Day: November 2, 2012

Stétl, Odessza és borscs 06/07

2012.10.22; hétfő
Odessza – Kamenyec Podolszk

Megint korai ébresztő. Hosszú nap áll előttünk, úgy egyeztettünk, hogy 7.30-kor már mindenki a busznál kukorékol, bőrönddel és megreggelizve. Hatkor keltünk, 6.30-kor lesétáltunk a buszhoz, leadtuk a bőröndöket, aztán elmentünk a Mekibe reggelizni. Tojásrántotta, kóla. Utána a másik pultnál croissant és kávé. A croissant meglepően jó volt, már majdnem megdícsértem a gyorséttermi menüt, amikor észrevettem, hogy a másik pult az tkp egy cukrászdáé.

From Odessza 2012

Aranyos, nem? (Akinek gond a cirill betű: Eszterházi torta.)
Aztán besétált a reggelizőbe egy tengerészegyenruhás fiatal srác, vele egy bombanő. A kora hajnail időpont dacára mindkettőjüknek ragyogott a szeme. Amikor még pusztán a fiatalsággal is le lehet győzni az álmosszürke hétköznap reggeleket.

Visszasétáltunk a buszhoz, rágyújtottam egy szivarra – és ekkor kellett elrohannom vécére. Futás vissza a Mekibe. Tuti, hogy le fogom késni az indulást. Aztán a reggelizőben láttam, hogy volt, aki még akkor rendelt. Fél nyolc után. Na jó. Ennyit a feszített tempóról. Dolgom végeztével visszasétáltam a buszhoz, újragyújtottam a félretett szivart és még így is bőven volt időm elszívni.

A 270 kilométer autósztráda egy nagy alvás volt. (A GPS-t is elfelejtettem bekapcsolni, de nem vesztettünk semmit azzal, hogy ez a szakasz kimaradt a logból.) Umant közös megegyezéssel szavaztuk le. Igaz, hogy idefelé csak sötétben láttuk, de valószínűleg így jártunk jobban. Meg egyébként is, így több időnk maradt a nagyvadra: Medzsibozs.

Ha azt hiszed, hogy ez valami nagy város, akkor súlyosan tévedsz. Mégis, kicsiségében is annyi, de annyi plusz van benne, hogy az ember legszívesebben kibérelne egy roskatag viskót a falu szélén és ottmaradna pár napig.
– Ilyen vacak időben mások Thaiföldre utaznak – viccelődött valaki.
– Thaiföldre bárki eljuthat – mosolygott vissza Krisztina – De kevesen mondhatják el magukról, hogy voltak már Medzsibozsban.

From Odessza 2012
From Odessza 2012
From Odessza 2012

Mit is tud ez a falucska? Egyrészt hangulata van. Roskatag, romantikus házak. Kétkerekes lovaskordé. Faluháza, tízméteres görög oszlopsorral. A korintoszi oszlopfő helyén aranyozott kommunista szimbólumok: búzaköteg, kalapács. Hatalmas terek, laza faluszerkezet. A domboldalban ortodox templom, a tarló füstje részben eltakarja. Béke és nyugalom.
De ilyen faluból biztosan van több is. Medzsibozsban ez csak a háttér.

From Odessza 2012
From Odessza 2012
From Odessza 2012
From Odessza 2012

A falu elején egy meglepően nagy vár, előtte tóvá duzzasztott patak. A várban túlméretezett templom, tégláig lepusztult romok. Kimustrált hintó, öreg traktor vasváza. Egy férfi fát hasogat, egy asszony időnként kijön és kiabál neki valamit. Mintha övék lenne a várrom és éppen a téli fűtést készítenék elő.
De ilyen várból is biztosan van több.

Medzsibozs az itt élt, itt alkotott emberekről híres. Itt volt udvari bolond egy bizonyos Osztropoli Herschel nevű ember. Ismerős? Amolyan Naszreddin Hodzsa, Till Eulenspiegel jellegű figura a zsidó folklórban, aki dokumentáltan Medzsibozsban élt.
– Udvari bolond? – kérdezhetnéd – Milyen udvarban? Milyen király élt Medzsibozsban?
Nos, király semmilyen, de itt élt Medzsibozsi Boruch rabbi, aki a nagy Baal Shem Tov unokája volt. Ő volt az első haszid főrabbi, aki már udvart tartott.
De menjünk tovább. Boruch rabbi nem véletlenül keveredett Medzsibozsba. Itt élt a családja, legalább két generáció óta. Gyakorlottabb matekosok már vághatják is rá, hogy akkor ezek szerint itt élt Baal Shem Tov is? A válasz: igen. Nem itt született, de itt telepedett le. Ebben a kis faluban találta ki és alapozta meg a haszidizmust. Itt vetette el a magot, itt szökkent szárba a hajtás. Emlékezzünk vissza, Baal Shem Tov dédunokája, Nachman rabbi volt az, aki kijelentette, hogy a caddik az nem örökösödés, hanem érdem alapján keletkezik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első három generációban Baal Shem Tov leszármazottai voltak a caddikok. Akkora caddik sűrűség volt ebben a kis faluban, mint máshol soha.

From Odessza 2012
From Odessza 2012

A fenti képeken Baal Shem Tov mauzóleumát láthatjuk a falu szélén. Figyeld meg, hogy mennyi fehérre meszelt sír van mind az épületen belül, mind az épületen kívül. Ezek a sírok nagy embert jelentenek: rabbit vagy csodarabbit, azaz caddikot. Egy átlagos zsidó temetőben egy, maximum két fehér sír van. Itt, Medzsibozsban, szinte csak fehér.
Ehhez képest teljesen meglepő, mondhatni megdöbbentő, hogy senki nem vigyáz sem a temetőre, sem a mauzóleumra. Kisétálsz a falu szélére, ott van egy temető. A mauzóleum ajtaja nyitva. Átsétálsz a caddik sírok között, belépsz, és ott van előtted Baal Shem Tov sírja. Egy olyan országban, ahol módszeresen irtották még az egyszerű zsidó temetőket is, nem hogy az ilyen nagy jelentőségűeket. Elképesztő. (Az egyik legenda szerint még az ukrán katonák is féltek az itt koncentrálódó szellemi erőtől, ezért nem merték bántani a sírokat.)

Hallgatagon, alig-alig beszélgetve sétáltunk vissza a buszhoz. Fura egy hely ez: erősen sprituális, de a szentsége egy egyszerű, dolgos faluba lett elrejtve. Ahogy Nachman rabbi képzelte az igazi haszid világfelfogást.

From Odessza 2012

Nem beszéltem még a vártól nem messze lévő fa zsinagógáról. Ennek helyén állt Baal Shem Tov eredeti fa zsinagógája. Ez a II világháború alatt égett le. Az eredeti ábrázolások alapján rekonstruálták a közelmúltban. Nagy terem, mellette egy kisebb helyiség. A bejárat előtti részt függönnyel lehet leválasztani a többitől.
– Idáig jöhettek be a nők – hallom valakitől.
– Akkor biztosan itt lehetett a mosogató – súgtam oda Nejnek.

Délutáni szürkületben autóztunk tovább. Ismét eldugott falvak, gyalázatos utak. Apró házak, őszi táj. Bádogok a kerítésen. A réten tehenet tologattak, mint kisgyerek a mecskokszot a szőnyegen.

Ebéd egy út menti étteremben. Pénzünk már nem volt, az utolsó kopinkát a Mekdönciben mulattuk el reggel. Szerencsére kint volt az üvegajtón a Mastercard jel. Önkiszolgáló. Kértem valami fasírtot valami tócsniszerűséggel, meg persze borscsot. Kártya elő, ijedt tekintet vissza. Nem, sajnos most éppen nem működik a kártyaolvasó, meg tulajdonképpen nem is ehhez a pénztárhoz van bekötve, ott van a bárpultnál, ugye Szerjózsa, de a fiú nem partner, visszakiabál, hogy ott sincs. A világ leggyorsabb kölcsönkérését mutattam be, az előttem haladónak még a gyomorsava sem indult be, de én már levágtam egy százasra. Aztán a tócsniról kiderült, hogy az is fasírt.

Kamenyec Podolszk. Érkezés sötétben. Az első, amit kiszúrtam leszálláskor, egy bankautomata a hotel falához símulva. Meg vagyunk mentve. Kaptunk negyedórát a berendezkedéshez, aztán városnézés. Szinházi ruhatárakon edzett rutinnal elsőnek vadásztam le a kulcsunkat, odafent gyors pakolás, vécé, átöltözés. Most már nem siettünk, biztos voltam benne, hogy lesz olyan, aki a 15 perc alatt még a kulcsát sem kapja meg.
Lesétáltam, rágyújtottam egy apró szivarra. Egyvalaki volt még csak kint: a csoport másik dohányosa, a svéd úriember. Ő pipával nyomult.
– Eh – üdvözölt – Always the smokers are the fastest, aren’t?
Erre csak bólogatni lehetett.

From Odessza 2012

A várost most sem néztük még meg alaposan. Sötét volt. Viszont az óváros sziklájáról a másik sziklán álló vár még így is impozáns látványt nyújtott.
Pont a hídfőnél volt az étterem.
– Nem foglaltam asztalt – szabadkozott a vezető – Talán hétköznap így is el fogunk férni.
Bementünk. Az egész étterem üres volt.
– Ööö, tulajdonképpen nem mondtam igazat – vigyorodott el – Hát hogy is felejthettem el? Az egész éttermet foglaltam le, látjátok?
Itt is elkezdtünk válogatni az étlapról, a pincércsaj elég jól tűrte, aztán amikor már kezdük volna összesíteni, akkor szólalt meg, hogy csak krumpli van. Tudnak csinálni belőle tócsnit meg varenyikit. Krumplisat. Plusz borscs.
A svéd pár bátran bevállalt egy üveg ukrán bort. 23-án még éltek.

Vissza a szállásra. Nekünk még volt egy feladatunk. Útközben, az egyik benzinkútnál vettem két deci vodkát, de csak azért, mert félreolvastam a cirilbetűs cimkéjét. (Lvivszki vodkára vadásztam, ez meg valami nagyon hasonló krikszkraksz volt.) Mivel már így is a legálisan behozható mennyiség duplája volt nálunk, és még terveztük, hogy Beregszászon a maradék hrivnyánkat vodkára fogjuk elszórni (ahogy a vezető fogalmazott, értéktelen hrivnyánkat értékes vodkára konvertáljuk), így nem volt mese, ezt a kétdekásat meg kellett innunk. Végül elfeleztük, jó lesz az reggel is fogmosás után. Vagy helyett.

Nem is volt gond az elalvással.

Linkek: