Ma viszont egész nap mi szerepeltünk. Tegnap mindenkinek össze kellett dobnia egy prezit, azt ma előadnia, a többi tíz ember dolga pedig az volt, hogy jól megköpködje az előadót. Mindezt videókamera előtt.
A saját produkciómról nem sokat beszélnék, erősen rányomta a bélyegét az, hogy hajnali kettőre lettem készen, hatkor meg már kelnem kellett, mivel a Római-part nem a szomszédban van. Persze hazudnék, ha mindent erre fognék, jócskán van még mit tanulnom előadástechnikában.
De egyvalamin meglepődtem. Igaz, ez már tegnap is előkerült verbálisan, de ma gyakorlatban is megtapasztaltam: abszolút nem zavart a videókamera – és az a tény, hogy ezt az egészet rögzítik.
Végiggondoltam és arra jutottam, az segített rengeteget, hogy immár elértem azt a kort, amikor tudomásul kell vennem, bizony ronda egy krumpli vagyok – és ez idővel csak romlani fog. Lehet, hogy mást ez elkeserített volna – engem határozottan felszabadított az élmény. Mostantól nem kell azzal foglalkoznom, hogyan nézek ki. Nem kell azt vizsgálgatnom, jól áll-e egy ruha. Ha valahol elkattan egy fényképezőgép, nem kell azon tipródnom, hogy vajon a legelőnyösebb oldalamról talált-e el. Nem kell megfelelnem sem a külvilágnak, sem magamnak.
Szabadság, légy üdvözölve.
Recent Comments