Day: April 7, 2006

Offline spammer

Tegnap volt időm elgondolkodni, amíg a Kálvin tértől a Mikszáth térig sétáltam. A gondolkodás tárgya az volt, miért taszít annyira az a csomó ember, akik cédulákat akarnak a kezembe nyomni az aluljárókban. Hiszen igazából nem csinálnak semmi különlegeset: közelítenek, majd ha levegőnek nézve elslisszanok mellettük, akkor szó nélkül más után vetik magukat.
Mi okozza mégis a kényelmetlenséget?
A sokat szidott kognitív disszonancia. Magyarul az az állapot, amikor az agyadban párhuzamosan egymást kizáró gondolattartalmak vannak. Egyfelől meg vagyunk győződve arról, hogy jóindulatú, kedves krapekok vagyunk. (III Richárd, csendben marad!) Másfelől pedig megtapasztaljuk, hogy közeledik felénk valaki, meg akar kérni valami nem túl komoly dologra (vegyük már el azt az átkozott papírdarabot) – ennek ellenére durván udvariatlanul kell átnéznünk az illetőn. Hogy is van ez – hogy én, a kedves, jámbor ember ilyen durván megsértek egy segítséget kérő embert? Az agy fogaskerekei nekiállnak csikorogni. Kognitív disszonancia kialakul. És ez arról híres, hogy feszültséget okoz, kényelmetlen érzést kelt – még akkor is, ha rengeteg feloldási technika van ellene. (Melyeket ösztönösen is alkalmazunk.)

Belegondolt már valaki, hogy ez az aluljáros szórólapos betámadás mennyiben járul hozzá az átlagos rossz közérzethez? Nem tudsz úgy átmenni egy aluljárón, hogy 3-4 embert vissza ne kelljen utasítanod. Oké, tudom, te orszarvúbőrű alak vagy, akiről mindez lepereg – de sokan vannak, akik nem. Sőt, sokan vannak, akik még arra is képtelenek, hogy ellenálljanak: inkább elveszik a papírt és elviszik a legelső kukáig. És mindez miért? Azért, hogy ezer kiszórt papírból találjanak egy embert, aki el is olvassa. És száz emberből, aki elolvassa, legyen egy, akit érdekel is az ajánlat.

Tényleg nem értem. Ha ez a módszer annyira sikeres lenne, akkor tuti, hogy a világ más tájain is alkalmaznák. Én – sajnálatosan – nem vagyok egy nagy utazó, de sehol az általam ismert nagyvárosok egyik gócpontján sem láttam hasonló intenzitású osztogatást.
Mindenki más normális és csak mi lennénk túl birkák? Már megint?

Vasak

Hazahoztam végre a gépet apucihoz. Mivel a hátsó kerék ereszt egy kicsit (Puha vagy, Jenő!), beneveztem egy gyors belsőcserére.
És kihasználtam, hogy valamivel jobbak voltak a körülmények a fényképezéshez, így dokumentáltam is egy kicsit.

  1. Kép1: ez itt a roppant keménytökű fogaskerék, miután belekötött egy cipőfűzőbe – és ráfaragott.
  2. Kép2, Kép3: hogy ne csináljak segget a számból ebben a kommentben, lefényképeztem azt a részt, ahol Hugóék kifűrészelgettek két kis darabot a villából – hogy be tudják állítani az egyébként valószínűleg selejtes vázzal szállított bringát.