Tánc az Exchange körül

Örömmel közlöm a kicsi, de annál lelkesebb “Free Willy!” “Joep for MVP!” mozgalom tagjaival, hogy a hosszú menetelés véget ért, és még ha félhivatalosan is, de megkaptam az értesítést, hogy mostantól engem is kebelére ölelt az MVP közösség.

Pedig aztán milyen véletlenek kellettek ehhez.

Éppen most kérdezte Nej, hogy gondoltam volna-e ezt anno Úrkúton, amikor félparasztként hol bitet, hol gazt gyomláltam. Azt mondtam neki, hogy konkrétan erre nem gondoltam, de azt tudtam, hogy ha valamit komolyan veszek, abból bármi lehet. Csakhogy ott falun nem volt kedvem semmit sem komolyan venni.
Aztán elkerültem a nagyvárosba, a lentihez képest hi-tech munkahelyre, ahol jelentős szerepet vállaltam a cég Novell-Windows platformváltásában, és kitanultam a Windows NT3.51-et. (1996)
Kezdett komolyodni a helyzet.
Egyszer csak lejött egy hibabejelentés az informatikára: a vezérnek van valami Schedule+-os problémája. Rögtön elkezdtem falvédő mellett kiosonni a helyiségből. (Tudom, nem ez a megfelelő időpont a bejelentéshez, de akkoriban iszonyúan utáltam minden Office alkalmazást. Azóta az Excel és az Outlook már behízelegte magát.) A surranó manőver nem sikerült, tapasztalt kollégám, Béla még gyorsabban pattant le, így a nyakamon maradt a hiba. Arról volt szó, hogy a vezér látni akarta a többiek határidőnaplóját. (Office95!) Előástam valami angol Office dokumentációt és reszketeg ujjakkal kisilabizáltam, hogy ehhez valami Exchange4.0 nevű alkalmazás kell. A magam részéről ezzel le is zártam a dolgot, gondoltam, úgysem vesszük meg. Nos, tévedtem, nem először. És csak amikor megvettük és beleolvastam a doksijába, akkor döbbentem rá, mibe vágtam a fejszémet. Ezzel a fejszével aztán addig csapkodtam a főnököm asztalát, amíg el nem küldtek tanfolyamra a Controllhoz. (1997) Ez egy újabb szerencsés véletlen volt, mert itt ismerkedtem meg Marcival. Mindketten nyomot hagytunk a másikban. Én megjegyeztem, hogy itt van egy kerekfejű krapek, aki meg tudja csinálni azt a kunsztot, hogy még egy óra dumálás után is annyira vonzza a figyelmemet, hogy nem kezdek el firkálgatni a lap szélére. Ő pedig megjegyezte, hogy itt van egy kockafejű krapek, aki időnként egész mulatságos dolgokat firkálgat a lap szélére. Ez a kapcsolat onnantól lett szorosabb, amikor egy évvel később, mint már dedikált Exchange admin, megint találkoztunk egy újabb Exchange tanfolyamon. (1998) Nagyon jó tanfolyam volt: mindössze négyen ültünk ott diákok, köztük mICK is. Aztán Marci dobbantott, létrejött a Netacademia és annyira sikeres lett, hogy szükség volt valakire, aki időnként blamálja őket. Ez lettem én, az AdAstra karikatúra sorozattal. Később odáig fajult a munkakapcsolat, hogy már rajzoltam mindent, amire szükség volt: egéralátétet, plakátot, illusztrációkat, toronyórát lánccal, öncélú monitorral.
Amikor a Netacademia beköltözött az Andrássy útra, Marci ötlete volt, hogy az első InetPub bulin házasítsuk össze a Világörökséget (Andrássy út, ugye) a Világökörséggel, mely akkoriban az általam szerkesztett, rajzolt, utált és szeretett karikatúra magazin volt. Az egyik teremben nem kis munkával össze is hoztunk egy kiállítást a rajzaimból, melyért nem győzök, így utólag is elégszer köszönetet mondani. Nagyon jól esett ez nekem akkor, csak mutatni nem nagyon mutattam, ugyanis akkortájt egy kicsit meg voltam zuhanva, munkahelyről kirúgás, autó tönkremenés és anyagi csőd következtében.
A kiállítóterem melletti helyiségben volt a kocsma, benne a Jani által organizált sörcsapoló apparáttal. Az egész teremben szolíd beszélgetés folyt, eltekintve a csapolóhoz legközelebbi asztaltól, ahol durva nagy százkilós pattanások csapkodták jókedvűen az asztalt. Éreztem én, hogy ott lenne a helyem, de akárhogy köröztem is, nem tudtam odaülni. Úgy őrizték a széküket, mintha az életük múlt volna rajta. Hogy a pisilést hogyan oldották meg, arról fogalmam sincs.
Ezután eltávolodtam egy kicsit az informatikától és ezzel együtt az Inetpub rendezvényektől is. Majd csak jó félévvel később, amikor már megint informatikusként dolgoztam, akkor fértem hozzá végre ahhoz a bizonyos asztalhoz.
Ja, hoztak pótszéket.
Az élet ment tovább, a sörözések rendszeresek lettek. Az egyiken Varánusz, aki akkor már három és fél hete blogolt, megkérdezte, hogy én mi a francért nem űzöm ezt az ipart. Rengeteg válaszolási lehetőségem volt:
– Egyfelől több, mint négy éven keresztül nyomtam a Világökörséget, mely egyfajta heti megjelenésű blog volt; csak nem tudtam, hogy ezt a műfajt így is lehet nevezni. (Hetente rajzoltam, válogattam és irkáltam benne. Kihagyás nélkül, minden héten.)
– Másfelől akkor már több, mint egy éve blogoltam a Blogspoton egy nemzetközi idióta karikatúrista csapat tagjaként.
De ehelyett mindössze annyit válaszoltam, hogy “csak”. Nem nagyképűségből – egyszerűen nem volt értelmes válaszom arra, hogy tényleg, miért nem próbálok meg egy erősen szöveges magyar blogot, mindazon dolgokról, melyek napközben eszembe jutnak.
Így, egy kellemesen napos januári délelőtt felmentem a blogspotra – a JoeP név már adott volt, nem én találtam ki – és az éppen hallgatott Kern lemez hatása alatt bepötyögtem, hogy ‘MiVanVelem’. (Külön öröm, hogy Jani és GT a példánkon felbuzdulva vágtak bele később.)
A többi már látható. Szakmailag sorra kaptam a kihívásokat, kedvem is volt megoldani azokat – és ha már annyit szívtam velük, akkor meg is írtam a sztorikat. A szívások és a tudásvágy kettős spirálja húzott felfelé – én lettem a Dühös Adminisztrátor, aki miután véresre verte az Exchange szerver ocsmány pofáját, letörölte a vércsatakos habot a homlokáról és izzadtan, koszosan, nehéz kézzel begépelte a történeteket.
Szeretem.
Mindezek ellenére.
Az Exchange ugyanis nem csak egy alkalmazás. Nézzük csak meg, hogyan is alakultak a dolgok körülötte.
Volt valamikor az Exchange 4.0. Már ebben a kőkorszaki lényben is voltak érdekes kezdeményezések. Vegyük például a KMS-t, a Key Management Service szolgáltatást. Ez volt a Microsoft első asszimetrikus kulcsokat kezelő megoldása. Az idő során a termék kivált az Exchange-ből és ő lett a Certificate Authority, másnéven CA szerver.
Ugyanez az Exchange már multimaster replikációt kezelt. Akkor, amikor a Windows NT még 3.51-es bábállapotban csak álmodozott igazi címtárról. Itt tanulta ki a Microsoft a címtárkezelés csínját-bínját. Innen származik az a technológia, melyet manapság Active Directorynak hívunk. (Tulajdonképpen erre is mondhatjuk, hogy önálló termékként vált ki az Exchange vonalból.)
Haladjunk tovább. Az Exchange2000-ben jelent meg először a Web Storage System nevezetű csoda. Adott egy adatbázist, melyet webes felületről el lehetett érni, lehetett rá fejleszteni. Ismerős? Az Exchange2003-ból ez már kimaradt, önálló termék lett belőle, Sharepoint néven.
De még nincs vége. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen szoftver matuzsálemnek lassan már le kellene pihennie. Pedig.
A levelek egyre kacifántosabbak lesznek. A levelezés, köszönhetően az SMTP protokoll hibáinak, szintén. Mindemellett a világ erőteljesen a kütyük irányába menetel, egyre okosabb rendszerekkel szeretnének az emberek minél hamarabb, minél több információhoz jutni egymásról, a világról. A telefonrendszerek és az IT rendszerek oda-vissza egymásba integrálódnak.
A Microsoft szerver oldalról mindösszesen egy versenyzőt küld a ringbe. Lehet találgatni.