Azt álmodod, hogy egy ismerős ösvényen haladsz, egy ismerős kerítés mellett, majd egy nagyon ismerős épülethez érsz. Hatalmas öröm önt el, hiszen ez egy már régen elfeledett épület, melynek emlékét most ajándékként kaptad vissza. Bemész. Simogatod a falakat, az oszlopokat. Igen, itt volt az, amikor… itt pedig az, amikor az a másik… aztán átjutsz egy nagy terembe, újabb helyszínek következnek egymás után és csak dőlnek a kedves emlékek.

Így ébredtem meg ma reggel és mivel még friss volt az álom, nekiálltam turkálni az emlékeimben. Hiszen alvás közben annyira örültem a helyszínnek, csak kell, hogy legyen ennek az egésznek valóságbeli megfelelője is. Akkor pedig egy csomó valós, de elfelejtett emlékre találhatnék.
De ébren már teljesen más volt. Délutánra jöttem rá az első, és egyetlen nyomra: az ösvény és a kerítés egészen biztosan a gyerekkori játszóterem egyik sarka volt. A többiek… maximum a gyerekkori fantáziáim lehettek, melyeket azon a játszótéren éltem át.
Habár gyakorlatilag semmire sem emlékszem a részletekből, de azért örülök, hogy álmomban örültem. Ezek szerint az a kisgyerek nem érezhette rosszul magát a saját fantáziavilágában.