G-pont és sör

Ma este megint színházban voltunk. A darab címe: A sör. Pontosabban: A S.Ö.R.
Tulajdonképpen jó volt. Akadt néhány fergeteges jelenet és volt néhány nagyon gyenge. Összességében az egyetemi kortesműsorok ‘szénné ökörködjük magunkat a színpadon’ stílusát hozták a fiúk, akiknek bejönnek az ilyen interaktív(!) őrületek, biztosan élvezni fogják.

Fiam első kérdése, amikor sodródtunk kifelé a tömeggel az ajtón, ez volt:
– Apa, mi az a g-pont?
– Hát, izé – fogtam halkra a szavamat – mindjárt elmondom, csak érjünk ki az utcára.
Végülis elmondtam, bár nem kicsit volt zavaró, hogy hiába léptünk meg a tömegtől, a lámpáknál mindig utolértek. Aztán egy idő után már nem foglalkoztam vele.
De igazából nem is ez volt a nehéz feladat, hanem elmagyarázni, hogyan is került bele ez az egész a darabba. Ugyanis a végső közös jelenetnél – közös, mert nemcsak a színészek, hanem az összes néző is részt vett benne – az egyik nézőnek egy másik néző g-pontját kellett eljátszania. Végül egész élethűre sikerült a produkció, csak éppen a fiatalabb nézők nem tudták, min röhögnek annyira a felnőttek.

Ha kifúrja az oldalad a kíváncsiság, de csak ezért nem akarod megnézni a darabot, akkor elmondom. A végén felhívtak egy csajszit, hogy játssza el Oféliát. A közönséget meg megkérték, hogy segítsen neki – játsszák el Ofélia pszichéjét. Csakhogy a rendező koncepciója szerint a szuperegó mélyén egy g-pont rejtőzött (egy zöldpulcsis srác kapta a szerepet), mely elhanyagoltsága révén alapvetően meghatározta Ofélia lelkivilágát.

Nna, ezt kellett elmagyaráznom a tömegben a srácnak – persze úgy, hogy ne okozzak neki gyerekkori traumát.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *