Az olvasásnak tempója van. Nem mindig lehet minden könyvet elolvasni. Amíg viszonylag fiatal vagy, addig könnyen tudsz időt szánni a lassan hömpölygő, masszív regényekre: Háború és Béke, Karamazov Testvérek, Varázshegy. Aztán öregszel és ráébredsz, hogy nincs végtelen időd hátra, az olvasnivalók mennyisége viszont hatalmas. Ekkor már fájni fog ráfordítani egy-két hetet egy regényre, bármennyire is jó lehet. Nem lesz az: mindig azt fogod figyelni, hogy a szűken kimért idődből megérte-e ekkora mennyiséget rááldozni.
Amikor feladtam a vidéki életritmusomat és Pestre költöztem, elhűltem azon, hogy itt a munkaidő nem ritkán este hatig tart. Mikor fogok akkor olvasni? – kérdeztem a barátomat. Azt válaszolta, hogy majd ötvenéves koromban. Tévedett. Ötvenéves koromban már nem fogok időt áldozni arra a könyvre, melyet harmincévesen még elolvastam volna.
Most rendszerezem az elektronikus könyvtáramat. Elkeserítő látni, hogy kiknek a munkáit nem fogom már egészen biztosan elolvasni. Esetleg egy újabb életben.
Recent Comments