Ja. Ha valamiben jó akarsz lenni, az kevés, ha jó kondícióban vagy. Oké, nyilván segít, de igen hamar öreg rutinok fognak harsány röhögés közben körözni körülötted, ha úgy gondolod, hogy vagy te is olyan jó.

Ma, amikor a Normafa és a János-hegy között tekertem felfelé, döbbenten észleltem, hogy valaki elhordta az emelkedőt.
Anno borzasztórégen ugyanaz volt az első kerékpártúrám a városban, mint amit ma nyomtam. És emlékeztem, hogy a János-hegyig volt egy szép nagy emelkedő, ahol azért régen igen lógott a nyelvem. Készültem is, előtte gyakorolgattam a váltást az új fogaskerékkel… aztán nem kellett semmit sem váltanom, az utazó áttétellel simán végigmentem. Pedig nem hiszem, hogy 42 évesen jobb az erőnlétem, mint 32 évesen volt. És nem is az – de a megfelelő helyeken már kialakultak a megfelelő izmok.
De elég, ha visszagondolok, hogy tavaly nyáron a kellemes fáradtságon kívül nem éreztem semmi mást egy 120 kilométeres futam után – miközben 24 évesen pokolba kívántam az egészet, amikor haverokkal együtt túráztunk. (Mennyire örültem, amikor egyszer eltört a hajtókarom és vonattal kellett folytatnom.) Márpedig akkor hetente 4-5 focimeccsem volt, eljárogattam futni és bőven nem voltam olyan krumpli, mint amilyen most vagyok. Hiába volt általában sok: hiányzott a megfelelő izom a megfelelő helyről.
Ugyanez van az úszással is. Az abszolút rekordomat 2000 mellen (55 perc) tavaly ősszel úsztam. Ősz fejjel. (Már ahol van még haj.)
De legalább itt már jobban látszik a felállás: hiába zsonglőrködök félkézzel a gyerek húszkilós súlyzójával, hiába kapom fel piheként a nyolcvankilós mosógépet, negyvenkilós csenevész csajszi beveti magát a vízbe és mire kétszer levegőt veszek, már visszafelé söpör a sávomban. A megfelelő helyeken kialakultak a megfelelő izmai.

És persze nem feledkezzünk meg a mentális izmokról sem.