Egész nap kint voltál a szabadban ebben a jó időben. Most este van, kellemesen elfáradva lezökkensz a géped elé és kíváncsian olvasod, hogy mások ezalatt milyen gondolatokkal tömték a virtuálist.
Nos, barátom, csalódni fogsz. Ma nem tömtem semmivel – ma én is a szabadban töltöttem a napot.
Na, jó.
Úgy keltem fel, hogy vége. Ma összekapom magam, elég volt a nyöszörgésből. Megborotválkoztam, reggeliztem egy bőségeset – végre – és felpattantam a bringára. Igaz, ezen a hétvégén már visegrádi túra volt beütemezve, de ez a hülye betegség közbeszólt. Kispest, Városmajor, fogaskerekű, Szépjuhászné, Kispest. Remek kör volt. Eltekintve néhány dühítő apróságtól. Például mi a szarért kell nekem minden úton legalább egy defektet összeszednem? Az Attila utca – Szilágyi fasor vonalon valami paraszt azzal szórakozott, hogy betörte a buszmegállók/telefonfülkék ablakait. Az üveg nagy része a kerékpárúton landolt és persze be is szoptam egy darabot. Habár mindig van nálam tartalékbelső, sőt, otthon gúlákban állnak, mostanra azért elegem lett: a jövő héten belecsapok a takonyba.
A krónikához tartozik még az a hihehetetlen erőfeszítés, amellyel fogaskerekűék próbálják felszállítani ilyentájt a bringákat, persze reménytelenül: ha időnként lenne olyan szerelvény, amelyik csak kerékpárokat szállítana, az is kevés lenne.
Mondjuk, egy igen picit hülyén éreztem magam az országútimmal a sok monti között. Pedig betonúton is lehet döngetni lefelé – csak ügyesen kell kerülgetni a kátyúkat. Bár a baleset nem ott kapott el, hanem már – az elméletileg sokkal jobb – Budakeszi úton. Ötvennel egy gödör… a bringát megfogtam ugyan, de akkora ütést kaptam, hogy az ökörszarv előrefordult vagy harminc fokot, a zártartó műanyag meg elrepedt. Az ökörszarvval elvoltam egy kicsit. Nézegettem, mit és hol lehet meglazítani – de nem találtam semmit. Egy védőburkolat eltávolítása után bukkantam rá végül egy láncszemre, de elképzelésem sem volt, hogyan lehetne ezt kiiktatni. Végül a “ha ésszel nem megy, próbáld erővel” elv mellett döntöttem és bikából visszaforgattam.
Szóval, mondhatnám, semmi érdekes. Az élet végre újból megy körülöttem, a szokásos tempóban: nyomom ezerrel, örülök és persze jönnek a szokásos szopások.
Recent Comments