Amikor a kóstolópohár kifejezetten hátrány

Gondoltam, ma megkóstolom az egyik hétköznapi fogyasztásra szánt horvát vörösboromat: Peljesko Vinogorje, Plavac Barrique 2004.
Más a bontás is elég körülményes volt, a dugó meglehetősen morzsolódott – de azért még zárt, a bor nem volt dugós.
Aztán betöltöttem a mindent eláruló kóstolópoharamba. Hát, mit mondjak… szagra istálló, nem kevés trágyadombbal. Sok lötybölődés után a szag elhalványult ugyan, de a jellege nem változott. Ehhez képest az íze roppant pozitív váltás volt: tömény kelkáposztafőzelék. Nálam ez az étek benne van a top5-ben, de valahogy egy vörösbortól azért fura.
Ki is kaptam az üvegből a vákumzárat, levegőztettem egy kicsit, aztán töltöttem egy újabb adagot, immár egy egyszerűbb kóstolópohárba. A kellemetlen szag teljesen eltűnt, most valami olyasmit éreztem, mintha egy bazaltsziklát szaglásznék. Viszont az íz… teljesen beédesedett. A cukor minden mást elnyomott.
Nem adtam fel, még nem a lefolyóba borítottam, egyelőre csak egy kancsóba. Hátha az egynapos levegőzés jót tesz neki.
Mivel ebből a borból kettő üveggel is vettem, gondoltam, végére járok a dolognak. Felbontottam a másikat is, borítottam egy keveset a szigorú kóstoló poharamba. Szag… érdekes módon, itt szagban jött a kelkáposzta. Ízben már nem volt olyan vészes, talán ezt az ízt kapnánk, ha a Sió szőlőlét barrikolnánk. Mondjuk, ez sem egy kifejezett dícséret.

Persze annyira nem pánikoltam be, ezek 25 KN (900 HUF) körüli borok, nem buktam nagyot. De azt markánsan.
Te ne vegyél ilyet.

Példázat

Az alábbiak csak a fantázia szüleményei, pusztán csak az elv érzékeltetésére találtam ki az egészet. (Na jó, nem teljesen… de ez most nem lényeges.)

Tételezzük fel, hogy Nej, mint főnök, kiadja nekem, hogy holnap ássam fel az udvart. Egy kávéskanállal. Természetesen igénybe vehetem beosztottaimat, a gyerekeket.
Kinek a hibája lesz, ha nem készül el a munka?

  1. Azt mondom, hogy az enyém.
    Hiába próbáltam rávenni a kölyköket, az egyik eleve szart az egészbe, a másik meg nem ért hozzá. Igaz, próbáltam helyettük is dolgozni, de hiába túrtam kétszer olyan gyorsan a földet, mint ahogy szoktam, hiába dolgoztam megállás nélkül, nem készültünk el estére. Persze, hogy az én hibám.
    Rossz hírem van: ha tényleg így gondoltam, akkor azonnal le kell számolnom azzal az illúzióval, hogy jó főnök lesz belőlem. Nem… ilyen hozzáállással maximum lekiismeretes marha lehetek, egy unterman.
  2. Azt mondom, hogy a főnökömé.
    Hiszen hogyan lehet már olyan idióta, hogy azt hiszi, ekkora munkát, ilyen eszközzel, ezekkel az emberekkel, ilyen rövid határidővel meg fogunk tudni oldani! Ha lehetetlen munkát oszt ki, akkor ne csodálkozzon, ha bebukik az egész.
    Nos, ez már egy fokkal jobb hozzáállás. Tesszük a dolgunkat, motiválgatjuk az alkalmazottakat, haladunk, ahogy haladni lehet – miközben pontosan tudjuk, hogy úgyse leszünk készen időre. De eljutunk addig, ameddig normális munkával el lehet, aztán majd úgyis megmódosítják azt a határidőt.
  3. Azt mondom, hogy mégis az én hibám.
    Vegyük észre, én nem csak úgy vagyok a főnöke a beosztottaimnak, hogy kiadom nekik a munkát és felügyelem, hogyan végzik el…
    Nem, nekem, mint főnöknek az is a felelősségem, hogy _ne kelljen_ a beosztottaimnak lehetetlen munkát kiadnom. Azaz sarkamra kell állnom, és minden eszközt be kell vetnem, hogy a főnökömet meggyőzzem arról, hogy ekkora munkát, ezzel az eszközzel, ezekkel az emberekkel, ilyen rövid határidőre képtelenség elvégezni. Ha mégis ragaszkododik hozzá, akkor biztos lehet benne, hogy bebukjuk.
    Érted, ugye? Nem azért az én hibám, mert nem bírtam rámotiválni, rákorbácsolni az embereimet eléggé a munkára – hanem azért az én hibám, mert nem bírtam elmagyarázni a főnökömnek észérvekkel, hisztivel, mindegymivel, hogy lehetetlent kíván.
    Ez a hiba, nem az, hogy nem készült el időben az udvar.

Tényleg zseni?

Ez a hapi… megdolgoztat.

Írtam már, hogy esténként Dali naplóját olvasom. És szinte egyfolytában csóválom a fejem, majd egy idő után csóva megáll, nézem a plafont – és elvigyorodok.

Nézzük rögtön a könyv borítóját. Egy égő tekintetű Dali van rajta, felstuccolt bajsza egészen a szeméig ér, a végére csinos masni van kötve. Oké, polgárpukkasztás, nyilván.
Aztán olvasom a naplóban, hogy Dali szemében mekkora szimbolikus jelentősége volt a bajusznak. Egész embereket ítélt meg arról, hogy milyen bajszot viseltek és az hogyan állt. Ebben a szimbolikában igenis roppant fontos volt a saját bajsza is: a méret és a felfelé meredés életerőt jelentett, a masni pedig egyszerre diadalt és egyfajta játékosságot – melyek ellentételezték a tüzes, elhivatott nézést. Mestermű, a saját – véresen komolyan vett – szimbólumain belül.

De nézzünk egy durvább példát. Itt van egy idézet.

Ma reggel kivételes székletet alkotok: két pirinyó rinocéroszszarv jön ki belőlem. Aggaszt, miért ürítek ilyen keveset. Azt hittem, a pezsgő, amelytől már teljesen elszoktam, meg fog hajtani. De nem egészen egy óra múlva vissza kell térnem az árnyékszékre, és végre normálisat székelek. A két rinocérosszarv tehát egy másik folyamat végét jelezte. Később még visszatérek e rendkívüli horderejű kérdésre.

Nos, igen. Tipikus polgárpukkasztás ez is egy szimbolistától.
Csakhogy később beváltja a fenyegetését és tényleg visszatér a témához.

Arra jöttem rá, hogy ha sikerülne elérni, hogy az emberi ürülék ugyanolyan cseppfolyós lenne, mint a folyó méz, akkor az emberi élet meghosszabbodna, mert az ürülék (Paracelsus szerint) az élet fonala, ezért minden szakadásnál, minden szellentésnél egy-egy percnyi élet száll el. Időben ez a Párkák ollóvágásaival egyenértékű, ők is ugyanúgy vagdossák, kurtítják az élet fonalát. Az evilági halhatatlanságot az ürülékben, a székletben, és nem másutt kell keresni… És mivel itt a földön az ember legmagasztosabb küldetése az, hogy mindent spiritualizáljon, erre az ürüléknek van a legnagyobb szüksége. Ezért is undorodom mindinkább az ürítéssel kapcsolatos viccektől, egyáltalán az e tárgyú léhaságok minden megnyilvánulási formájától. Másfelől viszont el vagyok képedve, milyen csekély filozófiai és metafizikai érdeklődést tanúsított eddig az emberi szellem az ürülék életbevágó kérdése iránt. És az is felfoghatatlan, hogy milyen sok nagy szellem végzi ugyanúgy a szükségletét, mint bárki más. Ha egyszer átfogó értekezést írok e kérdésről, akkor egészen bizonyosan megdöbbentem vele az egész világot.

Na most, ilyenkor mi van? Kiröhögjük? Azért nem árt utánagondolni.

Az én világképemben a test olyan pont, ahol valamekkora szellem képes koncentrálódni. Hol több, hol kevesebb: minél bonyolultabb egy test struktúrája, annál bonyolultabb lehet a rajta keresztül megnyilvánuló szellem is. Úgy is mondhatnám, mintha a test egyfajta búvárruha lenne, melynek segítségével a szellem a tengerbe képes merülni.
Csakhogy hol a határ a test és a lélek között? A testünk veszi kezelésbe a táplálékot, veszi ki belőle a hasznos anyagot, teszi vissza a káros anyagokat – honnan tudjuk, hogy a lélek ebből teljes mértékben kimarad? Hiszen másfelől mondják azt is, hogy az vagy, amit megeszel.
Márpedig ha az ürülékkel eltávozik egy kevés magunkból is, akkor tényleg ez is egy módszer arra, hogy spiritalizáljuk a világot. Mely folyamatot Dali például az aszkézisével próbált meg befolyásolni.
Cáfolja valami az elképzelést? Nem. Akkor felkerülhet a lehetséges dolgok listájára.

Most akkor polgárpukkasztó vagy zseni? Én inkább az utóbbira hajlok.

Nagyjából így éreztem akkor is, amikor a Millet Angélusának Tragikus Mítoszá-t olvastam tőle. Rengetegszer felröhögtem, hogy ez az ember egy futóbolond. Aztán elolvastam még egyszer, átgondoltam még néhányszor – és rájöttem, hogy igaza van. Azóta például én is viszolygok az imádkozó sáska kéztartásától, mert hamis: hiszen imádkozni látszik, de ragadozni akar.
Gondold el, mekkora szimbólum.

Elsők

Ma megjött az idény első, garantáltan parlagfű okozta tüsszentésem. Nemcsak az izéből lehetett érezni, hanem abból az erősségből is, mely majd szétrobbantotta a fejem.
Lehet, vége lesz a teraszon tanulásnak.

Viszont Dóra – Nej segítségével – megsütötte élete első almás bittéjét. (Almás? Bitte!) Külön kiemelendő, hogy ez egyben Nej első pitéje is volt.

1:1.

Élünk, éldegélünk

1994-98 között a koalíció nekiállt rendberakni a nyugdíjrendszert. 98-ban jött a Fidesz, szétverte az egészet. A nyugdíjrendszer azóta sincs rendezve, csak viszi a pénzt, értelmetlenül.

A mostani koalíciónak volt végre bátorsága hozzányúlni az egészségbiztosításhoz. Nem tudom, milyen lesz, nem látok bele a fejeikbe – de ami van, annál rosszabb nehezen lehet. Hiszen nem csak az a baj, hogy irgalmatlan pazarlás keveredik benne a cifra nyomorúsággal, hanem az is, hogy ez a két legnagyobb kolonc az ország gazdaságában – ezek fogják vissza leginkább a költségvetést.
Erre mivel jön a Fidesz?

Választási győzelme esetén egy Fidesz vezette kormány visszaállítja az egybiztosítós, állami, közös kockázatvállaláson alapuló egészségügyi rendszert és az egészségbiztosítási szerződéseket – közölte Zombor Gábor, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.

A politikus – Kecskemét polgármestere, korábbi kórházi főigazgató – arra következtetett, hogy az állam sehogyan nem tudna magánjogi szerződésekkel a pénzvisszafizetést garantálni, ezért arra hívják fel az érintett biztosítókat, pénzintézeteket, hogy gondolják meg, belépnek-e a biztosítási rendszerbe.

Azaz gyakorlatilag felszólítja a kormányt, hogy ne kötelezzék el magukat, mert ők úgyis szét fogják baszni az egészet.

Mi meg csak élünk, éldegélünk. És próbáljuk úgy nevelni a gyerekeinket, hogy húzzanak el ebből az országból, az első leendő alkalommal.

Fotóblog

Ha péntek, akkor csoportmegbeszélés. Így történt ma is, azzal a különbséggel, hogy csütörtök délután csapatépítés jellegű grillparty volt a főnöknél.

Nagyítás

A képen egész konkrétan a windows szekció látszik. A fiúk üdék, frissek, ég a kezük alatt a munka.
Nem is tudom, hogyan kerülhetett rá a képre az a durván tíz, üres borosüveg.

Megint orvos

Hihetetlenül kellemetlen élmény. Ülsz az orvosnál, vársz a sorodra… és egyszer csak észreveszed, hogy a tüneteid finoman, lassan kezdenek megszűnni. Márpedig, ha tünet volt, akkor valami bajnak azért kellett ott lennie – de hogyan fogjátok így megtalálni?

Tegnap délután pont így jártam. Írtam már korábban, hogy van egy rejtélyes zsibbadás a jobb lábfejemen. Gondoltam, nem hülyéskedem el, elmentem a Gyuzsu által ajánlott orvoshoz. Behívtak a rendelőbe, egy asszisztens felírta a panaszaimat. Miközben soroltam, mutattam is, hogy hol, merre vannak a zsibbadások – és akkor szembesültem vele, hogy néhány helyen megszűnt, a többin pedig alig érezhető. Amíg vártam az orvosra, izgatottan fogdostam a lábam, hátha valahol megjelenik újra a tünet.
Mint utólag kiderült, felesleges volt aggódnom, az orvos nem foglalkozott a zsibbadás helyével. Kikérdezett, aztán megtekergetett, de rendesen. (Az a rész különösen tetszett, amikor azt mondta, hogy ha nem árultam volna el korábban, hogy napi 14-16 órát ülök a számítógép előtt, akkor a remekül kidolgozott izmaim alapján erre nem tippelt volna. Hja, itt látszik meg, ki az igazi orvos: pl. aki 20 kiló zsírszöveten keresztül is meglátja az emberben az Adoniszt.)

Nos, a lényeg. Nincs semmilyen gerincproblémám, semmilyen kóros elváltozásom. A problémát – szerinte – a rengeteg ülő testtartás okozza: számítógép, kerékpár, kajak. Ettől keletkezik zárlat az ülőizmok környékén az idegekben.
A receptre pedig felrajzolt egy ék alakű ülőpárnát.

Reneszánsz lúzer

Mekkora kifejezés már! Percekig vigyorogtam a levegőbe, amikor olvastam.

Egyébként egy Scott Adams csíkban találtam rá.

Dilbert: I need to remind myself how lucky I am that I don’t have your lazyness or personality or looks.
Wally: Would you say I’m kind of a renaissance loser?

Este






Ez tegnapi anyag, de jó.

Valamelyik nagyszülő kérdezte a múlt héten valamelyik gyereket, hogy melyik a jobb: a régi lakás vagy az új?
A válasz egy sátáni kacaj volt.
Nem is lehet máshogy megfogni a különbséget.

Nézzük például a ma estét. Este 11-kor jutottam oda, hogy nekiállok tanulni. (Na, ja: life-cycle learning, kisangyalom.) Odafönt fullasztó meleg van. Még a földszinten is enyhén kellemetlen, oxigénmentes levegő fogad. Ha kinyitom az ablakokat, akkor jó – de a környék összes repkedő lófütty bogara csak erre vár.
Támadjunk! Befújtam magam szúnyog elleni sprével – és kiültem a teraszra. A lámpák szerencsére elég messze vannak, a molylepkék biztos távolságban repkednek. A levegő pedig remek, hűs.
Minden ideális a tanuláshoz.
Időnként besétálok a lakásba, átvágok a sötétben jóval nagyobbnak tűnő nappalin, az étkezőben irányfényként világít a borhűtő, ahol a kedvenc söreimet (barna Kozel) is tárolom. Kiveszek egyet, visszasétálok a teraszra és olvasok, jegyzetelek.
Ez az élet.

Amikor még csak tervezgettem az ittlétet, beszereztem egy bluetooth fülhallgatót, direkt ilyen alkalmakra. A zene szól a benti számítógépen, én meg kint hallgatom. Terveztem így.
De most nagy ívben leszarom a fülhallgatót. Ülök a mérhetetlen csendben, hallgatom a tücskök ciripelését – a békák sajnos megpurcantak a melegben – és érzem, hogy béke van, nyugi van.

Még az idő is sokkal lassabban telik.

Egy kis plusz

Játszunk el egy gondolattal.
Mondjuk azt mondom neked, hogy indulj el reggel nyolckor dél felé és menjél, ameddig tudsz aznap. Eljutsz harmincöt kilométerre. Aztán azt mondom neked pár nap múlva, hogy indulj el megint ugyanonnan, csak éppen most vigyél magaddal egy húszkilós hátizsákot. Nekiindulsz, de most már csak 30 kilométerre jutsz.

Most képzeld el, hogy az a nap az élet, a távolság az életkor, a hátizsák meg a többletsúly, más néven súlyfelesleg.

Valahogy az emberek képi világába sokkal jobban illeszkedik az, hogy a dohányos mérgezi magát – hiszen látványosan megy befelé a száján a füst. De messze nem ilyen látványos – pedig ugyanolyan hatású – amikor az ember kenyérre katonáz egy jófajta teaszalonnát és bevágja. Ma már ez méreg, hiszen legtöbbünk nem él olyan életet, hogy ekkora kalóriabombákra szüksége lenne.

És ha már itt járunk, régóta le akarok számolni egy fajta védekezéssel. Mind a cigarettánál, mind a többi erősen káros szokásnál fel szoktak hozni példaképpen olyanokat, hogy “de nézzük meg Pista bácsit, az öreg inas kora óta dohányzott, aztán mégis csak 85 évesen halt meg”.
Eltekintve attól, hogy Pista bácsi az utolsó öt évében jó, ha kéthetente kapott levegőt, az érvelés máshol is hibás. Én úgy tudom, hogy életkorunk alapvetően a génjeinktől függ: legalábbis a gének meghatároznak egy zónát, ameddig a szervezet funkcionálni fog, eltekintve persze az extrém esetektől: baleset, háború, beszólás a kocsmában. Nézzük például Pista bácsit: életerős géneket örökölt, jó esélye volt a 85-100 év közötti zónára – de meggyötörte az élet. Túlélt két világháborút, fiatalkorában és felnőttkorában is sokat nélkülözött. A bagót viszont nyomta végig. Meghalt 85 évesen. Aztán mondjuk te, aki születésedkor a 65-80 közötti zónába kapsz jegyet, leéled úgy az életedet, hogy mind a testedre, mind a szellemedre vigyázol – és emiatt csak nyolcvanévesen dobod majd fel a pacskert. Nos, lehet, hogy a tények ismerete nélkül úgy nézhet ki, hogy nem érte meg egészségesen élned – de ez csalóka nézőpont. A valóság az, hogy az egyik ember a minimumot hozta ki a lehetőségeiből, a másik pedig a maximumot.

Megjegyzés:
Ezért szoktam mondogatni, hogy vigyázó szemetek szüleitekre, nagyszüleitekre vessétek. A génjeiteket tőlük öröklitek – és ez nem csak a várható életkor zónáját határozza meg, hanem azt is, hogy milyen szervi jellegű betegségekre lesztek hajlamosak, milyen betegségek ellen kell előre védekeznetek.

Mik vannak

Azért szeretek tematikus albumokat is nézegetni, mert a szanaszét szórt információk így jobban össze tudnak állni. Nemrég érkezett meg pl. egy karikatúraalbum, mely Wally-t mutatja be. (Tudjátok, az a kopasz szemüveges pacák Dilbert mellett.)
Jókat vigyorgok rajta, de pl. ebből a könyvből tudtam meg, mi volt Wally korábbi foglalkozása, mielőtt Dilbert kollégája lett volna.
Birkapásztor.

Itt van az első csík, ahol találkoznak:

– Birkapásztor voltam, mielőtt idejöttem volna dolgozni.
– Mennyi birkád volt?
– Nem tudom pontosan…
– Akárhányszor meg akartam számolni őket, mindig elaludtam.

Oké, tudom. Megint amerikanicizmus. Hiszen mi nem számolgatunk kerítésen átugráló képzeletbeli birkákat, hogy álomba ringassuk magunkat.

Twitter2

Megint egyedül maradtam, a család többi tagja elment megnézni valami varázslótanonc legújabb kalandjait. Így öt óra felé egy kicsit megéhültem, gondoltam, bekapok valamit.
A fagyasztóban volt töltött káposzta, de ebben a melegben egy porcikám sem kívánta. Ugyan a hűtő sem volt igazán üres, de igazából nem állt össze semmi konkrét kaja a fejemben.
Végül ad hoc döntöttem: a négyfajta sajtból vágtam egy-egy szeletet, felkockáztam, kiszórtam mellé egy csomó szelet csípős felvágottat, raktam egy tányérra ipari mennyiségű hideg kovászos uborkát – majd az egészhez bontottam egy üveg 2006-os Gere olaszrizlinget.
Igen, jól látod: a kenyér kimaradt. Hízlal.

Mindenféle

Azért jó nyáron korán kelni, mert ilyenkor még ki lehet menni a teraszra reggelizni. Ugyan a kert még messze nem az a csodakert, amilyen hamarosan itt lesz, de az építkezési törmelék már eltűnt, a lányok a gyomokat is kikapkodták és a vegyipari szakmunkán edződött családfő felsöpört. Hangulatos.
Annyira jól sikerült, hogy este tíz körül ki is ültünk kártyázgatni egy jót. Ahogy kicsi fiam mondta: luxusnyaralás.

Nagyítás Nagyítás

ps: A ‘kicsi fiam’ kitételt kéretik ironikusan kezelni. Miután egy hete nem láttam, így legalább feltűnt, hogy mintha nőtt volna. Nekiálltunk megmérni egymást és két megdöbbentő ténnyel is szembesültem:

  • Bakker, forró nyár ide, hőtágulás oda – összementem. 177 centit mért Barna, miközben egyetemistaként 179 centi volt a versenymagasságom. Úgy látszik, a deréktáji bővüléseket a szervezet a magasságból kompenzálja. (Így már érthető, Nej miért olyan törpe.) :-P
  • A kölyök viszont elérte a 179 centit. Így most ő a legmagasabb a családban. 14 évesen.

Nyár van, alig fürdőruhában, süttetem magam a napon…


Miért kezdődött el
Ez a kurva nyár
Miért kezdődött el,
Legyen vége már.

Viccnek Durva

Payskin kolléga hangot adott azon vélekedésének, hogy “táguljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló”, azaz nyár van, meleg van – minek kell ezzel annyit foglalkozni?

Nos, addig tény, hogy nyár van. De az is tény, hogy… némiképpen szokatlan.

  • Egy normális nyáron nem ér véget a dinnyeszezon július közepén azzal, hogy ‘bocs emberek, de az összes dinnyénk megfőtt a földeken’.
  • Egy normális nyáron a napraforgók a nap felé néznek, nem pedig hátat fordítanak neki. (Nej megfigyelése az Alföldön.)
  • Egy normális nyáron nem fő fehérré 3 nap alatt a napra kirakott kovászos uborka.
  • Végül egy normális nyáron nem érik be egy pesti ház udvarában a füge.

Hogyan növeljük hatékonyan frusztráltságszintünket?

  • Vegyünk ki egy hét szabadságot.
  • Írjunk egy cetlit arról, hogy mi mindent akarunk elvégezni ez alatt a hét alatt.
  • Az első sorba írjuk be, hogy “faház összerakása”.
  • Majd írjunk utána még 42 apróbb tevékenységet.
  • Egy hét után enyhén kinyújtott nyelvvel biggyesszünk egy pipát az első sor végére.

Eggyel végeztünk. A negyvenháromból.

Elmarad

Több helyen is megírták, szombat délelőtt viharos erejű szélre számítanak a Balaton dél-nyugati felében – emiatt a Balaton-átúszás bizonytalan időre el lett halasztva.
Most valószínűleg többen is meg fognak kövezni, de a magam részéről megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
Eleve itt volt ez a meglehetősen hajtós hét – nekem viszont nagy szükségem lenne már egy pihenős hétvégére. Ráadásul úsznom sem sikerült, jó régóta. Anno az epeműtétem után, szeptember táján mentem el úszni, de nem bírtam ki a két kilométert, annyira elkezdett fájni gyomortájon valami odabent. Azóta meg még nem teszteltem.
Igazából ma délelőtt akartam, de a hülye kánikula miatt nem lehet csak úgy elmenni úszni, mert mindenhol stranddá alakították az uszodákat. Rácsörögtem a közeli Malév uszodára, azt mondták, hogy 6.15-8.30 között lehet náluk úszni, nincs nagy tömeg.
Csakhogy én mostanában alvás helyett szúnyogokkal háborúzok.
Arról szó sem lehet, hogy éjszaka ne legyen nyitva az ablak – hiszen csak így lehet levegőt kapni. Meg szúnyogot. Kilószámra. Csütörtök hajnalban annyira eldurvult a dolog, hogy lemásztam a nappaliba, behajtogattam magam a kétszemélyes kanapéba és úgy próbáltam aludni. Tegnap persze elmentem boltba és felfegyverkeztem a szúnyogok ellen. Éjszaka bevetettem az egész arzenált, sajnos igen mérsékelt sikerrel. Hajnali fél öt körül találtam meg az ellenszert, sprével jól befújtam a szobát, majd beizzítottam a lapkával működő riasztót a folyadékos helyett. Ez a kombináció végre meggyőzte a dögöket, hogy komolyan gondolom.
Csakhogy… ekkor tévedt rá a tekintetem az ébresztőórára. Mely ötre volt felhúzva.
Lenyomtam. Ennyit a mai úszásról.
Ha meg belegondolok abba, hogy a Balcsi átúszáshoz hajnali négykor kellene kelnünk holnap, hogy még a nagy tömeg előtt leérjünk a reggel nyolcas starthoz… hát, a hátam közepére kívántam az egészet.

Twitter

Igéretes pizzát rendeltem: chilis bab, csípős kolbász, erős paprika. A látvány felűlmúlta a reményeimet: olyan szinten volt ráhalmozva mindenféle gyanús zöld, piros, hegyes és gömbölyű paprika, hogy vissza is vittem a poharat a konyhába és egyből a másfél literes ásványvizet cipeltem ki az ebédhez.
És akkor a rengeteg babról meg hagymáról még nem is beszéltem.

Megvan annak is a szépsége, ha az ember egyedül van a lakásban.

A hosszú menetelés vége

Kész. Még szárad, mint a mosott gatya, de holnap már lehet beköltözni.

A délelőtti lakkozás valami iszonyú durva volt. A lakk sűrűsödött, alig lehetett kenni, a házban gyakorlatilag állt a forró levegő – amikor déltájban befejeztem, fogalmam sem volt, hogy a melegtől vagy az oldószergőztől kóválygok olyan kellemesen. Vagy mindkettőtől.
Háromig pihengettem a hűvösben, majd ráagattam még az apróságokat: reteszek, zár, plexilap (mint ablak), ablakkeret – sőt, még szekrényfogantyút is találtam rá. Volt egy menetem a Baumaxba, nem bírtam ki, becsűrtem a Lőrinc Centerbe is, élvezkedni egy 20 percet a klímában. A legnagyobb darab jégkrémmel, melyet csak találtam a közértben.
Este még lakkozgattam egy kicsit… és vége.
Holnaptól már jöhet az eső. (Olyan nagy vihar azért még ne, azért el vagyok még maradva négy rögzítéssel a betonba.)

Cote d’Lazur

A show nem áll meg. Csak a bekeményedett ecset a bádogdobozban.

Nagyítás Nagyítás

Ma lekentem a házikót kívülről lazúrral, belülről félolajjal. (Holnap délelőtt kapja meg a belső rész a csónaklakkot.) Lazúrból trükkösen borovi fenyő árnyalatút vettem, tekintve, hogy az alapanyag is borovi fenyő. A magam részéről amennyire lehet, ragaszkodom a természetes árnyalathoz – és ez szépen be is jött.

Nagyítás

Nekem határozottan tetszik ez a szín.