Autóbejáratás örvén Prága

2007.06.01; péntek
Jönnek

Hát, igen. Autóbejáratás. Egy egész birkacsorda türelmével kellett volna vezetnem – miközben az utóbbi hónapok rojtosra tépkedték az idegszálaimat. Bejáratós autó, max. 3500/perc, azaz max. 120 káemhá. Meg egyébként is, a tigris 100 lóval kevesebb a megszokott Fordnál – emelkedőn (4 személy, megpakolva, kllímával) olyan gyenge volt, hogy ihaj. Szomorúan néztem, ahogy a Peugeot Boxerek huss, elhúztak mellettünk.

Prága, Konferenciaközpont parkoló. Jó, mint mindig. Metróval két megálló a Vencel-tér. Ugyanaz a város, ugyanaz az épület, ugyanaz a szoba. A vécét a megszokott dirac-deltával üdvözöltük. Elég nehéz elhinni, hogy ez a modell működik: ennyire a központban, ennyire jó szállás, ilyen olcsón… de nem csodálkozni kell, hanem élni a lehetoséggel. (Kicsit olyan ez, mint a Fekete Ökör. Iszonyat jó helyen van, lehetne belőle túristákra alapozott pénzbánya – de nem. Az egykori kiszolgálószemélyzet megvette és a mai napig is megtartották olyan igazi prágai kocsmának: vastag tölgyfa asztalok, tömény füst, környékbeliekbol álló törzsközönség, jutányos árak, egyszerű, de finom kaják. Sajnos egyre több a túrista, aki pont erre vágyva zarándokol ide – beleértve engemet is. Szóval felejtsétek el, ez egy baromi szar hely, nem is érdemes ilyen magasra felmászni érte.)

Egy korai benyomás: megszaporodtak a figyelmeztetések: a metrón plakát, hogy vigyázzunk, sok a zsebtolvaj. Az étteremben söralátét: vigyázz, sok a zsebtolvaj. A szálláson szájbarágósan aprólékos figyelmeztetések, hogy zárjuk mindig lánccal is a szobát, mert a kulcs nem elég; a körfolyosóra nyíló ajtót még csak véletlenül se nyissuk ki, mert akkora arrafelé a besurranótolvaj-koncentráció… Istenbizony, úgy éreztem magam, mint a Madmax-ben – bárhová lépek, mindenhol rejtett veszélyek leselkednek rám.
Nem is tudom, melyik a jobb. Valószínűnek tartom, hogy Prágában valamivel jobb a közbiztonság, mint nálunk – tudtommal mi mégsem riogatjuk annyit a vendéget. Maximum ha megtörténik a baj, a rendőrség teszi a dolgát. Remélhetőleg nem mindig letolt nadrággal.

No, ott jártam, hogy birtokba vettük a szállást. Nem húztuk sokáig az időt, a csigatempó miatt így is sokat késtünk. Irány a Jindriske Vezé. Ez egyfelől egy jó hely, másfelől izgalmas is: az étlapon csak ékes bohém nyelven van kiírva minden, így mindig külön izgalmat jelent, amikor a pincér kihozza végül a kaját. Persze, meg is lehetne tanulni a fontosabb gasztronauta fogalmakat, de viszonylag ritkán járunk erre, aztán mire megtanuljuk, el is felejtjük.
De végül csak sikerült választani: nakladny hermelin és csülök, valami húsos-szalonnás raguval és knédlivel. És természetesen csapolt barna Kozel. A kölyköknek engedélyeztem napi két pohárral, magamnak meg… azt mondtam, hogy amíg meg nem unom.

Jindriske utca Jindriské Vezé

Jindriske Vezé belülről Csapolt barna Kozel, hermelin

Ebéd után természetesen lemozogtuk a kalóriákat. Átsétáltunk a Leglii-hídon Budára a másik partra, felsiklóztunk a hegytetőre, felmásztunk a kilátóba és jól megnéztük madárperspektívából is a várost. Utána pedig végre egyből sikerült a mutatvány: mindenféle hátsó ösvényeken elvezettem a családot a Loretanska utcába.

A vár fentről Ösvény a vár felé

Kicsit tájékozottabbak már bólogatnak is: igen, a Loretai Kolostor – és a Fekete Ökör. (Ugyanezt a túrát már megpróbáltam 2000-ben, de akkor nagyon elböktem: valahogy lekerültem a hegy és a vár közötti völgybe és újra vissza kellett másznom a várba.) Most kicsit úgy éreztem magam, mint Amundsen, amikor egyértelműen megtalálta az Észak-nyugati Átjárót. Én se voltam teljesen biztos benne, hogy létezik az útvonal, ezért is volt nagy öröm, amikor az egy embernyi ösvénybol kikecmeregve megláttuk a kolostor kerthelyiségét.
Az Ökörben viszont speciel nem volt hely – így kénytelenek voltunk a külső helyiségben talponállni. Miközben fogyasztottunk, bejött egy magyar társaság: a két hapi egyből húzott befelé, hogy van-e hely, a két nő meg közben nem győzött fintorogni: hogy mindjárt zár valamilyen üzlet, meg hogy most minek kell bemenni egy ilyen füstös kocsmába… Furcsa mód nem a csajokra voltam kiakadva… sokkal inkább a srácok hibáztak: nem mondták meg a nőknek, hogy ez nem kocsma, hanem szentély. És pofabe.

Fekete Ökör Fekete Ökör, ivó

Innen végigsétáltunk a váron – igen az Arany Utcácska továbbra is fizetős és csak csoportosan látogatható – így ezt a magasságot megint kihagytuk. (A látványosságban pont az a megragadó, hogy nagyon pici lukakba lehet betekinteni. Na most mindezt felduzzasztott tömegben…)

Szent Vitus székesegyház Szent Vitus székesegyház

Leblattyogtunk a várból. Furcsa volt, hogy a szűk, meredek utca nem volt tele gagyiárusokkal – de nem hiányoltam őket különösebben. Lent elsétáltunk a vár alatt, nem is kicsit, egészen a Kampa felső harmadáig. Itt kilencven fokos kanyart vettünk, rá a szigetre. Amint átmentünk a hídon, egy szimpatikus, kihalt kerthelyiséget vettünk észre. Kicsit zavaró volt, hogy nem láttuk a hozzátartozó kocsmát – csak egy múzeum szerénykedett mellette. Megnéztük közelebbről, az asztalon volt itallap, étlap. Megvártuk, míg valaki rendelt – innen tudtuk meg, hogy önkiszolgáló és a múzeum oldalablakánál lehet rendelni. Sörök, hermelinek, sült kolbászok kerültek kiválasztásra, de mivel kenyér nem volt, így átalakultak káposztás-knédlis csülökké. Hatalmas béke volt az itt üldögélés. Nagy meglepetés volt ez a hely – a Kampán egy békés, kihalt kocsma, külvárosi árakkal, gyönyörű környezetben… Itt aztán tényleg kultúráltan lehet berúgni.

Kultúrkocsma Kultúrkocsma

Innen már hazafelé vitt az út. Mondjuk, volt egy meglepő élmény: a Pinkász körül – igen erősen belváros – láttam egy kutyát, amint ívbe feszülve valami hatalmasat kábelezett. Na, gondoltam, itt egy újabb szabadtéri műalkotás. De a gazdája előkapott egy papírzacskót, két mozdulat és a remekmű már el is volt rekkentve. A zacskós konzolokat már láttam korábban is… de nem gondoltam volna, hogy használják is. Nagy piros pont. És nagy sárga írigység.
A Mustek megállónál beugrottunk egy abc-be vásárolgatni, de csak azért, mert elfelejtettük, hogy a szállásnál van két éjjel-nappali. Megérdemeltem, cipelhettem a söröket meg a vizeket hazáig. Itthon sunyi, gyors zuhanyzások jöttek, így mire feleszméltem, a kölykök már lefekvésre készek voltak. Legyintettem: akkor majd holnap vetjük be magunkat az éjszakai életbe.
Amilyen meleg volt, estére kinyitottam az ablakot – hát, itt azért mégiscsak érződött, hogy ez egy hostel a mulatónegyedben. Nem mintha ez bárkit is zavart volna: a család úgy elaludt, mintha bunkósbottal agyonvert bébifókák lettek volna.

2007.06.02; szombat
Esznek

Sokáig aludtunk, mert erős nap várt ránk. Tíz órakor indultunk el. Egy ötujjassal nyitottunk a Venzel-téren, majd a hátsó úton lecsorogtunk az U Flekuhoz. A múltkor nagyon kellemetlen élményünk volt itt – most viszont pont ellenkezőleg. Bementünk – és az egész kocsma üres volt. Oda ültünk, ahová akartunk.

 U Fleku - kívülről U Fleku - belülről

A kötelező – helyben főzött – sör után jó hosszú sétával becéloztuk az Arest-et. Teljesen véletlenül belefutottunk valami Harley klub felvonulásba – lenyűgöző látvány volt. Vagy 6-700 motoros vonult el az orrunk előtt, bőrszerkóban, dudálva, integetve, motort bőgetve.

Motorosok Motorosok

Aztán megnéztük a hullámzó házat. Ennek története van, 2000-ben mesélte az idegenvezető. Ezt a házat nem a prágaiak építették, hanem Amerika építettette ajándékképpen. Na most szegény prágaiak úgy érezték magukat, mint a menyasszony, amikor az esküvői vacsorán ajándékképpen valaki odaszart a mennyegzői asztalra. Ha nem érted, miért, akkor nézd meg a fényképeket és helyezd el az épületet Prága óvárosának a szélére.

Hullámzó ház Hullámzó ház

Nekem egyből a mongol sörgyártás jutott róla eszembe. Ráérek, elmesélem.
Még a hősi szocialista időkben küldöttség utazott hős Mongóliából a baráti Endékába. A németek persze eldicsekedtek mindennel, amivel csak lehetett, köztük persze a sörükkel is. Ízlett az a mongoloknak, el is kérték a receptet. Aztán pár évvel később a németek viszonozták a baráti látogatást. A mongolok sejtelmes mosollyal várták őket a tevepályaudvaron, majd elvitték a csapatot a sörfőzdébe. Finoman éreztették a németekkel, hogy nagy meglepetésre készüljenek, mert nekik sikerült tökéletesíteniük a sört. Aztán azok hitték is, meg nem is – de amit végül láttak, attól a lélegzetük is elállt: a mongolok kitartó, többéves labormunkával elérték, hogy a sörüknek nem volt habja. Miközben a világ sörfőzésének ezeréves fejlődésében igen fontos szerepet játszott az a vonulat, hogy miképpen lehet elérni a _tökéletes_ sörhabot.
Nos, a derék jurtalakóknak ugyanannyi érzékük volt a sörfőzéshez, mint amennyi a jenkiknek a történelmi építészethez.
Bár ahogy nézem, a helyiek lassan kezdenek kibékülni a helyzettel, legalábbis az Arany Utcácska melletti ajándékboltban több hűtőmágnesre is a nevezett épületet applikálták.
Átmentünk a hídon és izgalmas keresés vette kezdetét. Annyira emlékeztem, hogy az Arest a két híd között van a Mala Strana-i oldalon… de többre nem. Vizslaként szaglásztuk körbe az összes mellékutcát, mire megtaláltuk. Aztán elolvastuk az ajtóban az étlapot – és megcondolodtunk. Ekkor ugyanis már csak 900 korona volt nálam. Emlékeim szerint az Arestbe ez bőven elég szokott lenni, de az étlap szerint viszont határeset. Leültettem a családot, elmentem bankautomatát vadászni. Szerencsére tudtam, hol vagyok, bejelöltem a pozíciómat az iGO-ba, az ki is dobta, hogy automata 160 méter. Odamentem… és automata sehol. Viszont onnan már megláttam egy bankot és hamarosan nálam is volt a pénz. Az a pénz, amelyre végül nem is volt szükség, ugyanis a benti árlapon sokkal barátságosabb árak voltak. A fene sem érti… túl sok volt a vendég? Így végül hatalmasat kajáltunk, előételnek hermelin, főételnek sült hús, csülök, krumplis és gőzölt knédlivel, káposztával, végül Barna még benyomott egy gyenge Arest palacsintát is. Egy ember alig tudta kihozni. A sörrel volt egy kis probléma, amikor elmondtam, hogy csapolt barna Kozelt kérek, a pincér némileg indignáltan mutatott a terítékre: mindenhol Staropramen embléma virított. Igaza volt, hogyan lehetek olyan hülye, hogy Smichovban mást kérek?

Arest Arest

Csülök, sült hús, káposzta, kétfajta knédli Arest palacsinta

Végül a tömérdek kajáért, két kör italért fizettünk 650 koronát. Bőven belefértünk volna.
Mondanom sem kell, az utcán gyakorlatilag mindenkit gurítani lehetett volna. Elsétáltunk a Kampáig, ahol egy vizimalomnál váratlanul wifit találtam. Amíg átfutottam a levelezésemet, addig a család gúlaformában szundikált egy kicsit a padon. Arrafelé ez teljesen megszokott elfoglaltság. Közben a Hihetetlen család meg fel-alá körözött egy -egy motoros egykerekűn.

Vizimalom Arest palacsinta

Viszont nagyon tetszik, ahogy csónakázótavat csináltak a Moldvából. Kiváncsi vagyok, mit szólna hozzá a világ, ha hasonló módon zárnánk le mi a Dunát?

Zúgó Zsilip

Zúgó Zsilip

Tessék megnézni a fényképeket: a két híd között zúgókat építettek a folyóba, így ott hajó nem megy át. A folyó felső oldalán alakítottak ki egy kőgáttal elzárt csatornát, a kisebb hajók ott tudják megkerülni a vizibiciklipályát.
Innét zsufiztunk egy kicsit. Károly-híd, Óváros-tér, tömeg.

Károly-híd Zsilip

A hídon láttuk Vágó Istvánt tésztaszaggatón játszani.

Vágó Zenekar

Utána becéloztuk a metronómot, de közvetlen előtte úgy döntöttem, hogy populista leszek: rögtönöztem egy közvéleménykutatást és az eredménynek megfelelően inkább a zsidónegyedben folytattuk a túrát. Elég rendesen bebarangoltuk a kis utcákat, végül kilyukadtunk a főpályaudvarnál. Ez volt a tervezett végcél: a csajok lepihentek, én pedig elkisértem Petrényi VB Barnát, amíg le nem fényépezte az utolsó szutyok tereptárgyat is a sineknél.

Innen már csak a hazaséta volt hátra. A többiek még beléptek a szállás melletti boltba, én inkább kintmaradtam az utcán. Aztán kinyílt a szomszéd kocsma ajtaja, kilépett két nyiszlett kölyök. Alig voltak seggrészegek. Az egyik, ahogy meglátott, elröhögte magát, elémállt, felfújta az arcát, majd súmós mozgással fejezte ki abbéli véleményét, miszerint túlsúlyos lennék. Vigyorogva rálegyintettem, majd visszasétáltam a bolthoz – közben persze hallottam, hogy a hapi továbbra is ott puffog mögöttem. Aztán megint nyílt a kocsmaajtó, kijött néhány újabb figura. Az egyik eléggé kitűnt a többiek közül, ugyanis mindösszesen egy birkózódressz volt rajta, ráadásul vagy jó 4 számmal kisebb… szóval a hapi inkább pucér volt, mint jólöltözött – és inkább részeg, mint józan. A vidám társaság elvonult mellettem, közben hangosan rikoltozva markolászták pucér társuk hátsó fertályát. Aztán megint nyílt a kocsmaajtó, kirongyolt egy újabb srác, aki ahogy meglátta nyakamban a fényképezőgépet, utánakiabált a többieknek, hogy jöjjenek vissza, fényképezés lesz. Én ugyan próbáltam nemzetközi jelzésekkel értésére adni, hogy talán mégsem, meg én nem vagyok olyan… de végül csak le kellett kapnom a srácot.
Nos, imhol a kép.

Pucér haver 

Mondtam már, hogy tetszik ez az utca? Tele van jóindulatú őrülttel.

Fél hattól csendespihenő fél tízig, majd jött az éjszakai prágai túra.
Alapozásképpen
Vencel-tér, sült kolbász. Utána lányom méltatlankodott, hogy alig ettünk még hermelint – így becéloztuk a Pinkászt. A szokásos: kicsit drága, de jó. Még megvizslattuk utána a Két Macskát – de 11-kor zárt, éppen akkor gurították ki az utolsó vendégeket.

Pinkász Két Macska

Innen lesétáltunk a Károly-hídig, de most teljes csend volt, nem játszott semmilyen zenekar vagy gitáros ember. Visszamentünk az Óváros-térre, aztán haza.
Meg kellett állapítanom, hogy a cseh az egy sportnemzet: igazi ordítozós, duhajkodós élet csak a ‘sport’-hoz címzett kocsmákban volt. Na, meg a mi utcánkban, a rengeteg éjszakai mulató miatt. (Most rúdon ficergő félpucér hölgyike helyett ketrecbezárt vonagló macát láttam egy kapualjban.) Viszont rájöttem, mit csinál az éjszakában az a sok fekete srác: ők a mulatók berángatóemberei. Ez különösen a Pinkászban látszott, az ugyanis pont a túlságosan is sok vöröset használó Paradise szórakozóegységgel szemben volt.
Este még egy altatósör és gyors alvás. Ez a dög PDA már kiírta a holnapi, munkahelyi teendőimet – aztán leesett, hogy már elmúlt éjfél, így tényleg a munkahelyemen leszek holnap.

2007.06.03; vasárnap
Elmennek

Tízórai a Vencel-téren. Kolbászok, naná.

Aztán kínkeserv a kocsi kiváltásakor:

  • Bankkártyával nem lehet fizetni.
  • Fizetés automatánál. Csak aprópénzzel. Maximális összeg: 20 kcs. A számlám 800 korona. Honnan szerzek ennyi vasat vasárnap délelőtt?
  • Végre nyelvet fogtam. Rohanás az automatához, pénz kivesz, kocsi kivált. Eső leszakad. Ezt egészen Pozsonyig meg is tartja.

Brno, Tesco. Irgalmatlan felhőszakadás végig, de szerencsére a Tesco rögtön az út mellett és találtunk parkolóhelyet is a bejárathoz közel.
Újabb kínkeserv: nincs tízkoronásom a bevásárlókocsihoz. Sőt, gyk. 3 koronánk van, tehát váltatni sem tudunk. Vegyek ki automatából 10 koronát? A százforintnyi összegért a bank 1500 forint kezelési költséggel büntet. Kolduljak? Snassz. Kézi kosár? Amikor legalább egy rekesz sört akarok venni?
Fogós. Végül találtam egy pénzváltót, beváltottam egy ezrest 80 koronára. Ugyan az arány elég pofátlan, de még így is ezzel buktam a legkevesebbet. Vásárlás után pedig eldőzsöltük a váltópénzt a mekdönciben. Patkányhús. Egészségtelenül telített olajban sütve.
Hogy megérte-e ennyit kinlódni? Egy üveg barna Kozel 9,50 kcs. Durván 100 forint. Végül harminc üveggel pakoltam be és biztos vagyok benne, hogy hamarosan dühödten fogom szidni magamat, hogy miért csak ennyit.

Visszaút.
Frusztrált emberek személyes sértésnek veszik, ha megelőzik őket. Ford Transit, nekiállt játszani. 115 kmh körül ő, 125-tel én. Megelőzöm, visszaelőz, dől belőle a büdös fekete füst. Le is lassít. 115-re lassítok én is, de így is közeledek hozzá. Legyintek, visszaelőzöm, ráállok 125-re. Rámmászik. 130. Tovább nyomul. Kiteszi az irányjelzőt, előzésbe kezd. Én is kiteszem az irányjelzőt, bemegyek elé a belsőbe. Ettől visszasorol a külsőbe, én is. Majd lemarad, mint a borravaló. Visszaállok 125-re, pár perc múlva már nem is látom a tükörben. Mi lehetett ez?
Másik. Utolérek valakit 130-cal. Bemegyek a belsőbe, de valahogy nem akar összejönni az előzés: megyünk egymás mellett. Óvatosan felgyorsítok 140-re, de továbbra is csak egymás mellett megyünk. Aztán egyszer csak megtörik a gerince, visszaáll annyira, amennyivel korábban ment. Én is visszaállok, ennek ellenére párc perc múlva már kiúszik hátul a horizontból. Miért?
Ezek az élmények egyelőre nagyon újak nekem: eddig ha hasonló szituációba kerültem, nyomtam egy kövér gázt és pár másodperc múlva már legalább egy időzóna válaszott el az idiótától. De most, egy bejáratós autóval ki vagyok szolgáltatva nekik: nem tudom erőből megoldani a szituációkat. Másként meg… hogyan lehetne?

Friss tapasztalatok a kocsival:
Az egybetér miatt vagy jobban lezárni a váltócipős zacskót, vagy az utánfutóban utaztatni. Nagyon kemény.

Linkek:

This entry was posted in Utazás.

6 thoughts on “Autóbejáratás örvén Prága

  1. Mielőbb vissza kell mennem! :)
    Atom jók a képek, nagyon jól sikerült a fotomasina-választés.

    Talán szentségtörésnek tűnhet, de Prágában ittunk jégkásás lime-os Hoegaarden-t. Se előtte, se azóta nem ittam olyan jót! (Chodov bevásárló központ / Beer factory ha jól emlékszem a hely nevére)

  2. Szia!

    Az Ares rejtélyhez: étlapot váltanak 15h-kor, onnan kezdve nincs déli kaja. Állítólag EU hülyeség.
    A pincérnek viszont beinthettél volna, ugyanis a Staropos alátét és a PU terítő elég disszonáns ahhoz, hogy simán rendeljen az ember egy Cerny Kozelt, ami ugye a plzeni gyár remeke mióta felvásárolta.

  3. Tényleg. Annyira megzavart a kifordított terítő, hogy fel sem tűnt a rajtalévő embléma.
    Azt mondod, hogy Plzen megvette a Kozelt? De azért remélem, a sört még ugyanott készítik.

  4. Igen még 2002-ben megvette. Kozelt gyártanak már sokmindenhol (sajnos), ezért mindíg alaposan meg kell nézni a dobozt (cimkét), hogy tudd milyet veszel. Elég nagy a minőségi szórás. Azért abban biztos vagyok, hogy a Fekete Ökörben nem Sárosban, vagy Kőbányán főzött sert mérnek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *