Pedig van, amikor muszáj. Mert az a kaporszakállú nagyon nyomkodja a gombokat, sőt, lassan már a Tilt-nek is villognia kellene.

Kezdjük ott, amit tegnap nem részleteztem annyira. A CIB-nél valójában csak két kártyánál sikerült megváltoztatnom a PIN kódomat, a harmadiknál nem. Én voltam az idióta. Amikor kibontottam a borítékot és megláttam a fekete téglalapot a papíron, automatikus reflexből nekiálltam kapirgálni egy húszforintossal. A másik banknál ugyanis kaparós sorsjegyként küldik a PIN-t. Aztán mivel nem történt semmi, elolvastam a manuált, ahol leírták, hogy ez egy vékony fólia, húzzam le, aztán tegyem világos háttér elé és látni fogom a kódot. Hát, én speciel a kaparást láttam. Captcha a valós életből. Végül Nejjel közösen öt kódra szorítottuk le a lehetőségeket.
A biztonság kedvéért felhívtam az ügyfélszolgálatot. Elvégre a Citinél van olyan, hogy kártyaszámra és TPIN-re lehet PIN-t változtatni, feltéve, ha ismerjük a bűvös 41-es kódot. Nos, a CIB-nél ilyen nincs. Az ügyintéző – majdnem személyi bankárt írtam – közölte, hogy vagy eltalálom a jó PIN-t az automatánál, vagy bemegyek a bankfiókba és kérek újabb PIN kódot. Persze, ez újabb két hét.
– Hát, a két hét sok. De lehet a kártyával kisérletezni? Tudja, attól félek, hogy néhány próbálkozás után az automata kinyírja a kártyámat.
– Ettől nem kell félni, az automata nem fogja bántani a kártyát.

Oké. Ma reggel bementem a városba, az első három tipp nem jött be, negyedikre közölte az automata, hogy kártya letiltva, menjek be a kibocsátó bankfiókba és tisztázzuk, mi történt. Mondjuk a kártyát visszaadta, de azért legalábbis véleményes, hogy a letiltás bántásnak számít-e vagy sem. No, mindegy, akkor a vállalkozás még két hétig házipénztárból üzemel.

A következő futam az okmányiroda volt. Megszereztem a hiányzó orvosi igazolást (3 rendelés, másfél nap, 4500 forint), vittem leadni. Erre a kőbunkó automatanyomogató pacák mindenáron a pénztárhoz akart küldeni, az egész iratpaksamétát kellett az orra alá tolnom, hogy felfogja, én csak egy papírdarabot szeretnék leadni egy folyó ügyhöz.
Aztán megkaptam a múltkori ügyintéző hölgyet, aki mosolyogva üdvözölt. Mint mondta, éppen ma akart emailt küldeni nekem, miszerint jöhetek is a jogsiért, de ha már bejöttem, akkor ide is adja. Mit mondjak, örültem. Az utóbbi két hétben annyi trágya dolog történt velem, hogy lassan elsírom magam már attól is, ha az utcán szembejövő emberek nem vágnak orrba. Átadtam minden papírt és vártam a plasztiklapot. Aztán vártam. Majd vártam. A kiszűrődő hangok nem sok jót ígértek. Ilyeneket hallottam, hogy “ennek nem lenne szabad itt lennie”, meg “látod, Gizikém, elküldtem a faxot, ott meg nincs nyoma”, meg “nem aznap volt ez, amikor volt az nagy adatvesztés a központban?”. Végül jött egy maratoni telefonálás, utána pedig hosszú sóhaj után a magyarázat. Szóval az történt, hogy az ügyintéző hölgy először nem vette észre, hogy az elhagyott jogsi orvosija már 2007-ben lejárt. (Nem nagy kunszt, én sem vettem észre.) Aztán délután már igen, ekkor küldött egy faxot, hogy állítsák le a jogsigyártást, nekem pedig üzent, hogy hozzak orvosi igazolást. Nos, ez a fax vagy beérkezett, vagy sem, mindenesetre a központban nem vettek róla tudomást és rekordsebességgel legyártották a jogsimat, sőt, már postára is adták.
Facepalm.
– Azt mondja, hogy csináltak egy új jogsit, 2007-es orvosival?
– Ööö, igen. Én sem értem, mitől lettek ilyen gyorsak odabent.
– Akkor most mi lesz?
– Valamikor megkapja a jogosítványát. Behozza nekünk, mi itt bevesszük, mint technikailag sérült igazolványt, ekkor ingyenesen lesz cserélve.
– És ha én közben vezetni szeretnék? A jogsin is, meg a jegyzőkönyvön is a 2007-es orvosi szerepel.
– Az egyik orvosi igazolás az Öné, ezt lepecsételem, igazolva, hogy már leadta.
– Köszönöm.

Most ott állunk, hogy tulajdonképpen vezethetek, de külön diplomatatáskában cipelem magammal a jogosítványként funkcionáló iratköteget. Ennek majd a hétvégén lesz jelentősége, de ne rohanjunk ennyire előre.

Innen sétáltam egy jót haza. Hülye egy nap, de legalább formálódik.
Az első sokk a burmai vasútnál ért: valaki leborított egy teherautónyi autógumit az út szélére. Na most tudni kell, hogy a körzetünkben éppen lomtalanítás van, tegnap kellett mindent kirakni, ezeket ma vitték el. Valaki – gondolom éjszaka – leborított egy nagy adag gumit, gondolván, elfér az a sok szemét mellett.
Aztán ahogy közeledtem a házunkhoz, még jobban ökölbe szorult a tekintetem: nem messze a mi házunktól volt egy újabb rakomány gumi és a volt játszótér bokrai alatt is, szanaszét szórva egy csomó. Hogy teljes legyen az öröm, az FKF is igencsak tessék-lássék módon vitte el a szeméthalmot, kifejezetten durva nagy műanyagdarabok és töméntelen üvegtábla, üvegtörmelék maradt utánuk. Mindez pár méterre a kerítéstől.

From MiVanVelem

Otthon az első volt, hogy előszedtem a korábban bedobott tájékoztatót. Írták benne, hogy tényleg csak kedden rakjuk ki a lomot, ne legyen idejük a tudjukkiknek széttúrni, szétb@szni a szeméthalmot. Ez szvsz úgy marhaság, ahogy van: már szombaton ott cirkáltak a környékünkön az utánfutókkal, és abban a pillanatban, ahogy kikerült valami, már bontották is szét. A hétvége konkrétan hűtőkalapálás szolíd hangja mellett telt, de ha tényleg csak kedden raktuk volna ki a cuccot, egy nap alatt akkor is szét tudták volna verni.
Felhívtam az ügyfélszolgálatot. Hogy ez itt botrányos. Takarítsanak fel rendesen és legfőképpen kezdjenek valamit ezzel a tömérdek autógumival. – De az veszélyes hulladék! – ijedt meg a nő – Ahhoz nekünk nincs jogosítványunk!
Veszélyes, az. Talán harap? Vagy esetleg megöli az embert, szimbiózisba lép az idegrendszerével és zombiként átveszi felette az uralmat? A jó ég áldja meg kendteket, veszélyes akkor lesz, ha megpróbálom elégetni. Nehogymár egy hulladékbegyűjtésre szakosodott vállalatnak olyan nagy probléma legyen kiküldeni egy külön teherautót, amelyik a veszélyes hulladékot szedi össze és viszi el oda, ahová való. Ehelyett mi van? Az a sok agyatlan ember lomtalanításkor csak azért is kidobja a veszélyes hulladékját. (Ugyan egy központi helyen gyűjtik ezt is, de munkanap, napközben. Ki fog ezért szabit kivenni?) De nem csak a magánszemélyek vadulnak, hanem mivel erdő mellett vagyunk, jól megközelíthető helyen, tutira ilyenkor szórják ki a kisebb cégek is az ipari szemetet. Mert mennyit spórolnak vele. Pár évvel ezelőtt volt már itt egy teherautónyi festékesvödör is. Az FKF mit csinál? Szétteszi a kezét: mi szóltunk előre, hogy ne tessék kitenni a veszélyes hulladékot! Majd otthagyják. Ki szopta meg? A helyben lakók.
Az FKF-es hölgytől kicsikartam egy ígéretet, hogy küld ki embereket és legalább a takarítást megismétlik. Aztán Közterület Felügyelet. Egy idősebb hölgy vette fel a telefont, majd amikor elmondtam neki, miről van szó, kifakadt: hogy ezek a mai fiatalok és félelmetes, hogy hígul a szakma, az FKF-es hölgy nem is mondhatott volna ilyesmit, nekik kutyakötelességük lenne elszállítani, de ilyen világot élünk, mindenki csak továbbküldi az ügyfelet, ahelyett, hogy érdemben foglalkozna vele. Majd továbbküldött a XVIII. kerületi Közterület Felügyelethez, bár hozzátette, hogy azok úgyse fognak segíteni semmit, a legjobb lenne, ha egyből az önkormányzatot hívnám. Hogy ott kit? Hát, azt nem tudja. Talán a jegyzőt, az mindig mindent tud.
Éppen az önkormányzat weblapját böngésztem, amikor elcammogott a kert mögötti földúton egy Közterület Felügyelet járőrautó. Egér eldob, hátsó ajtó kulcs felkap, nagy futás, de már nem sikerült elkapnom őket. Integettem, de nem vettek észre, megkerültem a háztömböt, de nem fordultak vissza. Francba.
Újabb telefon. Kerületi Közterület Felügyelet. Ott is elsírtam a bajaimat, ott is volt némi ellenkezés, de végül a hölgy rögzítette a panaszt és megígérte, hogy intézkedni fog. Most így állunk. Ha holnap nem történik semmi, akkor jön direktben az önkormányzat.
Ez valahol tényleg hihetetlen. Veszélyes a hulladék, tehát nem viszik el. Inkább otthagyják a lakóházak mellett, kezdjenek vele valamit a lakók. A hivatalt kielégíti, hogy ők megmondták, ne rakjanak ki az emberek veszélyes hulladékot. Nem azzal foglalkoznak, hogy rengeteg embernek megéri áthágni a szabályozást – melyet gyakorlatilag senki nem tartat be, azt ugye senki nem gondolja, hogy a lakókból kellene fegyveres miliciát alakítani és napi 24 órában őrizni az összes szemétkupacot a körzetben – nem, ahelyett, hogy rádöbbennének, hogy rossz a szabályozás, az egész katyvaszt a helyben lakók nyakába borítják. Kezdjenek ezzel valamit ők. Nehogymár az erre a célra kialakított és ezen a téren jóval tájékozottabb szervezet csináljon valamit.

Na, ekkor jól kipuffogtam magamat, aztán ledőltem délután egy másfél órára aludni, mert egyrészt mostanában nem nagyon jött össze az ilyesmi, másrészt meg éppen úgy éreztem, hogy nekem most erre van nagyon szükségem, de jött egy telefon, utána még visszaaludtam, de jött egy második, azután már morogva ugyan, de felkeltem, így a harmadik telefonnal már legalább jól kiszúrtam, mert az nem tudott felébreszteni.