Category: IT

Az a helyzet, hogy ez egy 8-9 hónapos történet, egyre nehezebb felidézni az akkor vérforralóan bosszantó eseményeket. Mára valahogy már egyáltalán nem érdekesek. Nem is fogom különösebben erőltetni, ebben az utolsó részben még összeszedek néhány apró sztorit, aztán zárok. (Persze feltúrhatnám az akkor keletkezett kábé 250 oldalnyi feljegyzéseimet, de túrja a harapós ló.)

Nos, miután átalakítottam a vágórendszert natív 4K-ra és megoldottam a 4K-s videók megtekintését is egy 4K-s tévén, már csak egy területre kellett koncentrálnom: innentől minden eszközzel 4K-ban kellene felvennem, persze ha képesek rá. A mobil helyből tudta, a camcorder egyáltalán nem, ezekkel nem is volt gond, ellenben a Gopro eddig 2,7K-ban vett, ezt bizony át kellett állítanom. Csak éppen… nagyobb anyagmennyiség, illetve ami még durvább, időegységre vetítve is nagyobb anyagmennyiség. Ehhez egy nagyméretű, az eddigieknél is gyorsabb SD kártya kell. Újabb dollárjelek pörögtek a szemem előtt. De ekkor már mindegy volt. Van is egy ilyen kognitív torzítás, most lusta vagyok előkeresni a nevét, a lényeg, hogy ha az ember már beletolt a projektbe X csillió pénzt, aztán kiderül, hogy még kellene (meg még kellene, meg még kellene) egy kicsi, hogy tisztességesen be lehessen fejezni, akkor sóhaj és fizet.

Oké, keressünk SD kártyát. Rögtön itt is van kettő:
– SAMSUNG PRO Plus 512GB MicroSDXC 130 MB/s MB-MD512SA/EU
– SAMSUNG PRO Plus 512GB MicroSDXC 130 MB/s MB-MD512SB/WW
Csontra ugyanaz a két kártya. Csak éppen az áruk más. Megint vakarhattam a fejemet. Végül megkérdeztem a Geminit. Azt mondta, hogy a drágább kártya mellé adnak USB adaptert is. Ja, olyanom van, az nem kell. Erre a Gemini elkezdte csóválni a fejét. Hogy ez a Samsung USB adapter pont a Samsung kártyákhoz lett optimalizálva. Ha többszáz gigát kell felmásolnom a Gopróról a gépre, akkor nagyon nem mindegy. De persze ha az a 300 forint árkülönbség földhöz ver, akkor vegyem bátran az olcsóbbat.
Nem azt vettem.

Aztán még valami. Folyamatosan kinlódtam a C: meghajtómmal. Amikor nagyon régen összeraktam a gépet, úgy nézett ki, hogy raktam bele egy 512-es SSD-t, a fele lett a C:, a másik fele a D:, ahol a videóvágás történik. Na most a Windows-ban a C: még nálam is hízékonyabb, az utóbbi időben már folyamatosan kinlódtam vele. Hiába raktam át másik meghajtóra a Documents és a Downloads könyvtárakat, irányítottam át a Temp-et, hiába figyeltem erősen, mit rakok fel, valahol, valami miatt folyamatosan hízott a C: Hiába kapott 256 GB helyet, rendre elfogyott. Persze srinkelhettem volna, de akkor meg a videóvágásra fenntartott hely csökkent volna, én pedig pont most akarok áttérni natív 4K felvételek 4K-s vágására.
Nem egyszerű. A végső megoldás az lett, hogy beszereztem egy újabb SSD-t. Az 512-est megkapta a C:, az új 1024-est meg a Vegas Pro.
De messze nem volt ennyire egyszerű. Messze nem.
Kezdve ott, hogy szegény alaplap már agyon volt dugva. GPU (két pcie hellyel), pcie hangkártya, pcie hálókártya, volt már egy ssd, négy sata diszk… elég szűken voltunk. Arról nem is beszélve, hogy második ssd-nek már nem rakhattam bele akármit, NVMe/Sata, milyen generáció (Gen3/Gen4), mekkora TBW,… és persze a zsúfolt házban a hűtési problémák. Külön izgalmat jelentett, hogy a Gemini egy olyan alaplapleírást túrt elő, amely szerint a második SSD leblokkol a 6 SATA csatlakozóból négyet, az én manuálom ilyesmiről nem írt, de a Gemini kitartott, végül vakon vettem meg az ssd-t és csak a berakás után derült ki, hogy nekem volt igazam. Hűtőbordát nem tudtam rárakni, maradtam a gyári grafén-alumínium matricánál, eleinte állandóan mértem a hőmérsékletét a hozzáadott progival, de végül leszoktam róla. Bírta.

Aztán. Ránézésre apróság, mégis ez okozta a legnagyobb kárt. A GPU-ban hátul 3 darab display port és egy darab hdmi port van. Nekem viszont két hdmi-s és egy dvi-s monitorom. Logikus, hogy vennem kellett két fordítót. egy dvi-display és egy hdmi-display adaptert. Megvettem, összedugtam, működtek. Aztán amikor az ssd miatt szét kellett szednem a gépet, próbáltam kihúzni a videókábelt, de az istennek sem jött ki a GPU-ból. Aztán meghűztam erősebben, ekkor már megmozdult. Bár ne tette volna. Tudni kell, hogy elég nehéz hozzáférni az íróasztalom hátuljához, egyik oldalon fal, a másikon hat kerékpár, ezeket nem szivesen pakolászom arrébb. Emiatt nem is vettem észre, hogy az adapteren van egy “kényelmi” szolgáltatás, egy beépített kicsúszásgátló. Alul – tehát ott, ahová egyáltalán nem láttam rá – volt egy pici kidudorodás, azt meg kellett volna nyomnom, mielőtt ki akarom húzni. Nem tudta ezt Mehemed. A kisebbik baj az volt, hogy tönkrement a kábel. A nagyobbik az, hogy tönkrement a méregdrága GPU egyik display portja is, így már csak három monitort tudok rárakni.

A végére még egy apróság, bemutatandó, mennyire komplex volt ez az átalakítás és mennyi mindennek kellett – vagy kellett volna – stimmelnie. Már lement két nagy túra, a toszkán és az Érchegység-kör. Ekkor kezdtem vágni az olasz felvételeket és csak ott derült ki, hogy remek a Gopro 4K-s felvétele, csak éppen a Telemetry Lite ebből a felvételből már nem tudja kiszedni a gps trekket. Látja, hogy benne van, de csak a legdurvább érzékenységgel tud kiszedni valamit, ami leginkább egy üres gpx fájl. Eddig még mindig mákom volt, mindegyik esetben volt 1, azaz egy jó dátum a fájlban. Koordináta, az nem, de nekem nem is kell, elég a dátum. Szóval eddig még elvagyok, de mostantól nagyon borotvaélen inog ez az egész videós telemetria. (Olyannyira, hogy az ötödik olasz videóban már volt olyan gpx fájl, amelyikben egy darab használható adat sem volt. Ennél el kellett engednem a telemetriát.)

Az utóbbi időben nagyon elmentek az írások a videóvágás felé, ami egyfelől jogos, másfelől viszont történt itt az átalakítás során jócskán más is, ahogy az elején is felvázoltam.

Például nézzük meg, mi a helyzet a videók megjelenítésével?

Az erősítőre simán rádugtam a tévé optikai kábelét, működött.

Aztán maga a DLNA. Ettől fáztam egy kicsit, ilyesmivel még nem játszottam, először nem is igazán értettem, mi ez, aztán utánaolvastam és meglett. A NAS-on még bénáztam egy adagot, leginkább azzal kinlódtam, hogyan sugározzak tartalmat úgy, hogy a tévé médialejátszója is értelmezni tudja. Aztán sikerült. Csak éppen az utolsó három év videóiból egyet sem játszott le. Ettől azért megkapartam magam. Aztán még jobban megkapartam magam, amikor kiderült, hogy a régi videók 60-70%-át sem játssza le. Bakker. Jó vétel volt ez az okostévé.

Hogyan lehetne megkerülni? Hát, például a Youtube-on keresztül. Mondjuk, ez kerülésnek már tényleg kerülés, jó nagy, de működik vajon? A saját videóim ugyanis kint vannak 4K-ban a csatornámon, elméletileg onnan is tudnám nézni a beépített Youtube kliensből. Megint pofára estem. A YT kliens nem engedte 1K-nál magasabbra venni a felbontást, azt meg a Youtube szándékosan elrontja, szóval elég gyatra lett a végeredmény. Megnéztem mások videóit, ott engedte a 4K-t. Nálam nem. Ez már valami személyes rémálom.

Újabb kerülőút. A tévére rá volt kötve egy miniPC is, elméletileg arról is le lehetett volna játszani a videókat. Mindenki ugyanazon a gigás switchen lógott, Cat6-os kábellel: a DLNA szerverként működő NAS, a miniPC és a tévé is, a PC és a tévé között HDMI, a PC pedig USB-ről ment rá az erősítő DAC bemenetére. Jól nézett ki.
Csak éppen a miniPC kevésnek bizonyult. Nem nagyon, de pont eléggé. Előzőleg ugyanis 1K-s tévére volt kötve és azon éppen elvitte a videókat, még a 4K-sat is, de az új 4K-s kijelző kifogott rajta. Ha viszont a 4K-s tévét visszabutítottam 1K-ra, akkor olyan pocsék lett a kép, hogy sírtam.
Persze így is. Belekeveredtem egy olyan kellemetlen zsákutcába, amelyből nagyon fog fájni a kijövetel.

Nagyjából 160e forintba fájt. Ennyibe került egy új miniPC, amelyik már képes volt lejátszani jó minőségben a 4K-s videókat a 4K-s tévén. De hol voltam ekkor még ettől?

Kezdjük azzal, hogy amikor megláttam az árakat, rosszul lettem. Intenzív egyeztetésbe kezdtem a Geminivel, több napi tárgyalás után végül sikerült darabonként beszereznem a cuccot. (Szívesen linkelnék, de ez már egy 8 hónapos sztori, az akkori linkeknek semmi relevanciiája sincs.) És így, darabonlént beszerezve, saját kezecskéimmel összerakva lett “csak” 160e forint.

Aztán az az összerakás. Tudni kell, hogy a 90-es években rövid ideig hardveres is voltam a munkahelyemen és akkoriban tényleg értettem is hozzá. Most viszont, ahogy ránéztem az SSD-re, majd belenéztem a miniPC-be, majdnem elsírtam magam. Ez már nem az én világom, nagyon nem. Aztán a Youtube alapján kiókumláltam, hogyan kell beraknom, de a hűtéssel gondban voltam. Ha van a miniPC-hez gyárilag hűtő (már ha az az), akkor minek adtak az SSD-hez külön is? Mindkettőt be kell raknom? Ha igen, akkor hogyan néz ki a szendvics? Aztán megint megkérdeztem a Geminit, a szerencsétlen egészen addig hülyeségeket mondott, amíg el nem kezdtem mindent lefényképezni és így már sikerült tisztáznunk, hogy az SSD-hez adott hűtőt kell beszerelnem, a géphez adottat meg nyugodtan kidobhatom.

Eh, öreg vagyok én már ehhez.

Aztán gyorsan visszafiatalodtam. Lusta vagyok visszaolvasni, szerintem valamikor régen írtam, hogy kidobtam az ezeréves D-Link DNS323 NAS-t (egy vicc volt már az egész), a benne lévő két diszket meg be akartam rakni a desktop PC-mbe. Igen ám, de már csak egynek volt bent hely. Ugyan ott figyelt még 3 minidiszknek való, dehát abba spec nem fér bele egy normál diszk. Fejvakarás. Jé, van benne még egy DVD hely is! Hmm. Hmm. Elővettem ez ezeréves múzeum dobozomat és előtúrtam egy szerelőkeretet. A 90-es évekből. Ilyentől ma már mindenki világgá szalad, manapság már minden műanyag, meg rugó, meg bepattintás, csavarhúzó már nem is kell… én viszont előszedtem a régi csavarjaimat is és tiptop beszereltem a másik diszket is a DVD helyére.

Na mindegy, működött a miniPC, kiszedtem a régit, beraktam az újat. Nézzük, mit tud. Háát… lejátszotta a videót, az tény… de hogyan? Megint sírtam. Hány csillió pénzt öltem már a projektbe és még mindig nem jutottam el odáig, hogy a 4K-ban gyártott videóimat meg tudjam nézni 4K-ban!
Elkezdtem kipróbálni egy rahedli videólejátszót. Bevontam a Geminit is, hogy segítsen tuningolni a lejátszókat. Megint eltelt pár nap. Aztán felszállt a fehér füst. Akadt egy lejátszó, amely viszonylag jó minőségben le tudta játszani a 4K-s videókat.
A Windows Media Player.
Igen, nekem is egyfolytában tikkelt a szemem. De hát mit lehet csinálni?

Aztán a slusszpoén. Véletlenül vettem észre, hogy ha nem AVC-be, hanem HEVC-be renderelem a 4K videót, azaz nem 60 mbps a bitráta, hanem csak 40, akkor már lejátssza az okos tévé médialejátszója is. Ebben az a vicces, hogy a HEVC sokkal komplexebb tömörítést használ, azaz a lejátszáshoz sokkal több GPU kell. Aztán azt mégis lejátssza, az egyszerűbb AVC-t meg nem. Mintha lenne a szoftverben egy beledrótozott korlát, miszerint a 60 mbps már sok, azt el se kezdi lejátszani, függetlenül a kódolástól.
De! Ha esetleg átsiklott volna rajta a figyelmed: az okos tévé médialejátszója játssza le a HEVC 4K videót tökéletes 4K minőségben. MiniPC nélkül.
Jó. Ez akár jó hír is lehetne. Csak éppen… három év… 93 videó. Ennyit kellene újrafordítanom. Végül két évet megcsináltam, a 2023-at majd ha lesz rá időm, meg kedvem.

Jogos lehet a kérdés, hogy akkor ezek után kidobhatom-e a miniPC-t? Ránézésre igen, de valójában nem.
– A 4K-s tévét már csak alapból is meg kell tudni hajtani valami PC-vel.
– Bizonyos esetekben Youtube videókat ezen keresztül érdemes nézni (nem, nem a beépített Youtube kliensből), ehhez viszont megint kell 4K lejátszás.
– Ha olyan streaminget néznék, amelyhez nincs kliens – ilyen például a PDC darts – akkor csak a miniPC-n keresztül tudom nézni.

Aztán a tévé médialejátszójának a hülyeségei:
– Nem tud DVD-t lejátszani. Amikor kiselejteztem a videóDVD-imet, az összeset felmásoltam a NAS-ra. Na, ezeket nem tudom lejátszani, csak a miniPC-n.
– A beépített lejátszónak korlátozott a codec készlete. A PC-n meg azt csinálok, amit akarok.
– De a legdurvább a VFR videók lejátszása. Nem tudja. (Mi is a VFR? Korábban írtam róla, a változó frame rate értékkel renderelt videókról van szó és az a helyzet, hogy nagyon sok házi videó – konkrétan a kajakos társaságunk nagyjából összes túravideója is – VFR.)

Ott járunk, hogy végre kihúztam a mobiltelefonos videók méregfogát.

Tényleg?

Hát, nem.

A következő filmsorozat előtt kiválogattam a hozzátartozó mobilos videókat, ráküldtem a Shutter Encoder-t és… nem lettek jók a felvételek. Összevissza rángatott mindegyik. De miért?

IS.
Azaz Image Stabilization. Magyarul képstabilizálás.
Egyszerűen nem volt bekapcsolva.
Hogyan fordulhatott elő ilyen baki?

Majd azt is elmondom, de egyelőre nézzük meg közelebbről, hogyan is működik ez az IS, milyen fajtái vannak és melyik mikor használható.

A funkció gondolom mindenki számára ismerős. Az ember keze remeg, esetleg sétál és emiatt rázkódik a kamera, bringázunk és mindenünk rázkódik, de úgy vagyunk összerakva, hogy az izmaink és legfőképpen az agyunk képes ezeket a rázkódásokat elsimítani. Mi pedig természetesen ugyanezt az elsimítást várjuk el a kamerától.
Hát, ja.

Alapvetően kétféle technika létezik: optikai és elektronikus. (Ahány kamera, annyi elnevezés, de a lényeg ugyanaz.)

1. Optikai képstabilizálás (OIS – Optical Image Stabilization)
Ez a hardveres megoldás. A mobiltelefon lencséje mögött apró mágnesek és rugók vannak, melyek fizikailag mozgatják a lencsét (vagy a szenzort), hogy kioltsák a kéz apró remegéseit.
– Előnye: mivel nincs szoftveres trükközés, nincs képvágás (crop), és a képminőség sem romlik. Kevés fénynél ez a legjobb, mert nem okoz “szellemképes” elmosódást.
– Hátránya: csak a mikrorezgéseket tudja kezelni. Sétánál, bringázásnál a nagy zökkenőket már nem tudja fizikailag követni a lencse, mert „elfogy” a helye a mozgáshoz.

2. Elektronikus (standard) stabilizálás (EIS – Electronic Image Stabilization)
Ez a szoftveres megoldás. A kamera app ilyenkor a telefon processzorát használja a kép “kivasalásához”. A szoftver egy picit „bezoomol” a képbe (kb. 5-10%-ot levág a szélekből). Ezt a levágott területet használja „biztonsági zónának”: ha megbillen a telefon, a szoftver eltolja a belső keretet az ellenkező irányba, hogy a téma középen maradjon.
– Előnye: sokkal hatékonyabb a nagyobb mozgásoknál, olyan hatást kelt, mintha egy láthatatlan gimbalon lenne a telefon.
– Hátránya: kisebb lesz a látószög a vágás miatt, és nagyon gyenge fénynél a szoftver néha furcsa, természetellenes rángásokat vagy elmosódást produkálhat.

Melyiket mikor érdemes használni?
– Mivel az optikai stabilizálás elég vérszegény, ezt akkor érdemes, ha álló helyzetből veszek fel filmet. Olyan körbeforgós, beledumálós snitteknél.
– Ha mozog a kamera – séta, bringázás – akkor viszont az elektronikus stabilizálás a nyerő. (Persze ki az, aki bringázás közben mobiltelefonnal kameráz?)

Az elektronikus stabilizáláson belül lehet játszani azzal, hogy a képből mekkora darabokat vágunk ki. Ha például a fentebb említett 5-10% helyett 20-25%-ot vágunk ki, akkor nagyon gyors mozgást is képesek leszünk stabilizálni, persze a kép mérete kisebb lesz. (Ezt nevezik Active stabilizálásnak.)

És akkor most nézzük, mit is böktem el. Pixel 9a telcsi, beépített gyári kameraszoftver. A képstabilizálás ki/bekapcsolása, nos, az el van ásva egy mély menű aljára.

Nálam itt valamiért, valamikor ki lett kapcsolva. Persze ezt még észre lehetett volna venni, feltéve, hogy az állapot ki van vezetve a képernyőre. De a gyári kameránál nincs.

Mutatom, hogyan néz ki a Blackmagic default állapota. A bal alsó sarokban látható a stabilizátor ikon, piros karikában.

Ha rákattintok, akkor feljön az állapot: standard, optical, off.

Egyszerű, mint a faék, de működik.

A Pixel gyári alkalmazásánál be kell menni egy eldugott menübe. Itt már nem lehet ki/bekapcsolni,csak állapotot állítani: locked, vagy standard.

Ha pedig ez nem elég, akkor egy további almenübe lépve lehet beállítani pl. Active módot. (Pontosabban, a beállított fps értéktől függ, hogy milyen IS módok állnak a rendelkezésemre.)

Gondoljuk át mindezt UX szempontból. Történik valami, én pedig gyorsan szeretném eldönteni, hogy szeretnék-e képstabilizálást és ha igen, akkor milyet? A gyári appnál elveszek a menüben, mert közben az akcióra figyelek, ráadásul ha már elindult a felvétel, akkor semmilyen menúbe sem tudok belépni. A vége az lesz, hogy habár a kamera mindent tud, de nem tudom beállítani, a felvétel pocsék lesz.
Mi van a Blackmagic szoftvernél? Észreveszem az akciót. Elindítom a felvételt. Aztán ha úgy érzem, hogy kell a stabilizátor, két pöttyintés a képernyőn – felvétel közben – és már a megfelelő stabilizáló algoritmus fut a felvétel alatt. (Hozzáteszem, nagyon szemléletes, hogy amikor átváltok a standard stabilizálásra, egyből érezhetően kisebb lesz a kép.)

Nos, ez lett a végső oka, hogy a gyári kameraszoftver helyett a Blackmagic-et használom. Az, hogy ez tudja a 25 fps-t, a gyári meg nem, az lehetett volna jó pont is, de mivel mindkettő VFR módban vesz, gyakorlatilag mindegy. (Emiatt nem is használom a 25-öst, a 60 fps azért csak több kép, csak simább mozgás.)
Viszont az IS kezelhetősége döntőnek bizonyult.
(Apró megjegyzés: a Blackmagic a Standard mód kiválasztásakor automatikusan bekapcsolja az Optical módot is.)

A végére még egy magyarázkodás. Miért erőltetem én ennyire ezt a mobiltelefont? A sisakon ott van a Gopro, a kézi felvételekhez meg van nálam egy camcorder, akkor mi szükség van a mobiltelcsire?
– Egyrészt a mobiltelefon mindig nálam van. Mindig. Megállok egy pihenőre, beülök egy presszóba, elsétálok megnézni egy táblát… a mobiltelefon mindig ott van a zsebemben. Ehhez képest a camcorder egy bumszli. Arról nem is beszélve, hogy nincs annyi kezem, hogy azt is cipeljem. Márpedig ha például sörözés közben kedvem támad valami felvételt készíteni, akkor a mobiltelcsi lesz kéznél.
– Biztosan van valami pszichológiai oka, de az emberek teljesen máshogy viselkednek egy mobiltelefonnal szemben, mint egy dedikált camcorderrel. A kamerától sikítófrászt kapnak és a személyiségi jogaikkal próbálnak lebunkózni. A mobiltelefonnak meg örülnek és szélesen belemosolyognak. Pedig nyilván látják, hogy éppen videót rögzítek vele. A magam részéről meghagyom a kérdést a mélylélektan művelőinek, ha nem akarok balhézni, akkor a mobiltelcsivel kamerázok. A camcorder meg marad a zoom felvételekhez.