgurult a gyógyszerük.

Belépéskor felugrott, hogy még mindig tényleg a joep@magyarorszag.hu az emailcímem? Mivel siettem, semmi kedvem sem volt email oda-visszaigazolós csipcsipcsókát játszani, volt olyan lehetőség, hogy skip, gondoltam, majd legközelebb.

Nem volt legközelebb. Letiltották a hozzáférésemet.
Az írások címét láttam, a tartalmakat nem.

Több évnyi feljegyzés. Egy csomó novella alapanyag. Jegyzetek egy készülő könyvhöz. Hasznos információk, szavak, ételnevek különböző országokba. Ez mind elérhetetlenné vált. Csak néztem bután.

Ráadásul mindez úgy, hogy egy gramm figyelmeztetés nem hangzott el. Nem mondta, hogy a ‘skip’ az valójában nem elhalasztás, hanem ellenszegülés, melyet keményen büntetni fog.

Bementem az account beállításaihoz. Hátha. De sehol nem találtam olyat, hogy emailcím validálás. Kiléptem. Beléptem. Semmi. Újraindítottam a böngészőt. Semmi.
Nézzünk egy másik böngészőt. Firefox. Beléptem. És feljött a kérdés: akarok-e emailcím ellenőrzést? Akarok, akarok, AKAROK!! Ez minden vágyam! Ráböktem. Mint kiderült, ennyi volt az egész, még csak tesztlevelet sem küldtek. Nézzük, mit mond a Chrome? Beléptem. Továbbra sem láttam a tartalmakat. Oké, kösz srácok. Ennyi.

Egy óra alatt kimentettem mindent egyszerű txt fájlokba. Létrehoztam a notebook-oknak megfelelő könyvtárstruktúrát a dropbox szinkronkönyvtáramban és mindent bemásoltam a helyére. Akkor lássam legközelebb az Evernote-ot, amikor a hátam közepét. Aki képes arra, hogy ilyen otrombán elveszi a jogosultságot egy felhasználó összes anyagától, az bármire képes. A bizalom pont az a dolog, mely egy pillanat alatt képes elveszni.
Most megtörtént. És csak szólok, ne is erőltessétek magatokat, hogy visszaszerezzétek.

Ez most mi volt?

Akit azzal bíztak meg, hogy szórakoztasson, ebben az évben nagyon komolyan veszi magát. Ahogy gyerekkorunkban mondták, minden napra egy mese. (Remélem, nem.)

Van nekem egy kipurcant laptopom. Az lcd panelje ment tönkre, ami nagy baj, ha laptopként akarom használni, de egyáltalán nem gond, ha desktop gép lesz belőle. (Core-i7, 8 GB RAM, 120-as ssd, 1 TB-s hdd, jó lesz ez még.) Azt találtam ki, hogy teszek rá egy Windows 2016 szervert, aztán majd rdp-n tekergetem. Soha nem árt, ha van egy ütni-vágnivaló szerver a házban.
Ne kérdezd meg, hogyan raktam fel az oprendszert úgy, hogy csak nagyjából a képernyő felét láttam. Jó a fantáziám. Még engedélyeztem az rdp-t, beállítottam az energianemspórolást, aztán lecsuktam a fedelet. Rákapcsolódtam a laptopomról. Remek. Működött.
Felvittem a végleges helyére, a hálószobánkból leválasztott dolgozószobába. Rádugtam a hálózatra. Visszasétáltam a nappaliba. Rdp. Nem működött. Izé. Vissza a dolgozószobába. Ott van a videóvágó állomás is. Bekapcsoltam. Rdp. Elértem a szervert. Ez most mi?

Lementem a nappaliba és beültem a gondolkodósarokba. Mi változott? Szinte semmi. A laptopom ugyanarra az AP-re csatlakozott, a szerver másik switch-re került ugyan, de ez soha nem szokott problémát okozni. (GB-s tp-link switcheink vannak, eddig egyszer volt csak velük probléma, amikor nem jó helyre dugtam az uplink kábelt. Azóta semmi.) Nézegettem. Az rdp kommunikáció beindult, a jelszókérés is megtörtént, de aztán a security chanel kiépítése internal error-ral elhalt. Kínomban rákapcsolódtam egy másik AP-re a laptoppal – és megjavult a kapcsolat.

Még egy kis topológia. A nappaliban van egy kétnormás dlink AP (2,4/5 GHz, ezek két AP-nek látszanak), és pont ugyanilyen van a padláson is. A tetőtéri hálószobákban meg van még két öreg tplink AP. (Csak egészség legyen, meg wifi.) Ez összesen hat. (Na jó, a T routeren is van még egy, de az a guest wifi, jelen esetben nem játszik.)
Végigpróbáltam a nappaliból mindegyiket. Mindegyikről ment az rdp elérés. Pedig elég kacifántos útvonalak vannak a házban, időnként akár 3-4 switch-csel is. Csak arról az AP-ról nem ment, melyen először kapcsolódtam rá a szerverre.
Tovább is van, mondjam még? A nappaliban a dlink 5 GHz-es AP-jére csatlakozom. Erről nem ment. Ugyanezen készülék 2,4 GHz-es AP-jéről viszont igen. A padláson lévő, pontosan ugyanilyen kétnormás készülék mindkét AP-jéről ment.

Szemrehányóan néztem. Felfelé. Most szopatsz?

Kikapcsoltam a laptopot. Kikapcsoltam a szervert. Kikapcsoltam a zűrös AP-t. Kikapcsoltam a két gép közötti összes switchet. Újraindítottam mindent. Mindkét gépen kiürítettem a dns és arp cache-eket. Újabb próba. Megint nem ment. Az internet persze hasított a rossz AP-ről is.
Ekkor ért haza Nej. Éppen a plafont néztem és a fogaimat csikorgattam.
– Mit csinálsz?
– Nem látod? Dolgozom.

Lejött egy óra múlva is. Ekkor 9gag-et nézegettem.

– És most mit csinálsz?
– Még mindig dolgozom.

Azt hitte, hülyéskedem. Pedig nem. Kilogikáztam, hogy nem lehet más, mint hogy valahol valami cache kurvaanyja beragadt, fogalmam sincs, hogy mi és hol, mert ismereteim szerint más már nem lehetett, meg egyébként is, az érintett hálózatot újraindítottam, de úgy látszik, hogy valami, aminek nem lett volna szabad ott lennie sem, beragadt valahol, ahol semmi dolga nem volt. Márpedig ha így van, akkor összeszorított fogakkal, de türelmesen várni kell.

Este nyolc körül mentem fel az emeletre Nejhez.
– Igen! – csaptam a levegőbe.
– Mit igen?
– Megoldottam! Most láthattad, hogyan dolgozik egy profi solver!
– Nem is csináltál semmit.
– Pont ez hozta a megoldást!
– És még azt hittem, hogy nekem van hülye szakmám.

Aztán ennyi. Egy újabb nehéz napon túl. Úgy, hogy gyakorlatilag el lett fecsérelve valami megmagyarázhatatlan baromságra. Eddig jól alakul az év.

Optimistán az új évet

Igazából nem egy nagy dolog, de az új év már rögtön az első munkanapon bejelentkezett: hahó, haver, én is itt vagyok!

Van itthon ez a játszóterem, egy szedett-vedett hyper-v cluster, kifejezetten laborkörnyezetek futtatására. Egy kicsit elhanyagoltam, már hónapok óta nem nyúltam hozzá és mivel hamarosan szükségem lesz rá, kezelésbe vettem. Rengeteg Windows update, host és guest szinten. Rögtön az első kérte is a szerver újraindítását. Megtörtént. Aztán a szerver cseszett megjönni rdp-n. Január másodika van, ilyenkor még bővében vagyok a türelemnek, vártam. Végül kénytelen voltam beletörődni: ez a szerver meghalt. Nézzük, mit mutat a konzol.
Ehhez persze emlékeznem kellett volna, hogyan működik az Aten switch és mi a kiosztása. Annyiszor megfogadtam már, hogy kiírom egy cetlire, de valahogy mindig elmaradt. (Most pótoltam.)

Valamikor tudtam, hiszen össze is kellett valahogy ezt rakni, de már egy éve nem kellett lokálban hozzányúlnom. Ilyenkor valahol azért megértem a nanoszervert. Bár egy világ dőlt össze bennem, amikor megtudtam, hogy annak is van valami faék egyszerűségű konzolja.

Na mindegy, kinlódtam, kinlódtam, aztán feladtam. Hátul átdugdostam a szervert direktbe, így már lett kép meg billentyűzet.
Nos… egy kicsit, na jó, nem kicsit káromkodtam. Valamelyik patch átnevezte a hálókártyát, network3-ra. Az operációs rendszer emiatt új hálózati eszköznek észlelte és rákérdezett, hogy szeretném-e, hogy ezt a kártyát lássák a hálózatról? És amíg a válaszra várt, addig nyilván nem lehetett látni, hiába maradtak meg az IPv4 beállításai. Kellemetlen? Ja. Különösen, ha azt is hozzáteszem, hogy ez a szerver az iscsi target, azaz ezen van az összes virtuális gép virtuális diszkje. Úgy szétesett a cluster, hogy öröm volt utána visszafoltozgatni.

Tudom, pontosan tudom, mi az a HA. Ez van. Ez egy ilyen gagyi laborkörnyezet. Azt hiszem, kénytelen leszek legalább valami dedikált iscsi lan-t mellé rakni.

De azért látod a mintát, ugye? Először csak a patkószeg (NIC name) veszett el, de végül maga a csata is.
Köszi, 2018.

Valaki meg akarja változtatni a jelszavadat

Szombat este beesett két levél. Mindkettő arra figyelmeztetett, hogy valaki meg akarja változtatni valamelyik blogom jelszavát. Nézegettem a leveleket. Hát, ugye, az ilyesmi eleve gyanús, különösen, ha a levélben jelszóváltoztató link is van. De minden rendben volt. A link tényleg jó helyre mutatott, a levél útvonala is rendben volt.

A blogok admin adatai között nem a fő postafiókom van megadva, hanem egy régebbi, melyet direkt erre a célra tartok még fent. Onnan minden levél továbbpattan a rendes postafiókomra.

A levelek ezen az útvonalon érkeztek.

Oké, az ördög nem alszik – különösen, ha informatikus – beléptem mind a két blogba és jelszót változtattam. De azért nem tértem könnyen napirendre a történtek felett, rákerestem a neten, hogy mi lehet ez.
Óh, Irgalom Atyja, ne hagyj el.
Az általános vélemény az volt, hogy spam. Néhányan azt is hozzátették, hogy a levélben xml szkript(?) van, melyre a link átirányít és így szerzi meg a jelszavadat. Ennek ugye a fele sem tréfa. Lekértem a levelek teljes részletezését. Abszolút rendben voltak. Semmi szkript. A levelek határozottan a szolgáltatómtól jöttek. SPF tökéletes. Digitális aláírás mindkét levélben. Borítékon, levélben ugyanaz a reply address. Azaz valami hülyegyerek azzal szórakozik, hogy vagy kézzel, vagy szkripttel nyomogatja a blog bejelentkezési oldalán az “elfelejtettem a jelszavamat” linket. Persze nem megy vele semmire, mert az emaileket én kapom meg, nem ő, a levélben lévő linkhez meg van egy kulcs, melyet nem fog kitalálni.

Nem is ez az ijesztő. Hanem az, hogy az internet mennyire átment vajákolásba, hozzá nem értő idióták észosztásába. Emlékszem, valamikor még egy sikeres keresés megoldást jelentett komoly informatikai problémákra is. Ma hályogkovácsolás folyik ezerrel, ordítóan hibás módszerek hajtogatásával.

Még félelmetesebb, hogy vannak, akik az internetet használják egészségügyi problémáik megoldásához is. Ember… látod, mi van. Ne légy magad ellensége.

Metavideók

Az előző bejegyzésben kissé elnagyoltam ezt a kifejezést. Miről is van szó? Olyan, a videó editor szoftverrel gyártott mozgóképekről, melyek akár meg is állhatnának önmagukban, de ehelyett nyersanyagként használom fel ezeket egy összefoglaló jellegű videóban.
Konkrétan a prágai videóba belekerült egy térképanimáció, egy slideshow és két timelapse videó.

  • Térképanimáció
    Nem is gondolnád, hogy mekkora küzdés volt. Több hétig tartott. Addig oké, hogy a Relive elkészíti ezeket a videókat (linkelem is ezerrel), de letöltésre nem adja át. Azaz ha fel akarom használni egy klipben, akkor le kell lopnom a képernyőről.
    Ami persze nem egy nagy dolog. Elég sok oktatóvideót csináltam, a laptopomon van is egy jogtiszta, de nagyon régi verziójú Camtasia. Mármint a döglött laptopomon. Amelyiken a maximális felbontás 1366*768 volt. Amelyikben i7-es processzor van.
    Természetesen felraktam a Camtasiát az új laptopra is. (1920*1080, i5.) Eldobta az agyát. Közölte, hogy ez a verzió nem képes ekkora felbontást kezelni. Frissítsek. Megnéztem az árakat. Az én verziómról már nem lehetett frissíteni, meg kellett volna vennem újra a cuccot, horribilis összegért. Időközben ugyanis belepakoltak egy komplett videóvágó szoftvert, azok meg durva drágák. (A ‘durva’ szó helyett eredetileg másik jelző szerepelt.) Nyilván megfordult a fejemben, hogy veszek egyet a torrentboltban, le is szedtem, de amikor elolvastam a telepítési útmutatót, elborzadtam. Kösz, de nem. (Egyébként is az a tapasztalatom videózás terén a feltört programokkal, hogy több velük a szívás, mint a haszon.) Szerencsére ma már vannak alternatívák. Képernyőlopásra például az ingyenes FFSplit/FFMpeg páros.
    Csá, Camtasia. Jó volt veled, de túl mohó lettél.
    Szépen fel is raktam mindent a laptopra. Bekonfiguráltam. Éles teszt.
    Tulajdonképpen… levette a képernyőt. De valami borzalmas minőségben. Az a pötty a térképen… nem szaladt, hanem vánszorgott. Ráadásul rángatózva. A térkép textúrája még csak nem is hasonlított.
    Először azt hittem, hogy csak rosszak a paraméterek, de majd frankón behangolom.
    Ezzel telt el az első hét.
    Kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy itt bizony a vas gyenge. Nagy a felbontás, gyenge a proci, nincs GPU. B terv. Ott van a videóvágó desktop. A felbontás ugyanaz, de i7 és Nvidia GPU. Felraktam oda is. Hasított. Hurrá.
  • Slideshow
    Itt pont a technológiáról nem kell beszélnem, anno nagyon sokat eljátszottam vele, írtam is róla, működik. Ugyan nem a klasszikus, minden képet alaposan bemutató diavetítést szoktam használni, hanem azt a hektikus, gyorsan pörgő változatot, de úgy gondolom, hogy ez a sebesség, ez a pörgés, ez a villódzás pont arra jó, hogy a képek alapos tanulmányozása helyett egyszerűen a csavargás hangulatát adja vissza. (Akit meg a képek érdekelnek, az nézze meg a fotóalbumokat. Mindig be vannak linkelve.)
    Itt inkább az volt a kérdés, hogy miért?
    Nos, azért, mert most szeptemberben nemhogy videófelvételek, de fényképek se nagyon készültek. Igen, nem volt nyersanyag. Most őszintén, ha be kell menned Budapest belvárosába, fényképezgetsz? És ha egy olyan városban jársz, melyet gyakorlatilag kívülről ismersz? Ahol fél évvel korábban lefényképeztél mindent, ami addig még nem volt lefényképezve?
    Hiába volt nálam a teljes, tízkilós felszerelés, alig használtam. Fényképek még csak-csak, videó alig.
    Oké, mondhatod, hogy ha nincs nyersanyag, akkor nem kell videót csinálni. Igaz. Csakhogy volt néhány érdekes kísérlet és kíváncsi voltam, hogyan lehet ezeket beilleszteni egy videóba. Amihez kellett egy videó.
    Végül nem lett rossz. A slideshow lett a kenyéranyag, a márciusi és a szeptemberi fényképek pontosan visszaadták a csavargásaink hangulatát, jobban, mintha videókat forgattam volna. Ráadásul unalmas sem lett (remélem), mert meg lehetett szaggatni tényleges videódarabkákkal.
  • Timelapse
    Huh, erre voltam a leginkább kíváncsi. Már régóta érdekelt a technika, de sajnos csak az ezeréves gopro kamerám támogatja, a többi nem. Ez meg… ezeréves. Otthon próbálkoztam ugyan vele, de az erdő melletti nyugis életben… mondjuk úgy, hogy nincs olyan pörgés, ahol tesztelgetni lehet. Prágában pedig élesben ment minden. Ahogy leraktam a kamerát. (Ezen még nincsen visszajelzés.) A fényképek közötti idő. A látószög. Szóval leraktam, aztán félóra szivarozás. Majd megint leraktam. Újabb félóra szivarozás. És csak itthon, jó egy hónappal később derült ki, mit is csináltam.
    Jó lett.
    Annyira nem, hogy önállóan rakjam ki a netre, de annyira viszont igen, hogy üde színfoltként belerakjam egy videóba. Feltéve, hogy készül ilyen videó.
  • Nos, ennyi. Ahogy Nej fogalmazott, amikor levetítettem neki: “Ügyes vagy. Egész jó videót gyártottál a semmiből.” Amihez annyit tennék hozzá, hogy szerintem a város és a sörtúrák hangulatát is sikerült megfognom. És tényleg a semmiből.

    Szimbiózis

    Azért félelmetes, milyen rendszerek épülnek rá a zsebben hordott számítógépeinkre. Visszagondolva arra az időszakra, amikor vezetékes telefonokat használtunk, a GPS-t el sem tudtuk képzelni, semmilyen kapcsolat nem volt a mai szemmel nevetségesen gyenge számítógépeink között, mi pedig reménytelenül analógok voltunk, szóval ebből a nézőpontból nagyon megváltozott a világ.

    Tegnap és tegnapelőtt az erdőben sétáltam. Elindítottam a Garmin karórán a mérést. Időközben fényképezgettem ezt-azt a mobillal. Hazaértem, leállítottam a mérést. A karóra bluetooth-on keresztül átlőtte a track-et a mobiltelefonnak, a Garmin app mobilneten keresztül felküldte az adatokat a Garmin felhőbe. Az ottani környezetem úgy van bekonfigurálva, hogy a Garmin felhőből a track-ek automatikusan szinkronizálódnak a Strava felhőbe, az Endomondó felhőbe és a Wikiloc felhőbe. A telefonomon van Endomondo kliens is, ez egyből lehúzta az Endomondo felhőből a track-et. A mobilon van Relive kliens is, mely észrevette, hogy az Endomondo applikáción új track van. Azaz mire levettem a cipőmet és besétáltam a nappaliba, az órám által rögzített track fent volt három felhőben, a Relive app pedig azzal a prompt-tal várt, hogy gyártson-e a track-ből 3D animációt? Amennyiben azt mondom, hogy igen, az app először szétnéz a mobiltelefonon és ha a fényképezőgépben be van állítva, hogy rögzítse a képekbe a GPS koordinátákat is, akkor az app észleli, hogy a track során mely pontokon fényképeztem, így az elkészülő animációba a megfelelő pontokra beilleszti a fényképeket. Valahogy így, meg így.

    Hát hol van ehhez a földrengés megelőzése birkavesével?

    PS.
    Persze ezzel a fényképezéssel óvatosan kell bánni, hiszen a telefon rossz megfogásakor keletkezett használhatatlan képek is belekerülnek, illetve a rosszul sikerült és újrafotózott képek is.