Balaton 111 videó

Ez a legelső és egyben a legutolsó is. Eltekintve a rögtön az akció után legyártott 5 darab arizonai videótól és a szintén 5 darab dunamenti bringás videótól. Meg attól a félvideónyi nyersanyagtól, mely itt figyel a diszken és vagy vágok belőle valamit, vagy nem.
Ilyesmi. Első azért, mert ezzel indult tavaly ősszel a nagy videóvágós menetelés, és utolsó azért, mert ahogy telt az idő, úgy kezdett egyre kevésbé tetszeni, végül itt, a februári finisben újravágtam. Jobb is lett, rövidebb is.

Maga a történet annyi, hogy jüliusban nekivágtunk Nejjel, hogy körbeevezzük a Balatont. Vacak, rosszindulatúan szeles időt fogtunk ki, három napot letoltunk, aztán amikor a negyedik nap reggelén a meteorológia sem tudta megmondani, milyen idő lesz (egyszer Armageddont mutatott a grafikus előrejelzés, utána nem sokkal meg tiszta napot, a végén esős, borongós nap lett belőle, nulla széllel, ami különösen az akkor elrajtoló Kék Szalag mezőnyét lombozta le, minket meg azért, mert dacára a szélcsendnek, elég sokáig kettes viharjelzés volt, azaz csak megütött volna a guta a parton), szóval 111 kilométernyi evezés után feladtuk.
Emellett van egy rövid bevágás a videóban arról, hogy összel miért adtam fel megint.
Ez ilyen feladós év volt.

Évadzáró Tiszafüreden

Mondhatni szokásosan. A társaság zöme októberben zárja a kajakos szezont, pár éve már mi is. Tiszafürednél meg nincs jobb hely évet zárni.

Csak éppen…

Leutazás
2019.10.03; csütörtök

Hulla vagyok. Ha lenne kedvem a hülye szóviccekhez, akkor azt is írhatnám, hogy le vagyok hullázva. A meló is, meg az élet is, így együtt. És még csak most, októberben fognak a dolgok igazán bedurvulni.
Egy pihengetős, relaxációs evezgetés a nyugodt, őszi Tisza-tavon pont jól esett volna.
Ehelyett?

Igen, megint szar idő. Megint harc. Megint küzdelem az elemekkel. Mint ebben az egész tetves évben minden megmozdulásunk alkalmával. Mely küzdelmek már a nyár végére kiszedtek mindent belőlem.
Nézd meg a fenti képernyőmentést. Eső. 10 fok, mely 5-nek érződik. A szél 32 km/h sebességű, bár a Windy app pontosít: 25-ös szél, 42-es széllökésekkel. Igaz, mindez Budapesten, de reggel, a front pedig vonul kelet felé.
A Tavihar szerint egy kivételével minden tavunkon tilos hajózni, kettes viharjelzés van. Ugyan pont a Tisza-tavon csak egyes, de ugye arra megy a front.
Hosszabb távon a péntek tűrhető lesz, a szombat és a vasárnap viszont katasztrofális.
Ide megyünk le pihenni. Kikapcsolódni.
Csütörtök délután közel voltunk hozzá, hogy lemondjuk. Csak hát ez egyben társasági esemény is, másfelől ha itthon maradunk, tutira elkezdek dolgozni. Annál meg még a szélviharban küzdés is jobb.
Reggel még meló, aztán rohanás Harasztiba a kajakért, aztán meló, aztán pakolás, aztán meló, aztán egy gyors ebéd, majd meló. Nej úgy ért haza, hogy még bőszen szkájpoltunk egy kisebb csapattal. Aztán pakoltunk.

De a kapkodásnak meglett az eredménye, sikerült viszonylag korán elindulnunk. Huh, megússzuk a nagy dugókat az M3-ason.
Hatvannál egy órát álltunk valami dugóban. Fogalmam sincs, mi lehetett. Olyan váratlanul szűnt meg, ahogy jött, nem láttunk semmit, ami indokolta volna az egy órányi araszolást.
Füzesabonynál telefonáltak ránk a kemping recepcióból, hogy hol vagyunk? Máskor ilyenkor már mindig lent vagyunk. Igyekszünk, csókolom.

Éppen leértünk világosban. Becuccoltunk, szereztünk fát. Felhasogattam. (Az első jó rész a napban.) Aztán begyújtottam a kandallóba. Telepakoltuk az asztalt kajával és vacsoráztunk egy hatalmasat. Mondhatni nyugodtra ettük magunkat. Aztán pálinkázgattunk, sörözgettünk a jó melegben olyan este tízig, végül bedőltünk az ágyba.

Nagy-Morotva
2019.10.04; péntek

Ahogy terveztük, reggel 7.30-kor ébresztő. Kibújtunk a hálózsákból. Hideg volt. Jólesett éhgyomorra a három cent pálinka. Megreggeliztünk. Megittam a kávémat. Amely teljesen kiütött. Alig bírtam nyitvatartani a szememet.
Az nagyon látszott, hogy csak ma lesz elfogadható idő a tónál, a többi napon nem. Azaz ha tényleg evezni akarunk a kedvenc tavamon, a legszebb időszakban, ősszel, akkor ma _kell_ menni. A többi napot talán ki is lehet hagyni, de a mai napot nem. Hatalmas pazarlás lenne.
– Te, én nem tudom nyitva tartani a szememet – közöltem Nejjel.
– Mire célzol?
– Visszamegyek aludni.
– Kihagyod ezt a jó napot?
– Ki.
– Pazarolsz?
– Az élet egyik nagy ajándéka a pazarlás képessége. Álmos vagyok. Fáradt vagyok. Meg egyébként is, nem én vagyok a kajakért, hanem a kajak értem. Ha nincs kedvem kajakozni, akkor nem megyek. Ez ennyire egyszerű.
– Oké, meggyőztél.

És aludtunk délig. A jó meleg hálózsákban. A természetesen sötét hálószobában. Igaz, egyszer megébredtem arra, hogy valami teherautóról tüzifát borítottak le a faház elé, délben meg mintha valaki kopogott volna. Erre végül fel is keltem, de már nem láttam senkit. Bontottam egy sört. Megiszom, aztán megyek vissza aludni. Az élet szép.
Ekkor csörgött Albin.
– Látom, itt vagytok.
– Fizikailag igen.
– Nincs kedvetek evezni egyet?
– Őszintén? Nincs.
– Nem mennénk sokat. Meg már vagyunk néhányan. Itt lesz X, meg Y, meg W-ék, meg Z, meg V.
– Hmm. És mikor?
– Délután egykor.
– Tudod, mit? Megyünk.
Mert kedvelem Albint, meg X-et, Y-t, meg W-éket, meg Z-t meg V-t. És teljesen más egy vidám társaságban bandázni egy tízest, mint csak úgy fagyoskodni a vízben.

Fél egykor már kint voltunk. Szeretek kényelmesen, sörrel a kézben pakolászgatni. Szép lassan megjött mindenki, fél kettőkor el is indultunk. Tényleg nem mentünk nagyot, de nem is ez volt a lényeg. Kétszer is összeszigeteltünk, dumálni, ökörködni, meginni az útisöröket.

Visszaértünk. Én csuronvizesen, mert valami nagyon vacak spricóm volt, úgy átáztam, mintha ott sem lett volna. Meleg zuhany. Helyett pálinka. A bojler csak langyos vizet volt hajlandó adni. Mindegy, kemények vagyunk.

A tűzrakó helyen már pezsgett az élet. Meg a pincepörkölt. Szép lassan jöttek a többiek is.

Aztán… elfáradtam. Nem, nem úgy, egész este csak két sört ittam. Tényleg elfáradtam. Fejben. Még ettem egy tányér pörköltet, aztán elbúcsúztam és nyolc előtt valamikor elmentem aludni. Nej is jött.

A faházban még begyújtottam, olyan kilencig őriztük a lángot, beszélgettünk, de nem ez volt a szellemtörténet két óriása közti világmegváltó eszmecsere.

– Holnap megyünk evezni a többiekkel? – érdeklődött Nej.
– Semmi kedvem hozzá. Szinte biztos, hogy a Csapó-Tisza felé lesz a túra, az meg erősen kitett a szélnek. Az meg lesz holnap rendesen. Ja, meg egész napos eső. Meg hideg. Ezeket próbáld meg úgy egyszerre elképzelni.
– Ha már este sincs kedved, akkor reggel, a puha, meleg ágyban még kevesebb lesz.
– Ismersz már valahonnan. Igen, én is ettől tartok.

Poroszló
2019.10.05; szombat

Azért felkeltünk 7.30-kor. Hátha megjön a kedvünk. Komótos reggeli, pakolászás, kávé.
Utána kisétáltam szétnézni. Tegnap este ugyanis olyan korán jöttünk el, hogy lemaradtunk a komplett túratervről. Azaz arról, hogy mikor indulunk és hová.
Végül sikerült begyűjtenem minden infót. Az induláshoz bőven időben vagyunk, a túrában tényleg lesz Csapó-Tisza, de nem úgy, ahogy gondoltam, valószínűleg az utolsó nyolc kilométeren leválunk a csapattól, erre más okokból is elég nagy az esély. Így viszont csak egy 21 kilométeres kör lesz, végig szélvédett csatornában.
Nem is olyan rossz. Oké, az esővel, meg a hideggel majd kezdeni kell valamit, de egy csomó emberrel csak itt találkozunk, nem kellene begubóznunk.

9.30-kor már kint kukorékoltunk a parton. Beöltözve. Az éjszaka éppenhogy megszáradt tegnapi ruháinkban. 10.15-kor elindultunk. Az út nem volt bonyolult, a Kis-Tiszán mentünk el Poroszlóig. Ez gyakorlatilag a legismertebb, legforgalmasabb víziút a két település között, de ősszel az egyik legszebb út is. Általában. Most nem tudom, hol aludt el a természet, de még nem színesedtek be a fák, nem volt olyan lélegzetelállítóan szép a látvány.
Meg hát esett az eső. És ólomszürke volt az ég. A színekhez kellett volna egy kis napfény is.
Viszont ilyenkor működik jól a társasági evezés. (Ha szép a táj, akkor hajlamos vagyok előrerohanni és egyedül élvezni a csendet, a hullámmentes vizet, a táj szépségét.) Most például elbeszélgettem az egyik emberrel, utána a másikkal, majd a harmadikkal… és azt vettem észre, hogy már a poroszlói kanyarban vagyunk.

Kikötöttünk a szabadstrandon. És minden elromlott. Úgy értem, hogy minden, ami addig még nem volt elromolva. A meteorológia 15-ös alapszelet mondott, 30-35-ös széllökésekkel. A poroszlói strandon folyamatosan 35-ös szél volt. Csavargatta a fákat, fektette a nádat. Hideg is volt, ráadásul én a vacak spricó miatt deréktól lefelé csuronvizes lettem. De ez szinte mindegy is volt, rákezdett az eső, úgyhogy ott is vízes lettem, ahol addig nem voltam.

A strand melletti éttrem zárva volt, a távolabbi – kábé egy kilométerre lévő – lángosos meg… hát, a fene tudja. Vagy húszan nekiindultak. Belegondoltam, hogy ha nyitva is van, ennyi ember megetetése legalább egy óra. Én meg minél hamarabb el akartam húzni erről a helyről. Ha már csak visszaülök a kajakba, deréktól lefelé védve vagyok a széltől és a víztől. Ja, meg meleg van.

Szóval végül az lett, hogy Nejjel bekaptuk a vésztartalék szendvicseket, a műzlicsokikat, megittuk a vésztartalék sört és nem vártuk meg, amíg a többiek visszaérnek a lángossütőtől. Úgysem ugyanarra megyünk vissza.

A hazaútról nincs mit írnom. Rondán feltámadt a szél, belekezdett az eső és az első kilométeren, amíg be nem fordultunk a szélvédett Kis-Tiszába, rendesen megszenvedtünk. De utána eseménytelen útunk volt. Délután háromkor már otthon voltunk.

Felcuccoltunk. Elpakoltunk. Zuhanyoztunk, átöltöztünk. Elmentünk boltba. Ebédeltünk egy nagyot. Utána bedőltünk az ágyba. Nagyon bejött ez az ágy, jegyzem meg. Aludtam úgy egy órát. Utána kisétáltam a partra. Sehol senki.

Végül este hat körül érkeztek meg. Három órával utánunk. Ennyit jelentett, hogy leragadtak Poroszlón, hogy ismeretlen járatot kerestek, hogy miután megtalálták, még kerülniük kellett egyet haza. Szerintem élvezték, de én meghaltam volna. Nekem már az elinduláshoz is erősen limitált kedvem volt.

Visszamentem a faházunkba. Netezgettem. Volna. Ha a Domino csomag nem szivatott volna meg. (Majd megírom.) Aztán már a sötétben kimentem kiszaglászni, mi is lesz? Az eső esik, tehát szabadtéri bográcsozás, az nem lesz. A közös konyhát már kora délután kisajátította egy másik társaság és kiindulva abból, hogy már fél háromkor végtelenítve hallgatták a Moskau számot a Dschinghis Khan együttestől, valószínűleg nem szívesen osztozkodnának a konyhán. Vagy mi nem.
Végül az lett, hogy ha nem mész a buliba, akkor a buli megy hozzád.
Mi általában a kemping egyik eldugott, védett sarkában szoktunk faházat bérelni. Úgy vagyunk vele, hogy szívesen elsétálunk a kemping bármelyik bulizós helyére, de ahol alszunk, ott inkább legyen csend és nyugalom. Nos, most – jobb híján – a mellettünk lévő háznál rendeztük meg az esti sütögetést.
Erre a hírre már felébresztettem Nejt.
– Figyelj, mindjárt a hasadra hánynak!
– Mi van?!?
Aztán még éppencsak kinézett az ajtón, de a kezébe nyomtak egy krumplihámozó kést és a női reflexek beindultak, elkezdett krumplit pucolni. Miközben szerintem még bőven nem volt ébren.
Hasogattam egy kis gyújtóst, közben mások begyújtották a tűzet, a női szakasz pucolt mindent, amit csak pucolni lehetett, népek szorgoskodtak, hamarosan izzadt a bográcsban a hagyma.

Bármennyire is furcsa, de ezen az estén nem fáradtunk el olyan korán Nejjel. Egy csomót beszélgettünk emberekkel. Tulajdonképpen pótoltunk mindent, ami tegnap este elmaradt. De persze attól már messze vagyunk, hogy hajnalban kirúgjuk a ház oldalát, este tíz körül angolosan távoztunk.

Hazautazás
2019.10.06; vasárnap

Nem, itt már szó sem volt arról, hogy evezünk. Egyfelől nem szoktunk. Inkább lemegyünk egy nappal korábban, de a vasárnap délután már a pakolásé, a pihenésé, a hétfői munkanapra való felkészülésé. Vagy mint most nálam, már a munkáé. Másfelől a meteorológia azt jósolta, hogy olyan 30-as alapszél mellett 55-60-as széllökések lesznek. Na, ez már nem vicces. Ez már vihar.
Szóval nem.

Ettől persze még 7.30-kor keltünk. Megreggeliztünk, kávéztunk. Mire a többiek elkezdtek lecuccolni a partra, mi már bepakoltunk mindent a kocsiba. Így még ellébecoltunk egy kicsit a parton, hergeltük a gladiátorokat, kamerázgattam egy kicsit, majd könnyes búcsú mindenkitől és visszasétáltunk a kempingbe.

Otthon még lendületből levittük a kajakomat Dunaharasztiba, bevásároltunk, elpakoltunk. Nej összedobott valami ebédet, utána pedig nekiálltam gályázni. Hazaértünk.

Balatonkarika, evezés nélkül

Mit is mondjak? Már unalmas. Megint hülye hajtás. Amikor még a bringatúrából sem épültem fel. Ügyfél, aki korábban a tervet követelte, most azt szeretné látni, hogy kattingatunk. Amikor még terv sincs. Hát, legfeljebb olyan szinten kattingatunk, ahogyan tervünk van.
Orvos. Lehet, hogy baj van. Egy hét fizikoterápia. Majd. Ha visszajöttem. Addig gyógyszer. Remélhetőleg nem kell műteni.
Aztán a bringaszervíz. Holnapra készen lesz. Estig semmi visszajelzés. Holnapután telefon. Izé, bocs, délre meglesz. Nem lett meg. Másnap meg már mentem le a Balcsira, így végül délután hatkor vettem át a bringát. Ja csak ezzel a késéssel lendületből buktam két jó szakmai előadást.

Majd a kegyelemdöfés. Pénteken váratlan hidegfront. Mármint a fenti képen jelzett keddi után. Jövő keddig tart. Hogyan is néz ki a Balatonkarika? Péntek reggel indulunk, kedd este fejezzük be.
Pedig nem így kezdődött. Hétvégén még úgy nézett ki, hogy péntektől vasárnapig szolíd, jó idő lesz, hétfő-kedden esik. Ez teljesen rendben volt. Aztán újabb hidegftont, jelentős lehülés, öt napon keresztül élénk, viharos északi, északnyugati szél.
Csessze meg, Ugyanaz, mint amikor júliusban Nejjel feladtuk az evezést.

Persze ha Péter is ott van, akkor nem kell feladni, mehetünk. Igen, megint hősies lesz. Szó sem lesz kellemes kirándulásról. Megint elmondhatjuk majd, hogy ez igen, ez férfimunka volt. Csak éppen idén az összes túránkon birkóztam, kihívásokat gyűrtem le… szeretném egyszer már élvezni is a kimozdulást.

Elegem van. Magamra akarom húzni a szoba sarkát és kizárni a világot.

Ehelyett pakolok. Rengeteg meleg ruhát. Vízálló dzsekit, gyorsan száradó pólókat. Sört. Unikumot. Eh…

Nyitóbuli
2019.09.05; csütörtök

Ez most kivételesen cifra szervezés lett. Fonyódon hárman találkozunk, de Orsolya csak lecsót főzni jön le. Egészségügyi okból kihagyja az evezést. Pénteken ketten indulunk Péterrel. Attila Siófok környékén csatlakozik. A Keleti-medencét hárman kerüljük meg, utána Attila Tihanyból megy vissza a kocsijához. György Badacsonyban csatlakozik hozzánk, és zárja le velünk együtt a Nyugati-medencét.

Ez volt a terv.

Csütörtök délután pucoltuk a krumplihagymát, sörözgettünk. Időjárás. Hínnye. Még annál is nagyobb szél jön, mint gondoltam.
Felvetettem Péternek, hogy nekem – így legalábbis – semmi kedvem az egészhez. Fújjuk le. Nem fújtuk le. Péter biztosan el fog indulni, ha kell, egyedül is. Én meg majd reggel eldöntöm.
Aztán megegyeztünk, hogy korán kelünk – hatkor – és megpróbálunk elszökni a vihar elől. Mert az látszott, hogy Fonyód, Boglár környékén lesz kutya idő, ha eljutunk Szárszóig, onnan már nem lesz gond.

Fonyód – Szabadi-Sóstó
2019.09.06; péntek

Istenbizony nem volt szándékos, ennyivel korábban azért még nem adtam fel, de Orsolyával hajnal kettőig boroztunk. Amikor reggel hatkor pittyegett a telefonom, komolyan nem tudtam, hol vagyok. Mentem volna a sötétszürke fényviszonyokban vécére, aztán először a szomszéd szobába mentem be, utána a saját szobánkba és csak harmadikra lett meg a vécéajtó. Még jó, hogy nem siettem el a műveletet.
Utána kisétáltam a mólóra. Majd leültem a lépcsőre és kínomban röhögtem. Akkora, de akkora szélvihar volt, hogy nem csak a nádas feküdt le, de a fák is. Amikor felálltam, nem sok hiányzott hozzá, hogy lefújjon a szél a stégről.
Na, ez az, ami nem fog menni.
Visszasétáltam a házba. Nézzünk egy időjárást. Part mellett 60-70 km/h széllökések, gyakorlatilag folyamatosan, bentebb 90. Mondom, kilencven.
Olyan isten nincs, hogy én itt vízreszálljak.
Nem mondom, rengeteget lehetett volna tanulnom egy ilyen napból. Csak éppen fejben nem voltam rá kész. Nem hogy ekkora küzdelemhez, de még ennél kisebbhez sem volt elég motivációm.

Péter és Orsolya elmentek korán, én még visszadőltem egy kicsit bóbiskolni, aztán kilenckor felkeltem, rendberaktam a faházat és elindultam Szabadiba.

Azt kell mondjam, hogy a második ébredés klasszisokkal jobb volt az elsőnél. Messze nem voltam annyira kába… és legfőképpen leesett a teher a vállamról. Mert azzal, hogy nem Fonyódon parkolok, már ki is estem a teljes körből. A Keleti-medence kerülése még szóbajöhet, de őszintén szólva ahhoz sincs túl sok kedvem. Ez az idióta front itt kering a tó körül, kiszámíthatatlanul. Mi lenne, ha most az egyszer én lennék a parti egység? Attila délután érkezik, Péter várhatóan este felé, elleszünk valahogy, szombaton előremegyek Füredre, foglalok szállást, felugrok M-ért Veszprémbe, úgyis régen találkozott már a csapattal. Főzünk egy paprikáskrumplit a harcosoknak. Jó lesz.
Aztán hívott a fiam, miszerint most látta a naptárban, hogy itt keringek a Balcsi körül, ő meg Füreden van, ihatnánk valahol egy sört. Nyitott ajtókat döngetsz, srác. Kora délután a Hatlépcsős. Jó lesz? Jó lesz.

Szabadiban kivettem egy mobilházat, elmentem boltba és feltöltöttem a hűtőt sörrel, szóval csináltam, amit egy jólnevelt parti csapatnak kell. Egy kicsit bóbiskoltam is. Aztán megjött Attila, olyan hat körül meg Péter is. Megtapsoltuk. Nem volt ez kis teljesítmény, ekkora szélben leevezni 47 kilométert.

Elővezettem, hogy végképp kiszállok, ketten fognak menni. Nem lepődtek meg.
Péter elárulta, hogy nem volt ám olyan sima az indulás. Négyszer vágott neki, mire sikerült átverekednie magát a törőhullámon. (Wilson! I’m sorry, Wilson!) Az első három alkalommal a hullám visszadobta a partra. A megpakolt kajakot. A kábé 150 kilós kajakot.

Dumáltunk, söröztünk, lefeküdtünk.

Szabadi-Sóstó – Balatonfüred
2019.09.07; szombat

Reggel meteorológia. Az északnyugati szél délután támad fel. Mázlisták. Az már segíteni fogja őket. Eső. Gyakorlatilag bármikor. Bármennyi. Hát, nem a legjobb, de nem is tragikus. Bevállalható. Még én is elgondolkodtam. Kábé tíz másodpercig.

Ahogy elindultak, egyből eleredt az eső. Rendberaktam a mobilházat, aztán kocsi. Hamarosan özönvíz szakadt le az égből. Nem tudta elrontani a kedvemet. Az autóhifiből éppen Frank-N-Furter győzködött hevesen, hogy ne csak álmodozzak róla, hanem tegyem meg és ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Itt vagyok a semmiben. Nej valahol Debrecen környékén osztálytalálkozik és azt hiszi, hogy a Balatonban kajakozok. A munkahelyemen néhányan átkozzák azt a bizonyos ügyfelet és azt hiszik, hogy a Balatonban kajakozok. Miközben én itt csavargok a Balaton partján. Igen, ott van egy böszme nagy kajak a tetőn, de ez most csak dekoráció. Megsétáltatom egy kicsit a kajakot. Én így járok társaságba. Autózgatok és egy csomó emberrel találkozok, beszélgetek. Nagyon rámfért már ez a pár gondtalan nap.

A jókedvem Veszprémben szállt el. Amikor észrevettem, hogy nem találom a kishátimat. Háromszor-négyszer áttúrtam a kocsit. Sehol. Bakker. Abban volt a pénztárcám. Olyan 60000 forinttal. De ez volt a legkisebb baj. Ebben volt az összes igazolványom: személyi, lakcímkártya, jogosítvány, TAJ kártya, adókártya. Forgalmi. Három bankkártya.
Nyilván borult minden. A könnyedre tervezett nap. A csapolt ír sör beszerzése. Rohantunk vissza Szabadiba. Biztosan beszélgettünk is valamit útközben, de nem emlékszem semmire. Mi lesz, ha nem lesz meg a cucc? Mi lesz, ha megállít most a rendőr? Egyáltalán, hogyan jutok haza papírok és pénz nélkül?
Aztán siker. Hamarabb értem vissza a mobilházhoz, mint a takarítónő. (Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a takarítónő biztosan lenyúlta volna, de jobb volt így, hogy nem kellett letesztelnünk.)
Csakhogy ezzel már időzavarba kerültünk. Füreden felvettük a mobilházat, elmentünk a teszkóba bevásárolni, megnéztük, hogyan lehet felhozni a kajakokat a partról a házhoz, aztán siettünk is a Hatlépcsősbe. Ahol maximum egy óránk volt, de azért csak belefért annyi, hogy egy kicsit együtt legyünk a Fiatalsággal. Barnában abszolút nem csalódtam, fürdősortban és a világ legízléstelenebb kék gumilabdájával esett be. (Találták.) Utána mentek strandolni.
Mi siettünk vissza. Olyan ötre saccoltam, hogy megérkeznek és be lett igérve, hogy horgolt körténykében fogom őket várni meleg étellel és még a kötésminta sem volt meg. Nekiálltunk krumplihagymát pucolni. M közben piszkálgatott, hogy menjünk már le egy kicsit kajakozni, ha már itt vagyunk és itt van a kajakom is, de közöltem vele, hogy ez most csak dekoráció és ha be akarja vizezni, akkor hozzon ki egy pohárral és borítsa rá, mert más esélye nem lesz.
Háromnegyed ötkor jött a telefon, hogy itt vannak. Leállítottuk a főzést, lesétáltunk. M rögtön lenyúlta az egyik kajakot, így helyreállt lelkében a béke.
– Na, milyen volt? – kérdeztem Pétert.
– Eleinte nagyon vizes. Aztán Fűzfőn elállt az eső, onnantól napsütésben, hátszéllel jöttünk. Szuper volt.
– Nagyjából én is így saccoltam, amikor a parton rohangáltam fel-alá.
– Te Józsi, mondtam már, milyen szürreális élményem volt?
– Nem mondtad.
– Ittam bort.
– Ez most valami beugratás?
– A Balatonban ittam.
– Dehát csak sör van nálad.
– Na ugye.
– Mesélj.
– Ez ugye kinyalós evezés. És most jó időnk volt, gondoltuk, maximálisan kimegyünk a partra. Így Füreden beeveztünk az Esterházy strandhoz.
– Igen?
– Aztán valaki elkezdett kiabálni a vízből, hogy Béka bácsi! Béka bácsi! Én meg néztem, mint a vett malac, hogy ki a fene ismer engem ebben a városban?
– Hehe.
– Aztán az a valaki azt kiabálta, hogy Béka bácsi, gyere ide, van nálunk bor! Baszki, ez az ember tényleg ismer engem!
– Hihi.
– Hát Barni volt. Egy ritka ocsmány kék labdát hajigáltak a haverjával.
– Pedig gondolhattad volna. Nem sok olyan jólnevelt fiatalember van, aki úgy megy be a Balatonba labdázni, hogy visz magával bort is.

Végül felcuccoltunk. A sportemberek pakolásztak, tisztálkodtak, én meg befejeztem a kaját. Vacsora. Sörök. Aztán egy komoly feladat: mivel Péter innen egyedül megy tovább, és csak az ökör iszik magában, így el kellett pusztítanunk az 5 napra hozott pálinkáját. Gyors és súlyos alvás lett a vége.

Hazautazás
2019.09.08; vasárnap

Reggel meteorológia. Meglepően jó. Enyhe szél, napsütés, semmi eső. Délután 3 és 5 között fog megélénkülni a szél, de egyébként semmi. Már kezdtem volna megbánni, hogy mégsem szálltam be, de ekkor ránéztem a hétfőre. Armageddon. Hát, izé. Jó utat, fiúk!

Korán elindultak. Mi még rendberaktuk a mobilházat, összepakoltam mindent és elindultunk Veszprémbe.
Arácsig jutottam. Padlófék. Gyerünk vissza Füredre.
Most kivételesen nem otthagytam valamit, hanem pont fordítva: a mobilház kulcsa maradt a zsebemben. M ártatlanul elkezdett szórakozott professzorokról mesélni, de nem vettem a lapot.

Eseménytelen út hazafelé. Itthon főztem valami vacsorát. (Nagyon begyakoroltam az utóbbi időben.) Hamarosan Nej is hazaérkezett.
Holnaptól meg jönnek a hétköznapok.

Meteorológia
2019.09.09; hétfő

Nos, hétfőn elmaradt az Armageddon a Balatonon. Minimális eső. Minimális szél.

Ezzel szemben Budapesten reggeltől estig monszuneső. Legalább ötször áztam rongyosra, amíg ügyeket intézve mászkáltam a városban.
Valaki nagyon utálhat odafent.

PS.

Közben befutott Péter is. Négy nap alatt tolta le az ötnapos kört, az utolsó napon – azaz hétfőn – behúzott 58 kilométert. Innen is nagy gratuláció.
György lemondta, úgy döntött, hogy inkább élni akar.
Késő délutánra elromlott a Balatonon is az idő, Péter utolsó 7 kilométere olyan volt, mint az első, azaz durva vihar és viharos szél. Beleborzongtam.