Month: May 2008

A hajtépés folytatódik

Hosszú küzdelmem a hardverrel még nem ért véget. Úgy terveztem, hogy ha elcsitulnak körülöttem az események, újra cserélem az ideiglenes hardvert a gépben – hiszen az egyre több virtuális géphez kell a 4 GB RAM, ahhoz meg már új színész kell.
Aztán az események nem csitultak el ugyan, de a sors és én csak hazavágtuk annyira a régi gépet, hogy megérett a cserére. Került bele Celeron Core Duo, egy Asus P5B alaplap és 2*2 GB Kingmax RAM.
Ma este raktam össze, elsőre minden beröffent. Naná. Egy apróság bántotta csak a szememet: azt írta a boot képernyő, hogy 3008 MB RAM. A nénikéd. Ha visszagondolok, úgy indult az egész, hogy az eredeti alaplapom nem bírta el a 2*1GB RAM-ot – pedig bírnia kellett volna. De nem. Csak. Aztán kaptam egy másik alaplapot, azzal már elment – de azt meg nem lehetett tovább bővíteni 4 GB-re. Ezért ment a gyereknek, én meg beruháztam. Egy olyanba, mely papíron bírta volna a 4 GB-t. De nem. Csak.
A guta majdnem megütött. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire bizonytalanul vehet bármit is az ember. Most vigyem vissza az alaplapot vagy a RAM-ot… vagy hagyjam az egészet a fenébe és menjek el kertésznek egy horvát szigetre?
Nyilván végigtúrtam a BIOS-t. Minden tökéletesen, maximális, de nem túlhúzott teljesítménnyel muzsikált, minden rendben volt – eltekintve a memóriától. Oké, a gépkönyv magyarázta, hogy XP alatt baj lesz a 4 GB memóriával – de azért a BIOS-nak még kutya kötelessége lenne látnia.

Nem csigázom a kedélyeket tovább, internet power, itt a megoldás:

BIOS > Advance > Chipset > North Bridge > Enable Memory Remap Feature

Kurvára eldugva ám, ráadásul amikor belépsz, csúnyán megfenyeget, hogy csak akkor nyúljál hozzá, ha tudod, mit csinálsz – egyébként az alaplap lelövi a kutyádat.

Komolyan, sírok.

A fejlettebb lény

Reggel a ruháimat pakolásztam, az ingemet hajtogattam az ágyon. A macska, szintén az ágyon fekve lustán nézte, mit is tevékenykedek. Éppen a kordbársony nadrágom volt a kezemben, amikor eszembe jutott, mennyivel is fejlettebb lény vagyok, mint a macska. Végiggondoltam, milyen hosszú út vezetett odáig, hogy itt van a kezemben ez a tapintásra, szemre is kellemes anyagból készült nadrág, melynek megvan az a különleges, rejtett tulajdonsága is, hogy kifejezetten jól bírja a dörzsölődést. A macska még csak fel sem tudja fogni ezt az egészet.
Aztán az órára pillantottam: 7.21. Hoppá. Igyekeznem kell. Délelőtt megbeszélésem lesz, a kerékpárút 90 perc, utána még jó félóra zuhanyzás, átöltözés, szutykolódás, meg még legalább 10 perc, mire itthon összepakolok. Nincs időm. Éppen késéshatáron vagyok.
Aztán ránéztem megint a macskára. Az volt az arcán, hogy ‘Oké, láttam mit csinálsz. Már nem érdekel. Légyszives húzzál el minél hamarabb, hadd lustálkodjak tovább az ágyban.”

Fejlettebb??

Bumm

Nemrégiben végiggondoltam, merrefelé is vannak szakmai cikkeim, szerte az interneten. Gondoltad volna, hogy több, mint 300 van belőlük? Gondoltad volna, hogy egy érdeklődő olvasó milyen nehezen láthatja át ezt a kupacot?
Aztán öregnek öreg vagyok, de teljesen süket még nem. Időnként kapok azért olyan megjegyzéseket, hogy szedjem ki a magánéleti blogból a szakmai írásokat. Meg legyen egy hely, mely az Exchange-re koncentrál. És az se lenne baj, ha interaktív és jól kereshető lenne.

Nos, elkészült. Egyelőre száztízegynéhány írás, két szerző – és egy link.

Kilőttük.

Ugyanaz másképp

Megint írnom kell. Ami nem baj. A baj az, hogy így vasárnap délután elpilledtem, nem sok kedvem van hozzá. Lesétáltam, ittam egy kávét. És egyből felpörgött az agyam.
Például beugrott, mennyire hasonlít két jelenet, két különböző filmben. Amikor a Csinibabában a volt ávós, a felesége és a szolgálatban lévő rendőrnő bepálinkázva pancsolnak a szökőkútban, az gyakorlatilag ugyanazt üzente, mint a Kutya Éji Dalában az a jelenet, amikor a rendőr és a határőr részegen elkötött egy motorcsónakot és a Parlament meg a Vár előtt a Dunában fel-alá száguldozva üvöltözték, hogy “I can’t get no satisfaction!”.

Versmondó lány

A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, 40 000 szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
45 vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna – Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé 40 000, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
45 vad telén a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nem nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott,
bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig,
így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

– Cseh-Bereményi: Széna-tér –

Ez az a dal, melyet sosem tudok meghallgatni úgy, hogy csinálok közben valamit. Leteszem a tollat, eltolom a billentyűzetet, hátradőlök a székben… és hallgatom. Próbálom elképzelni az eseményt… azt, mely már önmagában is borzalmas lehetett, de szimbolikájában sokkal-sokkal nyomasztóbb.