Én még fürödtem a Berettyóban, és te?

2012.11.16; péntek

Amennyi szart lapátolt az utóbbi napokban a nyakamba az élet, olyannyira vártam ezt a hétvégét. Zoltánnal terveztünk egy jó nagy evezést a Hortobágyon keresztül, konkrétan Balmazújváros (Darassa) indulással Túrkevéig (110 km) a Hortobágy-Berettyó folyón. Szállás kintalvással, tűzrakás, borozgatás, éjjeli vacogás. A napi 55 kilométer annyira azért nem ijesztő, 8 óra evezésnél ez kábé 7 kmh átlag, a folyó olyan 1,8-2,5 kmh között folyik, tehát durván 5 kmh átlagot kell tartanunk, ami azért annyira nem veszélyes. Oké, korán kell indulni, 7,30-kor már vízen terveztünk lenni, ehhez 5,30-as ébresztő dukál, de nem gond, mert előző esténként úgysem tudunk túl sok mindent csinálni, azaz adódik a korai fekvés. (Mondjuk, hajnalok hajnalán kelni, fagypont körüli időben magunkra húzni a harmatos ruhát, azért ez jelent némi szent őrületet. Jelentem, megvan.)

A logisztika persze nem volt egyszerű. Úgy terveztük, hogy Túrkevén találkozunk, átpakolunk mindent hozzám, Zoltán kocsija marad, elmegyünk Darassára, leevezünk Túrkevéig, majd Zoltán autójával felviszünk mindent Darassára, aztán mindenki megy a dolgára.

Eleinte minden úgy ment, mint egy svájci óra. Fél hat körül összefutottunk (a félóra késést a szeletelhető keménységű köd miatt sikerült összehoznom, mert elszoktam az autónktól és nem találtam a ködlámpa kapcsolóját), átpakoltunk, tűz a starthely. Ott már megjelent az első probléma: a régi csárda kapuja be volt zárva. Eredeti terv szerint ott tartottuk volna az autót. Aztán addig izegtünk a kapu előtt, mire fény gyúlt odabent, kitotyogott egy úriember, aki megígérte, hogy szombat reggel kinyitja a kaput és beállhatunk.

Indulhatott a péntek esti buli. Sátorhely a híd környékén… nem volt. Kínunkban végül egy elhagyatott parkolóban nyomtuk fel a sátrakat. Igen, a betonra. Első ránézésre jó ötletnek tűnt, éjszaka már nem annyira. A sátorállítás után Zoltán kitermelt a ligetből két komplett kivágott nyárfát, nálam volt disznópörzsölő szivargyújtó, így semmi akadálya nem maradt, hogy mindezekből tábortűz ne legyen.

From Kajak

Jelzem, kellett is, ekkor már volt rajtam egy réteg közepes vastagságú és egy réteg durván vastag polár felszerelés, ennek ellenére kezdtem fázni. Tűz, vacsora, bor. Vittem pár szál emberes szivart is, naggyon jól esett a tűz mellett pöfékelni. Tízkor alvás.

2012.11.17; szombat

Na, ez az alvás nem volt akármi. Már lefekvéskor is minden jégdarás volt. A tűz speciel nem, de a rárakandó fa már igen. Bevackoltuk magunkat. Én eleinte jól elvoltam, aztán hajnalban kezdett nyomulni a hideg: időnként megébredtem, nekiálltam töprengeni, hogy most tkp fázok-é, vagy sem, aztán kicsit átrendeztem a hálózsákot és a tartalmát, majd aludtam tovább. Zoltánnak hajnali kettőkor esett el a hálózsákja, be kellett izzítania a második fokozatot is. Aztán pont a legrosszabkor, amikor a szervezetünk már kezdett hozzászokni az inzultushoz és kezdett megbékélni a viszonyokkal, akkor kezdett kukorékolni a kakas a mobilomon, amire a szomszéd sátorból egy “egyszer úgyis lelövöm azt a dögöt, baszod” morgást véltem kihallani.
Nekem az a technikám, hogy rögtön reggel összekötöm a két kellemetlenséget, azaz ébredés után egyből összecsomagolok mindent és csak utána megyek ki pisilni. Így adott a motiváció, hogy gyorsan készen legyek. (Most ráadásul mindez szigorúan logikus is volt, mivel pont indulás előtt, a kajak lekötözésekor léptem bele egy szaftos nagy kutyaszarba – lenne néhány ötletem, mit tudnék csinálni azokkal a kedves szomszédokkal, akik a kertkapunk elé szaratják a kutyáikat – és bár a fűben a nagyját letöröltem, de a cipő réseiben maradt anyag rendesen. Értelemszerűen ez a cipő nem került be a sátorba, se magában, se rajtam.)

From Kajak

Odakint kellemes, deres idő fogadott. A töksötétben csak a jég világított, mind a kocsin, mind a kajakokon. Zoltán gyorsan felélesztette a tűzet, és legnagyobb meglepetésünkre hamarosan világosodni is kezdett. Reggeli, pakolászás, átvittem a kocsit a volt fogadó parkolójába, minden a legjobb úton haladt, hogy elinduljunk a nagy folyamon.

From Kajak

Illetve, izé, szóval az itt még meglehetősen keskeny Hortobágy-Berettyón.
Zoltán kajakja már a vízparton volt, én éppen arra vártam, hogy az enyémet is lecipeljük, amikor egy Niva lassított a hídon, majd kanyarodott a cuccaink mellé.
– Vendégünk van – szóltam oda Zoltánnak.
– Aha, látom – bólintott.

Nem részletezem a beszélgetést, a lényeg, hogy haza lettünk zavarba a francba. Egy dolgon csúsztunk el. Elméletileg abszolút jó időben jöttünk, ilyenkor a legérzéketlenebb a park a látogatókra, ráadásul ilyenkor van a legkevesebb is belőlük… egy dolgot nem tettünk meg: nem jelentettük be, hogy át szeretnénk haladni a park területén. Ahogy a parkrendész is fogalmazott, gyakorlatilag biztos, hogy megkaptuk volna az engedélyt, hiszen nemhogy fészkelés, de madár se nagyon van… viszont nem vagyunk bejelentve, így tilos a belépés. Szombaton pedig már bejelentkezni sem lehet. Az illető nagyon elhivatott ember lehetett, mert az apró célzásokat rendre elengedte a füle mellett, így nem maradt más hátra, visszahoztam a kocsit, visszapakoltunk mindent és búcsút intettünk a folyónak. (Zoltán azt azért érezte, hogy az az érv, miszerint eddig már többször megtette ezt a távot korábban, nem sokat lendített volna a helyzeten.)
Volt némi vita, hogy mi legyen a továbbiakban. Én amellett voltam, hogy legyünk szabályosak: halasszuk későbbre a túrát, most pedig ne trükközzünk. Nem tudhatjuk, hol vannak a parkban megfigyelők, márpedig a rendész biztosan jelentette az esetet. Maga a park a 4-es útig tart, onnantól viszont a folyó már nem igazán érdekes, gyk egy mesterséges, egyenes csatorna. Az meg, hogy most keressünk valami pocsolyát, pusztán csak azért, hogy ne menjünk száraz kajakkal haza, valahogy nem vonzott. Zoltán még szívesen evezett volna és szerencsére helyrerakta a fejemben a környék földrajzát is, így az lett a vége, hogy a 110 km-es utunk utolsó 30 kilométerét még bevállaltuk mára: az már kedves, kanyargós rész és nem tartozik a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz. Röptében átkódoltam az iGO-t, aztán irány Ecsegfalva. Addigra gyönyörűen kisütött a nap, remek idő kerekedett. Annyira remek, hogy már tovább is gondoltuk a túrát és a kiesett felső szakasz helyett meghosszabbítottuk a lentit, azaz Túrkeve után még lemegyünk a Kőrösig, onnan pedig Gyomaendrődig.

From Kajak
From Kajak

Az ecsegi híd mellett lecuccoltunk, gyorsan összeraktuk a felszerelést és 10.30-kor nekivágtunk a távnak.

From Kajak

Itt már teljesen más arcát mutatta a folyó, mint fent. Széles volt és barátságos. Habár érezhetően erősen sodort, de egyben mély is volt, ráadásul nem volt benne se fenékküszöb, se szikla, ebből következően nemhogy limány, de még örvény sem. Ami viszont teljesen egyedivé tette, az a környezete. Magyarországon a folyók, patakok partján vagy fasor, vagy liget vagy bozótos húzódik, esetleg nádfal. Itt semmi ilyesmi nem volt: a hatalmas legelők, a végtelen lankák békésen simultak rá a folyó partjára. Távolban gémeskút, parasztház, kolompoló gulyák. Ebéd után elvonultam egy ligetbe vécére, az egyik bokor mögött egy szürkemarha nézett velem farkasszemet.

From Kajak
From Kajak

– Te, szerinted Petőfi miről írt volna annyi verset, ha a belépési engedély miatt őt is hazazavarták volna a francba? – kérdeztem evezés közben Zoltánt.
– Hát, valószínűleg a zordon Kárpátokról.

Békésen leeveztünk 13 kilométert, amikorra megéheztünk. Volt is egy ligetes part, pont jónak tűnt az ebédhez. Ahhoz jó is volt… a kiszálláshoz már kevésbé.

From Kajak

Trükkös egy folyó ez: nem csak középen mély, de már rögtön a szélén is. Ráadásul becsapós: a parton és a víz szélén is tömérdek a levél, azt mutatva, hogy ott tulajdonképpen csak pár centis a víz. Ez csapott be engemet is. Léptem volna ki oldalra, amikor a lábam hirtelen térdig becsúszott a vízbe – és még nem ért le. Gyors mozdulattal visszahuppantam a kajakba, éppenhogy megúszva a borulást. A lábam persze még oldalt lógott, de ez volt a feladat egyszerűbb része, csak be kellett volna hajtogatnom a beülőbe. Amilyen hülye voltam, még csak az evezőlapátot sem fogtam meg, így amikor kiderült, hogy gumicsizmával nem is olyan könnyen megy be a lábam és egy kicsit hátrébb toltam magamat, a kajak megbillent a másik, még mélyebb oldalra, én pedig evezőlapát nélkül nem tudtam korrigálni. Placcs. Simán befordultam, a kajakkal együtt.
Ember még úgy nem tepert ki abból a vízből, ahogy én kiskeráztam. Zoltán nem is hitte el, de a sapkám például száraz maradt. Sajnos más nem, de a téli cuccom annyira azért jól zár, hogy hiába lesz alatta nedves a ruha, be tudom melegíteni, utána pedig már jól vagyok. (Kicsit olyan, mint a neoprén, de szélálló is.) A gumicsizma tudja ugyanezt a trükköt, szóval egy-két perc vacogás után egyszer csak közöltem Zoltánnal, hogy nem öltözök át, sőt, tulajdonképpen nem is érzem rosszul magamat. Szerintem ekkor jobban megijedt, mint amikor beborultam. Kénytelen voltam rávenni, hogy nyúljon be a dzsekim alá, megtapogatni a polárfelsőmet.
Szerencsére a gulyás csak pár perccel később jelent meg, így nem volt tanúja a félreérthető jelenetnek.

Az öreg egyébként nem kicsit volt agyhalott. Valószínűleg hetek óta már csak a kutyáival beszélgethetett, mindenesetre nekünk ugyanott folytatta, ahol a kutyáinak abbahagyta, szóval nagyon hamar képbe kerültünk mind a csorda, mind az istálló dolgaival. Zoltán nem is bírta sokáig, visszasétált a kajakjához, keresztül a mocsaras beugrón.
– Maga csak úgy átsétált a vízen? – hökkent meg hangosan az atyafi, tudomást sem véve arról a fatörzsről, melyet pont közlekedési céllal dobtunk rá nemrég a zsombékokra.
– Pontosan. Még Jézustól tanultam.
– Hinnye. Hát, mondjuk, úszni én is tudok – gondolkodott el – Például ezt a folyót át tudom úszni.
– Na jó, nem teljesen – jött rögtön utána zavarba.
A folyó kábé tíz méter széles lehetett.
– Dehát, azért van a csónak – oldotta fel magában a kognitív disszonanciát.
– Aztán milyen most a fogás? – váltott témát.
– Mármint milyen fogás? – jöttem zavarba.
– Hát, a hal.
– Biztosan jó – hümmögtem – De látja, nálunk nincs horgászbot.
– Tényleg. Akkor maguk nem horgászok?
– Nem.
– Pedig azt hittem, hogy horgászok.
– Nos, nem.
– Akkor csak úgy eveznek?
– Ahogy mondja.
– Háát, mindenkinek megvan a maga hobbija – nyugtázta, de érezni lehetett, hogy valójában azt akarta mondani, hogy “háát, senki nem lehet teljesen normális”.

From Kajak

Aztán egyszer csak elballagott a kutyáival, befejeztük az ebédet, még sütkéreztem egy kicsit a napon, hogy kívülről is megszáradjak, nagy vonalakban kipucoltam a kajakot, majd nekivágtunk a hátralévő távnak.
Előtte még – mivel Nej megkért, hogy időnként küldjek neki sms-t, hogy ne idegeskedjen – megírtam neki, hogy most húztak ki a vízből.

A második szakaszon két dologgal küzdöttünk: egyrészt az idővel, mert gyorsan fogyott, másrészt a nappal, mert annyit izgett-mozgott az égen, hogy hol a szemünkbe sütött, hol meg hátulról. (Ha megnézed a térképen a folyót, simán kanyarog 180 fokokat.) Így vagy a napszemüveg volt a szemem előtt vagy a fényképezőgép. Aztán jött egy erdősebb szakasz, a fák eltakarták a laposan sütő napot, hirtelen hűvös is lett, meg borús is, itt inkább meghajtottuk az evezést, nehogy sötétben kelljen kikötnünk Túrkevén.
A kikötést Zoltán már nem bízta a véletlenre, gyorsan előrement, így mire a parthoz értem, ő már kint volt, aztán megragadta a kajakom orrát és gyakorlatilag teljesen kihúzott a partra. Nem győztem elnyomni magamban a vigyort. Nem először evezünk együtt, de még mindig nehéz megszoknom, hogy mind a kajakok sebességében, mind az evezési tudásban Zoltán mennyivel előttem van. Így amikor én már hörögve evezek, utolsó erőim mozgósításával, ő még akkor is fütyörészve megy. Előttem. Ma például 8-9 kmh közötti tempóban haladtunk, végig érezhettem volna, hogy milyen jó érzés száguldani… de nem éreztem, mert közben azt láttam, hogy a társam alig húz néhányat és így is jóval gyorsabb, mint én, ergo nemhogy száguldásérzésem nem volt, hanem végig azt éreztem, mennyire lassan megyek. Viszont egyvalamire nagyon jó ez a felállás: lehetőségem van megtapasztalni, mit érez Nej, amikor kettesben evezünk. Ezért vigyorogtam szinte végig a helyzet fonákságán és ezért vigyorogtam különösen azon, amikor ugyanúgy lettem kihúzva kajakostól a partra, mint ahogy én is szoktam Nejt.

Már útközben is beszéltük, hogy a borulás miatt necces lesz a túra folytatása, de amikor a parton átöltöztem száraz ruhába, akkor látszott csak, hogy bizony az összes aláöltözetem csuronvíz lett. Ha nagyon akartunk volna küzdeni, akkor tűz mellett esetleg megszáríthattuk volna, de ez egy olyan hely volt, ahol nem igazán akadt tűzifa, és ekkor még a szarrá ázott bélelt gumicsizmámról nem is beszéltem. Végül abban maradtunk, hogy ennyi.
Összepakoltunk, visszamentünk Ecsegfalváig, átpakoltam a kocsimba, érzékeny búcsú, aztán irány haza.

A hazaút borzalmasan vacak volt: dacára, hogy csak 150 kilométer, de kétszer is ki kellett állnom 5-10 percet szunyókálni. Korai kelés, evezés, fürdés… sok ez egy napra. A benzinkútnál megint el kellett magyaráznom, hogy nem, nem horgászni voltam, úgy látszik az emberek értelmezési tartományán kívül esik az a tény, hogy valaki ilyenkor még pusztán passzíóból evezget. Nej már a válaszüzenetében is közölte, hogy itthon meleg lakás, meleg étel vár, nos, ez valóban így is volt. Az utolsó utáni erőmmel még lemostam a sarat a cuccaimról, ezek egy részét bedobtam a mosógép mellé, másik részét kiakasztottam száradni (ezek a vasárnapi esőben még jobban eláztak, de legalább tutira kijött belőlük a sár), aztán vacsora, néhány pohár bor és egy mély, hosszú alvás. Vasárnap pedig úgy voltam, mint a tavaszi légy: aludtam, ettem, aludtam, ettem. Szép, kerek hétvége volt.

Linkek:

  • A megtett szakasz térképen (Endomondo)
  •  

    2 Comments

    1. Olyan Déjá Vu érzésem van. (A címre gondoltam.) Nem tavaly írtad ezt? :-)
      Azért nálad már kifizetődött volna egy szárazruha.
      Vagy ez csak bemelegítés és jövőre már a jeges Dunát úszod át?
      Mindent összevetve ezt a túrát nem irigylem. Esetleg ajánlhatom a hévízi patakot, ott legalább a víz elviselhető hőmérsékletű.

    2. Pont ezen vigyorogtunk. A borulás után nem sokkal kellett elmennem vécére. Na, ez száraz ruhában igen izgalmas lett volna. :)
      Egyébként teljesen meg vagyok elégedve a mostani ruhámmal, a borulás után még végignyomtam benne 14 kilométert, nem éreztem magamat kellemetlenül. Ha vittem volna pluszban egy száraz garnitúrát, mehettünk volna tovább is.
      A túra egyébként nem volt rossz, a táj megéri. Beszéltük is Zolival, hogy egyszer megcsináljuk rendesen, végig.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *

    Discover more from MiVanVelem

    Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

    Continue reading