Month: December 2007

Snowboarddal a Himalájáról

Mint a legtöbb lúzer, hagyományosan én is ilyenkor szoktam végignézni az éven, milyenre is sikerült. Hát, a mostani igen mozgalmasra… 1996 óta nem volt ilyen sűrű, pörgős évem. Én, aki mindent igyekszem alaposan előkészíteni, idén úgy éreztem magam, mint aki snowboardon száguld lefelé a Himalájáról, mindig csak az éppen felbukkanó akadályra koncentrálva.

  • Kezdjük a legfontosabbal. Eladtuk a kispesti lakást, megvettük a pestimrei sorházlakást. Ez egy egyszerű összetett mondat – de mi minden van mögötte… Gyakorlatilag az egészet én intéztem, a nem kicsit bonyolult bankolást, az ügyvéd-eladó-bank háromszög megszerkesztését, az utolsó hivatalbamászkálásokat is beleértve – és még mindig nem vagyok mindenhol átjelentve. De nem volt más lehetőség, Nej Százhalombattáról maximum drukkolni tudott.
  • Ugyanezzel a lendülettel eladtuk az öreg Ford-ot és Kovács úr megvette élete első új autóját.
  • Be is kellett rendezkednünk, átalakítgatni ezt-azt, kertet formálni. Szívem szerint ezzel foglalkoztam volna a legtöbbet, de pont erre maradt a legkevesebb idő.
  • Hirtelen érdekelni kezdték az embereket az írásaim. Én meg írtam is, mint egy bespeedezett szerzetes. Nem is tudom, mennyi cikk, könyvek (igen, lesznek…), blogbejegyzések itt is, ott is… mindezt persze szabadidőben. Már amennyi a lakásügyintézés mellett maradt.
  • Idén is voltak utazások: New York, Washington, Seattle, Prága, Murter, Cavtat, Dubrovnik, Velem, Barcelona. Az év fűszerei.
  • Befogadtunk két macsekot. Számomra ez az év meglepetése, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyesmire vetemedek. De jó, hogy vannak, életet visznek a kissé elidegenedő családtagok közé. (Most például tíz perce harcos vernyikolással kergetik egymást szélsebesen a lakásban. Néha berontanak a hálószobánkba, lesöpörnek egy sornyi dossziét a polcról és már rohannak is egy másik helyiségbe. Mit is mondtam, élet?)
  • Aztán az év második felének környékén jött a fekete leves: kiderült, hogy mennyire komoly is a vízhelyzet a társasházban és ezen belül mennyire komoly számomra. Aztán beütött ez a Külső Keleti Körút is, hogy végképp elvegye a lakásvásárlás okozta örömöt. Egyelőre mindkét területen küzdés van.
  • Amire szintén nem szívesen emlékszem, az a rengeteg szívás a személyes informatikai eszközökkel. A tabletpc-ben még mindig nem bízok, naponta archiválok róla, a munkahelyi laptopom már működik ugyan, de az adatvesztést még sokáig meg fogom szenvedni, az otthoni desktop csak akkor működik megbízhatóan, ha fél giga RAM-ot hagyok benne, így két giga RAM csak úgy pihen a fiókban, a NAS hónapokon keresztül jobban fagyott, mint egy pigvin segglyuka, persze, csak oda tudtam menteni, Barna gépéhez érkezésem sem volt hozzányúlni, pedig legkésőbb év végére igértem, hogy rendberakom, az új mobiltelcsit kétszer kellett visszaküldenem a szervízbe és most sem igazán acélos, amiket szenvedtem DVD írókkal, lemezekkel, arról még csak nem is írtam… nyomasztó.
  • Egy dolog volt, melyet a végtelenségig elhanyagoltam: az egészség. Ma reggel megmértem magam: jelentem, ilyen erősen még sohasem nyomtam a földet. Áttörtem egy újabb lélektani határt: 110,5 kg lett az eredmény. Mondjuk, várható volt: a másfél évvel ezelőtti műtét véget vetett a kinlódásaimnak (95 kg), újra ehettem bármit, újra ihattam bort. És volt mit pótolnom. De ez önmagában még nem lett volna akkora baj – csakhogy a korábban felsorolt dolgok mellett nem maradt idő a megszokott sportokra: uszoda, kerékpár… elmaradtak.

Nem vagyok egy rutinos szilveszteri fogadkozó, egyébként is lúzer dolognak tartom, ha valakinek szilveszter kell ahhoz, hogy megfogadjon valamit – de a számvetésből most egyenesen következik a korrekció: az előbbiek rovására a legutolsó pontra több időt kell jövőre fordítanom.

Csak még ma zabálok egy nagyot.

Tekintély

Most mondja valaki, hogy nem lehet tekintélyt szerezni a macskák szemében. Nálunk például mindkettő megvárja reggel, mire összekészítem magamnak a reggelit, kiviszem az étkezőbe és nekiállnék reggelizni – ekkor szarnak öt perc eltéréssel mindketten az almukba.

Apropó, macskatulajdonosok. A macskáink felvették azt a szokást, hogy amikor kiengedjük őket az udvarra, órákig elvannak, aztán bekéredzkednek, beletojnak az alomba és újra kimennek. Ahelyett, hogy elintéznék a dolgukat odakint. Ez most csak a fagyott földnek köszönhető vagy nyáron is inkább a puha almot fogják választani a keményebb földdel szemben? Ha igen, ti hogyan védekeztek ellene?

Állnak a férfiak

Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll.

Ott állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni
Sohasem fogják megunni
Állnak férfiak, nézik a csajokat.

Gumicsizmában, Krisztus-szandálban
„Nájki” cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak
Söröznek és cigarettát…

…Kínálnak körbe, hóba vagy zöldbe
Állnak a férfiak
Esőbe, sárba, strandon vagy bálba
Állnak a férfiak.
Temetőben vagy közkórházban
Templomkertben, pártszékházban
Állnak a férfiak, nézik a csajokat.

Áruházban, kiskocsmában állnak férfiak
Kisegítő iskolában állnak a férfiak
A diszkó előtt, a diszkó után
Mindig ott ácsorognak
„Ezt jól megdugnám!”- mondják egymásnak a férfiak,
akik ott állnak.

Algás palástban, zöld szakállal
A habokból a boltig kijött
Ez a klasszikus kép, innen indul minden
Amíg a délelőtt úgy elsuhan
Csak állnak a férfiak.

Ott állnak férfiak, sör- meg borszagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni
„Azt nézd, milyen!” – mondják, és
oldalba basszák akkor egymást.

– Kiscsillag: Állnak a férfiak –

Videó itt:

Jópofa félreértések

Furcsa, hogy a blog és a szakmai írások alapján mennyire más kép alakulhat ki az emberekben a valóságostól. Két példát tudok hozni a közelmúltból.

Egy ismerőssel beszélgettünk a belvárosban, majd amikor elváltunk, még megjegyezte:
– Ugye, kocsival vagy?
– ?
– Gondolom, egy ilyen kategóriájú szakembernek már jár a cégautó.
– Aha – böktem ki zavartan – Csak reggel nem tudtam, melyiket válasszam.

Egy másik ismerősöm beszélgetés közben jegyezte meg:
– Kicsit furcsállottam, amikor olvastam a blogodon, hogy mennyit szívtál a laptopoddal. Szerintem a te munkaidőd drágább lehet annál, hogy ilyesmire pazarold. Nincs a cégeteknél ember a gépek karbantartására?

Az első sztori szvsz egy téves – bár eléggé elterjedt – értékitéletet tükröz. A cégautó nem jutalom, hanem munkavégzési eszköz. Az kap, akinek szüksége van rá. Nekem nincs 7/24-es vidéki ügyfelem, nem szállítok hardvereszközöket ügyfeleknek, nekem az eszemet kell prezentálnom, arra meg nagyon jó a távoli hozzáférés, az email vagy a telefon. Munkába járáshoz viszont bőven elég a kerékpár vagy a tömegközlekedés. Végszükségben meg ott van a taxi.

A második sztori már árnyaltabb egy kicsit. Igen, vannak ilyen embereink. Viszont nekem – és a szakértői csapat többi tagjának is – meglehetősen spéci gépeink vannak. Mindenki telepakolta egy csomó olyasmivel, amikre szüksége lehet az ügyfeleinél. Olyasmikkel, melyek rendszeresen kellenek neki. Ezek a gépek nem olyanok, melyeket egy céges image-ből tipptopp újra lehetne húzni. Érthető, ha mindenki azt választotta, hogy ő tartja karban a saját gépét. És ha tudnátok, hogy időnként milyen melókat kell végezni az ügyfeleknél, akkor megértenétek, miért számít felüdülésnek egy-egy laptop újratelepítése.

Ünnepek alatt

Csendes, lassan csorgó napjaim vannak. A nagy hajtások után itt az idő megpihenni.

Találd ki, mit csinálok? Írok. Mindenfélét: szakmait, nem szakmait. Meg rajzolgatok.

Jó, mi? Mondhatnám, hogy jó nagy marha vagyok, pihenés helyett továbbra is csak hajtom magamat. De nem. Pont azt érzem, hogy nagyon sínen van most az életem, ha pihenésképpen ugyanazt csinálom, mint amit munkaként is végzek. Az egyetlen nagy különbség az, hogy most kényelmesen, ráérősem csinálom ugyanazt. Van időm csiszolgatni egy jelzőt, elkapni egy mozdulatot, egy gesztust. Percekig tudok gyönyörködni egy jól eltalált kifejezésben.
És így már rögtön pihenéssé válik ugyanaz a tevékenység.