A két macsek nagyon sokáig kint volt az udvaron. Lányom engedte be nemrég őket. Picúr egy lendülettel végigrohant a nappalin, az étkezőn, fel a lépcsőn, be a hálószobánkba, gyorsan érdesített egy sort a könyvespolc tartóoszlopán – gondolom, hogy ne kaparjon el – majd villámgyorsan feltekert a polc tetejére, onnan pedig átugrott a szekrény tetejére és bevackolta magát. Ekkor ért fel Kajla, aki szintén megérdesítette magának a könyvespolcot és folytatta a hajszát. Picúr ekkor halálos vetődéssel átugrott az ágyba – felriasztva ezzel a könyvére borulva szunyókáló Nejt – majd gumilabdaként a földre pattant és már el is illant a szobából. Kajla azonnal utána.

Szóval, semmi különös.