Tavasszal költöztünk ki első saját családi házunkba, Úrkútra. Nem sokkal később jött is a Húsvét. Ketten voltunk egy teljesen idegen faluban, Nej és én, két tősgyökeres városlakó.
Nej természetesen beparázott, lelki szemei előtt valószínűleg vödör vízzel kurjongató legények sejlettek fel, mert azt a taktikát választotta, hogy bevackolta magát egy belső szobába és rámhagyta az ajtónyitogatást.
Meg is jöttek, kopogtattak. Kinyitottam az ajtót, két tökmag legényke toporgott a küszöbön, roppant optimistán. Az egyik már kezdte is mondani a verset, de a másik hamar felfogta a helyzetet és közbevágott:
– Bácsi kérem, van itthon valami lány vagy néni?
– Az a helyzet, pockok, hogy nincs. Egyedül vagyok – hazudtam.
– Az baj – szontyolodott el.
A másik – lassabb felfogású – kölyöknek hirtelen felderült az arca:
– És a bácsit nem locsolhatjuk meg?