Day: January 20, 2008

Az a bizonyos harmadik gomb

Az autó slusszkulcsán van három kapcsoló. Az egyik a központi zárat nyitja, a másik zárja. A harmadik… az egy csoda. Ha megnyomom, akkor villog az autó irányjelzője.
Vásárláskor meg is kérdeztem, hogy ez mire jó? – Hát, ha a nagy tömegben nem ismerném fel az autómat, akkor ez beazonosítja – mondta az eladó.
Ma kipróbáltam. A Tesco parkolójában nyomkodtam a gombot, miközben közelítettem az autóhoz. Kábé nyolc méterre lehettem tőle, amikor végre vette a jelet és villogni kezdett az irányjelző.

Azaz. Ha egy nagy parkolóban pont az én autóm mellett parkol egy pont ugyanolyan mentazöld Chevrolet Lacetti kombi, mint az enyém és az aggkori szenilitásomból kifolyólag nem ismernék rá a rendszámra, akkor ezzel a gombbal ki tudom választani a kettő közül az enyémet. Más alkalmakkor használhatatlan.
Mekkorát kaszálhatott, aki ezt belefejlesztette…

Kimászni a homokozóból

Méghozzá egy váratlan megvilágosodással.

Már évek óta fényképezgetek, mondhatom, remekül tudom tekergetni a képmanipuláló tekerentyűket: fehéregyensúly, érzékenység, vakuerősség, autófókusz, manuál fókusz… a barátaim. De ennél mélyebbre nem tudtam leásni. Akárhányszor is próbáltam meg beleveszni a blende, rekesz, rekeszidő, mélységélesség témakörbe, egy idő után mindig beletört az agyam. És ez az időpont mindig hamarabb volt, mint ahogy megértettem volna, miről is van szó.

Aztán elröppent néhány év… és a múlt héten egyszer – félálomban a metrón – hirtelen megértettem. Újra elővettem a könyveimet, nekiálltam olvasni – és csak néztem bambán, hogy mi is volt az, amit eddig nem értettem. Hiszen minden olyan világos.

Leírom, csak úgy, magamnak.

A történet arról szól, hogy az érzékelőre pont elegendő fénynek kell eljutnia. A fény stream jellegű, tehát az elegendő mennyiség kétféleképpen szabályozható: mekkora kaput nyitok és mennyi ideig tartom nyitva.

  • Szűk kapu esetén a következőkre számíthatok:
    A megfelelő fénymennyiséghez sokáig kell nyitvatartanom – és nem biztos, hogy ennyi ideig puszta kézzel képes leszek rezzenéstelenül tartani a masinát.
    A fókuszpont -azaz a megcélzott pont – széles körzetében lesz pengeéles a kép.
  • Tágranyitott kapu esetén:
    Rövid ideig kell nyitva tartanom a kaput. Kisebb az esély a bemozdulásra.
    Csak a fókuszpont közelében lesz éles a kép, attól távolabb homályosabbá válik.

Az összes többi már száraz technikai kérdés. Hogy a kapunyitást blendének, más néven mélységélességnek nevezik és a mérőszám fordítottan arányos (az f3.5 jóval tágabb nyitást jelent, mint mondjuk az f28), az már csak megszokás kérdése. A nyitvatartási idő meg rekeszidő – és ez is fordítottan arányos, ugyanis 1/x sec értékekről beszélünk, de a kijelzőn az x látszik.
Igen, elismerem, egy kicsit olyan, mint az a bútorbolti Monty Python jelenet, amikor mindegyik eladónak más volt a megértési defektje, így amikor mindegyik egyszerre volt jelen, meglehetősen bizarrá vált a kommunikáció.

No, tisztáztuk, mi kell a jó képhez: elegendő fény. A fénymérő javasolni is fog egy értéket a blendére és egy rekeszidőt. Aztán vagy elfogadjuk, vagy nem. Ha a témát kiemelő és a környezetét elmosó fényképet szeretnék, akkor jobban kinyitom a blendét (azaz lefelé megyek a számskálán), cserébe persze csökkentem a rekesz nyitvatartási idejét (azaz felfelé megyek a számskálán.) Tájképnél pont fordítva, a blendét szűkítem, egész addig a határig, amíg a megnövekedő rekeszidővel még meg tudom tartani a gépet.
Ez volt a fehér zóna. Aztán van, amikor az ember direkt eltér a gép által mért értékektől.

Nézzünk néhány esetet.
Például félhomályban szeretnék fényképezni. A gép ilyenkor úgy számol, hogy veszi a legnyitottabb blendét, majd ahhoz kalkulál egy olyan időt, hogy a kép – szerinte – kellően világos legyen. Ezt viszont általában már nem lehet kézzel kitartani, a kép elmosódott és túl világos lesz. Eddig az ilyen szituációkat úgy oldottam meg, hogy becsaptam a fénymérőt. Kerestem valahol egy olyan világos pontot, mely nagyjából ugyanolyan távolságra volt, mint a megcélzott tárgy, onnan – az exponáló gomb félig lenyomásával – levettem a fényviszonyokat és visszafordultam a tárgyhoz. Aztán ez vagy bejött, vagy nem. Ostobaság. Most, hogy otthonosan mozgok a képkészítés megértésében, egyszerűen annyit kell csinálnom, hogy átváltok S, azaz Scutter Shutter üzemmódba, beállítom azt az időt, ameddig rezzenéstelenül tudom tartani a gépet – nálam ez 1/2.5 sec – a gép kiszámolja hozzá a blendét – ez értelemszerűen a legnyitottabb lesz – majd mehet is a kép. Igen, nem lesz olyan világos, mint azt az automatika szeretné. De én olyan perverz vagyok, hogy ha sötétet fényképezek, akkor szeretném, ha az sötét is maradna.
Itt van egy példa. Mindig sírtam, hogy este már nem tudom lefényképezni az árnyékos sarkokba bújó macskákat. Nos, ezzel a technikával már ez is megy.

Nagyítás

Hasonló problémákba ütközhetünk, ha olyan a lefényképezendő valami, hogy egy része sötét, egy másik része meg világos. Ilyenkor a fénymérő képes meghülyülni. Vagy az egyikre áll be, vagy a másikra. Ekkor jön az, hogy az ember belő egy elfogadható időt – vagy blendét, attól függően, hogy mit preferál – a másik értéket kiszámoltatja… és kész is a kép.
Illusztrációként itt is van egy, a legnagyobb kedvencem a hétvégi gyakorlások közül.

Nagyítás

Végül ömleszte jöjjön néhány kép. Mindegyiken trükköztem valamit, ezáltal elértem azt, hogy jobbak lettek, mintha elfogadtam volna a fénymérő értékeit.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

És mondja valaki, hogy ólomszürke, esős időben nem lehet jó képeket csinálni…