Snowboarddal a Himalájáról

Mint a legtöbb lúzer, hagyományosan én is ilyenkor szoktam végignézni az éven, milyenre is sikerült. Hát, a mostani igen mozgalmasra… 1996 óta nem volt ilyen sűrű, pörgős évem. Én, aki mindent igyekszem alaposan előkészíteni, idén úgy éreztem magam, mint aki snowboardon száguld lefelé a Himalájáról, mindig csak az éppen felbukkanó akadályra koncentrálva.

  • Kezdjük a legfontosabbal. Eladtuk a kispesti lakást, megvettük a pestimrei sorházlakást. Ez egy egyszerű összetett mondat – de mi minden van mögötte… Gyakorlatilag az egészet én intéztem, a nem kicsit bonyolult bankolást, az ügyvéd-eladó-bank háromszög megszerkesztését, az utolsó hivatalbamászkálásokat is beleértve – és még mindig nem vagyok mindenhol átjelentve. De nem volt más lehetőség, Nej Százhalombattáról maximum drukkolni tudott.
  • Ugyanezzel a lendülettel eladtuk az öreg Ford-ot és Kovács úr megvette élete első új autóját.
  • Be is kellett rendezkednünk, átalakítgatni ezt-azt, kertet formálni. Szívem szerint ezzel foglalkoztam volna a legtöbbet, de pont erre maradt a legkevesebb idő.
  • Hirtelen érdekelni kezdték az embereket az írásaim. Én meg írtam is, mint egy bespeedezett szerzetes. Nem is tudom, mennyi cikk, könyvek (igen, lesznek…), blogbejegyzések itt is, ott is… mindezt persze szabadidőben. Már amennyi a lakásügyintézés mellett maradt.
  • Idén is voltak utazások: New York, Washington, Seattle, Prága, Murter, Cavtat, Dubrovnik, Velem, Barcelona. Az év fűszerei.
  • Befogadtunk két macsekot. Számomra ez az év meglepetése, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyesmire vetemedek. De jó, hogy vannak, életet visznek a kissé elidegenedő családtagok közé. (Most például tíz perce harcos vernyikolással kergetik egymást szélsebesen a lakásban. Néha berontanak a hálószobánkba, lesöpörnek egy sornyi dossziét a polcról és már rohannak is egy másik helyiségbe. Mit is mondtam, élet?)
  • Aztán az év második felének környékén jött a fekete leves: kiderült, hogy mennyire komoly is a vízhelyzet a társasházban és ezen belül mennyire komoly számomra. Aztán beütött ez a Külső Keleti Körút is, hogy végképp elvegye a lakásvásárlás okozta örömöt. Egyelőre mindkét területen küzdés van.
  • Amire szintén nem szívesen emlékszem, az a rengeteg szívás a személyes informatikai eszközökkel. A tabletpc-ben még mindig nem bízok, naponta archiválok róla, a munkahelyi laptopom már működik ugyan, de az adatvesztést még sokáig meg fogom szenvedni, az otthoni desktop csak akkor működik megbízhatóan, ha fél giga RAM-ot hagyok benne, így két giga RAM csak úgy pihen a fiókban, a NAS hónapokon keresztül jobban fagyott, mint egy pigvin segglyuka, persze, csak oda tudtam menteni, Barna gépéhez érkezésem sem volt hozzányúlni, pedig legkésőbb év végére igértem, hogy rendberakom, az új mobiltelcsit kétszer kellett visszaküldenem a szervízbe és most sem igazán acélos, amiket szenvedtem DVD írókkal, lemezekkel, arról még csak nem is írtam… nyomasztó.
  • Egy dolog volt, melyet a végtelenségig elhanyagoltam: az egészség. Ma reggel megmértem magam: jelentem, ilyen erősen még sohasem nyomtam a földet. Áttörtem egy újabb lélektani határt: 110,5 kg lett az eredmény. Mondjuk, várható volt: a másfél évvel ezelőtti műtét véget vetett a kinlódásaimnak (95 kg), újra ehettem bármit, újra ihattam bort. És volt mit pótolnom. De ez önmagában még nem lett volna akkora baj – csakhogy a korábban felsorolt dolgok mellett nem maradt idő a megszokott sportokra: uszoda, kerékpár… elmaradtak.

Nem vagyok egy rutinos szilveszteri fogadkozó, egyébként is lúzer dolognak tartom, ha valakinek szilveszter kell ahhoz, hogy megfogadjon valamit – de a számvetésből most egyenesen következik a korrekció: az előbbiek rovására a legutolsó pontra több időt kell jövőre fordítanom.

Csak még ma zabálok egy nagyot.

Tekintély

Most mondja valaki, hogy nem lehet tekintélyt szerezni a macskák szemében. Nálunk például mindkettő megvárja reggel, mire összekészítem magamnak a reggelit, kiviszem az étkezőbe és nekiállnék reggelizni – ekkor szarnak öt perc eltéréssel mindketten az almukba.

Apropó, macskatulajdonosok. A macskáink felvették azt a szokást, hogy amikor kiengedjük őket az udvarra, órákig elvannak, aztán bekéredzkednek, beletojnak az alomba és újra kimennek. Ahelyett, hogy elintéznék a dolgukat odakint. Ez most csak a fagyott földnek köszönhető vagy nyáron is inkább a puha almot fogják választani a keményebb földdel szemben? Ha igen, ti hogyan védekeztek ellene?

Állnak a férfiak

Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll.

Ott állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni
Sohasem fogják megunni
Állnak férfiak, nézik a csajokat.

Gumicsizmában, Krisztus-szandálban
„Nájki” cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak
Söröznek és cigarettát…

…Kínálnak körbe, hóba vagy zöldbe
Állnak a férfiak
Esőbe, sárba, strandon vagy bálba
Állnak a férfiak.
Temetőben vagy közkórházban
Templomkertben, pártszékházban
Állnak a férfiak, nézik a csajokat.

Áruházban, kiskocsmában állnak férfiak
Kisegítő iskolában állnak a férfiak
A diszkó előtt, a diszkó után
Mindig ott ácsorognak
„Ezt jól megdugnám!”- mondják egymásnak a férfiak,
akik ott állnak.

Algás palástban, zöld szakállal
A habokból a boltig kijött
Ez a klasszikus kép, innen indul minden
Amíg a délelőtt úgy elsuhan
Csak állnak a férfiak.

Ott állnak férfiak, sör- meg borszagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni
„Azt nézd, milyen!” – mondják, és
oldalba basszák akkor egymást.

– Kiscsillag: Állnak a férfiak –

Videó itt:

Jópofa félreértések

Furcsa, hogy a blog és a szakmai írások alapján mennyire más kép alakulhat ki az emberekben a valóságostól. Két példát tudok hozni a közelmúltból.

Egy ismerőssel beszélgettünk a belvárosban, majd amikor elváltunk, még megjegyezte:
– Ugye, kocsival vagy?
– ?
– Gondolom, egy ilyen kategóriájú szakembernek már jár a cégautó.
– Aha – böktem ki zavartan – Csak reggel nem tudtam, melyiket válasszam.

Egy másik ismerősöm beszélgetés közben jegyezte meg:
– Kicsit furcsállottam, amikor olvastam a blogodon, hogy mennyit szívtál a laptopoddal. Szerintem a te munkaidőd drágább lehet annál, hogy ilyesmire pazarold. Nincs a cégeteknél ember a gépek karbantartására?

Az első sztori szvsz egy téves – bár eléggé elterjedt – értékitéletet tükröz. A cégautó nem jutalom, hanem munkavégzési eszköz. Az kap, akinek szüksége van rá. Nekem nincs 7/24-es vidéki ügyfelem, nem szállítok hardvereszközöket ügyfeleknek, nekem az eszemet kell prezentálnom, arra meg nagyon jó a távoli hozzáférés, az email vagy a telefon. Munkába járáshoz viszont bőven elég a kerékpár vagy a tömegközlekedés. Végszükségben meg ott van a taxi.

A második sztori már árnyaltabb egy kicsit. Igen, vannak ilyen embereink. Viszont nekem – és a szakértői csapat többi tagjának is – meglehetősen spéci gépeink vannak. Mindenki telepakolta egy csomó olyasmivel, amikre szüksége lehet az ügyfeleinél. Olyasmikkel, melyek rendszeresen kellenek neki. Ezek a gépek nem olyanok, melyeket egy céges image-ből tipptopp újra lehetne húzni. Érthető, ha mindenki azt választotta, hogy ő tartja karban a saját gépét. És ha tudnátok, hogy időnként milyen melókat kell végezni az ügyfeleknél, akkor megértenétek, miért számít felüdülésnek egy-egy laptop újratelepítése.

Ünnepek alatt

Csendes, lassan csorgó napjaim vannak. A nagy hajtások után itt az idő megpihenni.

Találd ki, mit csinálok? Írok. Mindenfélét: szakmait, nem szakmait. Meg rajzolgatok.

Jó, mi? Mondhatnám, hogy jó nagy marha vagyok, pihenés helyett továbbra is csak hajtom magamat. De nem. Pont azt érzem, hogy nagyon sínen van most az életem, ha pihenésképpen ugyanazt csinálom, mint amit munkaként is végzek. Az egyetlen nagy különbség az, hogy most kényelmesen, ráérősem csinálom ugyanazt. Van időm csiszolgatni egy jelzőt, elkapni egy mozdulatot, egy gesztust. Percekig tudok gyönyörködni egy jól eltalált kifejezésben.
És így már rögtön pihenéssé válik ugyanaz a tevékenység.

RSO3Na – megfejtés

Meglepett, mennyi próbálkozás volt. Ezek szerint csak maradt valami értéke az olyan személyes nyereménynek, mint egy szignált karikatúravázlat.
Csak éppen korrekt megfejtés nem jött.

Addig sokan eljutottak, hogy ez valami vegyület – bár a pontosság azért hiányzott. Jött olyan válasz, hogy nátrium-petróleum-szulfonát. Ezen meglepődtem, mert ilyenről még csak nem is hallottam. A petróleum az egy olajfrakció, nem pedig vegyület. (Ettől persze a név még létezhet a köznyelvben.) Viszont a szulfonsav nátriumsója ígéretes tipp volt. Egy másik tippben az jött, hogy nátrium-lauril-szulfát. Ez sem volt olyan nagyon rossz, de ez egy konkrét vegyület – én pedig vegyületcsoportról írtam. A valami szénhidrogénlánc szulfátjának a nátriumsója is igen közel volt: ha nem is szulfát szerepelt a címben, a lényeg szempontjából szulfát/szulfonát… egyre ment.
Nos, az RSO3Na valójában egy érdekes vegyülettípus. Nem konkrét vegyület, hanem egy csoport. Az a nevük, hogy nátrium-alkil-szulfonátok, és attól lesz belőlük csoport, hogy az R, azaz alkil gyök tetszőleges hosszúságú telített (CH3-CH2-……-CH2-) szénláncot jelent.
Mitől olyan különleges ez a csoport? Attól, hogy a hosszabb szénláncú példányok remek detergensek. Vagy emulgeátorok, vagy tenzidek… kinek melyik tetszik jobban. Ennyiből jó megfejtés volt a nátrium-lauril-szulfát is, mert az is jó detergens.
Idáig több versenyző is eljutott – hiszen a detergens hatásuk miatt alkalmazzák ezeket az anyagokat mindenféle tisztítószerekben. Sőt, egy versenyző ki is mondta a bűvös szót: emulgeátor. Innen már csak egy lépés kellett volna ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan is működnek ezek az anyagok, minek köszönhető a tisztító hatásuk? Ezt az utolsó guglizást nem tette meg senki, pedig itt rejlett a magyarázat. Ezzel a guglizással lehetett volna megtalálni ezt az oldalt, vagy ezt az oldalt, esetleg onnan továbbmenni ide.

A nátrium-alkil-szulfátok azért különleges anyagok, mert egyszerre két, egymástól távoli világban is egyformán otthon vannak. A hosszú alkil csoport miatt befogadják a szerves anyagok. El tud vegyülni közöttük, tudja, mitől döglik a légy szerveséknél. De a nátrium-szulfát/szulfonát miatt szívesen látott vendég a szervetlen világban is. A vízmolekulák barátságosan körbeölelik, maguk közé húzzák. A nátrium-alkil-szulfát pontosan tudja, milyen a vízmolekulákkal együtt lazulni.

Vegyük észre, az írásban megemlített személyek, csoportok hasonlóan különleges egyének. Egyszerre otthon vannak a karikatúra világában: ismerik a szakmai fogásokat, elsőre kiszúrják, mi az olcsó megoldás, mi a sokat csiszolt poén, mi az utánozhatatlan zsenialitás. De ugyanannyira otthon vannak az informatika világában is – hiszen egyébként nem tudnának hiteles IT karikatúrákat adni az infomunkások kezébe. A felsorolt weboldalak pedig mind-mind kísérletek voltak a két világ közelbe hozására. Karikatúrák segítségével szerettek volna az alkotók informatikai fogalmakat, informatikus gondolkodást megértetni az érdeklődőkkel. (Már persze amelyik alkotó eljutott idáig.)
Nos, ennyi lett volna a kapcsolat. Persze, mint minden hasonlat, ez is rossz, gondoljunk csak arra a könnyen adódó szójátékra, hogy mosóhatás – agymosóhatás.

Habár idáig senki nem jutott el, de fredi jutott a legmesszebb: ő használta az emulgeátor kifejezést. Gyakorlatilag elcselezett a gólvonalig, aztán kinézett az edzőpadra, hogy most hogyan tovább. Értékelve a teljesítményt, őt hirdetem ki győztesnek. A kapcsolatfelvétel hamarosan meg fog történni. :)

ps:
Elkészült az RSS a Technet blog azon írásaihoz, melyekben karikatúrák is lesznek.

Karácsony online – adás vége

Micsoda karácsony volt! Semmi pezsgés! Semmi őrület! Semmi pörgés!

Olyan pasztellszínű lett, amilyennek egy karácsonynak lennie kell. A gyerekek feldíszítették a fát, a macskák minden igyekezete ellenére. Rövid lihegés, tisztálkodás, szépruha, majd az ajándékok fa alá súvasztása. Habár megegyeztünk, hogy idén senki senkinek, hiszen itt van a ház, pénz meg nyista… de valami apróság mégis jutott mindenkinek. (Mondjuk az enyém még vagy az Amazonnál vagy a Postán dekkol.) A winampba Kormoránt töltöttem, ide illatos gyertya, oda füstölő. Mindenki megcsócsálta a saját ajándékját, én a közös ajándékkal ismerkedtem. Aztán körbeültük a nagy asztalt, töltöttem magamnak egy pohár bort és elmondtam, miket tervezek jövőre. A macska ezalatt szélvészgyorsan kergetett fel-alá a lakásban egy dió alakú fenyőfadíszt – de túlkiabáltam a zörgést. Nem akármilyen évnek nézünk elébe.
Aztán a lányok kártyáztak, Barna elvonult én pedig WoW játékkönyvet fordítgattam. Csendben, nyugodtan.
Nagyon jó este volt.

Nagyítás

Soha nem fáradnak el, ha cérna után lehet ugrálni.

Nagyítás Nagyítás

Van aki köt, van, aki akasztgat. És van, aki fényképez.

Nagyítás

Nem sok látszik ki a fenyőből. Hja, a díszek kétszer ekkora fákhoz szoktak.

Karácsonyi séta

Nem is írnék sokat, a történet nem túl izgalmas. Családi szokás, hogy a Karácsony előtti héten valamikor csavargunk egyet a városban. Idén ez éppenhogy belefért a naptárba – végülis tegnap este mentünk el, a mozi után.
Természetesen vittem a fényképezőgépet is.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Megjegyzések:

  • A hatodik képen a szaxis fújta, mint állat, előtte pedig egy bódult hajléktalan pogózott. Sajnos pont sötétben nyomták, így ennél jobban nem tudtam lekapni őket.
  • Az utolsó négy képen a holdbéli táj a Roosewelt-tér, csak éppen fény alapú műalkotásokat installáltak az épületekre.
  • Az összes kép megtalálható ebben az albumban.

Macskafogó2

Ezer éve nem voltam moziban. Elég, ha annyit mondok, sokkolt, hogy mindenki zabával, kólával vonult be. Amikor utoljára moziban jártam, ez még nem volt divat. Ja, igen, hangja már volt a filmeknek.
De erre a rajzfilmre mindenképpen el akartam menni. Még akkor is, sőt, attól inkább, hogy az Index 3 napja mindent elkövet, hogy legyalázza. Nem tudom, mi lehet a háttérben, de nagyon gusztustalan.

Öreg hiba lett volna úgy elmenni, hogy ugyanazt várom, mint húsz évvel ezelőtt. Nem is úgy ültem be – és nem is csalódtam. Nepp, Ternovszky – hozták a formájukat. Jöttek a rájuk jellemző fárasztó poénok, a rejtett és kevésbé rejtett utalások, mindenféle áthallások. Ötször-hatszor jó nagyokat nevettem, kontroll nélkül… és ilyesmi már régen fordult elő velem. Szóval, tetszett. A vége mondjuk lehetett volna valamivel harapósabb is, valljuk be, ez most olyan semmilyenre sikerült. Meg ugye meg is lebegtették, hogy a történet egyáltalán nincs lezárva…

De a szemem igazából a stáblistán gúvadt ki. Volt egy olyan rovat, hogy ‘gagman’. Öt név volt felsorolva, köztük Tiboré is. Tiborral együtt katonáskodtunk, egy ideig az egyetemen is évfolyamtársak voltunk. Túlzás lenne, ha azt mondanám, zseniális humorával mindekit leterített. Nem, pont ellenkezőleg. Szótlan, száraz ember volt, és annyira szanaszét fókuszált, hogy nem is mindenki tartotta normálisnak. Kinézetre akár adóellenőr is lehetett volna. Az egyetemet hamar otthagyta, eltűnt a szemem elől. Legközelebb egy humorfesztivállal kapcsolatban bukkant fel. Nem is akárhogyan. Szerzőként indult és egyike lett a nagy felfedezetteknek. Farkasházy hasonlóképpen vélekedett róla, csak ő gázóraleolvasóhoz hasonlította. Ellenben írni, azt tudott. A Hócipőben jelent meg néhány krokija, nekem határozottan tetszettek. Aztán megint eltűnt.
Teljesen váratlanul ért, amikor egyszer Pesten felhívott. Én akkor egy webes karikatúramagazint szerkesztgettem és ő is valami hasonlóban gondolkodott. Elmentünk, sör mellett tapasztalatokat cseréltünk. Akkor tudtam meg, hogy a Fábry csapatában dolgozik, mint gagman, azaz poéngyáros. Egyszer még kijött hozzánk, eljátszott a kölykökkel, beszélgettünk. A kapcsolat akkor állt megint takarékra, amikor megpróbált beszervezni egy polgári körbe. Hiába győzködtem, hogy én nem vagyok olyan, erősködött, hogy az kifejezetten jó, legalább lesz kivel vitatkozniuk. Mivel a mazochizmusom akkor sem volt túl fejlett, így nem álltam kötélnek. Azóta ez volt az újabb hír, itt a stáblistán, amit hallottam róla. Él, alkot. Nem tudom, a nagy nevetések közül hány szárad az ő lelkén, de nem is érdekel. Csak gratulálni tudok.

Ecce Homo

Képzeld el, hogy fa vagy. Szép, hatalmas, dús lombozatú. Egyik nap azt látod, hogy emberek vesznek körül. Aztán egyszer csak elkezdik baltával csapkodni a bokádat: tompa dübbenések, éles fájdalmak, tehetetlenség.
Elképzelted?
Mennyire emberi… logikus agyunkkal pontosan tudjuk, hogy a fáknak nincsen idegrendszere, nem éreznek fájdalmat. De agyunk érzelmes fele simán felülbírálja a logikát.

B+

Félelmetes, a túlterheltség mit ki nem hoz az emberből. Világéletemben csendes, konfliktuskerülő ember voltam, erre most kint találtam magam az utcán, egy jókora kődarabbal a kezemben.

Van valami emberformájú baromállat ugyanis, aki azzal szórakozik, hogy este kilenc után a kertvárosi szűk utcákban driftelget a jégen, egy lefűrészelt kipufogójú 1300-as Ladával. Pont úgy lakunk, hogy az utak mellettünk torkollnak egy térbe, nyilván ezt a részt jobban szereti a marhája.
Én egy ideig tűrtem, aztán felkaptam a vizet meg a bakancsomat – ezzel akár keresztül is tudom rúgni a kasztnit – majd kisétáltam megbeszélni vele a helyzetet. Ahogy haladtam a kocsi felé, felkaptam a földről egy ökölnyi követ is.
Nem várt meg – sőt vissza sem jött. Csak azt lehetett hallani, hogy még jó negyedóráig döngetett fel-alá, pár utcával arrébb.

Save the day

Egyébként ritka vacak napom volt. A tervekkel sem haladok odabent valami jól, illetve, ami még rosszabb, kedvem sincsen írni. A délutáni őrületet már említettem, este fél kilenc körül értem haza, vacsora után meg aztán az égvilágon semmihez sem volt már kedvem, csak tologattam az ujjam a tabletpc tapipadján.
Aztán most, közvetlenül elalvás előtt, öt perc alatt rajzoltam egy zseniálisat.
Ilyenkor érzi az ember, hogy ezért az öt percért volt értelme reggel felkelni.