Évfolyamtalálkozó

Most éppen Nejnél esedékes, ebből kifolyólag megkérdezte, hogy engem spec érdekel-e valamennyire. (Nagy volt az átfedés a baráti köreink között, sokat voltam együtt az ő évfolyamával is.)
Nos, nem.
Habár vissza-visszanyúlok azokhoz az emlékekhez, de magamban már lezártam azt az időszakot. Az emberek kőszoborrá merevedtek. (Na jó, mozgóképpé.)
Időnként van egy-kettő bátortalan kapcsolatfelvétel, de mindegyik elhal meglehetősen hamar. Az emlékek… azok emlékek és nem élőlények. Közhely szerint hét évenként az ember összes sejtje kicserélődik. Rengeteget változunk és kinövünk egymásból. Nincsenek közös élményeink, közös témáink, a régiek meg már elmúltak… meg egyébként is, mindenki másképp emlékszik rájuk.
Jobb egymást békén hagyni.

Ilyenekért szeretjük Pratchett-et

The Grand Trunk was “about people” and the reporter had completely failed to ask what that meant, exactly? And then there was this piece called “Our Mission”…
Moist felt the acid rise in his throat until he could spit lacework in a sheet of steel. Meaningless stupid words, from people without wisdom or intelligence or any skill beyond the ability to water the currency of expression. Oh, the Grand Trunk was for everything, from life and liberty to Mum’s home-made Distressed Pudding. It was for everything, except anything.