Foglalni az interneten

Sokáig gondolkodtam a tábla felett, de amint összeállt a stratégia, gyorsan meghúztam a bábukat. Sajnos nem elég gyorsan. Múlt héten lett volna repülőjegy 160e forintért, feltéve, ha péntekig rábólintunk. Objektív okokból csak hétfőn tudtunk rábólintani – de ekkor már 230e-be került. Se la zsizny.
De ma délután minden mást lepörgettem.
A szállás lefoglalása San Francisco-ban gyorsan ment. Egyik ablakban a maps.google.com játszott, a másikban a google.com… és minden adat jött is egyből. A foglalás kulturált volt: miután mindent kiválasztottam, még feljött egy összefoglaló ablak, hogy ezeket adtad meg, biztosan jók az adatok? Igenlő válasz esetén már kapta is le a zsét a kártyámról.
Az autóbérléssel már voltak cifrázások. Itt is ki kellett töltenem egy részletes formot, majd küldtek egy emailt. Mondván, hogy nem ugyanoda szándékozom visszavinni a gépet, ahonnan elhoztam, emiatt lehetnek plusz költségeim. Az emailben kirészleteztek mindent, majd azt mondták, ha így oké, akkor validáljam. Hát… volt egy kis meglepetés. Egyfelől mivel ez egy ír cég volt, nem dollárban számoltak, hanem euróban. Nagyon nem mindegy. Másfelől, amikor elmentem a linkre, megnézni, hogyan kell validálni – közölték, hogy az igényem már el van fogadva. Pedig emlékezni szoktam rá, ha validálok.
De a legdurvább a szállás volt a Yosemite-völgyben. Odakint ugye működik a kapitalizmus: ha valamire nagy a kereslet, akkor az eladó megteheti, hogy beleszarik. (_Ezt_ már sikerült nekünk is meghonosítanunk.) A kitöltendő form elég durva: univerzális. Egyszerre vonatkozik vagy harminc szállodára, kempingre, lodge-ra. Ilyenkor két eset lehetséges: vagy rengeteg információ zúdul ránk vagy csak a metszet, azaz közel semmi. A rangerek az utóbbit választották. Úgy kell megrendelned a szállást, hogy nem tudod – és nem is kapsz visszajelzést – hogy az adott időben van-e egyáltalán az általad megcélzott egységben hely. De azt se tudod, hogy ha pont van, amit keresel, akkor az mennyibe kerül. Csak azt kapod meg, hogy pl. a Curry Camp-ben a szállás 76-180$ között van. Viszont tény, hogy ez az információhiány harmonikus: ugyanis azt se tudod megadni, hogy a kempingen belül milyen szállást kérsz: sátrat, bungalót, duplabungalót esetleg motelszobát? De a végén meg kell adnod a bankszámlaszámodat és be kell csekkolni, hogy elfogadod a feltételeket. És csak reménykedsz, hogy olyan szállást kapsz, melyet szeretnél és annyit fognak levonni, amennyit egy másik weblapról puskáztál le. Validációs oldal? Felejtsd el.
Alternatíva? Egy amerikai telefonszám. Hívd fel, majd válaszolnak.
Nagy levegő. A comment mezőbe beírtam mindent részletesen. Két óra múlva jött a visszaigazoló email. Szerencsére vették az adást és az árak is jók. Nagy kő le a szívről. (Mondjuk, attól nem féltem, hogy nem lesz hely. Áprilisban csak a komplett idióták mennek a Yosemite parkba, és annyira meg nam vagyunk olyan sokan, hogy két és fél hónappal korábban még ne lehessen foglalni.)
Már csak a TripIt-be kellett volna beregisztrálnom, hogy egy helyen legyen ez a csomó visszajelző, validáló email – de sajnálatosan egyik kibocsátót sem tudta lekezelni a lap. Hja, még csak béta.

Egy félresiklott projekt – a betervezett döbbenet

E-he. Azt hittem, már nem lesz miről írnom. Tévedtem. Van. Csak már nem olyan sok.

Az egyik az a bizonyos ékezetes probléma. Hát, az bizony nem oldódott meg, pontosabban nem úgy, ahogy szerettük volna. A német mérnök ugyanis, miután kijelentette, hogy az Exchange 2007 eltérő viselkedése by design és az ügyfélnek kell újrafordítania a programját, keresztbe tette a karját és várt. Én ugyan célozgattam rá, hogy foglalkozhatna azzal is, hogy miért nem lehet állítani a locale paramétert a Mailbox szerveren, de a füle botját sem mozgatta. Aztán az ügyfél megmozgatott minden követ, felvette a kapcsolatot azzal a külső fejlesztő céggel, aki anno a programot készítette, megolajozta a folyamatot egy kis zsével, újrafordították a programot – és most már jó. Eset lezárva – még csak bug report sem lett belőle. Aztán nem győzött csodálkozni a customer survey hapi, hogy csak úgy röpködtek részemről a hármasok.

A másik… hát, az jó nagy égés volt. Az előző írást ott fejeztem be, hogy leállítottunk minden észnélküli kapkodást, szépen felmértük a terepet, megterveztem mind a rendrakást, mind a további lépéseket. A rendrakás egyik lépése az volt, hogy az AD integrált DNS zónákat átpakoljuk a domain partícióból az applikációs partícióba. Ez egy logikus lépés, így ugyanis a DNS rekordok nem terhelik a GC replikációt.
Megcsináltam. Természetesen bejelentések folyamatosan jöttek az ügyféltől, mint mindig. A gyerektartományban nem működött az OWA – de az mindig is trágya volt. Időnként belassult az ügyfél befelé jövő levelezése. Felhívtak. Visszakérdeztem: hol lassú? – Hát, a unixos smarthost és a nem általunk támogatott brightmail között. Akkor? – kérdeztem vissza, talán túl ingerülten is. Jó, jó – mondták, csak úgy érdeklődtünk.
Ment tovább az élet. Aztán jött egy újabb telefon a helyi rendszergazdától. Hogy mi a jó francot csináltam a DNS zónájukkal? Mondtam, hogy terv szerint átraktam az applikációs partícióba. Miért? Mert megtalálták a hiba okát – közölte – A külső rendszerek számára ugyanis megszűnt mind a cegnev.hu, mind a leany.cegnev.hu zóna. Azt is megtalálták, hogy azért, mert az összes zónáról törölve lett az a pipa, mely engedélyezi a zónatranszfert. Bang. A pofám fémes reccsenéssel szakadt le. Ennyit az alapos tervezésről. A fene sem gondolta volna, hogy azzal, hogy áthelyezem máshová a zónát, valami ellenállhatatlan kényszertől vezérelve a zóna beállításait is megváltoztatja valami idióta mechanizmus. Rémálom… de le kellett nyelnem a békát. Végül is… én nem gondoltam rá a tervezéskor. Persze ennyi erővel arra is gondolhattam volna, hogy a gombra kattintáskor zöld koboldok törnek ki a My Computer ikonból és magukkal ragadják az egérkurzoromat, majd perverz leveleket küldözgetnek a nevemben a nőnemű munkatársaknak.
Hogy még nagyobb legyen az égés, tudni kell, hogy az ügyfél hatalmas erőket ölt bele a probléma megoldásába. Network-ös szakemberei hihetetlen méretű logokat túrtak át. A tűzfalas ember napokon keresztül bogarászta a szabálylistákat. A unixos emberük órákon keresztül reszelgette a smarthostot. Az ügyfél összes informatikusa a problémán pörgött, durván két napon keresztül.
Így amikor kiderült a jelenség oka, biztos lehettem benne, hogy az ügyfél összes informatikusa egyszerre csapott a fejére: már megint az a szerencsétlen nem tudja, mit csinál.

Jó szakma.

  1. Bevezetés
  2. Tartományi konszolidáció
  3. Bénázás a parancssorban
  4. Az Exchange organizáció átállítása
  5. Faragások
  6. További faragások

Beszédes nevek

Csak éppen nem úgy. Nem arról árulkodnak, aki viseli, hanem arról, aki kimondja.

Megmagyarázom.

Az interneten rengeteg véleménnyel lehet találkozni, hasonlóképpen persze az IRL-ben is. És vannak olyanok, akik már az első pár szavukkal diszkvalifikálják magukat.
Ha például valaki úgy kezdi, hogy “mert az M$…” vagy súlyosabb esetben “és akkor a Microfos…” – abban a pillanatban lapozok is tovább. De ugyanez megvan a politikai életben is. Ha valaki azzal nyit be, hogy “így a Lopcsány…” vagy “azt hiszi a Gyurcsányi”… esetleg “mit képzel már ez a Vekker”… a további véleménye már nem érdekel. Mindegyik entitásnak megvan a saját neve, nyugodtan lehet arra hivatkozni. Kifacsart nevekkel hangulatot kelteni, az egyik legszánalmasabb irodalmi eszköz. Az illető ugyanis vagy primitív vagy nem bízik abban, hogy a mondanivalója önmagában megállja a helyét – emiatt rásegít egy kis hangulatmódosító sárdobálással.
Én viszont egyik esetben sem vagyok kíváncsi a véleményére.

Ízek és szagok

Éjfél körül van. Hosszú és erős nap volt, bontasz is egy üveg kaliforniai Shirazt. Az első korty emberes, hogy jusson mindenhova, amikor megjáratod a szádban. Aztán gúvadt szemmel téped fel az ajtót és rohansz a fürdőszobába, kiköpni: a bor ugyanis megbuggyant.
Visszafogott mormolások között mész le a nappaliba, új bort választani a borhűtőből. És ekkor szembesülsz azzal, hogy a macska odaszart a hűtő környékén terpeszkedő alomba egy hatalmasat.

Ritka összhang az ízek és a szagok között.

Kivetítés

Ahogy megy a busz, elmegy egy kutyafuttató mellett. Jó nagy gyepes rész, rajta néhány betonpad, majomketrec, a végében pedig hajléktalan viskó: a bokrok ágait összehúzták, rákötöztek valami funérlapot és vastagon bepokrócoztak alá. Elnézem, ahogy a deres fűben, plédekbe csavarva próbálnak aludni… és megpróbálom elképzelni, mit érezhet az őrangyaluk. Mennyire tele lehet a töke – már ha egyáltalán, ugye – azzal, hogy az általa menedzselt egyén élete ennyire félresiklott. És milyen elégedettség töltheti le az enyémet pont ebben a pillanatban, amikor ilyeneket gondolok.

Azért mekkora gáz már ez: amikor az ember a saját megfelelési kényszerét kivetíti az őrangyalára is.

A tabletpc újra száguld

Írtam már, nem is keveset, arról, hogy egész biztosan el vagyok átkozva: több, mint egy éve nem vagyok képes működő informatikai hátteret biztosítani magamnak; lépteimet döglődö, félhalott számítógépek kísérik. Nos, múlóban a vész.
A tabletpc-nek például határozottan jót tett az újratelepítés. Valami az image-ben lehetett, vagy egy régi driver, vagy valami kehe az oprendszerben, nem tudom. De amíg image alapból lett újrahúzva, rendszeresen teleszemetelte a vinyót. Amióta feltettem az XP Tablet PC Edition 2005 oprendszert, meg a frissen letöltött drivereket, azóta megjavult. Egészen 3 hétig.
Akkor ugyanis ráállt arra, hogy mind sleep, mind hibernate módból nem állt fel. Pontosabban trükkös volt: elkezdett ugyan felállni, csak valami megfogta. Ez a megfogás jó 30 percig tartott – csakhogy 25 perc után megint bekapcsolt a sleep. A gép úgy aludt vissza, hogy fel sem ébredt. Hogy irigyeltem ezért… Ki is nyomtam a szemét. Letiltottam az időzített elalvásokat, csak az összecsukásnál hagytam meg. Innentől tudom, hogy 30 perc kell a felébredéshez – egyszer ugyanis kivártam. Persze várakozás közben nem reagált semmire: se tapipad, se billentyűk, se ctrl+alt+del… Aranyos. És persze nem mindig csinálta, de azért elég sokszor. Kínomban átálltam desktop üzemmódba, este mindig kikapcsoltam a gépet, délután meg be. Erre elkezdte bekapcsoláskor is a hülyeséget. Még jó, hogy nem nagyon van hova tovább őszülnöm.
Elgondolkoztam egy process explorer-es kisérleten, de előbb jött egy intuitív ötlet: legyaktam a Spyware Doctor nevű csodát. Azóta eltelt egy hét – és semmi. Tökéletesen alszik, tökéletesen ébred. És itt kezdett derengeni, hogy időnként a munkahelyi gépemen is voltak bebootolási hibák, lehetetlen hosszú várakozások. (Laptop, de desktop üzemmódban.) És azon is fent van. Már nem sokáig.
Pedig hogy örültem neki anno. “2007 legjobb Antispyware szoftvere!” – legalábbis a PcWorld szerint. A rezidens védelem és a szkennelés ingyenes, fizetni egyedül az irtásért kell. Naponta frissülő adatbázis. Tipikus otthoni környezet.
Aztán kiderült, hogy a csodadoktornak szaros az alsógatyája.

Vadászat

Nem akármilyen hosszú hétvégén vagyunk túl. Mint egy hatalmas vadászaton: borzasztó nagy vadakat sikerült leterítenem.

  • A padlás kitakarítása. Brontosaurus Giganticus.
  • A sufni első frontjának lebontása. (Megindultak lefelé az ajtótokok, gyk. nem lehet se kinyitni, se becsukni az ajtókat.) Lebontottam az egészet, masszívabban rögzítettem a tokokat, most szuper. Elefánt.
  • Szétpakoltam, rendszereztem és visszapakoltam a családi irodát. Ezzel hatalmas lépést tettem a hamarosan bekövetkező adóbevallás sikeres teljesítése felé. (Tessék megfigyelni, hogy az alsó polcokat szabadon hagytam a macskák számára. Egyelőre.) Medve.
  • Rendet vágtam a cédék között is. Az adat cédéket már korábban szétpakoltam, most a zenei cédék számára építettem ki falon/polcon a tárolókat – és töltöttem is fel azokat. Nem mellesleg felhajigáltam a falra néhány képet is, így azért valamivel jobban néz ki a szobánk. (Gondolkodtam azon is, hogy felrakom az MVP okleveleket a falra. Bőrkeretükben nagyon jól mutattak volna: kétoldalt két MVP oklevél, középen meg Nej bizonyítványa, mely hivatalosan igazolja, hogy egy arizonai étteremben megevett egy csörgőkígyót. Hja, ki miben jó… Szarvasbika.
  • Rájöttem, hogyan lehet egy word template-t szöveg formázására használni. Tudom, neked ez semmi, de nekem nagy lépés volt a következő könyvem felé. Farkas.
  • Ha már elmerültem a template-k világában, kiszasszeroltam, hogyan lehet word2007 segítségével fb2 állományokat gyártani. Tudom, neked ez se nagy dolog, de engem megmentett egy virtuális gépen futó Word2003 üzembeállításától. Vaddisznó.
  • Elmentünk a világ végére (Premier Outlet) ruhát vásárolni. A legjobbkor. Akkora leárazás volt téli ruhákban, hogy csak pislogtam: hosszúujjú pólók 22e helyett 7e, túranadrág 17e helyett 11e, meg ilyenek. Róka.
  • Aztán ami nem jött össze: le kellett volna mosatni az autót. Igen, ilyen ramaty időben. Jövő szerdán viszem kötelező szervízre és ha azt akarom, hogy a szerelők ne csak bottal piszkálják meg, akkor legalább egy fekete réteget el kellett volna távolítani róla. Reggel kilencre el is mentem a kedvenc kézi mosómhoz. Meg voltam győződve, hogy ebben az időben egész biztosan nem kell sokáig várakoznom. Tulajdonképpen be is jött, ugyanis annyira vacak volt az idő, hogy a mosó ki sem nyitott: el sem tudták képzelni, hogy kuncsaftjuk lesz aznap. Kopasznyakú csirke.

Nagyítás

Takonykór

Hát, ez is megjött. Nem panaszkodok, így is életem leghosszabb náthamentes periódusán vagyok túl: 2006 novembere óta nem volt semmi. Most van.
Ahogy Nejnek nemrég magyaráztam: ez az időszak úgy fog visszaköszönni a jövő ifjúságában, hogy ‘Petrényi József halálközeli élményeinek visszatükrőződése informatikai írásaiban’. Esszé, 3000 karakter. Minimum. Hétfőre.

A környék, ahol lakom

Rejtélyes egy kicsit. Mi általában január közepén már kidobjuk a karácsonyfát. Mivel az új helyen ez az első karácsony, gondoltam, megvárom, hova dobják mások, honnan szedi össze az FKF, vagy ki.
Semmi. Január vége van és eddig egy nyiszlett fát láttam kirakva, azt is elfújta a vihar.
Most akkor
– vagy senki nem használ élő vágott fenyőfát karácsonyfának,
– vagy mindenkinek kandallója van a nappaliban.

Yosemite

Érdekes hely. A Lonely Planet könyvből:

“During the height of summer, when all facilities are open, more than 9000 people may be packed into Yosemite’s campgrounds on any given night. Those hope to get to touch with nature may find they’re more in touch with their neighbors, who are often clanging pans, slurping beer by the fire or snoring in their tents just 10-or 20ft away.”

“All park campsites include a picnic table, a fire pit with a barbecue grill, and a bearproof food storage locker. Bear s have nothing against your personally, but they do want your food, so use that food locker at all times.”


Azaz röviden összefoglalva: Barátom, ha úgy gondolod, hogy kiszakadva a nagyvárosból, a természet lágy ölén fogod magad halálra relaxálni egy nyári napon a Yosemite parkban… jobb, ha újragondolod az egészet. Egymás szájába fog érni a lábujjatok a kempingben.
Aztán a macik… nyugi, a fekete medve nem téged akar megenni, csak a kajádat. De azt kiszimatolja mindenhol.
Lássuk ugyanerről a helyiek véleményét is.



Tényleg érdekes. Ezek után kíváncsi voltam, lehet-e vadkempingezni? Lehet. De nem ám csak úgy, ukmukkfukk. Kvóták vannak, területekre. Azaz előre be kell jelentened, hogy ekkor meg ekkor itt meg ott szeretnél csavarogni. Erre kapsz egy engedélyt (wilderness pass), aztán nyomhatod. Feltéve, hogy beleférsz a limitbe. Megnéztem, már most, januárban is van olyan terület, ahol július egy-két napjára betelt a természet – nincs hely.

Tetris

Vagy Sokoban. Még én sem tudom. De valami borzalmasan bonyolult logikai játék, az kurvafix.

Amióta kiköltöztünk, nagyjából azt a mintát követtük, hogy lent ide-oda pakolásztuk a dolgainkat, ha pedig valamire nem volt egyből szükségünk, nemes egyszerűséggel felszórtuk a padlásra. Szószerint. Általában Barna nyerte el a feladatot, ő pedig nem vacakolt sokat, már a létráról felhajította a nagy büdös sötétségbe.
Természetesen hamar eljutottunk odáig, hogy ez-az azért kellett volna. De a padlás fekete lyukként viselkedett. Nemhogy válogatni nem lehetett a káoszban, de még csak felmenni sem.
Éreztem, hogy ez nem mehet így sokáig. Ütemeztem is rá időt – melyet persze elsodort az élet. Szerencsére a cégem volt olyan jó fej, visszakaptam az elkefélt napot.
Ma korán reggel egy unikum – hideg van ám a padláson, de nagyon – aztán egész nap tologattam a dobozokat.

Nagyítás

Rögtön az indulás jött a legnagyobb kihívás. Egy szabad négyzetcentim sem volt, amellyel el tudtam volna indulni. Végül a két legkevésbé használt kupacot raktam egymás tetejére, a felszabadult hellyel pedig már boldogultam.

Nagyítás

A fenti kép már menetközben készült. Látszik is, van hely a torony előtt.

Nagyítás

Ez pedig egy ritka kép, szerintem ilyen rálátása a záportározóra rajtam kívül kevés embernek van. Kedves környékenlakók, a mélyítés után így néz ki a záportározó. Tiszta, steril. De hogyan lesznek ebben nyárra békák??

Nagyítás Nagyítás

Ezek a képek pedig már csak úgy vannak. Hogy ne érjen olyan hirtelen véget az írás.

ps:
Persze, a padlást is rendberaktam estére, de a sötétben már nem tudtam fényképezni. Hidd el nekem, táncparkett lett a tér közepén.

Várszegi

Várszegi Tizedes. Nekem már csak ez marad a keresztneve. Ha belegondolok, hogy azóta valószínűleg egy 52 éves szikár jóföldmunkásember lehet Egerbaktán… fura.
A katonai alapkiképzésen ő volt a rajparancsnokom. Egy szavam sem lehet ellene, messze a legrendesebbek egyike volt.
Én már akkoriban is rajzolgattam a magam szórakozására. Észre sem vettem, amikor egyszer mögémállt és nézte, mit alkotok. Amikor hátradőltem, hogy távolról is megtekintsem szakértő szemmel a művemet, akkor vettem észre, hogy ott áll, nagy szemeket meresztve:
– Petrényi, magának ebből a képességből még sok haszna fog származni az életben – jósolta.
– Ugyan már, tizedes elvtárs, ez csak öncélú szórakoztatás – hessegettem el a tömjénfüstöt.
De már késő volt. A bogarat belerakta a fülembe. Én addig ugyanis tényleg csak a magam szórakoztatására rajzolgattam, eszembe sem jutott, hogy ezekből a firkálmányokból bármilyen hasznot is húzzak. Ettől a beszélgetéstől rögződött valahogy belém, hogy figyeljem, mennyire válik be a tizedes jóslata.
Az első választ nagyon hamar megkaptam. Az alapkiképzés közepe táján egy nagy bajúszú szakszi körbejárta a szobákat, hogy lesz Ki Mit Tud, ki akar indulni.Mindenhonnan üres papírral távozott. Ekkor újra nekiindult, de más stratégiával.
– Ki akar indulni a Ki Mit Tud-on? – jött be harsányan a szobába.

– Ne legyetek már ennyire hülyék. Kiálltok, oszt elszavaljátok az Anyám Tyúkját. Viszont addig hetente háromszor próbálunk. A kantinban. Este hétkor.
Sok ember szeme felcsillant. Ekkor volt ugyanis a kopaszok szokásos esti szopatása. Folyómosás. Meg egyebek. Én például a szaros vécécsészék tisztára sikálásában voltam vérprofi.
Engem speciel meggyőzött. A körút végére jó húsz embernyi mezőny gyűlt össze. Enyhe problémát jelentett, hogy ebből tizenkilencen az Anyám Tyúkját tervezték előadni, de katonáéknál semmi sem lehetett eléggé bizarr.
Írtam magamnak öt percnyi humoros szöveget és kitaláltam hozzá egy illusztrációsort. Az volt a lényeg, hogy a rajzok minél kevesebb vonalakból álljanak, humorosak legyenek és minél több legyen rajtuk a pucér nő. Pár nap alatt elkészültem a műsorral. Szerencsére a próbákon előadás helyett vad Coca Cola mámorban kártyáztunk meg fakorongoztunk, produkálnia senkinek sem kellett magát.
Aztán eljött az előadás. Kértem egy olyan nagy, letépkedős papíros táblát meg egy vastag fekete filctollat. Akkoriban még szerettem szinpadon illegetni magam, az előadás is jól sikerült, legalábbis a célkitűzésemet maximálisan sikerült elérnem: a közönségnek nagyon tetszett, a zsűri viszont alpárinak minősítette, így nem juthattam tovább.
Viszont fél év múlva szakmányban rajzoltam a leszerelő zászlókat.
Aminek nem csak az volt a haszna, hogy darabját 150 forintért alkottam meg, hanem az is, hogy hirtelen respektem lett. Megtehettem, hogy az általam mélyen utált Bognár szakaszvezetővel közöljem, hogy neki, ha az alakulótéren dobszó mellett nyalja ki a seggemet, akkor sem rajzolok. Apró örömök az ilyesmik, de jól esnek.
Aztán sokáig semmi. Az egyetemen, amikor kollektív őrület volt – VEN – nyilván mindenki igyekezett kamatoztatni a tehetségét. Aki tudott, az hangszeren játszott, aki tudott, kocsmát épített, üzemeltetett, filmet forgatott, aki tudott újságot írt és minden szabad felületet telerajzolt. Itt gyakorlatilag senki nem talált semmi különlegeset abban, hogy én az utóbbi tevékenységekkel foglalkoztam inkább.
Egyetem után dolgos hétköznapok jöttek. Hét évig dolgoztam az akkori munkahelyemen, senki még csak nem is tudott arról, hogy képes vagyok két párhuzamos vonalat rajzolni.
Amikor leszivárgott Veszprémbe a rendszerváltás, két sértett ember újságot alapított. Nem titkolt céljuk az volt, hogy szénné cikizzék az önkormányzatot. Az újság neve Bakonyi Betyár lett és valahogyan én is belekeveredtem. Helyi Hócipőnek szánták, kéthetente jelent meg, talán 10 számig bírta. Az biztos, hogy nem a rajzolói fizetések vitték csődbe, mivel maximum jó szóért dolgoztunk.
Megint hosszú csend. Jó négy évig nem rajzoltam semmit, azt is elfelejtettem, hogy van hozzá érzékem. A gyerek projekt akkoriban jobban lekötött.
Már Pesten laktunk, amikor hozzáfértem a világhálóhoz, valamikor 97 elején. A munkahelyemen Compuserve gateway-n keresztül, otthonról meg lopott dialup accounttal. Ne fújolj, akkoriban te is úgy nyomultál. Volna. Ekkor kezdtem azon gondolkodni, hogy kellene valami személyes honlap. Persze ha már van, nem ártana rá tartalom is.
Végül összejött valami. A nyitólapon volt rólam egy fénykép (az esküvőnkön készült, de Nejt leretusáltam róla), írtam pár sort magamról és felraktam néhány rajzomat. Ezt a weblapot a későbbiekben rengeteget csiszoltam, gyakorlatilag ez volt az az oldal, ahol megtanultam a html kezelés fogásait. De persze ez rajzban nem jelentett semmi változást. Az első tablet beszerzése annál inkább: baráti segítséggel hozzájutottam egy picike AceCad tablethez és innentől semmi nem állt a digitális alkotás útjába. (Itt található az első számítógépes rajzom. Itt meg a második.)
Rövid időn belül eljutottam odáig, hogy egyre több lett a rajz és már elnyomott mindent. Szét is választottam és a rendkívül frappáns Humoros Rajzok néven indítottam el egy új oldalt. Az SWI-nél, persze, akkoriban csak az volt a menő. Ennek az oldalnak a révén ismerkedtem meg a Startlapot elindító sráccal, keveredtem bele az első, meglehetősen szűk körű Startlap bővítésbe… de végeredményben ebből nem sokat profitáltam. Ma már semmi közöm az egészhez, az akkori emberekkel sem tartom a kapcsolatot.
Nem kevés kavarás után kialakult egy Világökörség nevű karikatúramagazin. Ennél az volt a legnagyobb tettem, hogy volt annyi önkritikám és a háttérbe szorítottam magam. Azt jelöltem ki magamnak mint célt, hogy megismertessem Magyarországon a világ élvonalbeli karikatúristáit, a világgal meg a magyar élvonalt. Baromi nehezen indult be ez az egész, aztán egy év múlva a United Media be is záratta. Tény, volt egy kevés szerzői jogsértés, mentségemre legyen szó, hogy akkoriban azt se tudtam, mi az. (Úgy képzeltem, hogy ami kint van a neten, az szabad préda.) A magazin csúcskora a legális újraindítással jött el. Ekkor ugyanis kénytelen voltam leveleket írni a világ legismertebb rajzolóinak. Hogy kultúrák kölcsönös bemutatása. Meg adjon 10 rajzot. Meg vagy küldjön szöveget vagy engedje meg, hogy én írjak. Mindez olyan 1999-ben volt. Meglepődnél, hogy akkoriban mennyire közvetlenek voltak a legnagyobb nevek is. Csomóan belementek, még a magyarok közül is néhányan. A végén eljutottam odáig, hogy elterjedt a magazin híre és innentől nem én kértem rajzokat, hanem nekem kellett válogatnom a kéretlenül küldött rajzok körül. És nem akármilyen nevek küldözgettek karikatúrákat.
Ez négy évig ment, megállás nélkül. Egy hétvégét sem hagytam ki, gyakorlatilag beépült az életembe, hogy hétköznap gyűjtés, hétvégén lapszerkesztés. Mindemellett a rajzaim is egyre jobbak lettek, kezdett formálódni valami stílusféleség. Ekkortájt jutottam el oda, hogy már papírra is egész jól rajzoltam. Pofátlanul be is próbálkoztam nemzetközi karikatúrafesztiválokra és bár nagy díjakat nem hoztam el (nem voltam se ukrán, se török, se orosz), de komoly részsikereket azért értem el. Szintén ekkorra elég komoly kapcsolatrendszerem alakult ki, például belepofázási joggal hozzáférést kaptam az NCA (Amerikai Karikatúra Szövetség) zárt bulletin board-jához. Ez a jogosultság még mindig megvan, de ma már nem érdekel annyira a beszélgetés. Bezzeg akkor… többször magam alá pisiltem, amikor megláttam, milyen nevek közé csöppentem.
Ekkortájt készült el a ‘Szlengünk a szeren‘ című könyv anyaga, durván 80 szócikk és ugyanannyi karikatúra. Összességében másfél évig foglalkoztam vele, a könyvért kaptam 38e forintot, köszönhetően a kiadó sunyiságának. Nem, nem ebből vettem az akkori lakásomat.
Aztán egyszer elég lett. Elfáradtam, meguntam, az új munkahelyem már többet kívánt, nem maradt időm. Bezártam a Világökörséget. (Nagyon kemény döntés volt, hiszen akkoriban már el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle.) Egy lebutított light verzió megtalálható a lapból Marcinál.
Hogy ebből a szakaszból mit profitáltam? Egyfelől szinte semmit, másfelől rengeteget. Pénzt nem kerestem, de az egóm hatalmasat fejlődött, a rajzkészségem szintén. A világ is kinyílt, valahogyan belekeveredtem a vérkeringésbe, rengeteg országból kaptam pályázati invitálásokat, egyéb leveleket. De ez megint az egógyarapodás rész. Viszont láttam azt, hogy Magyarországon karikatúraélet, az nincs, nulla, odakint meg legalább százezer nálam jobb rajzoló van.
Ennek egyenes következménye volt, hogy jó négy évig megint nem rajzoltam semmit. Nyilván ennek is megvolt az oka, egyfelől az informatika egyre több időmet vitte el, másfelől rájöttem, hogy egy csomó mindent írásban is legalább olyan jól elő tudok adni, mint rajzban – és azért ez gyorsabb.
Szóval így.
Most, hogy az alapszintű szakmai ismeretterjesztéshez hirtelen le kellett porolnom ezt a képességemet, nem kicsit érzem magam hülyén. Egyfelől élvezem a rajzolást. Meg dühös vagyok magamra, hogy ennyi évet kihagytam. Másfelől látom, hogy tévedtem: mindent mégsem lehet szóban úgy előadni, mint egy jól összedobott rajzzal.

Így ismét olyan szakaszba fog kilengeni az inga, hogy megint rajzolgatok. És kíváncsian várom, a végelszámolásnál hogyan fogom érezni: mennyire volt igaza Várszegi Tizedesnek.