Day: November 9, 2012

Eleven fa gircses-görcsös ága

– Bunkó vagy – közölte Péter Lászlóval.
– Hmm… – szívta meg a cigarettáját László.

Ültek a presszó asztalánál. Hallgattak.

– Most megsértődtél? – érdeklődött Péter.
– Pont ezen gondolkodom.
– És mire jutottál?
– Végigmentem minden ágon: Milyen szándékból mondhattad? Aztán igaz-e, vagy sem? Végül arra jutottam, hogy csak két alesetet érdemes vizsgálgatni. Az egyik szerint nem vagyok bunkó, te pedig rosszindulatból mondtad. Ekkor jogos, ha megsértődök. A másik szerint tényleg bunkó vagyok, te pedig jóindulatból, mondhatni őszintén közölted velem a tényt.
– És?
– Az emberek általában abból indulnak ki, hogy ők nem bunkók, tehát a második lehetőséget helyből kizárják. Ezért teljesen jogos, hogy egy ilyen megjegyzés után a többség megsértődik.
– Akkor most megsértődtél vagy sem?
– Rossz a kérdés. Téged igazából nem ez érdekel, hanem az, hogy mi fog történni. Ha belegondolsz, az első esetben jogosan fogom kerülni a társaságodat. A második esetben pedig azért, mert senki sem tartózkodik szívesen olyan ember környezetében, akiről tudja, hogy rossz véleménnyel van róla. Szóval akár így, akár úgy, én most elmegyek.

László felállt, odasétált a pulthoz és fizetett. Gondosan kifizette Péter számláját is.

Pár nappal később futottak össze az Aldiban.

– Miért fizetted ki a számlámat? – érdeklődött Péter.
– Pusztán rosszindulatból. Gonoszságból.

Péter meghökkent.

– Most mit csodálkozol? – nézett megjátszott értetlenséggel László – Nem ezt akartad hallani?
– Csak azért mondtad?
– Nézdd, te arra számítottál, hogy én majd nekiállok udvariaskodni, te pedig rámutathatsz, hogy mennyire megalázónak érezted a múltkori beszélgetésünk után, hogy kifizettem a számládat, amire nekem már csak az a választásom marad, hogy elnézést kérjek. No, én megspóroltam ezeket a köröket.
– Csak éppen most megint én érzem magam hülyének.
– Ismered a viccet? Elmesélem. Két ember leül egy étteremben ebédelni. Közös tányéron hozzák ki a két rántott húst. Az egyik jóval nagyobb mint a másik. – Tessék, vegyél! – udvariaskodik ez egyik. – Köszönöm – mondja az, és kiveszi a nagyobbat. – De, de… – jön zavarba az első – Te elsőre kivetted a nagyobbat! Ez udvariatlanság! – Miért, te melyiket vetted volna ki, ha te választasz először? – kérdezett vissza a második. – Természetesen a kisebbet! – Tessék, ott a kisebb. Mi a probléma?
– Ismertem.
– De nem biztos, hogy ismered a tanulságát is. A történetben nem az a szemét alak, aki kivette a nagyobbat. Hanem az, aki látszólag udvariasan rátestálta a másikra, hogy az válasszon először, majd elvárta, hogy udvariasságért udvariasságot kapjon cserébe, azaz úgy szerezze meg a nagyobb húst, hogy a külvilág felé teljesen korrektnek, abszolút udvariasnak látszódjon. A második ezt ismerte fel és úgy nyert, hogy bravúrosan visszafordította a választási sorrendet.
– Bonyolult. Te állandóan játszmázol az életedben?
– A tranzakciós elmélet szerint sosem. De észreveszek mintákat és tudok pár lépéssel előre gondolkodni. És persze nem mindenkivel bánok durván. Akit a közelembe engedtem, annak elnézem a játékait, sőt, szó nélkül eljátszom azt a szerepet, amit nekem osztott.
– Ezek szerint én nem vagyok a közeledben?
– Jó úton voltál, de te magad zártad le a közeledést. Megnyugtatásul közlöm, hogy abszolút passzívan játszmázom: magam nem indítok egyet sem, csak az ellen védekezek, ha valaki bele akar vonni a sajátjaiba.
– Na ne mondd. Ki is fizette ki a presszóban a számlámat?
– Hoppá. Most megfogtál. Őszintén szólva, eredetileg nem állt szándékomban, de aztán a pultos rákérdezett, hogy csak a saját számlámat fizetem-e, vagy a teljeset és ekkor villant be pillanatnyi ötletként, hogy ne csak nekem fájjon az a beszélgetés. Nem tudatos, inkább impulzív rosszindulatú döntés volt.
– Szóval mégis bunkó vagy – nyugtázta elégedetten Péter.