Ez tegnapi anyag, de jó.

Valamelyik nagyszülő kérdezte a múlt héten valamelyik gyereket, hogy melyik a jobb: a régi lakás vagy az új?
A válasz egy sátáni kacaj volt.
Nem is lehet máshogy megfogni a különbséget.

Nézzük például a ma estét. Este 11-kor jutottam oda, hogy nekiállok tanulni. (Na, ja: life-cycle learning, kisangyalom.) Odafönt fullasztó meleg van. Még a földszinten is enyhén kellemetlen, oxigénmentes levegő fogad. Ha kinyitom az ablakokat, akkor jó – de a környék összes repkedő lófütty bogara csak erre vár.
Támadjunk! Befújtam magam szúnyog elleni sprével – és kiültem a teraszra. A lámpák szerencsére elég messze vannak, a molylepkék biztos távolságban repkednek. A levegő pedig remek, hűs.
Minden ideális a tanuláshoz.
Időnként besétálok a lakásba, átvágok a sötétben jóval nagyobbnak tűnő nappalin, az étkezőben irányfényként világít a borhűtő, ahol a kedvenc söreimet (barna Kozel) is tárolom. Kiveszek egyet, visszasétálok a teraszra és olvasok, jegyzetelek.
Ez az élet.

Amikor még csak tervezgettem az ittlétet, beszereztem egy bluetooth fülhallgatót, direkt ilyen alkalmakra. A zene szól a benti számítógépen, én meg kint hallgatom. Terveztem így.
De most nagy ívben leszarom a fülhallgatót. Ülök a mérhetetlen csendben, hallgatom a tücskök ciripelését – a békák sajnos megpurcantak a melegben – és érzem, hogy béke van, nyugi van.

Még az idő is sokkal lassabban telik.