Orvosi vizsgálatok a jogosítványhoz. Őrült hajnali kelés, éhgyomorra SzTK. Már reggel hétkor óriási tömeg. 6059-es sorszámot kaptam a portán, éppen a 6009-es volt bent, amikor felértem az emeletre.
A kémcsőkért és vinyettákért külön kellett sorbaállni, de szerencsére a két sor párhuzamosan ment. Nem túl gyorsan. Volt idő várni, volt idő nézelődni.

Öreg mamókát szólítottak sorszám alapján a betegfelvételhez.
– Beutalót tetszett hozni?
– Igen, itt van.
– Ez nem a laborhoz szól, hanem az EKG-ra.
– Attól még bevehetnék.
– Nem vehetjük el, az EKG egy emelettel lejjebb van.
– Megőrülök ettől a sok papírtól…
– Sajnálom. De ez a labor, itt nem végzünk EKG vizsgálatot.

A mamóka elfordult és visszacsoszogott a falhoz. Arcára volt írva hosszú évtizedek daca, az érzés, hogy egy rosszindulatú, ellenséges világ pikkel rá folyamatosan. Aztán áttúrta a táskáját, talált egy laborbeutalót, visszament.
Körülbelül félóra múlva a mamóka beballagott a terem közepére:
– Nem látta valaki a botomat?
Nem jött válasz.
– Ide tettem le! Nem látták, ki vitte el?
Néma csend. A mamóka visszacsoszogott a fal mellé és zsörtölt a közel állókkal.
– Ide tettem le, istenbizony. Elviszik egy öregasszony egyetlen támaszát.
Végül arcán az igazságtalanul szenvedők arckifejezésével elindult kifelé. Ekkor az egyik férfi a fejéhez kapott.
– Várjon, hogy nézett ki az a bot?
– Fekete volt.
– Van a férfivécében egy fekete bot.
Kihozta. Az volt az.

Pár órával később, a piacon. Nézelődtem a pultoknál, vettem ezt-azt. Ma decens úriembernek öltöztem, ebből kifolyólag a kofák majd kitörték kezüket-lábukat, hogy nyugtát adjanak. Furcsállottam: milyen kofák azok, akik képtelenek Piszkos Fred-i mélységekben gondolkodni? Ha úgy nézek ki, mint egy adóellenőr, akkor biztosan nem lehetek adóellenőr, ez csak logikus, nem?

A hentesnél reggeliztem egy szál hurkát és kolbászt. Jött egy öreg papó, olyan gyanús félszerzet: vagy hajléktalan volt, vagy csak egy elhanyagolt nagyfater. Hosszas alkudozás után vett pár csont oldalast. Elrakta a szatyrába, harákolt egy nagyot és a járdára köpött.
Ekkor vette észre, hogy nincs egyedül. Nehézkesen, óvatosan felém fordult.
– Á, jó étvágyat, fiatalember! – intett barátságosan.