Napközben nem enged maga közelébe. Valószínűleg azért, mert én vagyok az, aki néha fegyelmezni próbálja.
Este viszont, alighogy bebújok az ágyba és lekapcsolom a lámpát, már ott is settenkedik az ágyban. Először a bajszát érinti az enyémhez, majd megfordul és rátolat az orromra. Ezt a gesztust általában el szoktam hárítani. Nem zavartatja magát, mellémbújik, összegömbölyödik. Játékosan harapdálja a kezemet én pedig időnként simítok rajta egyet. Így alszunk el.
Reggel pedig kezdődik minden előlről: megint nem enged még csak egy méteres körzetben sem magához.