Day: December 24, 2007

Karácsony online – adás vége

Micsoda karácsony volt! Semmi pezsgés! Semmi őrület! Semmi pörgés!

Olyan pasztellszínű lett, amilyennek egy karácsonynak lennie kell. A gyerekek feldíszítették a fát, a macskák minden igyekezete ellenére. Rövid lihegés, tisztálkodás, szépruha, majd az ajándékok fa alá súvasztása. Habár megegyeztünk, hogy idén senki senkinek, hiszen itt van a ház, pénz meg nyista… de valami apróság mégis jutott mindenkinek. (Mondjuk az enyém még vagy az Amazonnál vagy a Postán dekkol.) A winampba Kormoránt töltöttem, ide illatos gyertya, oda füstölő. Mindenki megcsócsálta a saját ajándékját, én a közös ajándékkal ismerkedtem. Aztán körbeültük a nagy asztalt, töltöttem magamnak egy pohár bort és elmondtam, miket tervezek jövőre. A macska ezalatt szélvészgyorsan kergetett fel-alá a lakásban egy dió alakú fenyőfadíszt – de túlkiabáltam a zörgést. Nem akármilyen évnek nézünk elébe.
Aztán a lányok kártyáztak, Barna elvonult én pedig WoW játékkönyvet fordítgattam. Csendben, nyugodtan.
Nagyon jó este volt.

Nagyítás

Soha nem fáradnak el, ha cérna után lehet ugrálni.

Nagyítás Nagyítás

Van aki köt, van, aki akasztgat. És van, aki fényképez.

Nagyítás

Nem sok látszik ki a fenyőből. Hja, a díszek kétszer ekkora fákhoz szoktak.

Karácsonyi séta

Nem is írnék sokat, a történet nem túl izgalmas. Családi szokás, hogy a Karácsony előtti héten valamikor csavargunk egyet a városban. Idén ez éppenhogy belefért a naptárba – végülis tegnap este mentünk el, a mozi után.
Természetesen vittem a fényképezőgépet is.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Megjegyzések:

  • A hatodik képen a szaxis fújta, mint állat, előtte pedig egy bódult hajléktalan pogózott. Sajnos pont sötétben nyomták, így ennél jobban nem tudtam lekapni őket.
  • Az utolsó négy képen a holdbéli táj a Roosewelt-tér, csak éppen fény alapú műalkotásokat installáltak az épületekre.
  • Az összes kép megtalálható ebben az albumban.

Macskafogó2

Ezer éve nem voltam moziban. Elég, ha annyit mondok, sokkolt, hogy mindenki zabával, kólával vonult be. Amikor utoljára moziban jártam, ez még nem volt divat. Ja, igen, hangja már volt a filmeknek.
De erre a rajzfilmre mindenképpen el akartam menni. Még akkor is, sőt, attól inkább, hogy az Index 3 napja mindent elkövet, hogy legyalázza. Nem tudom, mi lehet a háttérben, de nagyon gusztustalan.

Öreg hiba lett volna úgy elmenni, hogy ugyanazt várom, mint húsz évvel ezelőtt. Nem is úgy ültem be – és nem is csalódtam. Nepp, Ternovszky – hozták a formájukat. Jöttek a rájuk jellemző fárasztó poénok, a rejtett és kevésbé rejtett utalások, mindenféle áthallások. Ötször-hatszor jó nagyokat nevettem, kontroll nélkül… és ilyesmi már régen fordult elő velem. Szóval, tetszett. A vége mondjuk lehetett volna valamivel harapósabb is, valljuk be, ez most olyan semmilyenre sikerült. Meg ugye meg is lebegtették, hogy a történet egyáltalán nincs lezárva…

De a szemem igazából a stáblistán gúvadt ki. Volt egy olyan rovat, hogy ‘gagman’. Öt név volt felsorolva, köztük Tiboré is. Tiborral együtt katonáskodtunk, egy ideig az egyetemen is évfolyamtársak voltunk. Túlzás lenne, ha azt mondanám, zseniális humorával mindekit leterített. Nem, pont ellenkezőleg. Szótlan, száraz ember volt, és annyira szanaszét fókuszált, hogy nem is mindenki tartotta normálisnak. Kinézetre akár adóellenőr is lehetett volna. Az egyetemet hamar otthagyta, eltűnt a szemem elől. Legközelebb egy humorfesztivállal kapcsolatban bukkant fel. Nem is akárhogyan. Szerzőként indult és egyike lett a nagy felfedezetteknek. Farkasházy hasonlóképpen vélekedett róla, csak ő gázóraleolvasóhoz hasonlította. Ellenben írni, azt tudott. A Hócipőben jelent meg néhány krokija, nekem határozottan tetszettek. Aztán megint eltűnt.
Teljesen váratlanul ért, amikor egyszer Pesten felhívott. Én akkor egy webes karikatúramagazint szerkesztgettem és ő is valami hasonlóban gondolkodott. Elmentünk, sör mellett tapasztalatokat cseréltünk. Akkor tudtam meg, hogy a Fábry csapatában dolgozik, mint gagman, azaz poéngyáros. Egyszer még kijött hozzánk, eljátszott a kölykökkel, beszélgettünk. A kapcsolat akkor állt megint takarékra, amikor megpróbált beszervezni egy polgári körbe. Hiába győzködtem, hogy én nem vagyok olyan, erősködött, hogy az kifejezetten jó, legalább lesz kivel vitatkozniuk. Mivel a mazochizmusom akkor sem volt túl fejlett, így nem álltam kötélnek. Azóta ez volt az újabb hír, itt a stáblistán, amit hallottam róla. Él, alkot. Nem tudom, a nagy nevetések közül hány szárad az ő lelkén, de nem is érdekel. Csak gratulálni tudok.